Sajnos jelenleg még nem igazán találom a helyem "itthon". A szívem egy része Miamiban maradt és most kicsit más szemmel látok itt is mindent. Annyi a szerencsém, hogy már csak a jövő héten kell dolgoznom és lesz két hét szabadságom, talán akkor majd regenerálódok, de most egy kicsit meg vagyok rogyva, nem is tagadom. Fenomenális, csúcsszuper és eszelősen jó nyaraláson vagyunk túl, eddigi életem egyik legcsodásabb hetén. Soha nem gondoltam volna, hogy majd 21 évesen, önerőből meg tudok valósítani egy ilyen utat - és lám az élet kifürkészhetetlen. Nyílt titok az is, hogy a legeslegelső cél amiért au pairnek jöttem Amerikába, hogy minél több helyre eljussak és megismerjem az országot. Most, hogy láttam mi van Floridában és milyen élményekben volt részem, még tudatosabban fogok spórolni mindenre, hogy az összes álmom meg tudjam valósítani. Mert megéri. Bár ha azt nézem, 4 hónap alatt összeszedtem erre az egészre a pénzt, ráadásul úgy hogy a fogam miatt 400 dollárt is a saját pénzemből kellett kifizetnem. Nem rossz. Csak lennie kell egy célnak, amiért bármire képes vagy és a legszebb ruhának, vagy a legfinomabb ételnek is nemet tudsz mondani - már ami a pénzügyeket illeti. Ha holnap lejárna az évem és haza kellene utaznom, akkor is boldogan tenném, mivel már ezért az útért megérte kijönni. Ezt most nagyon komolyan mondom.
Bius és Évi nagyszerű emberek és nagyon boldog vagyok, hogy velük élhettem át ezt az egészet. Iszonyatosan megszerettem őket, mindkettőjük szuper kedves és aranyos és őszintén remélem hogy lesz még alkalmunk közösen eltölteni valahol pár napot. Bár tudom azt is, hogy ez a nyaralás, a Floridában töltött egy hét már örökre összeköt minket és a pillanatokat, amelyeket megéltünk már senki nem veheti el tőlünk.
Miami - "the Magic City" - így hirdeti magát. És ez körülbelül a színtiszta igazság, olyasfajta erővel bír a hely, hogy egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy lehet olyan ember akit ne ragadna magával. Valamit őszintén meg kell mondjak; éltem Chicago mellett egy hónapot és megfordultam New Yorkban is párszor, de nálam Miami viszi a pálmát. Soha nem hittem volna, hogy majd egyszer ezt mondom. Végtére is egy üdülőparadicsomról beszélünk csak, ha az ember reális szemmel nézi, az égvilágon semmi nincs ott csak a strand és bulik éjjel-nappal. Itt kell megemlítsem azt is, hogy sok mindenkitől hallottam ilyen-olyan véleményt mielőtt megkezdtük volna a vakációt és a többség sajnos inkább lehúzó jelleggel beszélt róla. Nem mondom hogy hittem nekik, de megint csak bebizonyosodott hogy mások szavára nem igazán lehet adni. Minden ember más és mindenkinek más a szép és a jó. Olyan ember vagyok, aki inkább először látja, majd hiszi a dolgokat. Miamival is így voltam. Engem magával ragadott. Gyönyörű a belváros (downtown), tisztaság van, South Beach maga a Paradicsom, az óceánpart meseszép, megfogott az életvitel, tetszett hogy mindenki baromira közvetlen és barátságos. Külön szerettem azt is, hogy az emberek 60-70%-a nem amerikai volt, hanem turista, ráadásul fiatal.
Sokan mondták azt is, hogy Miami nagyon drága lesz - hát meg kell mondjam, én nem így látom. New York például szerintem sokkal drágább. Persze ezt is embere válogatja, kinek mi a drága. Ha minden nap az Ocean Drive éttermeinek ételeit és italait szeretnéd élvezni, akkor bizony nem olcsó mulatság az egész. Szuvenírek viszont nagyon olcsók, tömegközlekedés szintén. A bulikba való bejutásunk szintén megvolt 15 dollárból, ráadásul ezért az árért két helyre is bevittek, ráadásul a szállításunk is meg volt oldva.
Még 2-3 hetet ott lehettem volna és esküszöm megtanultam volna spanyolul is. Iszonyúan meg vagyok lepődve ezen, hogy Floridában mennyire alap nyelv a spanyol. Szinte mindig mindenki úgy állított meg minket hogy "Habla espanol?". Ja nem, volt olyan is ahol meg sem kérdezték csak automatikusan elkezdtek hozzánk spanyolul beszélni, őrület ami ott van.
A légkondit ezerrel nyomatják minden helyen, a fedett helyiségekben egyenesen megfagytunk és mindig alig vártuk hogy kiszabaduljunk akárhonnan is. Nekem kedd-szerda körül elment a hangom, Key Westen csütörtökön már többségében csak mutogattam és suttogtam (oké, erre rájátszottak a bulik is, néha sokat kiabáltunk nem is tagadom).
