...

Átirányítás következik...

http://konczvivien.blogspot.com/

...a német blogomra.

És mert így érzek. Az volt, ez van, valami majd lesz...
Azért irányítok át, mert nem biztos (sőt...), hogy sok mindenkit érdekel, mi zajlik ott, így az kattint rá aki éppen szeretne vagy kíváncsi rá. Csak nem szeretném a másfajta dolgaimat ide keverni. Nem tértem vissza, nem egy éve történt dolgokról szóló mesedélután következik, csak egy kis merengés és nosztalgia. Néha belefér... :)

Megint egy hétfő

Nem is úgy mondanám, hogy rosszul indult a hetem, egyszerűen csak nehéz volt elkezdeni négy laza nap és semmittevés után dolgozni. A 3 évessel kicsit nehéz a dolgom, mondhatni csak most kezdi kimutatni a foga fehérjét. Tudom hogy csak gyerek és rettentő nehéz neki, hogy néha a mami van itt, néha az egyik au pair, aztán hirtelen megjelentem én. Iszonyúan nehéz így együtt "dolgozni" vele, hogy mindig az anyját akarja, mindent csak az anyja csinálhat. Még egy zoknit sem enged felhúzni. Ordít, sikít, visít, rúg, karmol. Örömmel látom, hogy nem csak velem szemben ilyen, mert ha valaki hozzáér vagy segíteni akar neki, akkor egyből elhagyja a száját a "STOP" - de ilyen nagyon durván. Nekem nehéz most hozzászoknom, mivel eddig csak nagy gyerekekkel volt dolgom (6 éves volt a legkisebb). Anyuka mindig nyugtat, hogy ne törődjek vele, ne szívjam mellre amiket mond, mert az előző lánnyal is ezt csinálta vagy 3 hónapig - aztán ugye a csaj itt hagyta őket, de úgy tudom nem ezért. Anyuka folyamtosan hívogat egy ausztrál lányt, aki tőlünk nem messze au pair és szintén egy 3 éves fiúra vigyáz, és mindig megkéri, hogy menjünk együtt a játszótérre, így tudok tőle tanulni, hogy kell kezelni egy 3 évest és mit szabad. Igazat adok ebben neki, de amikor sokadszorra hallom ugyanezt, akkor kicsit rosszul esik már. Figyelem, negatív mondat következik - ha mindent elölről kezdhetnék, csak és kizárólag két fiúra vigyáznék megint és szigorúan 6-11 éves kor között, akik ugyebár olyan délután 3-4 óra körül esnének haza a suliból!!! Ez van, szerintem ha ép eszű ember azért belegondol ebbe, az tisztában van vele, hogy azért vagyok itt ahol, mert nem akartam hazamenni... :) Ez volt az első jelentkező család és megfogadtam, hogy elfogadom az elsőt akármi is lesz. Hát így lett. Remélem változik majd a helyzet és hozzám szokik a kissrác. A szabadidőm eléggé csínján van, a hétfő a rázósabb mondjuk. Fél 10 körül érek haza a kissrác sulijából (preschoolba jár, ez előkészítő), majd két mosást indítok, utána szárítás és ruhák összehajtogatása, a közös fürdőszoba kitakarítása és a gyerekek ágyainak megigazítása. Jó, ez mind fél órás művelet. Fél 12-kor kell indulnom Noah-ért, de mondom csak a hétfők lesznek ilyenek. A hét többi napján fél 10-től fél 12-ig szabad vagyok. Futni fogok menni, megfogadtam. Sok minden más ebbe az intervallumba nem is férne bele. Miután hazaérek Noahval, ebédelünk (szendvics ebédre?), majd 4-5 órán keresztül tartó játék következik. Ma például egy parkban voltunk, 18 fok volt, pólós idő, november 28-án! Elfutkosott a játszótéren, rohangáltam utána, végül is annyira nem volt megerőltető. Fél 4 körül érhettünk haza, bekaptunk egy kis snacket, 4-kor pedig megjött a két nagyobbik gyerek és anyuka is. Onnantól szabad voltam és általában csak egy kis nyugalomra vágyom a szobámban. Említettem anyukának már, hogy hétközben nem igazán szeretek elmászkálni (a pénzem is jobban megmarad), valamint esténként nekem kell egy kis nyugi - fürdés, szociális élet, zene vagy egy film. Erre szükségem van. Ezt Németországban sem csináltam másképp. Szóval elvonultam 1-2 órára, anyukától kaptam olvasnivalót is, szóval most annak álltam neki. Ja, és hétfőn végre megkaptam a bankkártyám is.
Vacsi előtt fél órával szóltak, hogy menjek le kicsit segíteni, teríteni, ilyesmi. Bárány és sült krumpli volt vacsorára. Akkor már nagyon-nagyon éhes voltam, megörültem a bárány láttán. Aztán az étvágyam igen gyorsan elillant - anyuka kerek 10 percig sütött három jókora bárányszeletet, majd a sütőből kivétel után volt szerencsém végignézni, ahogy felszeleteli egy deszkán és folyik belőle a vér - mert hogy ők így szeretik és majdnem mindent így esznek. Hát én azt hittem elájulok, falusi leányzó lévén egy hangulatosabb kis disznóvágáson éreztem magam, de a látvány nem nyűgözött le annyira. Biztos nem tudjátok elképzelni, de tényleg folyt a húsból a vér a deszkán...Én végig azon imádkoztam, hogy remélhetőleg a hús végét kapom majd meg, hála az isteni erőknek, így is lett. Viszont a kaja így sem volt az igazi, minden egyes falat legyűrése kínszenvedés volt, de baromira éhes voltam tényleg. Azt hiszem én itt nem ruhákra, hanem kajára fogok itt sokat költeni (...)

Más dolog. Vasárnap este volt anyukával egy jó hosszú beszélgetésem - nem kell megijedni, csak a heti teendőket magyarázta el. Aztán két nagyobb kő leesett a szívemről is, elkezdtük kicsit feszegetni a jövőt. Amit biztosan tudok, hogy szilveszterkor szabad vagyok, nem kell itt lennem, tervezhetek amit csak akarok. Ők Connecticutba mennek barátokhoz egész hétvégére majd. A másik kő azért zuhant a szívemről, mert megtudtam, hogy a téli szünet mindössze a két ünnep közötti hétből fog itt állni, amikor is a szülők is itthon lesznek. Én meg már aggodalmaskodtam a három hét miatt, amire körülbelül számítottam, lévén hogy itt mennyi szünetet adnak mindenért. Aztán terelődött a szó a vakációs heteimre is ugyebár...Én március első hetét nagyon szeretném megkapni, de ez csak abban az esetben lesz lehetséges, ha az anyósa tud jönni és vigyázni majd a gyerekekre. Máskülönben csak az áprilisi első hetet tudná odaadni, amikor tavaszi szünet lesz és Texasba mennek anyuka családjához (San Antonioban laknak, azért ott én is szívesen tennék látogatást na). Szóval most minden az anyóstól függ, pedig már el volt tervezve minden. Évivel (Los Angelesben au pair) és Biankával (Jersey City-ben au pair) szeretnénk menni egy Miami-Key West-Bahamák útra. Miamiban 2-3 nap, utána hajóra pattanunk és a többi nap ott telne, érintve a már említett helyeket. Ez olyan 90%, hogy december végén már foglalnánk is le az egészet és március első hetét néztük ugye ki (a csajok már kaptak szabadságot). Nos, így nem tudom még mi lesz, annyiban maradtunk, hogy beszél a drága anyóssal - én pedig imádkozom, hogy klappoljon a dolog. A második hetem számomra nem világos, elég sokszor elkérdeztem, hogy az mikor lenne és mindig azt a választ kaptam, hogy augusztusban, mivel egy hétre mennek Maine-be és nekem is velük kell mennem. Igen, dolgozni megyek, nem a két szép szemem miatt visznek... :) Oké, végül is látom majd azt a helyet is, de nagyon remélem, hogy nem úgy szánták, hogy nekem az lesz a második vakációs hetem, mivel "annyira szeretnék velük Maine-be menni" - nem vágom a dolgokat. Most hagyom üllepedni kicsit az ügyet és két hét múlva ismét rákérdezek mindenre. Akinek úgy tűnne, hogy túl korán aggodalmaskodom ilyenek miatt, az téved. Egyszerűen csak szeretem tudni, hogy mikor mi lesz és mire számíthatok, egyáltalán hogy tervezhetek. Mondjanak pontos dátumokat és elégedett leszek na... :)

