Apróságok

Ne higgyétek, hogy eltűntem, csupán szusszantam (jelenleg is szusszanok) egy kicsit a németországi au pairkedésem után. Tengetem napjaimat - többnyire sajnos unalmasan - agyalgatok mit kellene majd mindenképpen magammal vinni, csinálok ezt-azt, néha emailt váltok a családdal.
Közben megkeresett már a counselor, Sandee is. Üdvözölt és már alig várja, hogy személyesen is találkozzunk. Elméletileg "really really nice" családhoz fogok kerülni - na persze gondolom mindenkinek ezt írja, de egy kukac hiszek neki :) Kaptam egy roppant hosszú listát a hozzá tartozó Chicagoban és környékén élő au pairekről. Arra már korábban is számítottam, hogy baromi sok német lesz, de hogy a 25 lányból 16 germán na erre már azt mondom hogy uramisten...! :D Továbbá van itt még nekem 4 brazil, 1 thai, 1 osztrák, 1 svéd, 1 spanyol és egy dél-afrikai lány is. West Chicagoban lakik az egyik német lány, vele már fel is vettem a kapcsolatot. Bevallom kicsit tartottam tőle (ír-e majd egyáltalán?), de nagyon kedves és segítőkész, egyébként ő is egész friss még, 3 hete érkezett. Egyelőre olyan lányról még nem tudok, aki szintén Bécsből fog indulni, de egy francia és egy holland lányra rátaláltam már (párizsi és amszterdami indulással), velük az orientáción minden bizonnyal találkozni fogok (akkora szerencsém van, hogy a francia lány éppen Chicagoban lesz au pair, a holland lány repül tovább Denverbe). Közben engem is betalált egy portugál csaj, aki - bár november 7-én érkezik szintén Chicagoba -, de már most megkért, hogy majd találkozzunk és mutassam meg neki a várost...hohó rendben van!! Csak lennénk már ott ugye... :) Nagyon szimpatikus (valahogy éreztem, hogy a portugál/spanyol/brazil vonalon kellene majd mozognom), korábbi tapasztalatok, hogy ők aztán tényleg nagyon barátságosak és közvetlenek.
Ennyit így elöljáróban a jövőbeli "bandáról". Egyedül nem leszek, tényleg rengeteg au pair lesz a környéken, azt hiszem emiatt nem kell aggódnom!
Még két és fél hét áll előttem. Mivel a héten már meglátogattam a fogorvost, így mondhatom hogy ez is letudva. Ja, még egy köröm lesz nála jövő héten, de az már tényleg semmiség. Kis bőröndöt kell vennem, valamint ajándékokat a családnak. Apukának és anyukának már vannak ötleteim, de hogy egy 13 éves fiú és egy 18 éves csaj minek örülne, az egyelőre még számomra is rejtély!? :)...
Még nem izgulok - vagy mégis?! Nem is tudom, szerintem majd a repülés napján legjobban, na de akkor nagyon, úgy istenigazából. Alapjáraton is minden semmiségen el bírok rugózni meg kattogni, de azért egy ilyen volumenű téma nem semmi lesz. Nem tudhatom mi vár rám, csak megyek és teszem a dolgom - a tőlem telhető legjobb módon - aztán majd alakul úgyis. A mostanában történő rematch dömping ellenére sem félek. Elhiszem, hogy Amerikában is akadhatnak gondok, felkészülök jóra, rosszra egyaránt, de azt tudom mondani, hogy ismerem önmagam, azt hogy milyen helyzetben mire hogy reagálok (hálát adok az istennek, hogy ilyen téren megedzett az előző au pair évem!), nekem sem mindig volt külföldön minden tökéletes - mert ugye olyan nem létezik! -, de hiszem, hogy a dolog nagyobbik része csak azon fog múlni, hogy én hogy állok hozzá a dolgokhoz és mennyire bírok alkalmazkodni.
A gyerekekkel egyszerűen már most tudom, hogy nem lesz gond. Sőt, bátorkodtam írni nekik facebook-on is hehe :D, erre mindketten ismerősnek jelöltek és köszöntek. Igaz, hogy körülbelül csak annyit hogy "ohh hey Vivien!! :)", de ennyi nekem egyelőre bőven elég ahhoz, hogy nem voltak elutasítóak. Végül is én is csak bemutatkoztam és tudattam velük, hogy hamarosan érkezem ám...