Azt is mondták hogy Miami veszélyes. Ebből hál istennek nem érzékeltünk semmit sem, bár az is igaz hogy nekünk minden alak gyanús volt és tiszta paranoiásak voltunk szinte végig, de hát ugye jobb félni mint megijedni. A másik hostelben - ahova pénteken költöztünk át - az ukrán csaj szobatársunknak ellopták hétfőn 600 dollárját miközben aludt - na akkor kicsit megijedtem, de szerencsére volt széf és mi mindig nagyon odafigyeltünk mindenre.
Ha belegondolok hogy naponta más-más strand homokjában fetrengtem, ahh ez egyszerűen rettenetesen jó érzés. Csütörtökön még Key West, pénteken Miami, szombaton pedig Bahamák - ez tényleg egy álomnyaralás marad. Rengeteg élménnyel lettem gazdagabb és olyan dolgokat láttam vagy éppen tettem meg, amelyekre sehol máshol nem lenne lehetőségem - kis krokodil megfogása például egy ilyen momentum volt.
Miami csodás hely, maga a Paradicsom. Melegség, éjjeli 25 fokok, pálmafák, óceán, tökéletes pasik és csajok, mindenki sportol valamit. Éjjel-nappal buli - ha reggel 9-10 körül is végigmentünk az Ocean Driveon, már akkor szólt a zene mindenhonnan. Luxusautók és limuzinok, tetoválószalon minden második sarkon, rengeteg turista és fiatal - ez Miami. Mindenkinek látnia kell egyszer.
Ha nem kenyered a strand-buli kombó, akkor Miami nem a te helyed lesz ebben én is biztos vagyok, de már a feeling miatt egyszer legalább mindenkinek érdemes lenne megnéznie a várost.
Amikor azt mondom, hogy Chicagot és New Yorkot is megelőzi nálam, akkor abszolút összességében nézem az egész helyet. Meleg van és teljesen más az életvitel. Hatalmas házak, felhőkarcolók ott is vannak, az emberek sokkal kedvesebbek és barátságosabbak és ami a legfontosabb, hogy van élet. Szerintem ott nem lehet unatkozni. Lehet hogy elfogultnak tűnök, de hangsúlyoznám hogy ez egyéni vélemény. Mert tényleg minden ember más, másnak meg biztosan Washington vagy éppen San Fransisco az álomhely - csak hogy ne mindig New Yorkkal példázzak.
Lényeg a lényeg, Miami alaposan belopta magát a szívembe úgy ahogy van, nem is tagadom. Borzalmas volt visszajönni Phillybe (sajnos olyan helyre amit még mindig nem szeretek) és a hidegbe...nem kívánom ezt senkinek, remélem hamar túlleszek ezen a "mélyponton" is. Nem kell aggódni amúgy, mert tényleg szuperül vagyok még mindig, csak most kell egy kis idő, legalább annyi amíg a következő vakációm le nem foglalom... :)
Aki pedig azt mondja hogy szerencsés vagyok, azzal sajnos nem tudok egyetérteni. Sosem értettem milyen apropóból mondja; nem vagyok szerencsés és a másik két leányzó akikkel mentem, ők sem azok. Nem lottón nyertük a pénzt az útra és nem is ingyen adták ezt az egészet, csak úgy...Gyűjtögettünk rá és néha vannak rossz napjaink is, de közösen szerveztünk meg minden a legapróbb részletekig, majd megvalósítottuk. Mindenkinek ennyi lenne ám, tényleg csak merni kell nagyot álmodni. Szerencsés majd akkor leszek, ha holnap például felhív valaki, hogy nyertem egy hetes nyaralást Hawaiira, csomagoljak és holnap utazom hehe...na az szerencse lenne! :)
Most búcsúzom még pár képpel amik tetszenek és lehet hogy kimaradtak. Őszintén remélem hogy sok ilyen élményben lesz még részem az itt hátralévő időmben, a tervek már megvannak és minden erőmmel azon leszek hogy meg is valósítsam őket.
Remélem nem hatott összecsapottnak a beszámoló, igyekeztem minden lényegesebb dologra kitérni.
Köszönöm a sok-sok üzenetet és az aggódó sorokat is (olyanokból is volt elég), de tényleg pazar volt minden. Abszolút feltöltődtem és ha nyáron úgy lenne rá pénzem, akkor szeretnék még egy hosszú hétvégére visszatérni majd az imádott városba....