Kép a kocsiról, amit most vezetek (legtöbbször a Volvot viszem, de majd lekapom a Volkswagent is):

                                                                     az udvarunk

Jók legyetek! ;)

Breaking Dawn, Cheesecake Factory, PHILADELPHIA, új barátságok

Ott hagytam abba, hogy péntek este...a tervezett szombati sokáig alvásból megint nem sok minden lett, fél 9 körül totál frissen és üdén fel is keltem. Gyors reggeli volt tervben, majd nyakamba akartam venni egyedül a környéket, Rosemontot. A reggeli előtt azonban anyuka megkért, hogy játszak Noahval, mert ő kicsit dolgozni akar és apuka pedig az udvaron tevékenykedik és a gyerek nem akar kint maradni vele...Ok...Csak ezt mondhatta volna előbb is...A gyerek rettenet hisztis volt, semmit nem akart csinálni, akár a csillagokat is lehozhattam volna neki, csak az anyját akarta és futkosott be 5 percenként a dolgozószobába ordítva. Anyuka azt mondta, ilyenkor muszáj egy kicsit "agresszívnek" lennem, felemelnem a gyereket és levinni a játszobába. Ezzel nincs is semmi gond, azzal inkább hogy a gyerek üvölt és annyira rugkapál, hogy azt sem tudom hogy fogjam meg és ugye már nem bébi (a múltkor például lekarmolta az arcom, se gáz). "Boldog" voltam nagyon, hogy a szabad szombatomon (ők mondták, hogy nem kell dolgoznom) a hisztis gyereket kellett lekötnöm valahogy, de hát nem volt mit tenni. 9 órától olyan fél 12-ig játszottam vele, közben megcsináltam egy mosást-szárítást is. Gyorsan ettem és bejelentettem, hogy lelépnék végre... :) 1 órára összekaptam magam és bár csak a 3/4 3-mas vonatot néztem ki, útnak eredtem mert még be akartam járni kicsit gyalog a környéket. A vasútállomás ezerszer közelebb van még gyalogosan is, mint West Chicagoban volt. Nem mellékesen, de 18 fok volt szombaton - ahh mennyei manna, totál pólós idő, alig hittem el. Kicsit lófráltam a városban, csináltam pár képet (csak hogy megmutathassam milyen környéken lakom), betértem egy drogériába venni ezt-ezt, ittam egy jegeskávét a mekiben és elindultam a vonatra.

Pár kép a környékről:

8 perc alatt Wynnewood-ban voltam, ahol a dán au pairrel találkoztam. Elnézést mindenkitől, nem svéd a csaj, hanem dán. Fogalmam sincs honnan szedtem hogy svéd, de ez mindegy is. Az viszont lényeges, hogy talán az egyik legjobb fej csaj akivel eddig találkoztam itt. Nagyon egy hullámhosszon vagyunk, egyfolytában beszéltünk mindenféléről, kicsit magamat látom benne, néha olyan szétszórt meg mókás. Nem voltak kínos csendek, meg olyan volt az egész mintha már régebb óta ismernénk egymást, borzasztóan jól éreztem magam. Szóval először mozi volt tervben, az Alkonyat - Hajnalhasadás 1. részét néztük meg. Számomra kellemes meglepetés volt, tetszett a film. És baromi jó filmek jönnek ki a továbbiakban is, 2010 áprilisában Titanic 3D-ben - ááááá alig várom hogy lássam! Mozi után még egyáltalán nem akartunk hazamenni, így beültünk a Cheesecake Factory-be. Rengetegen voltak, de egész hamar sikerült asztalhoz kerülnünk. Mennyei burgereket ettünk, íme:

A dán csaj (Freja) tényleg nagyon vicces és életvidám, rettenetesen bírom és biztosan fogunk még találkozni. Sokat meséltünk mindenről egymásnak (életében nem hallott még Magyarországról, azt sem tudta merre van). Mondta, hogy járhatunk majd együtt konditerembe, nyaralásos ügyekbe is benne lenne (augusztusig lesz itt), most jött haza éppen egy 4 napos miami-i útról, ahol egyedül volt. Van egy 17 éves öccse, aki Costa Ricán cserediák - szóval vele is zajlik az élet na. Volt miről beszélni és a vacsi után, olyan este fél 8 körül haza is hozott. Annyira boldog vagyok, hogy végre találok pár embert, akik ilyen nyíltak, jófejek és barátságosak.

Szombati nap folyamán akadt egy kis gond ismét a fogammal...Mióta elkezdett fájni valamikor október közepén azóta nem rágok semmit azon a részen. Tudom hogy ez nem hangzik valami jól, de higgyétek el hozzá lehet ám szokni (...) Most sajnos ez van, igyekszem kihúzni ameddig csak lehet, de tudom hogy az évem során mindenképpen el kell majd mennem fogorvoshoz. Szombaton véletlenül ráharaptam és olyan fájdalom hasított bele, hogy aki látott az nem tudhatta miért vágok olyan fancsali képet és csak bámulok magam elé. Aztán elmúlt, de néha előjön...levizitáltam a fogaimat és tisztán látom melyikkel van gond, talán még az íny is piros picit alatta...Sejtésem sincs tényleg, hogy meddig fogom így húzni. Az egy oldalon rágásban már nagyon jó vagyok, fel sem tűnik, hogy a másik oldalt nem használom és ugyanolyan jóízű minden étel, de tudom hogy ez nem mehet majd a végtelenségig. Várok és remélek, mást nem nagyon fogok (még) tenni. Alaposan földhöz vágna a fogdoki szájából elhangzó összeg egy lehetséges kezelés során. Ennyit a fogamról most.

A hétvégén szerintem megint fejlődtem egy kicsit angolból. A szombati nap után, amit a dán lánnyal töltöttem abszolút érezhető volt a változás, csak úgy sorban hagyták el a szavak a szám, amikor este a családdal beszéltem. Ilyenkor annyira örülök, ennél jobb nyelvlecke valóban nincs. Ha rá van kényszerítve az ember - és ugye én itt abszolút rá vagyok. Viszont az kicsit egyelőre aggodalommal tölt el, hogy egy ilyen nap után keresem a szavakat németből. Beszéltem szombat este két német au pairrel (akiket Chicagoban ismertem meg) és iszonyúan nehéz ez. Egyik percről váltani a másikra, NAGYON NEHÉZ. Sosem hittem volna és elképzelni sem tudom mit művel az, aki hét nyelven beszél...?! :) Számtalan példa van/volt arra, hogy németül köszöntem meg valamit az angol helyett, vagy néha jön a because az aber helyett, amikor a németekkel beszélek. Fogalmam sincs, hogy tudnám mindkettőt normálisan szinten tartani - egyelőre majdnem hogy lehetetlennek tartom ezt. Úgy érzem, hogy ha egyik nap az angolom az egekben van, akkor a németem a padlón. És ez fordítva is igaz. Nem tudom mások hogy vannak ezzel... :)

Vasárnap szintén fél 9 körül felkeltem már, gyorsan összekaptam magam és fél 10-kor már úton voltam a vasútállomásra. Ezúttal kocsival mentem bár gyalog akartam. A szülők mindig "erősködnek", hogy nyugodtan menjek kocsival, mert 5-kor már sötét van, veszélyes hazajönni, kocsival gyorsabb stb. Értem hogy aggódnak, de 10 perc tőlünk a vasút és én nagyon szívesen gyalogolok, ezt a kocsi imádatukat sohasem fogom megérteni. Útközben beugrottam egy boltba áfonyás bagelért és forró csokiért, megreggeliztem, majd elindultam a vasúthoz.

