Három a magyar igazság

És nem lesz ráadás...de ezt annyit mondogattam mielőtt ez a rematches sztori napvilágot látott volna, hogy most azt kell mondjam sokkal jobban sültek el a dolgok, mint azt vártam. Eredeti terv az volt hogy majd a floridai út után felmondok - na de akkor nem itt lennék most kéremszépen.


Megint rámjött az, hogy naponta írhatnékom van de egyszerűen annyi a mesélnivaló hogy inkább írok minden áldott nap, mint hogy egyben a nyakatokba zúdítsak mindent, akkor sem olyan aprólékosan. Néha a legkisebb részleteknek van a legnagyobb szerepük. Az, hogy ilyen sűrűn írok rossz lehet annak, aki most kezdte el olvasni a blogom és nem éri magát utol.


No amint azt már írtam, minden reggel 6-kor kell kelnem. Igen tudom, kicsit korai az eddig megszokott 7:15-höz vagy a 9 órai kelésekhez, de áldozatokat hozni tudni kell. A dolgom lényegében annyi, hogy összeszedem magam és csak bekapok valamit, mivel Grace (így hívják a leányzót) 13 évesen már eléggé önállónak mondható és mindent saját maga csinál, még snacket sem kell pakolnom neki. Pazar, nagyon könnyű dolgom van. Amúgy sem érzem magam mindig a helyzet magaslatán reggel 6 körül, csipás szemekkel... :) Kedden még nagypapa is velünk jött Princeton-ba, de már én vezettem. Gyerekek, komolyan mondom ennyire én itt még nem rettegtem vezetéstől mint aznap reggel. Két kézzel markoltam a kormányt és próbáltam minden zavaró tényezőt kiiktatni, csak a vezetésre koncentrálni. Nagyon szeretek zenét hallgatni vezetés közben, de ebben az esetben esküszöm nem fog sűrűn szólni a rádió. A "gondom" csak annyi volt, hogy tavaly egy teljes évet nem vezettem, otthon pedig csak falun vagy Pápa nagyságú városban. Szinte még Győrben sem. De amit itt művelni kell az kicsit több ezeknél, iszonyatosan kell figyelni mindenre. Nagy "gyerek" ül mögöttem, de 1 óra a suli az otthonunktól így érte tartozom felelősséggel. Észveszejtő autópályákon kell hajtani, figyelni hol és mikor kell letérnem az egyikről és rá a másikra. Néhány helyen besorolni a helyes sávba, amikor áthaladunk egy "kis kapun" ahol valamilyen módon bemérik a matricát, ami ugye az autópálya használatához szükséges. Hálát adok az égnek, hogy abba a csoda gps-ben minden benne van és sűrű pillantásokat vetek rá út közben is. Meg-meghökkenek néha amikor csak össze-vissza kacskaringós utakat látok, felettük pedig a hat-és tizenkét sávosokat - ha drága jó anyám látná merre vezetek, a haja állna égnek. Haha, otthon nem voltam nagy vezető, nos lám ezt is itt kell magtanulnom. A gps amúgy mindent ír, a nőci folyamatosan beszél hogy mikor merre kell fordulnom, honnan hol kell letérnem, a titok kulcsa hogy tényleg nagyon oda kell figyelni. Köztudott pedig hogy nagyon figyelmetlen és kapkodós vagyok...
Ja, ha az autópályán lassan mész és "bemérnek", akkor csekket kapsz - na ezt kapd ki! Ha lassan mész, simán megbüntetnek mert akadályozod a forgalmat. 60/70 mérfölddel szoktam általában menni, ez a megengedett, ennél gyorsabban csak néha száguld el mellettem egy-egy Jaguar vagy Ferrari. Nem kisvárosról van szó és olyan helyről, ahol méterenként megállhatok egy piros lámpánál. Ezeken az utakon tényleg menni kell. Nem lassíthatok, hogy na apukám most hol vagyok és mi történik - az őrült amerikai úgy váltja a sávokat mint mások az alsónacit, persze indexelés és minden nélkül. Na mert ha ezt még nem mondtam volna, itt senki nem tud vezetni. Kedvem lenne néha ráfeküdni a dudára és elküldeni melegebb helyekre őket, mert egyszerűen vezetni azt nem tudnak. És hol az index? Én találjam ki hogy mégis merre óhajtanak menni?