South Beach
Bahamák
:)
Everglades
Southernmost Point - Key West
Biussal és Évivel
2012. február 28., kedd
MIAMI 2. rész
CSÜTÖRTÖK:
Mint már említettem, a csütörtöki program Key West volt. Ez a városka az USA legdélebbi pontja, Florida legdélebbi részén fekvő város. Az út 4 órás volt, de maga a paradicsom, a mennyország. Apró szigeteken haladtunk végig, nagyon hosszú hidakon és nem volt mellettünk más csak az óceán. Meseszép volt az egész, mintha egy teljesen más dimenzióba csöppentünk volna. Az út első negyedében sajnos nem igazán tudtam élvezni az egészet, mivel percenként csukódott le a szemem, de útközben Mekiben feltankoltunk egy kis koffeinbombát és utána olyanok voltunk, mint aki újjászületett. Az út hátralévő részét már tátott szájjal ültük végig, mígnem dél körül megérkeztünk Key Westre. A busz telis-tele volt olasz és spanyol emberekkel, abszolút külföldinek éreztük magunkat még akkor is ha tudtuk hogy valóban azok vagyunk. A key westi városnézést a híres Mallory Squaren kezdtük - színes épületek, hatalmas szuvenírboltok mindenütt. Kedves emberek, egyszerűség. Beszereztük az ottani szuveníreket is, majd kimentünk a partra, a kikötőbe és megpillantottunk egy hatalmas óceánjárót.
Ezután várt ránk a feladat, hogy a sziget egyik feléből átgyalogoljunk a másikba, mivel ott voltak a látnivalók amiket én szépen itthon kiírtam már, hogy mindenképpen meg kell nézni. A Duval Street-en sétáltunk végig, ez Key West leghíresebb utcája bárokkal, éttermekkel, boltokkal, pálmafákkal - el tudjátok képzelni azt hiszem. Nekem fel volt írva egy étterem neve, amely a Sloppy Joe's névre hallgat. Ernest Hemingway kedvenc helye volt, gyakran evett itt ő is. Gondoltunk egyet és ha már itt vagyunk csináljunk valami nagyon key west-eset, beültünk és megebédeltünk az étteremben. Volt élő zene, kedves kiszolgálás és rengeteg ember - a kaja pedig kifogásolhatatlan. Jóllakottak álltunk tovább és meg sem álltunk a Southernmost Point-ig, amely ténylegesen is az USA legdélebbi pontja. Kubától 90 mérföldre található, erről a "buckáról" híres Key West városa. Elkészültek a kötelező képek, majd a Higgs Beach felé vettük az irányt. Interneten csekkoltam és mindenhol azt írták, hogy az a legszebb és a legfelkapottabb is. Kristálytiszta víz tárult elénk, fehér homok és strandhangulat. Gyorsan átvedlettünk fürdőruhákra, majd élveztük a 30 fokot és az óceánt. Két órát töltöttünk ott, majd indulnunk kellett vissza a Mallory Square-re (ugyanott vett fel minket a busz, mint ahol letett). Persze útközben megkóstoltuk az állítólag kihagyhatatlan Key Lime Pie-t is, de nekünk annyira nem nyerte el az íze a tetszésünket. No de ha már ott vagyunk ugye azt sem hagyjuk ki. Key Westen iszonyatosan olcsó volt minden, nagyon sok helyen csak tátottuk a szánkat hogy mi mennyi. Jól éreztük magunkat és remek napot tudtunk magunk mögött. A visszafele úton kicsit megszenvedtünk, azt hiszem kezdett kijönni rajtunk a három nap alatt három óra alvás, végigszenvedtük a 4 órás utat míg Miamiba értünk. Hál istennek időben eszméltünk fel és volt szerencsénk látni Miamit éjszakai fényekben is. Sajnos képeket nem volt alkalmam csinálni - teszem hozzá buszból, sötétben amúgy is katasztrófa lenne a képek minősége - de a látvány az valami fenomenális volt.
Amint a hostelbe értünk, hullaként pottyantunk az ágyba és péntek reggel 9-ig aludtunk.
PÉNTEK:
A bahamai szállásunk lemondása miatt akadt egy kis incidensünk, ugyanis még csütörtök este lefoglaltunk egy egynapos cruise-t (hajókázást) szintén a Bahamákra, Freeport városába mert mindenképpen szerettük volna látni a szigetet is. Így esett, hogy bár a cruise-t szombatra foglaltuk egész napra, de péntekre és szombat éjjelre még nem volt szállásunk és péntek reggel a hostel recepciójában szembesültünk azzal a ténnyel hogy nincs kiadó hely, tovább kell állnunk. Öt perc leforgása alatt interneten rákerestünk a Deco Art hostelre, amely az Ocean Drive kellős közepén (igen, a központok központjában) található, lefoglaltuk a szállást 2 éjszakára és 3 főre, kicsekkoltunk a régi hostelből és áthúztuk a bőröndjeinket, a tőlünk 100 méterre lévő másik hostelbe. Hehe, ezen máig is nevetek - szinte negyed óra alatt elintézünk mindent és nem is akármilyen helyre kerültünk át. Nyolc ágyas szobába kerültünk - egy ukrán lány és fiú, valamint 3 megtermett, amerikai pasi volt a szobatársunk. Már tavaly berlini kiruccanásom után megfogadtam hogy többet ilyen koedukált hostelbe nem megyek, de most kényszerhelyzet volt. Mivel a szobánkat csak délután 3 után foglalhattuk el, ledobtuk a megőrzőbe a csomagjainkat és megrohamoztuk a strandot. A víz és a part ezerszer gyönyörűbb volt mint kedden reggel, egész délután csak lazsáltunk a parton és süttettük a hasunkat. Ezt az életérzést kívánom mindenkinek hogy egyszer az életben minimum élje át! Totálisan feltöltődtünk, mivel aznap nagyon meleg is volt.