A vonaton találkoztam a német lánnyal, Jessyvel. Sok volt a közös téma, aranyos csaj, de nem az igazi. Picit néha távolságtartónak tűnik, nem beszél sokat, kicsit sem hasonlít a habitusa a szombati dán lányéhoz (akivel ugye abszolút egy hullámhosszon vagyok). Elvoltunk, elhívott sok helyre már, meghívott egy bulira szilveszterre is, elhívott magukhoz is, mondta hogy lóghatok vele és a három német barátnőjével amikor csak akarok - szóval azért nem "katasztrofális" a helyzet, tényleg aranyos, csak más. Fél 12-re már a Philliben is voltunk, először egy német karácsonyi vásár felé vettük az irányt. Ott szétnéztünk kicsit, megtaláltuk a Love-jelet, elkészültek a fényképek, aztán csak sétáltunk tovább. Betértünk egy hatalmas fedett piacra - na ott aztán volt annyiféle étel, ital hogy ha akartam volna sem tudtam volna választani. Sajnos csak az élő rákokról készítettem fotót, nem voltak valami gusztusosak:

A piac után eléggé megéheztünk mi is, a Costi nevű helyet céloztuk meg, ahol isteni cézár-salátát ettünk és ittunk egy mangós smoothiet. Ez volt életem legjobb cézár-salátája, úgy néz ki ez az évem a "leg"-ek éve lesz... :) Séta, séta és még mindig séta tovább, kikötöttünk a Schuylkill folyónál és végigmentünk a partján, majd hazafelé vettük az irányt. Bevallom kicsit fáradt voltam már, fél 5 körül érhettem haza. Csúcsszuper hétvégén vagyok túl, ezt el kell hogy mondjam. Messze a legjobb volt, mióta itt vagyok (na jó, talán egyensúlyban van a hétvégi chicagoi barangolásaimmal is), de hihetetlenül jól éreztem magam. Talán ez végre a normális társaságnak is volt köszönhető. Még a hétvégén megkeresett egy dél-afrikai lány is, valószínű a közeljövőben vele is fogok találkozni, aranyosnak tűnik.

Holnaptól a gyerekek végre suliban (a helyükön) lesznek, sokkal több szabadidőm lesz. Minden beáll a normális kerékvágásba végre. Hamarosan elmegyek a dán lánnyal az edzőterembe és jelentkezem én is. Sulit is szeretnék kinézni már, ahogy lapozgattam az újságot, vannak nagyon érdekes kurzusok is és egyáltalán nem biztos, hogy az "English as a second language"-t fogom választani... :) Amint láthatjátok, nem sűrűn vagyok már online, ha vagyok is akkor inkább este. De így hogy végre van társaság minden más. A legeslegfontosabb dolog ebben az egész au pairkedésben, hogy legyen kivel eltöltened a szabadidőd. A barátok és az ismerősök a legfontosabbak, a host családon kívüli kapcsolatok. Hiába imádom Chicagot, gondolom észrevehető hogy itt sokkal jobban érzem magam. És hát mindig van mit várni kérem szépen...ugyanis 5 nap és ismét New Yorkban találom magam egy hétvége erejéig. Péntek este megyek busszal és vasárnap este jövök majd csak haza. Biankát fogom meglátogatni (többségeket gondolom ismeri a blogját), bulizunk, várost nézünk és szuperül fogjuk érezni magunkat. Érdekes az élet, vele most fogok életemben először találkozni, ez az egész au pairkedős-blogolós dolog hozott össze úgymond bennünket. El sem tudjátok képzelni mennyire várom már a pénteket, isteni lesz minden. Annak ellenére, hogy most ilyen jól mennek dolgaim, még mindig rettenetesen szükségem van arra a hétvégére. Nagyon boldog vagyok most :)

Hálát adtam és megtöltöttem a gardróbot

A Hálaadás napján is a szokott időben, 7-kor keltem. Sehol senki. Noah már kiabált a szülők szobájában, de csukva volt az ajtó. Összeszedtem magam, majd lementem reggelizni. 20 per múlva aztán mindenki megjelent és anyuka sűrűn bocsánatkérésbe kezdett amiért előző este nem szólt, hogy nincs rám szükség, szabad vagyok és nem kell korán kelnem sem. Tényleg aggodalmaskodott, hogy "szegény én", meg feküdjek vissza aludni, ilyesmik...de már úgysem tudtam volna aludni. Kicsit akkor "kiakadtam" magamban, mert nem hiszem el miért nem lehet mindig mindent előre tudatni, ahh. Így sem tudom magam sohasem normálisan kialudni, mert hétvégén is mindig megkérnek, hogy azért ne 10-11 óráig aludjak. Ezt egyelőre nem értem. Nem vagyok egy nagy alvó, de a hétvégéken szeretek azért néha 11-ig aludni. Főleg úgy ha nem kell dolgoznom és szabad vagyok, akkor miért mondják meg?! Nem értem, remélem ez alakul majd...
Kicsit néztem Noahval a tévét, aztán mondták a szülők hogy nyugodtan vonuljak el, csináljak amit akarok, sajnos semmi nem volt nyitva, így itthon maradtam. Dél körül aztán felkerekedtünk - mégis találtunk egy nyitva lévő boltot - és oda mentünk Bennek ajándékot venni. Hálaadás napjára esett a születésnapja. Én különváltam a családtól, egy hatalmas üzletben voltunk - élelmiszertől elkezdve ruhákig minden megtalálható. Vettem egy új sapkát és egy 2012-es naptárat. A vásárolgatás után ebédelni akartunk, jó sok kört mentünk, de végül nem találtunk semmit sem, ami nyitva is lenne. Ben kicsit csalódott volt, de hazajöttünk és bekaptunk csak valamit. Nem volt nagy ebéd, de végre megkósoltam a mogyoróvajas-eperlekváros szendvicset. Mindent elképzeltem, vajon milyen ez a kettő vegyítve (a mogyoróvajat ne édesnek képzeljétek, abszolút nem olyan íze van), de nagyon pozitívan csalódtam. Két méretesebb szendvicset be is döngöltem, aztán inkább elkezdtem gyúrni az esti mókára. Ebéd után a szülők elmentek a Volkswagenért a gyerekekkel, én addig fürödtem és elkezdtem készülődni. 3 óra körül indultunk el az apuka szüleihez, fél órás volt körülbelül az út. Most kicsit megint csalódást okozok - egyetlenegy képet nem készítettem a hálaadási vacsora alatt senkiről és semmiről. Ti és mások lehet bátrabbak lennétek, de én odacsöppentem huszonöt rokon közé, és mozdulni is alig mertem akárhova is. Ilyen helyzetekben örülök ha normálisan tudok viselkedni és beszélni... :) A család többi tagja szorgosan kattogtatott, ha lesz rá lehetőségem akkor minden csoportképet elkérek majd, mert készült pár. Apuka szüleinek a házikója (na jó, ők is palotában laknak) nagyon kis aranyos, gyönyörű, szépen berendezett és ahhoz képest hogy idősebb emberekről beszélünk, modern. Amint beléptünk egyből mindenki a nyakamba ugrott, üdvözölt, egyek-igyak ami csak jól esik. A konyhában akkor még nagy előkészületek folytak, a papa vágta fel a pulykát, de volt egy halom gyümölcs, rágcsálnivalók, kekszek, aprósütemények - szóval amikből kapkodni lehetett a nagy vacsora előtt. Apukának két lánytestvére van, mindkettőnek ott volt a férje és 3-3 gyerek. Volt egy 7 éves forma fiú, volt 17 éves csaj és három tinédzser srác is. Mindenki tipikusan svédes volt, szőke haj és kék szem. Le sem tagadhatták volna. Ez mind apuka rokonsága volt. Az egyik férj egyből letámadott és folyamatosan kérdésekkel bombázott, mivel a nagymamája Budapesten született és így minden érdekelte. De nem csak őt, a többieket is. Én ilyen sok kérdésre egy este alatt még életemben nem válaszoltam. Rettenetesen aranyos, kedves és érdeklődő volt mindenki. Ahogy már említettem, ha jól számoltam olyan huszonöten lehettünk. Fél 6 körül ültünk asztalhoz, ez a kis kártya fogadott a helyemen:

A kiszolgálás önkiszolgálós volt - a konyhában lévő hatalmas asztalon sorban felsorakoztattak mindent, mi körbe mentünk és mindenből szedtünk (én legalábbis). Púpig pakoltam a tányérom, mindent kipróbáltam amit csak megláttam. Elmondani és leírni sem tudom, milyen sok mennyei ételt ettem aznap este!!! Minden nap kibírnám és minden egytől-egyig újdonság volt. Próbálom sorolni mik szerepeltek a menüsoron - pulyka, krumplipüré, csicseriborsó, pulykához tartozó töltelék és mártás (hogy azok milyen isteniek!), csipkebogyószósz, főtt kukorica, őszi zöldségek, Waldorf-saláta, krumplis zsemle, banánkenyér. Desszertnek fagyi volt, sütőtök pite (pumpkin pie), almáspite, de Ben születésnapja alkalmából jött a csokitorta is. Állatira finom volt minden, ezt az estét sohasem fogom elfelejteni és nem is csak az ételek miatt. Végre láthattam mi folyik itt Hálaadáskor. A vacsora után még beszélgettünk az asztalnál és eléggé érdekesnek tűntem mindenkinek. A férj (akit már említettem) folytatta a kérdéssorozatot és mindenre igyekeztem válaszolni a legjobb tudásom szerint. Mondanom sem kell, hogy akkor mindenki engem nézett - ajj nem szeretem az ilyet, zavarban voltam és tuti vörös volt az egész fejem. De amúgy olyan nagy érdeklődéssel figyelték minden szavam, hogy öröm volt nézni. Vacsora után páran beültünk a gyerekekkel a tévé elé, a Charlie és a csokigyárat néztük. Többiek amerikai focit néztek egy másik szobában (ilyenkor játsszák ugyanis a hagyományos hálaadási amerikai-futball mérkőzéseket). A film és meccs után mindenki levonult a játszószobába (igen, még a nagyszülőknél is van, nem is akármilyen és akármekkora) és barkóbázni kezdtünk. Jó kis családi móka volt, még jobban összehozott mindenkit azt hiszem. Olyan fél 10 körül szedte mindenki a sátorfáját és a becsomagolt maradék ételeket, aztán haza indultunk. Kicsit fáradt voltam, már a kocsiban is majdnem bealudtam. Hihetetlenül jól éreztem magam és isteni ételeket volt alkalmam enni, már most mondom hogy ezért megéri ez az egy év hehe... :) Apuka családjával pedig karácsonykor úgyis megint találkozom. Egyetlen kivetnivalót találok az estében - az alkohol hiányát. Nem erről szól ez, tudom én jól. De amikor a felnőttek itták a borocskát, söröcskét, pezsgőt, akkor azért azt az au pair is megkívánja, aki lassan 2 hónapja nem fogyasztott semmi ilyesmit. Arról nem is beszélve, hogy az angol tudásomnak is nagyon jót tett volna (olyankor általában nagyon nem érdekel hogy rakok össze egy-egy mondatot, csak mondom ami jön). Helyette kaptam vizet egy csomó jéggel és almalevet...ejnye-bejnye :) És meg sem kérdezte senki, hogy szeretnék e inni mást...pedig tudják hogy 21 elmúltam már...Talán majd legközelebb. Ettől függetlenül az estét tízesre értékelem!
Hálát adtam mindenért - persze csak magamban. A 2011-es évért. Máshogy nem is szabadott volna alakulnia, mivel a 11-es a kedvenc számom. Ez volt életem legeslegjobb éve. Hála mindennek és mindenkinek, akik közreműködtek benne. Hála a csodás januártól augusztusig tartó németországi időszakomnak, hála a rengeteg barátom miatt, hálát adok a nagyszerű családomért, a rokonokért, az ismerősökért és mindenkiért, akik mindig minden jóban és rosszban mellettem állnak vagy szimplán csak meghallgatnak. Hála annak, hogy kijuthattam ide, hogy itt lehetek, itt élhetek. Normális családom van, jól érzem magam, hálaadást ünnepelhettem amerikai módra és hála a sok-sok lehetőségért, amit ez az év tartogat még számomra. Igazából nem tudom kinek vagy minek hálálkodom, de tényleg nagyon hálás vagyok mindenért. A legjobb időben jöttem ki hogy hálát adhassak ilyen ünnepies körülmények és egy remek vacsora mellett.

Eljött a péntek, a Black Friday ideje! Fél 9-kor keltem (jött a takarító brigád, így nem tudtam sokáig aludni), reggeliztem, majd "elvitt" a család a Mallba. Vagyis én vezettem a VW-t (jelenlegi felállás az, hogy működik csak hosszabb utakra nem lehet vele menni), és követtem a családot így könnyen odataláltam. Leparkoltunk, szétváltunk és megkezdtem a bevásárlókörutat. Hihetetlen mennyi őrült ember van itt, minden egyes bolt és helyiség tömve volt, valahol 3/4 órát álltam sorban. Két hatalmas Mall volt egymás mellett, melyeket egy üvegfolyosó kötött össze. A parkolóházak dugig voltak, néha alig lehetett mozdulni az embertömegtől. Hatalmas türelem kellett az egészhez, az egyszer biztos. Boltról boltra jártam, ami megtetszett oda bementem, próbálgattam, vásárolgattam, nézegelődtem. A bevásárló körutat elég eredményesen zártam, íme az újdonsült kellékek:

                                                            régóta fájt már a fogam erre :)

                                                              ez még a csütörtöki hozam...

Évi azt mondta, hogy nagyon vivis minden... :D
Nem túlzok, 130 dollárt fizettem "alles zusammen". És megállapítottam, hogy a Black Friday a világ legjobb dolga, nálunk is igazán bevezethetnék otthon lassan... :) A Mallok tetszettek, megint elkapott a karácsonyi hangulat, néha betértem egyet Starbucksozni és megpihenni, de összességében 8 órát töltöttem a két bevásárlóközpontban. A napom végén megengedtem magamnak egy kis sushit, levezetésképpen pedig egy áfonyás muffint. Mint aki jól végezte dolgát, kocsiba pattantam és meg sem álltam hazáig. És mindenféle gubanc nélkül hazataláltam - első önálló utam és körülbelül 15 perces az út a Mallig. Szerintem elég jól zártam a napot na. Anya, apa ne aggódjatok - gardrób megtöltve! ;) Most tavaszig tuti hogy nem veszek semmi ilyesmit.
Néhány kép a Black Friday-ről:

El kell mondanom továbbá azt is, hogy az állam mint maga Pennsylvania valamiért sokkal jobban tetszik mint Illinois. Sohasem hittem volna, hogy majd így látom egyszer a dolgokat. Ez az állam annyira nagyon megfogott, van valamilyen különös varázsa. Holnap igyekszem sok képet készíteni és próbálom szemlélteni. Látnotok kellene a helyeket, ahol vezetek - néhol tiszta Bakony... :) Sziklák, kis hegyek, színes levelek, sok fa, keskeny utak, folyók és patakok. Sosem voltam az a nagy természetbarát, de tavaly és azt hiszem ebben az évben is megtanultam értékelni. Gyönyörű itt minden. Holnap nagyon jó idő lesz, sétálni megyek az egyetem környékére és itt körbe-körbe az utcákba. Délután vonattal megyek két városnyit és találkozom egy svéd au pairrel, megyünk megnézni a Breaking Down-t. Vasárnap pedig Phillibe megyek egy német au pairrel, megígérem, hogy a következő bejegyzés tele lesz képekkel, rendben?!
Most kicsit lazulgatok még, elpakolok mert úszik a szoba, aztán alvás. Gyönyörűséges hétvégét mindenkinek! Itt 16-17 fok és ragyogó napsütés van és lesz... ;)

