Röpke helyzetjelentés

A fantasztikusan csúcsszuper két hetes nyaralásom beszámolóira még várnotok kell egy kicsit, nem tervezem most elkezdeni és írni, mivel ez tényleg az a dolog, amit nem fogok összecsapni, hanem szépen, nyugodtan, otthon, képekkel mindent megszerkesztek. Őrületesen sok dologról kell írnom, kismillió kép lett, folyamatosan jegyzeteltem - eddigi életem egyik legszuperebb két hetén vagyok túl. Kalifornia és Nevada isteni volt, én totálisan a nyugati part szerelmese lettem. Elmondani sem tudom mennyire más, mint itt keleten. Ezerszer jobb, de erről írok majd bővebben.

A teljes káosz azonban a san franciscoi tartózkodásunk alatt kezdődött, hál' istennek már az utolsó napon, amikor is folyamatosan kaptuk az üzeneteket, hogy a Sandy hurrikán alaposan tépázza a keleti partot és az is kérdéses, hogy egyáltalán visszajutunk e keletre. Nos, szerencsésen visszajutottunk - megfűszerezve olyan előzményekkel, hogy szinte kiabáltam San Francisco kellős közepén, olyan ideg lett rajtam, hogy azt elmondani sem tudom. Minden bizonytalan volt, semmit nem tudtunk, nem voltunk tisztában a dolgokkal, hogy mi folyik itt keleten. A gépünk felszállt SF-ban, minden rendben is ment, de folyamatosan kaptuk a híreket, hogy keleten evakuálnak, mindent lezárnak, én kaptam emailt a megabus-tól, hogy törölték a járatom hétfőn délelőtt Phillyből New Yorkba...totál ideg lettem (a világ pálinkája nem lett volna elég, hogy lenyugodjak), szombaton este 8-kor landoltunk Phillyben, eredetileg az volt, hogy a reptéren kell majd töltenem egy másfél napot, mert Evelin New Yorkban volt és ugye az ő host családjánál voltam elszállásolva, minden cuccom náluk volt. Viszont a buszjáratom törlése miatt nem tétlenkedhettem, felvettem a kapcsolatot a host családjával, akik voltak olyan rendesek, hogy eljöttek értem a vasútra, segítettek, hazavittek, így - Evelin nélkül - náluk töltöttem a szombat éjjelt. Alighogy hazaértünk kiborítottam a bőröndöm, odarámoltam mindent a szoba közepére és megkezdtem a pakolást, ugyanis az volt a terv, hogy vasárnap minél előbb NY-ba tudjak jönni - akárhogyan. Sírni tudtam volna, amikor éjfél tájban ránéztem a cuccokra, amelyek beterítették az egész szobát és muszáj volt nekiállnom pakolni. Éjjel 1 körül végeztem, lefeküdtem, de alig tudtam aludni. 5-kor kellett kelnem, mivel Evelin host apukája 6-kor vitt ki a vasútra, 1 órát vártam esőben az első vonatra. A bőröndmennyiségem úgy néz ki, hogy egy hatalmas bőrönd, egy kis bőrönd, egy közepes méretű utazótáska és egy megtömött válltáska - elképzelni sem tudjátok szerintem, hogy cipelem mindezt egyedül. Szerencsére Phillyben a vonatokon szerencsém volt, segítettek. A megabusra reggel fél 8-kor alig akart felengedni a csávó, mondván hogy túl sok a cuccom, rá kell fizetnem. Mivel csak bankkártyát fogadott el, amin én már csak 10 dollárt hagytam, így ingyen utazott az összes cuccom, mivel drágább lett volna 10 dollárnál.

Fél 12-re már NY-ban voltam, egy kanapés sráccal volt megbeszélve, hogy elszállásol. Már régóta beszélőviszonyban voltunk, most végre sikerült találkozni is. Busz után taxit fogtam és egyből hozzá jöttem - kedves, aranyos, segítőkész. Egy angol csaj is nála szörföl, szóval elvagyunk. Vasárnap délután csak lazulgattam, kimentünk kicsit mókázni (erről majd később írok), este pedig izzottak a vonalak a keddi járatommal kapcsolatban...

Most hétfő délután 2 óra van, kicsit fúj a szél, esőnek semmi jele, nyugi van. Szinte minden be van zárva, az emberek nem dolgoznak, a metrók leálltak. Körülbelül a világvégére készül mindenki. Az a legrosszabb, hogy mindenki össze-vissza beszél és mindenki mást mond. Ideges vagyok, szinte 2 napja nem ettem semmit, tudom hogy az égvilágon semmit nem tudok tenni és haza fogok jutni, de lehet, hogy nem holnap. Nem szeretem, hogy mindenki nyugtatgatni akar, de olyan módon, hogy "te innen most pár napig tuti nem jutsz haza", meg az ilyen hasonló diskurzusok. Ezek húznak fel a legjobban, inkább ne mondjon senki semmit. Én is ugyanazt látom és hallom, amit a többiek. Pánikol mindenki ezerrel, amit meg is értek mert vannak helyek ahol tényleg durva a helyzet, de azért nem hinném hogy világvégére kell készülnünk.

A holnapi járatomról sajnos még nem tudok semmit, mivel egyelőre azt írják, hogy minden rendben van vele (5 percenként csekkolok három különböző oldalt). Szinte biztos vagyok benne, hogy késéssel indul majd, vagy törlik...de azért még reménykedem. Valószínűleg holnap délelőtt majd okosabb leszek, addig nem tehetek semmit sem.
Egyszerűen ennyire még soha nem akartam elhagyni Amerikát - nem akarok már itt lenni, elég és elegem van. Nem volt eddig itt ilyen helyzet, most hogy végre hazamehetnék, ez történik...haza akarok menni végre már! Egyik kedves ex-sorstársam jól megfogalmazta a helyzetem; szinte végig ez a huzavona jellemezte az évem - a jó meg rossz dolgok folytonos váltakozása -, így ez a "méltó" befejezés is. Szinte egész évben azt éreztem, hogy nem akar Amerika és jó lesz már országon kívül lenni, most meg úgy tűnik, mintha nem engedne el...
Nem is mondanám most jelenleg mit érzek eme ország iránt, persze hogy nem tehet senki semmiről, de remélhetőleg a hétvégén már jót nevetek otthon ezen az egészen.

Jól vagyok, nem kell értem aggódni. Lazulás van, bőröndjeimet pakolászom még és imádkozom, hogy mondjuk kedden hajnalban elvonuljon ez az egész és felszálljon este a gépem, hogy aztán szerdán végre a legjobb helyen lehessek; Európában!...

Nagyon szépen köszönöm a sok üzenetet, emailt, figyelmeztetést és mindent - igazán jól esik, hogy ennyien aggódtok értem!
Cserébe ígérem pöpec kis beszámolókkal jövök majd a nyugati parti utamról.

;-)