Később megnéztük a híres Miami Ink tetoválószalont is - mindenki eszeveszettül varratta magát, a hely nagyon jól nézett ki belülről, no legalább ezt is láttuk. Miamiban egyébként minden második hely tetoválószalon. Estefelé mentünk vissza és befoglaltuk a szobát, spanoltunk kicsit a szobatársakkal akik elég jó fejnek bizonyultak és bevettük az Ocean Drive-ot, ha már ugye az lett az új lakhelyünk pár napra. "Ha lúd legyen kövér" alapon beültünk az első módosabb helyre, vacsorázás és koktélozás céljából. Évi steaket evett, mi Biussal pedig grillezett lazacot - mindemellé óriási koktélt szürcsölgettünk. Életemben nem láttam még koktélt ekkora kiadásbab. És ott ültünk az óceán mellett, az Ocean Driveon, a pálmafák és a luxuskocsik között, mindenhonnan más zene szólt és úristen...ezt képtelenség leírni, amit akkor ott éreztünk. Négy hónapja vagyunk itt Amerikában és egy ilyen utat így megengedhettünk magunknak, szinte még mindig nem fogom fel. És nem szűkölködtünk semmiben, nem kellett nézni az árakat és dőzsöltünk amikor csak lehetett. Az étteremben kapott számla végösszegét itt most nem írnám le, halovány sejtése talán mindenkinek van hogy nem a legolcsóbb hely volt. Vacsi után visszabattyogtunk a szállásra és készülődésbe kezdtünk az esti buli miatt, ismét felirattuk magunkat a hostel partilistájára. Fél 12 körül promoterrel megint csak a Club Mansion felé vettük az irányt, a bejáratnál iszonyatosan nagy tömeg volt - engem beengedtek, Évi és Bius viszont kint maradt. A promoter eltűnt, én bent 1 órát vártam hátha mégis bejutnak valahogy, de aztán feladták a próbálkozást. Szobatársainkkal találkoztunk és mondták hogy a Clevelander tetején ingyenes buli van, rálátni majdnem az egész Ocean Drivera, és hát mégis csak egy tetőn bulizunk az mekkora szuper már. Éjjel 1 körül már sok választásunk nem nagyon volt, felmentünk a Clevelander tetejére, rábámultunk a városra ami gyönyörű volt onnan fentről. Picit ücsörögtünk a süppedős ágyakon, székekben de olyan 3 körül visszamentünk a szállásra aludni. Pénteki buli elmaradt, de én így is nagyon szuperül éreztem magam - legalább ráláttunk kicsit a városra és azért olyan helyen sem sok mindenki jár.
Miami Ink
South Beach
Ocean Drive
Clevelander rooftop
SZOMBAT:
Még majdnem hogy szerencsések is voltunk, mivel jó 2 órát tudtunk aludni a bahamai hajókázás előtt. Én szombaton reggel azt hittem meghalok, kész, nincs tovább...nekem a 2 órás alvás még többet ártott mint használt, kár volt lefeküdnöm. Gyorsan tankoltunk egy kis elemózsiát, kakaót, kávét, majd a busz olyan 7 körül fel is vett minket a régi hostelünk előtt. 40 perces volt az út Fort Lauderdale-ig, de én nem láttam és érzékeltem ebből semmit, mivel végigaludtam az egészet. A hajókázás előtt körülbelül 2 órát kellett várni, iszonyú nagy ellenőrzés volt, mivel a Bahamák ugye már nem tartozik az Amerikai Egyesült Államokhoz, így teljesen úgy éreztük magunkat mint egy reptéri ellenőrzésnél. "Terminálban" megpihentünk még egy kicsit, majd mindenki szép sorjában felszállt a hajóra. Egy fenti helyen helyet foglaltunk, 4 órás út várt ránk. Útközben nem sokat mozgolódtunk - ettünk és ittunk, de az út nagy részét végigaludtuk ismét. Sok minden látnivaló nem is lett volna, akármerre nézel előtted a végtelen óceán és semmi más. Délután 1 körül megpillantottuk a Bahamák partjait, Freeport városkát. Kikötöttünk, majd ismét ellenőrzések sora várt ránk - azt hittem sosem jutunk már ki onnan. A kikötő előtt taxit fogtunk pár jóemberrel, akikkel együtt utaztunk a hajón és 20 perc alatt átvittek minket a sziget (város) túlsó oldalára - a szuvenírboltok és a strand közelébe. Sok időnk nem volt, körülbelül 3 óránk maradt a busz visszaindulásáig, így rohamléptekben megrohamoztuk a strandot. Az a látvány amit megpillantottunk az mindent felülmúl! Amikor interneten beírod mondjuk a keresőbe hogy "Bahamák" és eléd tárul a kristálytiszta óceán, a fehér homokos part és te annyit mondasz, hogy ez az a hely amit soha nem fogok élőben látni és ilyen talán nem is létezik - de mi ott álltunk, láttuk, fürödtünk benne és tanúsíthatom; igenis létezik. Meseszép és álom volt az egész, Évi bement jó sokáig a vízben és mondta hogy lenézett és tisztán látni lehetett mindent. Teljes bódulatba estünk, extázis volt a javából. Nem is tudom képeken mennyire jön át az egész, de remélem valamelyest igen mert szavakba foglalni megint csak képtelenség - én ehhez kevés vagyok. Megpihentünk a parton, segítőkész muki csinált rólunk egy rakat képet, írkáltunk a homokba és élveztük a Paradicsomi környezetet.