Hétfő, kedd, szerda

A hétfőm - ahhoz képest hogy tényleg hétfő volt - egész kellemesen telt. Minden reggel fél 8-ra kell lent lennem, együtt reggelizek a gyerekekkel, anyuka készíti őket, snacket nekik, ebédet, mindent, nekem csak fél 9-kor el kell indítanom a két nagyobbikat az utca sarkához, hogy felvegye őket az iskolabusz, majd el kell vinnem kocsival Noaht a preschoolba. A hétfői teendőimhez fog tartozni mindig a mosás (a gyerekek és az én ruháim), a fürdőszobám kitakarítása és a gyerekek ágyainak megigazítása. Azt hiszem ez nem olyan megerőltető. Egy dolgot nem értek - miért kell naponta másik pizsamában aludni? A gyerekek naponta másik pizsamát kapnak és este beleteszik a szennyesbe az előző éjszakait. Hihetetlen. De - a németekkel ellentétben - itt minden este fürdés és hajmosás van (Ókidli, ezt te kérdezted azt hiszem)... :)
Anyuka négyszer (!) mos a héten, annyi a három gyerek szennyese. 9 körül anyukával autóba pattantunk és elvittük Noaht a suliba. Mivel a Volkswagen szervizben van, ezért a Volvot vezettem. Valószínűleg otthon az életben sem lett volna alkalmam ilyen szuper és ekkora kocsit vezetni (hét személyes terepjáró), őrületesen jó érzés volt! Vezetni könnyű, mint itt bármelyik kocsit. Szegény VW-mel az van, hogy hétezer dollárba kerülne ha megjavítanák, annyi baja van, mert már nem mai csirke. Így a szülőknek most elég nagy fejtörést okoz, hogy mi legyen. Anyuka egész nap sajnálkozik és szánja-bánja hogy most ez van, mindenképpen szükségük van egy harmadik kocsira, amit majd használhatok, ezért a legjobb tudomásom szerint úgy döntöttek, hogy vesznek egy újat és elég rövid időn belül. Addig pedig vihetem a Volvot, akkor amikor akarom és oda ahova akarom. Anyuka mindig vonattal megy Philibe dolgozni. A kissrác 9-11-ig volt a preschoolban, de anyuka ment csak érte mert valamiféle hálaadási ünnepség volt. Én délig itthon voltam, tudtam egy picit szkájpolni az otthoniakkal. Szeretném megragadni az alkalmat ismét, hogy elmondjam, nem győzök minden egyes emailre és üzenetre azonnal, normálisan és alaposan válaszolni bármennyire is szeretnék. Tudjátok, hogy mindig mindenkinek visszaírok és szívesen segítek, de amint látjátok itt minden merőben más (hál istennek) és több dolgom is akad, délután 5-6 körül szabadulok mindig, akkor otthon már mindenki az igazak álmát alussza. Én pedig jövök és baromi sok üzenet vár, amiknek az elolvasása is minimum 10 perc. Idővel válaszolok és írok mindenkinek, ne aggódjatok, nem áll szándékomban hanyagolni senkit sem és ne higgyétek, hogy engem nem érdekel a ti sorsotok, mert ez nem így van. Néha azt kívánom, bár írna mindenki blogot így tudnék mindenkiről mindent, annyi embernek szeretnék írni vagy válaszolni pedig. Persze ha csak blogot írnánk és olvasnánk, akkor még a néhai beszélgetések is elmaradnának, az pedig nem túl szerencsés dolog. Egyszerűen már nem vagyok időmilliomos és szerencsére nem kell a napi 24 órából 20 órát itt a gép mellett töltenem. Jövő héttől mondjuk sokkal lazább lesz minden, mert a délelőttjeim szabadok lesznek, úgyhogy aki szeretne és tudna velem beszélni, az kora délutánra izzítsa majd be magát... :) Szívesebben is vagyok napközben a családdal és a gyerekekkel, teszek-veszek hogy kicsit hasznosnak érezzem magam. Amint kialakul minden napirendem és tisztábban fogok látni, természetesen majd beiktatunk egy-egy szkájp konferenciát, fogok járni itt edzőterembe is, meg ugye az autót is vihetem ide-oda, közel van a Mall, sok étterem, kávézó, stb. Baráti társaságra is abszolút számíthatok majd szerintem, mivel elég sokan írnak és keresnek meg a clusterből, hogy találkozhatnánk és csinálhatnánk ezt-azt. Iszonyatosan jó fej mindenki, vasárnap megint megyek Philibe egy újabb német lánnyal. De még valahogy őt is másmilyennek látom, mint a többieket Illinoisban. Kérdezgettem már pár embert, hogy esetleg most hét közben tudunk e találkozni estefelé, de a legtöbben már éppen nyaralnak valamerre és elkezdték ünnepelni a Hálaadást. A Hálaadás itt sokkal nagyobb ünnep, mint a karácsony. Borzasztóan kíváncsi vagyok az egészre, hogy fog zajlani majd a csütörtök.
Na de kicsit eltértem a tárgytól...anyuka fél 1-re ért haza a kissráccal és abban a pillanatban megjött a két nagyobbik is (fél napos volt csak a suli). A két nagyobbikkal tényleg nem sok mindent kell csinálnom, abszolút elvannak egymással, lehet videójátékozni, tévézni, bármit. A délután hátralévő részében Bennek négy barátja, Anjalinak pedig három barátnője jött át, én egész végig Noahval játszottam. Nem unalmas, sok mindent szeret csinálni és nem kell minden egyes pillanatban lekötnöm valamivel, mivel abszolút elvan egyedül is ha én mondjuk elmerengek egy tévéműsoron. Ha jól számolom tíz gyerek futkosott a házban, vagy éppen az udvaron. Anyuka itt hagyott velük másfél órára, szülői értekezletre ment, ezalatt az idő alatt jött a két nagyobbik gyerek zongoratanára is. Bevallom őszintén, meredekebb dolgokra számítottam, azt hittem majd le sem lehet szedni rólam a három gyereket egész nap és nem lesz egy perc nyugtom sem, de amikor este elvonulok akkor abszolút nem érzem azt hogy ez megerőltető lenne. Napi 4 órát leszek majd körülbelül mindig a legkisebbel...ez nem vészes, bírható. Számomra ez most éppen az arany középút.

Anyuka annyira, de annyira kedves egyébként. Hihetetlen ennek a családnak a habitusa és hogy mennyire érdeklem őket és törődnek velem. Mindig megkérdezi ettem e, mikor eszek, mit ettem, miért eszek ilyen keveset, naponta tízszer kérdezi meg jól vagyok e, ha bármire szükségem van szóljak, ha valami kérdésem van kérdezzek. Ez nagyon jól esik, bár úgyis kérdeznék ha lenne mit és ki is szolgálom magam ha éppen éhes vagyok. Mindig csodálkoznak mennyire keveset eszek, pedig nem is. Vacsorát szinte sosem eszem velük, mert az ebédem általában elnyúlik olyan 4 órára, és így este már nem vagyok éhes.

Eljött a keddi nap, az első egyedüli napom. Anyuka elment dolgozni, én elvittem Noaht a suliba (ő kérte hogy menjünk, csodálkoztam is hogy nem akar itthon maradni), majd délelőtt volt egy kis szabadidőm. A két nagyobbik gyerek eljátszott, úgyhogy én is relaxálhattam kicsit. Fél 12-kor elindultam a kissrácért. Az úton minden rendben ment, simán odataláltam pedig nem használok gps-t és csak kétszer mutatták meg merre kell menni. A Volvot vezetni tényleg csúcs és ha benne ülsz és vezetsz egyáltalán nem érzed azt, hogy nagy autó lenne. Aztán amint kiléptünk a suliból és indítani akartam a kocsit, jött a nap legrosszabb része - nem indult. Egyszerűen nem reagált a váltó, a kulcs nem mozdult semerre sem. Kiálltam az esőre (mert ugye az egész nap szakadt) és próbáltam leinteni valakit a parkolóban, aki segíteni tud nekem. Jött is egy apuka, próbálgatta vagy negyed óráig a dolgokat, de ő sem volt okosabb nálam, segítőkész volt, de eredménye nem lett a dolognak. Aztán kénytelen voltam felhívni anyukát - nagyon pánikoltam, mivel azt hittem én rontottam el valamit a kocsin és fogalmam sem volt róla, hogy fogom neki telefonban elmagyarázni, hogy mi a gondja a kocsinak. Végül azt az utasítást kaptam, hogy a suli portáján szóljunk valakinek és várjunk ott, amíg anyuka egyik bartánője értünk nem jön és haza nem hoz minket. A kocsit otthagytuk a parkolóban és majdnem 2 óra volt már, mire hazaértünk. Gyerekeket gyorsan megetettem, Anjali egész délután az egyik barátnőjénél volt. Délután játszottunk és tv-ztünk, de cseppet sem megerőltető az egész. 5 körül hazajött anyuka és elvitte a kissrácot a parkolóban hagyott kocsihoz, hívtak segítséget is és majdnem 2 órát távol voltak. Végül kiderült, hogy a kocsi minden ok nélkül csinál ilyet, a kulccsal volt valami érintkezési hiba vagy micsoda. Nem értek az ilyenekhez, de hála istennek nincs nagyobb gond. Megkért, hogy amíg távol vannak készüljek elő a taccohoz, az volt a vacsi. Megpirítottam a darált húst, szeltem salátát, paracsidomot és reszeltem sajtot, majd megvacsoráztunk. A kaja isteni lett, imádom. Nem sokszor ettem taccot életemben, de eddig ez volt a legjobb.