A képek alapján csak még szimpatikusabbak, alig várom már, hogy köztük éljek!
A héten konzultáltam még a volt au pairrel is, Caran-nel. Utoljára kikérdeztem még - megismételve minden fontosabb kérdést, csak hogy az egyik emailje végére odabiggyesztett egy olyasmi mondatot, hogy "remélem, hogy neked jobb éved lesz kint, mint nekem volt!"...
Ezt így valahogy nem tudtam hova tenni és nem igazán hagyott nyugodni sem a dolog. Így hát elkezdtem beszélgetni vele, rákérdeztem hogy ezt így mégis mire érti?!...Mindent, de mindent úgy kellett harapófogóval kiszedni belőle, sajnos nem volt valami bőbeszédű.
"De hát mégis mivel volt gond? A családdal? A gyerekekkel? Netán a szülőkkel?" - "Nem, a gyerekeket imádom! Inkább főleg a szülőkkel" - továbbra sem derült ki, hogy milyen jellegű gondjai voltak. Akkor, abban a pillanatban kicsit megijedtem, de a csaj óhatatlanul csak azt hajtogatta, hogy eddig az előtte lévő 17 au pairnek sem volt semmi gondja, csak neki és nyugodjak meg, biztos benne, hogy nekem sem lesz. (Itt már kezdtem azt hinni, hogy a csajban volt a hiba, ha előtte 17 csaj bírta a strapát). Azt mondta, hogy nem neki találták ki ezt az egészet, már vágyott haza és novemberig lett volna a szerződése, 10 hónapot töltött a családnál. Próbálkoztak a rematchel is, de az sem jött össze így haza kellett mennie. Azt nem értem, hogy akkor mégis mi a fenére várt 10 hónapig?! :) Na mindegy ez már az ő gondja. Egyébként tényleg megnyugtatott, mert azt mondta a napi rutin rém egyszerű lesz és ugye heti 3 napot kell csak dolgoznom majd, hamar bele fogok jönni. A vezetéstől se féljek, mert a legkönnyebb dolgok egyike. Sajnálja, hogy nem lehet ott, de ilyen az élet. Hát mondom köszi! :) Egyébként egyáltalán nem haragszom rá, nem befolyásol ez semmit. Örülök azért, hogy ezt megosztotta velem, de úgy vagyok vele, hogy minden ember más. Ő valamiért nem bírta, oké ezt el kell fogadni. Semmiféle előítélet nincs bennem ezt illetően, nem úgy megyek ki, hogy rettegek milyenek, meg folyton a hibákat keresem majd bennük...NEM ÍGY LESZ! Pozitívan megyek, mosolyogva, "futok" az új életem elé, várom a velük való találkozást, az újdonságokat, mindenféle szabályt, amiket majd be kell tartanom, az első nyelvi nehézségeimet haha :D...Ha úgy mennék ki, hogy "úristen, mi lehet itt a gond a szülőkkel?!" - na ez már rég rossz lenne. Caran azt mond amit akar. És akkor is azt mondott, amikor még kint volt a családnál és kikértem a véleményét. Én pedig inkább az a fajta ember vagyok, aki "akkor hiszi ha látja és tapasztalja" a dolgokat. Erről többet nem is szeretnék írni.
A környéket, a helyet, West Chicagot, Chicagot, a leendő utazgatási helyszíneket (már van lista hehe) naponta nézgetem interneten! Tudom, beteges. De tervezni muszáj, ha pedig vannak álmok, akkor minden értelmet nyer.
Össze is állítottam egy videót így elöljáróban - kedvenc képekből...



Jövő héten még lesz szerencsém részt venni egy au pair találkozón is Csilliékkel, lesz még osztálytalálkozóm is, vár rám még pár dolog...
Valószínűleg még az utazásom előtt jövök egy röpke beszámolóval - ha csak addig nem történik valami izgalmas dolog - aztán már csak kintről!
Puszilok Mindenkit
:)