Késő délután visszasétáltunk a szuvenírboltokhoz, vettünk ezt-azt, ettünk és ittunk, majd a busz visszavitt minket a kikötőbe, ahonnan este 7 körül indult vissza a hajónk Fort Lauderdale-be. Borzalmas volt a visszafele út - a hajó össze-vissza hánykolódott az óceánon, nagyon szeles időt fogtunk ki. Szerencsére tudtam aludni, különben biztos vagyok benne hogy rosszul lettem volna. A wc-re 2 percenként rohangált be a jónép, elereszteni pár rókát - egy "álom" volt az egész. A csajokkal már nagyon kínban voltunk, minden bajunk volt és alig vártuk hogy végre kikössünk már és szárazföldre tehessük a lábunkat. Épen megúsztuk az utat, a buszon Miami-ig magunkhoz sem tértünk, aludtunk természetesen. Mikor megriadtam azt sem tudtam hol vagyok - South Beach közelében jártunk már, hajnali 1-re értünk vissza a szállásra és úgy pottyantunk ágyba mint akit fejbe vertek.
felszállás a hajóra...
VASÁRNAP:
Reggel 9 körül mondhatni kipihenten ébredtünk, gyors fürdés és pakolás, kicsekkolás a hostelből, csomagok leadása a megőrzőben és megindultunk levadászni valami kiadós reggelit. Mentünk-mendegéltünk, utunkba akadt a Starbucks és hát abba ugye még sosem csalódtunk, megtömtük a bendőt és jóllakottan visszacammogtunk a szállásra. Felvettük a csomagjainkat és megindultunk a reptér fele. Kezünk-lábunk leszakadt, irtó nehezek voltak a bőröndjeink magam sem értem hogy miért - vagy talán bennünk volt már túl kevés az erő? - ki tudja :)...Busszal utaztunk a reptérig, majd ott legelőször Évitől búcsúztunk el. Biussal letelepedtünk pár konnektor mellé és kockultunk egy picit. No de a miami-i reptéren ne reménykedjünk ám ingyen wifi használatában, ááá dehogy. Egy jó oldala volt a dolognak, nem összecsapott és normálisabb bejegyzésekkel tudok nektek itt most szolgálni.
Délután 5 körül elbúcsúztam Biustól is, átmentem az ellenőrző kapukon és 2 órát termináloztam még. Dögunalom volt az egész és a kedvem is egyre rosszabb lett csak, hogy ott kell hagyni az imádott várost. 7-kor aztán megkezdtük a beszállást, fél 8-kor pedig már a levegőben voltunk, útban Philly felé. Kiszaladtak a könnyeim, igen. Pontosan úgy, mint amikor Chicagot kellett otthagynom. Nem tehetek róla. Aztán azonnal álomba is szenderültem és 1 órával landolás előtt arra keltem, hogy rettenetesen fáj a fogam (amelyikkel gond van) és rögvest leszakad a bal fülem is, annyira fáj. Nem értettem mi a gond, sohasem szokott ilyesfajta gondom lenni a repülőkön, teljesen új volt a helyzet, de vissza tudtam aludni és amint landoltunk megszűnt minden bajom. Phillyben kicsit várni kellett a bőröndömre, majd anyukára és a leányzóra és körülbelül éjfél előtt pár perccel érhettünk haza.