Másik dolog, hogy ki ezeken az utakon furikázik az gondolom eddig is naponta tette, mivel itt nem probléma ha a munkahelyed 2 óra kocsikázásra van tőled vagy éppen kettővel messzebb lévő államban - szóval ők hozzászoktak ehhez és teszem fel nem nagyon szeretik az eleinte tesze-tosza sofőröket, akik még indexelni is szeretnek és hát faluról jöttek... :D
Mindezt leszámítva; nagyon jól ment. Nagypapa megdicsért és szinte két-három alkalommal szólt csak, hogy ezt vagy azt máshogy csináljam. Naponta 4 órát töltök a kocsiban, ez a minimum. Négy órát kell vezetnem, imádom! :)
Keddi napon nem maradtunk Princeton-ban, habár szerintem nagyon sok időt fogok ott eltölteni. Jó nagy város és minden van, tényleg minden. Lesz mit megnézni és miért kocsikáznék haza ha ott is elüthetem a drága jó időm.
Nagypapa meghívott egy puccos helyre, ezúttal reggelizni. Hát nem ez az aranyélet? Hogy minden nap éppen reggelit, ebédet vagy vacsorát költesz el jobbnál jobb éttermekben? Haha, mennyire fog ez majd hiányozni. Nagypapa hatalmas arc amúgy, állandóan sztorizgat, mesél és kérdez. Ha nem említettem volna még, 77 éves és egyfolytában dohányzik. Olyan igazi texasi lehet. Megkérdeztem milyen kocsija van, hát gondolom van fogalmatok róla mi volt a válasza...jajj bárcsak élőben is láthatnám majd...
A reggelizős hely csúcszuper volt és hatalmas. Forró csokit rendeltem és palacsintát, amit megszórtak rengeteg meggyel és lefújtak tejszínhabbal. Az adag persze nem hazudtolta meg Amerikát, a felét ismét otthagytam és akkor fogadtam meg hogy ilyen helyen többet nem rendelek palacsintát, mert mindig nagyobb a szemem mint a szám. Nagypapa berendelte a német bratwursot, tükörtojást, pogácsa-szerű cuccost és ilyen-olyan szószokat - iszonyatosan jól nézett ki a kis menüje. 
Illedelmesen megköszöntem ismét, majd hazafelé vettük az irányt. Útközben megálltunk és autómosóban és lemosattuk a kocsit. Itthon gyorsan lefürödtem és hajat mostam, ő tévézett, én pedig 2 órán keresztül beszéltem az otthoniakkal. 
1 óra körül indultunk el ismét Princeton-ba. Fél 3-ra kell menni Grace-ért, gondolom a nem létező forgalmat akartuk elkerülni, de simán ment minden útközben és 45 percet "futottam" ami rekordnak is számít. Vártunk még jó fél órát a csajszira, majd hazajöttünk. Én valószínű majd mindig fél 2-kor fogok elindulni érte, így is mindig van 4 óra mire hazaérünk mert elkezdődik a "rush-hour".
Anyukával egy időben értünk haza, majd mi hárman (lányok) felkaptuk a sportfelszerelést és elautókáztunk egy csodaszép parkba. Meg szerették volna mutatni, hol tudok futni ha éppen kedvem szottyan és ugye elég sűrűn szottyan. Patrice (így hívják anyukát) csak kutyát sétáltatott, mi a leányzóval megkezdtük köreinket. Ő hármat, én ötöt futottam. El sem tudom mondani mennyire jól esett. Köszönhető ez annak is, hogy végig azt éreztem mintha tavasz lenne és egyáltalán mintha valami álomvilágban lennék. Minden olyan meseszerű volt és csak cikáztak a jó gondolatok a fejemben. Rengeteg ember volt kint - gyerekek játszottak, fiatalok piknikeztek, felnőttek futottak, sokan kutyát sétáltattak - egyszóval idilli volt minden. Csak futottam, de olyan szinten boldognak éreztem magam ezáltal hogy azt elmondani sem tudom. Mindenkinek ajánlanám hogy sportoljon valamit rendszeresen, teljesen más színben fogjátok látni a világot ezáltal. Tudom hogy a futás (sajnos!) nem a legnépszerűbb sportok egyike és sokan nem szeretik, de tudjátok ez a legegyszerűbb. Egy cipő kell hozzá és kedv, futni akarás, a lustaság félretétele szimpla 20-25 percre! Garantálom mindenkinek, hogy alaposan megváltozik már az alaphangulatotok is.