A szerdai napom elég nehézkesen akart beindulni. Ittlétem alatt először fordult elő az, hogy az ébresztőórára keltem és nem magamtól reggel 7-kor. Alig bírtam kikecmeregni az ágyból, de fél 8-ra már lent kellett lennem, megreggeliztünk majd beindult a játék. Anyuka itthonról dolgozott, szóval nem zavartuk. A két nagyobbik eljátszott magában, én természetesen Noahval voltam de neki sem volt sok kedve tenni-venni, beült a tévé elé és ki sem nagyon szállt onnan 11 óráig. Közben én feltaláltam magam, rajzolgattam, festegettem, tévéztem én is (feltalálom én magam). Dél körül hárman kocsiba pattantunk - Anjali elment egy barátnőjéhez játszani - és beültünk egy étterembe ebédelni. Nem mondanám tipikus amerikai gyorsétteremnek, mert volt minden - levesek, pizza, szendvicsek, burgerek, saláták. Isteni szendvicset választottam - toastkenyér között pulykamell, pirított bacon, saláta, paradicsom, majonéz és sajt, mindezek mellé hasábkrumpli. Anyuka salátát evette garnélával, a nagyfiú valamilyen mexikói kaját, a kissrác pedig négysajtos tésztát. Én kis naiv azt hittem, hogy majd nem lakok jól a "kis" adaggal, de amint megláttam hogy az üdítőm körülbelül egy literes akkor elszállt minden rossz gondolatom. Következett az ebéd, két bazinagy szendvics sok krumplival. Körülbelül egy másodperc töredéke alatt elpusztítottam mindent - na jó túlzok, de gyorsan betermeltem. Mennyi volt, én életemben nem ettem olyan finom szendvicset még. Azt hiszem Noah kedvence ez a bizonyos Christopher's food, de mostantól az enyém is és nagyon közel van az otthonunkhoz is. Utána elmentünk a Mallba, anyuka és a két srác vásárolt, engem adigg kitett a banknál és nyitottam végre amerikai bankkártyát. Az ünnepek miatt most egy kicsit csúszni fog a kipostázása, de két héten belül mindenképpen megkapom. Akkor már délután fél 3 körül járhattunk, sietni kellett haza, mert Anjalit akkorra hozta haza az egyik anyuka...aztán itt találtam magam öt gyerekkel (Ben és Anjali egy-egy barátjával kiegészülve, valamint Noah). Semmi gond nem volt végülis, futkostak pár kört, a lányok idegesítették a fiúkat, a fiúk a lányokat, de ura voltam a helyzetnek. Másfél óra múlva hazajöttek a szülőegységek és szabadultam. Végre hosszabb beszélgetést tudtam bonyolítani néhány baráttal és a családdal. 7 körül szólt anyuka, hogy pizza van vacsira, ha van kedvem csatlakozzak. Elköszöntem az otthoniaktól és leültem vacsizni a szülőkkel, végre gyerekek visítozása nélkül beszélgethettünk. A pizza isteni volt, a társaság szintén. Rengeteg dolgot kérdeztek mindenféléről és közölték azt is, hogy most nem vesznek egyelőre új kocsit, használhatom mindig a Volvot, mivel az napközben mindig itt lesz nekem. Meglátjuk hogy fogunk két kocsival működni - ekkor közbeszóltam, hogy az otthoni családok egy kocsival működnek ám csak :)

Eddig ennyi lenne a hét. Holnap hálaadás és a nagyfiú tényleges szülinapja. Lehet megint elmegyünk ebédelni valamerre családostól, de szóba került az is, hogy megnézünk valami parádét a városban - nem tudom mi lesz még. Iszonyatosan jó időt mondanak holnaptól, szombatra pedig 16 fokot - alig akarom elhinni. Estefelé, vacsorára megyünk az apuka szüleihez, akik tőlünk körülbelül 1 órányira laknak. Jön az összes rokon és gyerek, az asztalok állítólag roskadozni fognak a sok földi jótól - alig várom, hogy degeszre egyem magam, elvégre egyszer van ilyen na. Remélem a család majd enged fényképezni meg ilyesmi, mert nagyon szívesen megosztanék veletek is mindent, persze sajnos csak képekkel illusztrálva. Pénteken megpróbálok kicsit elszabadulni vásárolni, most már aztán tényleg, mert veszélyesen semmim sincs (...) Ezt most nem úgy mondom, hogy "jajj már megint nincs mit felvennem", holott van...akiknek mutattam a gardróbom érdekesen kérdezték hogy van e mit felvennem egyáltalán. Szóval bízzunk a Black Fridayben! Szombaton szeretném végre normálisan kialudni magam és kicsit itt szétnézni a környéken, esetlegesen moziba menni. Vasárnap pedig az egyik német lánnyal megyek Phillibe, most már tényleg fogok fényképezni és megnézni mindent, amit csak lehet. Bár még van rá egy évem, de kíváncsi vagyok.

Kicsit a hálaadásról: A hálaadás (angolul Thanksgiving) észak-amerikai ünnep. A hagyományok szerint az őszi betakarítások után adnak hálát a termésért Istennek. Az Amerikai Egyesült Államokban, ahol az egyik legfontosabb ünnepnek számít, november hónap negyedik csütörtökjén ünneplik. Az egyetlen amerikai ünnep, amit mindenki ünnepel, etnikai és vallási hovatartozást is leszámítva. Az Amerikai Egyesült Államokban a hálaadás az egyik legfontosabb nemzeti ünnep. Sok amerikai a hivatalosan is munkaszüneti napnak nyilvánított csütörtököt követő pénteket is kiveszi szabadnapként. Ezen a négynapos hétvégén a közeli családtagok gyakran messziről hazautazva összegyűlnek, hogy együtt ünnepelhessék a hálaadást, melynek elmaradhatatlan tartozéka a hálaadásnapi vacsora.
A vacsora hagyományosan legfontosabb eleme, a pulyka olyannyira egybeforrt az ünneppel, hogy a hálaadást néha „pulyka napnak” (Turkey Day, T-Day) is nevezik. Az ünnepi asztalon tradícionálisan szerepelnek még olyan fogások, mint a pulykához felszolgált töltelék, áfonyaszósz, krumplipüré, zöldbab, illetve a sütőtöktorta.
Az ünnep az USA-ban a karácsonyi szezon kezdetét is jelzi. A hálaadást követő pénteken hagyományosan igen nagy mértékű leértékelésekkel csábítják az üzletek a vásárlókat, és ennek hatására tipikusan ezen a napon a legnagyobb a kiskereskedelmi forgalom volumene.