p.S.: A vakáció összegzése hamarosan következik, azt hiszem ez így ennyivel nem érhet véget... ;)
Mint már említettem, a csütörtöki program Key West volt. Ez a városka az USA legdélebbi pontja, Florida legdélebbi részén fekvő város. Az út 4 órás volt, de maga a paradicsom, a mennyország. Apró szigeteken haladtunk végig, nagyon hosszú hidakon és nem volt mellettünk más csak az óceán. Meseszép volt az egész, mintha egy teljesen más dimenzióba csöppentünk volna. Az út első negyedében sajnos nem igazán tudtam élvezni az egészet, mivel percenként csukódott le a szemem, de útközben Mekiben feltankoltunk egy kis koffeinbombát és utána olyanok voltunk, mint aki újjászületett. Az út hátralévő részét már tátott szájjal ültük végig, mígnem dél körül megérkeztünk Key Westre. A busz telis-tele volt olasz és spanyol emberekkel, abszolút külföldinek éreztük magunkat még akkor is ha tudtuk hogy valóban azok vagyunk. A key westi városnézést a híres Mallory Squaren kezdtük - színes épületek, hatalmas szuvenírboltok mindenütt. Kedves emberek, egyszerűség. Beszereztük az ottani szuveníreket is, majd kimentünk a partra, a kikötőbe és megpillantottunk egy hatalmas óceánjárót.
Ezután várt ránk a feladat, hogy a sziget egyik feléből átgyalogoljunk a másikba, mivel ott voltak a látnivalók amiket én szépen itthon kiírtam már, hogy mindenképpen meg kell nézni. A Duval Street-en sétáltunk végig, ez Key West leghíresebb utcája bárokkal, éttermekkel, boltokkal, pálmafákkal - el tudjátok képzelni azt hiszem. Nekem fel volt írva egy étterem neve, amely a Sloppy Joe's névre hallgat. Ernest Hemingway kedvenc helye volt, gyakran evett itt ő is. Gondoltunk egyet és ha már itt vagyunk csináljunk valami nagyon key west-eset, beültünk és megebédeltünk az étteremben. Volt élő zene, kedves kiszolgálás és rengeteg ember - a kaja pedig kifogásolhatatlan. Jóllakottak álltunk tovább és meg sem álltunk a Southernmost Point-ig, amely ténylegesen is az USA legdélebbi pontja. Kubától 90 mérföldre található, erről a "buckáról" híres Key West városa. Elkészültek a kötelező képek, majd a Higgs Beach felé vettük az irányt. Interneten csekkoltam és mindenhol azt írták, hogy az a legszebb és a legfelkapottabb is. Kristálytiszta víz tárult elénk, fehér homok és strandhangulat. Gyorsan átvedlettünk fürdőruhákra, majd élveztük a 30 fokot és az óceánt. Két órát töltöttünk ott, majd indulnunk kellett vissza a Mallory Square-re (ugyanott vett fel minket a busz, mint ahol letett). Persze útközben megkóstoltuk az állítólag kihagyhatatlan Key Lime Pie-t is, de nekünk annyira nem nyerte el az íze a tetszésünket. No de ha már ott vagyunk ugye azt sem hagyjuk ki. Key Westen iszonyatosan olcsó volt minden, nagyon sok helyen csak tátottuk a szánkat hogy mi mennyi. Jól éreztük magunkat és remek napot tudtunk magunk mögött. A visszafele úton kicsit megszenvedtünk, azt hiszem kezdett kijönni rajtunk a három nap alatt három óra alvás, végigszenvedtük a 4 órás utat míg Miamiba értünk. Hál istennek időben eszméltünk fel és volt szerencsénk látni Miamit éjszakai fényekben is. Sajnos képeket nem volt alkalmam csinálni - teszem hozzá buszból, sötétben amúgy is katasztrófa lenne a képek minősége - de a látvány az valami fenomenális volt.
Amint a hostelbe értünk, hullaként pottyantunk az ágyba és péntek reggel 9-ig aludtunk.
PÉNTEK:
A bahamai szállásunk lemondása miatt akadt egy kis incidensünk, ugyanis még csütörtök este lefoglaltunk egy egynapos cruise-t (hajókázást) szintén a Bahamákra, Freeport városába mert mindenképpen szerettük volna látni a szigetet is. Így esett, hogy bár a cruise-t szombatra foglaltuk egész napra, de péntekre és szombat éjjelre még nem volt szállásunk és péntek reggel a hostel recepciójában szembesültünk azzal a ténnyel hogy nincs kiadó hely, tovább kell állnunk. Öt perc leforgása alatt interneten rákerestünk a Deco Art hostelre, amely az Ocean Drive kellős közepén (igen, a központok központjában) található, lefoglaltuk a szállást 2 éjszakára és 3 főre, kicsekkoltunk a régi hostelből és áthúztuk a bőröndjeinket, a tőlünk 100 méterre lévő másik hostelbe. Hehe, ezen máig is nevetek - szinte negyed óra alatt elintézünk mindent és nem is akármilyen helyre kerültünk át. Nyolc ágyas szobába kerültünk - egy ukrán lány és fiú, valamint 3 megtermett, amerikai pasi volt a szobatársunk. Már tavaly berlini kiruccanásom után megfogadtam hogy többet ilyen koedukált hostelbe nem megyek, de most kényszerhelyzet volt. Mivel a szobánkat csak délután 3 után foglalhattuk el, ledobtuk a megőrzőbe a csomagjainkat és megrohamoztuk a strandot. A víz és a part ezerszer gyönyörűbb volt mint kedden reggel, egész délután csak lazsáltunk a parton és süttettük a hasunkat. Ezt az életérzést kívánom mindenkinek hogy egyszer az életben minimum élje át! Totálisan feltöltődtünk, mivel aznap nagyon meleg is volt.