Egy órát töltöttünk a természetben, itthon pedig már nagypapa várt minket vacsorával. Előtte volt egy diskurzusom anyukával, ami még emelte az egész napomat. Mindig elmondja többször is, hogy szeretné ha otthon érezném magam, ha azt csinálnám amit otthon is, ha bátran nyúlnék a hűtőbe bármiért és ha ő itthon van akkor lényegében nem is szeretne látni - persze ezt viccesen mondta, de egyáltalán semmit sem kell csinálnom ha ő itt van. Persze amúgy sem kell megerőltetni magam, de ez tényleg nagyon kedves tőle. Végre egy család, ahol levonulhatok saját kis lakosztályomba, bömbölhet a tévé, kiülhetek a saját kis teraszomra, beszélhetek nyugodtan a családommal és a barátaimmal anélkül hogy valaki 2 percenként szólna hogy szüksége van valamire. És ami a legfontosabb hogy nem néznek rám furcsán és nem hiszik azt hogy őket kerülöm, ha este 6-kor tényleg elvonulok és nem látnak többet. Kocsit is vihetem bármikor, de előbb ugye szükségem van pár itteni au pair elérhetőségére is. Frejaval is szeretnék majd találkozni hétvégén mindenképpen, nagyon hiányzik. 
Hétfőn este például rámszólt Grace hogy ne pakoljak ki a mosogatógépből és ne rakjak rendet a konyhában, mert nem vagyok felelős pakolni utánuk és majd ők megcsinálják. Nagyot lestem és szívesen csinálom, segítek amiben csak kell. Anyukán nagyon sokszor látszik, hogy fáradt - korán kel és sokat dolgozik, szóval kötelességemnek érzem hogy segítsek. Néha már zavar, amikor mindent az égvilágon megköszönnek, ha eldobok egy szemetet azt is, vagy akár ha kirakok egy kést vagy villát a vacsorához, azt is. Aranyosak nagyon és most nagyon érzem hogy ez így is marad, hihetetlen jó emberek és megszerettem őket már most. Szintén hétfő este történt, hogy a leányzó fél órás hatásszünettel kétszer lejött a szobámba, egyik fordulóval házi készítésű fagyit hozott, a másikkal pedig isteni gyümölcsös teát, amit anyuka készített nekem. Én is látom rajtuk, hogy megkedveltek és szeretnek. Nagypapa is említette, annyira jól esett. Mondtam én hogy mindent meg fogok tenni, de ha jól belegondolok ugyanezt csináltam a másik két családnál is mint itt, úgy látszik mindenki máshogy értékeli, pedig én csak magamat adom.