És ez a bizonyos péntek lenne a Black Friday: A fekete péntek a hálaadást követő péntek elnevezése az Egyesült Államokban, mely ott a hagyományos karácsonyi bevásárlási szezon kezdete. A fekete péntek nem hivatalos szünnap, de sokan szabadságot vesznek ki erre a napra, ami megnöveli a lehetséges vásárlók számát. A kereskedők már gyakran hetekkel korábban elkészítik a karácsonyi dekorációt. Sok kereskedő igen korán kinyit: többségük reggel 5 órakor de akár még korábban. Vannak nagyobb áruházláncok (mint például a Sears, a Best Buy, a Macys és a Walmart), melyek egyes egységei 0 órakor nyitnak és csak 24 óra múlva, éjfélkor zárnak be. Nyitáskor a kereskedők rendkívül alacsony (akár önköltség alatti) árakat szabnak, amellyel igyekeznek a tömegeket a boltjaikba vonzani.
A kifejezés Philadelphiából ered, és a sűrű forgalomra utal. Újabban a kereskedők és a média inkább arra utal a kifejezéssel, hogy a kereskedők ekkor kezdenek a pirosból (a veszteség színe a könyvelésben) átmenni a feketébe (vagyis nyereséget termelni).
A városokban megszokott a nagy leértékeléssel nyitó üzletek előtt órák hosszat várakozó emberek sora. Amikor bejutnak, a vásárlók lerohanják a boltot és amit tudnak, megragadnak, mivel a legvonzóbb termékekből rendszerint csak néhány darab van.
A játékok és elektronikai cikkek a legkeresettebbek, így leginkább ezeket akciózzák. Míg ez sokakat vonz, másokat elriaszt a hatalmas tömeg, és inkább otthon maradnak. A helyi sajtó általában bemutatja a nyitás előtt felsorakozó, majd később a megvásárolt árukkal távozó vásárlókat. A fekete péntek hagyományosan a karácsonyi ajándékot vásárlókat célozza meg. Néhány különösen népszerű árucikket azért vásárolnak meg az ilyenkor szokásos nyomott áron, hogy később eladhassák (többnyire az interneten keresztül).

Mára ennyi. Még pár kép a házró és az utcáról:

Legközelebb (jövő héten) már tényleg csinálok több képet, ígérem. Hétvégén valószínű a környékről és a városról is. A hálaadás és black Friday utáni kánaán után valószínűleg jelentkezem még, alig várom a következő napokat! :)

Puszi

Első napok az új családnál

Szombaton 9 körül felkeltem már - nem akartam egyből a második napomon délig aludni :) -, elrendezgettem nagyjából a dolgaimat, bepakoltam a gardróbba (mert azt is van ám a szobámban), lementem reggelizni, majd anyukával és Noahval (3 éves) elmentünk a Mallba. Azt lehet hogy írtam már, de egy Volkswagen Passatot fogok vezetni, egyből én kísérleteztem már a kocsin, de ugyanolyan egyszerű vezetni itt is, mint Illinoisban. Az utak viszont jóval keskenyebbek és kacskaringósak. Rengeteg erdő van mindenhol, az utak mentén fák - gyönyörű! Apuka egy Audi A4-est, anyuka pedig egy 7 személyes Volvo V8-ast vezet (amit most pár napig én fogok, a VW szervízben van). A Mallban egy-két apróságon kívül mást nem nagyon vettünk, Ben születésnapjára vásároltunk csak be. Iszonyatosan örülök, hogy ez a hely itt csak 5 percre van tőlünk kocsival, West Chicagoban sokkal messzebb volt és nem is adták oda a kocsit. Van nagyon sok ruházati, elektronikai üzlet egy helyen - szerintem sűrű vendég leszek ott. Bevásárlás után picit játszottam Noahval, majd 1 órakor az egész család felkerekedett, Anjali egyik barátnője is jött velünk és megnéztük a lányka utolsó focimeccsét, körmérkőzések voltak. Nagyon-nagyon tetszett! Végre igazi foci, imádtam. A játék után az edző kapott ajándékokat, a csapattagok pizzát, mi pedig sütit és perecet (olyat amilyen Németországban van, azt hittem besírok a gyönyörtől amikor megláttam) egyből vettem kettőt is... :) Foci után még beugrottunk egy helyre fagyit venni, mert Noah elkezdett hisztizni hogy neki mindenképpen kell. A kocsiban a zene és a négy gyerek üvöltött, sikított, beszélt, kiabált egyszerre - dehát ez ugye ilyen.
Miután hazaértünk ettem, majd a szülők küldtek fel a szobámba, hogy nem kell ám az egész hétvégém és minden időm velük és a gyerekekkel töltenem, azt szeretnék hogy külön kis életem is legyen, néha azért elvonulgathatok. Bevallom jól esett, kicsit tudtam beszélni az otthoniakkal is.
Fél 7 körül anyuka szólt, hogy akkor mostantól lenne rám szükség, meg kellett fürdetnem a kissrácot, majd hárman elvoltunk a játszó szobában. A 10 éves fiúcskám játékait el akarta venni a pici és ebből hatalmas hiszti kerekedett, én a nagynak adtam igazat mert egyszerűen igaza volt. A kicsi hisztizett egy 5 percet, aztán elhallgatott, felvittem a szobájába, meséltem neki és fél 8-kor már aludt is. A lánykával elkezdtünk társasjátékozni, majd bújócskázni, aztán rajzolás következett, a nagyfiú addig tv-zett és 9-kor takarodót fújtam. A hisztit leszámítva mondhatni minden rendben ment, ez minden szombaton így lesz. Ennél a családnál havi egy szabad hétvégém lesz csak, ami azt jelenti hogy péntek estétől hétfő reggelig. A vasárnapjaim mindig szabadok. Szombatonként pedig délután 5-től este 9-ig vagyok beírva mindig. Hát ez van.

Napközben beszélgettem anyukával, átolvastam a papírjaikat és mindent amit a családtagokról tudni kell, kérdezte hogy van e valami ami nem világos. Volt pár dolog, amit fixáltunk. Itt nem kell fizetnem a benzint ha saját célokra használom a kocsit és a telefonkártyát sem. Ezenkívül ők fizetik a tisztálkodási dolgaimat is - sampon, tusfürdő, minden hajpakolás, minden! - ezen nagyon csodálkoztam, de oké. Továbbá bátorkodtam megkérdezni a vakációs heteimet is. Az egyiket akkor adná oda szívesen, amikor tavaszi szünet lesz - ők elmennének a gyerekekkel Texasba, a szüleihez. A másik hetem nyáron lesz, amíg ők Maine államban nyaralnak majd, ahol én is szívesen látott vendég lennék, de az a hely valahogy nem vonz. Azt is mondta továbbá, hogy ha bármiféle tervem van, akkor jelezzem és igyekszik mindent úgy alakítani, hogy mindenkinek a legjobb legyen. Annyi biztos, hogy az első totál szabad hétvégém decemberben lesz, irány New York. Arra a new yorki hétvégére annyira szükségem van már, mint egy falat kenyére körülbelül. Meglátogatom Biankát, megnézem a várost karácsonyi pompában, bulizunk egyet és talán egy kis bevásárlás is belefér majd. Az első vakációs hetem pedig ugye március első hetére terveztem, részleteket még nem mondok, decemberben már biztosabb lesz a dolog, most még csak megy a szervezés ezerrel...