Később megnéztük a híres Miami Ink tetoválószalont is - mindenki eszeveszettül varratta magát, a hely nagyon jól nézett ki belülről, no legalább ezt is láttuk. Miamiban egyébként minden második hely tetoválószalon. Estefelé mentünk vissza és befoglaltuk a szobát, spanoltunk kicsit a szobatársakkal akik elég jó fejnek bizonyultak és bevettük az Ocean Drive-ot, ha már ugye az lett az új lakhelyünk pár napra. "Ha lúd legyen kövér" alapon beültünk az első módosabb helyre, vacsorázás és koktélozás céljából. Évi steaket evett, mi Biussal pedig grillezett lazacot - mindemellé óriási koktélt szürcsölgettünk. Életemben nem láttam még koktélt ekkora kiadásbab. És ott ültünk az óceán mellett, az Ocean Driveon, a pálmafák és a luxuskocsik között, mindenhonnan más zene szólt és úristen...ezt képtelenség leírni, amit akkor ott éreztünk. Négy hónapja vagyunk itt Amerikában és egy ilyen utat így megengedhettünk magunknak, szinte még mindig nem fogom fel. És nem szűkölködtünk semmiben, nem kellett nézni az árakat és dőzsöltünk amikor csak lehetett. Az étteremben kapott számla végösszegét itt most nem írnám le, halovány sejtése talán mindenkinek van hogy nem a legolcsóbb hely volt. Vacsi után visszabattyogtunk a szállásra és készülődésbe kezdtünk az esti buli miatt, ismét felirattuk magunkat a hostel partilistájára. Fél 12 körül promoterrel megint csak a Club Mansion felé vettük az irányt, a bejáratnál iszonyatosan nagy tömeg volt - engem beengedtek, Évi és Bius viszont kint maradt. A promoter eltűnt, én bent 1 órát vártam hátha mégis bejutnak valahogy, de aztán feladták a próbálkozást. Szobatársainkkal találkoztunk és mondták hogy a Clevelander tetején ingyenes buli van, rálátni majdnem az egész Ocean Drivera, és hát mégis csak egy tetőn bulizunk az mekkora szuper már. Éjjel 1 körül már sok választásunk nem nagyon volt, felmentünk a Clevelander tetejére, rábámultunk a városra ami gyönyörű volt onnan fentről. Picit ücsörögtünk a süppedős ágyakon, székekben de olyan 3 körül visszamentünk a szállásra aludni. Pénteki buli elmaradt, de én így is nagyon szuperül éreztem magam - legalább ráláttunk kicsit a városra és azért olyan helyen sem sok mindenki jár.
Miami Ink
South Beach
Ocean Drive
Clevelander rooftop
SZOMBAT:
Még majdnem hogy szerencsések is voltunk, mivel jó 2 órát tudtunk aludni a bahamai hajókázás előtt. Én szombaton reggel azt hittem meghalok, kész, nincs tovább...nekem a 2 órás alvás még többet ártott mint használt, kár volt lefeküdnöm. Gyorsan tankoltunk egy kis elemózsiát, kakaót, kávét, majd a busz olyan 7 körül fel is vett minket a régi hostelünk előtt. 40 perces volt az út Fort Lauderdale-ig, de én nem láttam és érzékeltem ebből semmit, mivel végigaludtam az egészet. A hajókázás előtt körülbelül 2 órát kellett várni, iszonyú nagy ellenőrzés volt, mivel a Bahamák ugye már nem tartozik az Amerikai Egyesült Államokhoz, így teljesen úgy éreztük magunkat mint egy reptéri ellenőrzésnél. "Terminálban" megpihentünk még egy kicsit, majd mindenki szép sorjában felszállt a hajóra. Egy fenti helyen helyet foglaltunk, 4 órás út várt ránk. Útközben nem sokat mozgolódtunk - ettünk és ittunk, de az út nagy részét végigaludtuk ismét. Sok minden látnivaló nem is lett volna, akármerre nézel előtted a végtelen óceán és semmi más. Délután 1 körül megpillantottuk a Bahamák partjait, Freeport városkát. Kikötöttünk, majd ismét ellenőrzések sora várt ránk - azt hittem sosem jutunk már ki onnan. A kikötő előtt taxit fogtunk pár jóemberrel, akikkel együtt utaztunk a hajón és 20 perc alatt átvittek minket a sziget (város) túlsó oldalára - a szuvenírboltok és a strand közelébe. Sok időnk nem volt, körülbelül 3 óránk maradt a busz visszaindulásáig, így rohamléptekben megrohamoztuk a strandot. Az a látvány amit megpillantottunk az mindent felülmúl! Amikor interneten beírod mondjuk a keresőbe hogy "Bahamák" és eléd tárul a kristálytiszta óceán, a fehér homokos part és te annyit mondasz, hogy ez az a hely amit soha nem fogok élőben látni és ilyen talán nem is létezik - de mi ott álltunk, láttuk, fürödtünk benne és tanúsíthatom; igenis létezik. Meseszép és álom volt az egész, Évi bement jó sokáig a vízben és mondta hogy lenézett és tisztán látni lehetett mindent. Teljes bódulatba estünk, extázis volt a javából. Nem is tudom képeken mennyire jön át az egész, de remélem valamelyest igen mert szavakba foglalni megint csak képtelenség - én ehhez kevés vagyok. Megpihentünk a parton, segítőkész muki csinált rólunk egy rakat képet, írkáltunk a homokba és élveztük a Paradicsomi környezetet.