Aztán még kedd este rákérdeztem anyukánál a fogorvosra is, hogy mikor ejthetném meg az újabb kezelést. Holnap fogom felhívni őket, február 7. vagy február 13. lesz a napja, mert akkor anyuka el tudja hozni Grace-t a suliból és nem kell időre visszaérnem. 
Azzal a lendülettel le is ültünk megnézni a jövőbeli szabadságaimat majd, csak ámultam és bámultam. Szóvá is tettem hogy ez nagyon sok, erre anyuka azt mondta hogy "de hát te is milyen sokat dolgozol, amikor én nem vagyok itthon" - nem tudom ezt most a vezetésre értette e vagy mire, jól esett de napi 4 órát dolgozom körülbelül, amennyit vezetek... :)
Iszonyatosan aranyos, a jővőkép pedig valahogy így néz ki:
Február 20. ünnepnap, az egész család kivisz majd a reptérre - ezen azt hittem dobok egy hátast!
Február 26. hazatérés Miamiból - egész család ki is jön értem!
(Hozzá kell tennem, lelki szemeim előtt pedig láttam már hogy vonatról vonatra lavírozok pár bőrönddel, de nem...)
Március 10-18. Grace az apukájánál Maine-ben - anyuka megkérdezte nincs e kedvem nekem is menni - meggondolom még...
Március 19-26. anyuka szabadságon, itthon a leányzóval, Vivi pedig egész héten off - talán akkor nézem meg Washington DC-t vagy a Niagara-vízesést - anyagiaktól függ majd minden...
Április első hete tavaszi szünet a suliban, Vivi off...
Júniusban és augusztusban 1-1 hét off, pontos dátumot még nem tudok, attól függ anyuka mikorra vesz ki szabit, ezenkívül nyáron Grace az apukájánál tölt 2-3 hetet, Vivi szintén off.
Szeptember utolsó hetében anyuka off, Vivi off. Akkorra tervezik majd az új au pair jövetelét, mert hogy már erről is szó esett, de óóó 8 hónap, addig még had élvezzem ezt egy kicsit én is - persze anyuka még nem komolyan mondta és hozzátette azt is, milyen szomorúak lesznek majd ha elmegyek - 4 napja ismernek, jó benyomást tettem na.

Ezt a könyvet még a családtól kaptam, lassan minden városról lesz egy...(jót mosolyogtak azon, hogy                 Chicago és Florida már ott ágaskodik a polcon)

Ez volt az üzenet a kínai étteremből származó szerencsesütimben...apró dolog, de tök jó napom lesz tőle :)

Szerdán már egyedül viszek mindent - vezetést, suliba a csajszit. Nagypapa csütörtökön megy csak haza, holnap még főz nekünk valami jót. El is felejtettem mondani, hogy kedden reggel 6 után arra léptem be a konyhába, hogy csinált nekem taccot, este pedig olyan vacsorát rittyentett hogy a tíz ujjam megnyaltam utána.

Jók legyetek!

p.S.: általam készített mac and cheese recept: kifőzzük a tésztát (szarvacska) - azt hiszem ehhez magyarázat sem kell :), majd elkészítjük a már Csilli által említett besamel-mártást - 2 evőkanál vajat megolvasztunk, 2 evőkanál lisztet hozzákeverünk, 5 dl tejet, majd apránként a reszelt sajtot (itt amerikai sajttal csináltuk, otthon trappistával szerintem mennyei lesz!). Mindezek után hozzáöntöd a tésztát, elkevered és már csak hűlnie kell, majd fogyasztani. Ez így tényleg nagyon egyszerű, anyukával csináltam körülbelül 15 percet vett igénybe és isteni. Itt mindenki imádja, gyerekek főleg. Persze az arányok változhatnak, attól függően hány főre készítjük de menet közben úgyis látja/ízleli az ember hogy mi kell még bele. Hagymával is meg lehet bolondítani, én tuti azzal csinálom majd mivel a hagymát mindenben és mindenhez szeretem - de meg kell mondjam Csilli receptjére is alaposan összefutott a nyál a számban... :)