Vasárnap - szerencsémre - 9-kor felkeltem már, gyors fürdés és hajmosás, majd anyuka totál véletlenszerűen fél 10-kor bejött és mondta, hogy lebeszélt nekem egy "randit" az egyik családdal, akinél egy osztrák au pair van 2 hónapja. Azt mondta (fél 10-kor), hogy 20 perc múlva elvisz hozzá, aztán a csajjal együtt mehetünk Philadelphiába. Megint marha gyorsan összekapartam magam, fél vizes fejjel nekivágtunk az útnak. A csajszi körülbelül 10 percnyi autóútra lakik tőlünk, két kisfiúra vigyáz. Márciusban megy haza, mert nem ügynökségen keresztül van itt, hanem körülbelül illegálisan. A szüleinek jó barátja ez a család, ő nagyon szeretett volna kicsit Amerikában élni, és így került ide fél évre. Innentől kezdve nevezzük Julianak, 19 éves. Nagyon sokat beszél és tényleg iszonyat jó fej, már így az egy nap alatt is rengeteg mindent és mindenkit köszönhetek neki. 11.16-os vonattal mentünk Philibe, 25 perces az út. Aki képekre várt, azt most el kell hogy keserítsem. Rám nem valló módon egyetlen egy képet sem csináltam a városban. Olyan részen voltunk, ahol nevezetesség sem nagyon volt és olyan jó volt a társaság, hogy nem nagyon volt kedvem kattogtatni. Meg egyfolytában beszéltünk...Szóval, egy pizzériában találkoztunk még öt mexikói au pairrel és egy lengyellel. A mexikóiak közül egy rematchben van, egy másik már kétszer rematchelt, egy harmadik pedig rematch után DC-be került, de most átjött Philibe egy napra (ő egyébként Julia jó barátnője, nagyon megszerették egymást itt). Mindenki végtelenül kedves volt (nekem szimpibbek, mint a brazilok), sok mindent kérdeztek, állandóan mosolyogtak, ettünk, ittunk és nagyon jól éreztük magunkat. A lengyel és az egyik mexikói lány (Claudia) mondta, hogy voltak Budapesten és imádják. Claudiaval Berlint is ki tudtam tárgyalni, mert ő ott is volt, nagyon bírom a csajt. Sajnos ő van rematchben péntek óta és nagyon remélem, hogy nem kerül el innen, mert itt lakik a közelemben. Szóval úgy vettem észre városnézés nem is nagyon volt betervezve - de ugye erre van még egy évem -, mert inkább ismerkedős, viszontlátós délutánt tartottunk. Egy cseppet sem volt ellenemre a dolog, jobb is hogy így alakult. Képek majd legközelebb, talán jövő héten is megyünk... :) 3 körül mindenki hazafelé vette az irányt és ugye én is hazaértem fél 4-re már. Viszont tudtam azt is, hogy Bennek szülinapi zsúrja van 3-5-ig, így hiába hívtam anyuka telefonját, a vezetékes telefont, hiába küldtem mindenkinek három darab sms-t, válasz nem volt. Így esett, hogy két órát dekkoltam a rosemonti vasútnál (...) és vártam...Fél 6 után szedett fel anyuka, kiderült hogy itthon hagyta a mobilját. Hát így jártam, kicsit kivoltam akkor, de már túl vagyok az ügyön. Gyalog pedig nem mertem elindulni haza, mivel eszeveszett messze lett volna és nem is ismerek semmit sem még.
Miután hazaértünk én relaxáltam kicsit, a család vacsorázott. Anyuka megkért hogy kezdjem el Noah fürdetését, mivel nekik el kell vinniük a kocsimat a szervizbe. A két nagyobbik mindig magától fürdik, mindent egyedül intéznek. Noah - bár levetkőzött, de elkezdett hisztizni, hogy a mamit akarja. Ezt úgy két percig néztem, majd megfogtam a gyereket és beletettem a kádba. Leöntöztem vízzel, végigmostam tusfürdővel, megmostam a haját majd kiszedtem a vízből. Végigordította és sikította az egész 10 perces hadműveletet, kapálózott, rugdalózott, mindent csinált. Nem érdekelt. Nem édesgettem, nem babusgattam, nem mondtam el százszor hogy "please", betekertem a törölközőbe és otthagytam, had ordítson. Mielőtt bárki is azt hinné hogy szívtelen és gyerekgyűlölő vagyok, el kell hogy mondjam nem így van. Csupán van már annyi tapasztalatom ebben, hogy ezekben a szituációkban a legeslegrosszabb amit tehetsz, ha szépen kéred és csitítgatod. Hagyni kell, úgyis megunja. Így is tettem, 5 percet vártam és hallottam hogy egyre halkabban sír, már-már csak szipog. Visszamentem és megkérdeztem tőle hogy befejezte e végre, azt mondta igen és halál nyugodt volt már. Ráadtam a pizsamát és megkérdeztem meséljek e neki, azt mondta mehet a menet és a továbbiakban kezesbárányként viselkedett. Megjött anyuka, átadtam a terepet, szép vasárnap estét mindenkinek... :)

Most ejtenék pár szót a gyerekekről, biztosan mindenki kíváncsi már rájuk.
Noah (3 éves): délelőtt 9 - délig lesz preschoolban, kocsival viszem és hozom, délután 4-ig leszek vele körülbelül mindig, anyuka akkor ér majd haza. Vicces, aranyos kissrác. Szeret játszani egyedül is, nem feltétlenül kell valakinek asszisztálnia ehhez. Néha elkapja egy-egy hisztiroham, vannak rosszabb pillanatai neki is, de hát ő is gyerekből van. Anyuka azt mondta, hogy mindig "my new girl"-nek hív... :)
Anjali (7 éves): rettenetesen pici, alacsony és vékony a korához képest. Elvan mint a befőtt, sok a barátnője. Jó kapcsolatot ápolok vele, az összes popzenét kívülről fújja, szeret énekelni és táncolni. Sokszor rajzolunk együtt, focizik is, de a tévénézést sem veti meg. Reggel 8.30-tól délután 4-ig suliban van.
Ben (10 éves): még mindig ő a szívem csücske, habár vele töltöm a legkevesebb időt és vele kell a legkevesebbet foglalkoznom. Mondhatni önálló és mindig magában játszik vagy olvas, mindenféle társaság nélkül. Borzasztóan okos gyerek, jólnevelt és mindent megköszön, mindig szót fogad. Megfigyeltem, hogy vele nagyon sok mindenben hasonlítunk, a szívéhez szerintem majd a foci iránti imádatommal vezethet az út hehe :D Szintén 8.30-tól délután 4-ig van suliban.
Összességében elmondhatom, hogy jó testvérek, nem sűrűek a veszekedések sem, de nem is játszanak egymással. Eddigi tapasztalataim alapján mindhárom gyerek teljesen más egyéniség és bármikor feltalálják magukat.
Pár kép a gyerekekről:

                                                                    Ben, Anjali és Noah

Holnap új nap virrad, új hét és újabb hétfő. Anyuka itthon lesz, együtt csinálunk mindent. Reggel fél 8-ra kell lemennem. Megyünk a bankba is és megnyitjuk végre az új bankkártyám, amiről a kedves előző családom elfelejtett gondoskodni. Éppen most írt egy német lány is, aki 10 percre lakik tőlem, hogy ha van kedvem találkozhatnánk és megmutatja a környéket. Továbbá Julia és Claudia is mondta, hogy találkozhatnánk és mehetnénk mallozni egyet...szívesen mennék, de egyelőre nem tudom még a napirendem és semmit sem. Valószínűleg hetente fog változni minden, de remélem azért akad időm majd szociális életet is élni, mert itt sokkal jobbnak ígérkezik minden és mindenki, mint anno a másik helyen.
Nagyon hiányzik Chicago, rengetegszer eszembe jut. Viszont Rosemont ezerszer jobb hely, mint West Chicago. Itt minden könnyebben elérhetőbb gyalog és közel vannak bevásárlóközpontok, éttermek, boltok, kávézók egyaránt. És most íme néhány kép, de a héten igyekszem mindent lefotózni, amit érdemes látnotok. Tudom, hogy a képeknek általában jobban örül mindenki... :)

                    Világjáró "kis barátaim", akik elkísértek a nagy kalandra (a kép közkívánatra)...

                                                      a gardrób a világ egyik legjobb dolga!

                                                                    rosemonti utcák...

Amint látjátok megváltozott a blogom fejléce is. Az az igazság, hogy tényleg egy hónapja vagyok itt, de már a negyedik helyen lakom és nem tudtam mi illene ide - sok hely a szívemhez nőtt már. Ezért olyan képet állítottam össze, ami az egész évem alatt ösztönöz majd, miért is vagyok itt, miért csinálok mindent - hogy az összes helyet amit elterveztem, a saját szememmel láthassam. Akárhányszor meg fogom nyitni a blogot, ez lesz az első dolog amit meglátok és csakis ehhez tartom magam egész idő alatt! ;)
Hamarosan jelentkezem majd, hogy telnek a dolgos hétköznapok.
Puszi és ölelés!