Késő délután visszasétáltunk a szuvenírboltokhoz, vettünk ezt-azt, ettünk és ittunk, majd a busz visszavitt minket a kikötőbe, ahonnan este 7 körül indult vissza a hajónk Fort Lauderdale-be. Borzalmas volt a visszafele út - a hajó össze-vissza hánykolódott az óceánon, nagyon szeles időt fogtunk ki. Szerencsére tudtam aludni, különben biztos vagyok benne hogy rosszul lettem volna. A wc-re 2 percenként rohangált be a jónép, elereszteni pár rókát - egy "álom" volt az egész. A csajokkal már nagyon kínban voltunk, minden bajunk volt és alig vártuk hogy végre kikössünk már és szárazföldre tehessük a lábunkat. Épen megúsztuk az utat, a buszon Miami-ig magunkhoz sem tértünk, aludtunk természetesen. Mikor megriadtam azt sem tudtam hol vagyok - South Beach közelében jártunk már, hajnali 1-re értünk vissza a szállásra és úgy pottyantunk ágyba mint akit fejbe vertek.
felszállás a hajóra...
VASÁRNAP:
Reggel 9 körül mondhatni kipihenten ébredtünk, gyors fürdés és pakolás, kicsekkolás a hostelből, csomagok leadása a megőrzőben és megindultunk levadászni valami kiadós reggelit. Mentünk-mendegéltünk, utunkba akadt a Starbucks és hát abba ugye még sosem csalódtunk, megtömtük a bendőt és jóllakottan visszacammogtunk a szállásra. Felvettük a csomagjainkat és megindultunk a reptér fele. Kezünk-lábunk leszakadt, irtó nehezek voltak a bőröndjeink magam sem értem hogy miért - vagy talán bennünk volt már túl kevés az erő? - ki tudja :)...Busszal utaztunk a reptérig, majd ott legelőször Évitől búcsúztunk el. Biussal letelepedtünk pár konnektor mellé és kockultunk egy picit. No de a miami-i reptéren ne reménykedjünk ám ingyen wifi használatában, ááá dehogy. Egy jó oldala volt a dolognak, nem összecsapott és normálisabb bejegyzésekkel tudok nektek itt most szolgálni.
Délután 5 körül elbúcsúztam Biustól is, átmentem az ellenőrző kapukon és 2 órát termináloztam még. Dögunalom volt az egész és a kedvem is egyre rosszabb lett csak, hogy ott kell hagyni az imádott várost. 7-kor aztán megkezdtük a beszállást, fél 8-kor pedig már a levegőben voltunk, útban Philly felé. Kiszaladtak a könnyeim, igen. Pontosan úgy, mint amikor Chicagot kellett otthagynom. Nem tehetek róla. Aztán azonnal álomba is szenderültem és 1 órával landolás előtt arra keltem, hogy rettenetesen fáj a fogam (amelyikkel gond van) és rögvest leszakad a bal fülem is, annyira fáj. Nem értettem mi a gond, sohasem szokott ilyesfajta gondom lenni a repülőkön, teljesen új volt a helyzet, de vissza tudtam aludni és amint landoltunk megszűnt minden bajom. Phillyben kicsit várni kellett a bőröndömre, majd anyukára és a leányzóra és körülbelül éjfél előtt pár perccel érhettünk haza.
p.S.: A vakáció összegzése hamarosan következik, azt hiszem ez így ennyivel nem érhet véget... ;)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

