PRINCETON

Pöpecül ment minden szerdán is, immár nagypapi nélkül. Reggel 7 előtt ketten elindultunk a leányzóval Princetonba, szakadt az eső. Az autópályákon eszelősen jó voltam na - haha hogy kicsit fényezzem is magam - nem tértem le sehol rossz helyen és Princetonban sem tévedtem el egyszer sem. Mivel a szerdai az egyetlen nap, amikor G-t fél 12-kor kell elhoznom a suliból, így nem láttam értelmét hazajönni, a délelőttöm ott ütöttem el. Először beültem Starbucksba reggelizni, majd a bankban és a postán volt egy kis elintéznivalóm. Hála a jó istennek még a nap is kisütött, tudtam csinálni pár képet. Ez csak ízelítő, rajta vagyok még a témán. Miután felvettem G-t ebéd után kellett kutakodtunk, anyuka adott pénzt hogy együnk majd valahol, amit csak akarunk. A Wawa mellett döntöttünk, kis market szerűség, vannak szendvicsek de néhány főtt étel is, üdítő, gyümölcs, édességek, kávé stb. Ismét mac and cheese-t vettünk, laktató és gyorsan megkapjuk. Nem ízlett, ezt is el lehet rontani. A házi készítésűnek merőben más íze van, de azért megettem mert éhes voltam. Lassan aztán indulnunk is kellett vissza, másfél órás kocsikázás állt előttem, mivel a leányzónak háromnegyed 2-re időpontja volt a fogorvosnál. Hát nem fogjátok elhinni, de oda is simán odataláltam haha. Na jól van már ennyire nem örülök a fejemnek, de tényleg boldoggá tesz hogy itt még "vezetni is megtanulok" normálisan.

                                                  egy részlet az autópályáról, ahol vezetek...

A gps rengeteget segít, mindent tud. Olyan funkció is van benne, hogy csak ha egy érdeklődési pontot beírok (pl. post office, mall, public library) akkor kidobja a legközelebbi találatot és már útnak is eredhetek anélkül hogy ismerném a címet, tényleg csodás.
Fogorvosnál körülbelül egy órát töltöttünk, puccos kis rendelő volt, kedves emberekkel, szuper környéken. Azután itthon voltunk egy órát, Grace házi feladatot írt, én tévéztem. Fél 4 körül pedig mennünk kellett a fodrászhoz, szintén időpontra. Oda már nagypapát is vittem, mindenki hajat vágatott, anyukával a helyszínen találkoztunk és azt mondta nekem nem is kellene ott lennem, mert hosszú lesz, simán maradhattam volna itthon. Mondtam neki hogy szerettem volna menni, addig is szokom a környéket. Na meg olyan rossz dolgom nem volt annál a fodrásznál -jobban mondva szépségszalon volt, masszázzsal, körmössel, pedikűrössel együtt. Leültem és nekiestem egy halom magazinnak, majd rá 20 percre hozott egy csaj egy üveg vörösbort, mellé nyolc poharat. Mi a manó - szemezgettem ott a lötyivel, nagypapa is pislogott nagyokat. Nem telt el újabb 20 perc, újabb üveg érkezett, fehérborral. Hát mondom ezek kínozni akarnak itt minket...aztán lassan jöttek nagyobb tálcák is, mini pizza falatkákkal és szendvicsekkel, á lá snack. Azokból is faltam egy keveset, de csak kóstoltam, nem nagyon voltam éhes. Nagypapa két percenként töltötte újra a poharát fehérborral, majd megkérdezett hogy nem akarok e kóstolót tartani - bociszemekkel ránéztem és mondtam, hogy vezetek ha most a németeknél lennék már lecsusszant volna egy pohárkával de itt nem kísérelnék meg ilyet a világért sem.(Németországban egy üveg sör vagy bor, esetleg egy rövidital elfogyasztáta után vezethetsz, mert megengedett!) Annyira, de annyira győzködött hogy meglocsoltam a pohár alját és felhajtottam a két korty bort. Édes istenem, mennyei volt! Aztán megemlítettem drága nagypapám is, hogy szőlőt termeszt ám és nagyon  finom bort csinál, a papa boránál jobb nincs is - ő pedig csak aranyosan nevetett. Időközben aztán elkocsikáztam a tisztítóba is, mert eszembe jutott hogy anyukának aznap kell valami és nálam volt a cekk, ő simán elfelejtette volna de alig győzött hálálkodni hogy elhozom a cuccost és el sem felejtettem, ó mondom semmiség. Annyira imádok itt vezetni, és egyre magabiztosabb vagyok már. Mindezek után még egy kis magazin lapozgatás következett, aztán nagypapa és Grace végeztek és mi hazajöttünk. Nagypapi megfőzte az "utolsó" vacsorát - bratwurst, spagetti és spagettiszósz. Finom lett, nem semmi hogy pörög a konyhában, mosogat, pakol és adagolja nekünk az ételt. Vacsora közben kis eszmefuttatást tartottunk Európáról, szóba került egy kis történelem is, majd jókat derültünk. A szülei ugyanis Németországból (Essenből) származnak és mindig mondja hogy a németek mennyi mindenhez értenek, aztán közösen állapítjuk meg hogy legjobban a focihoz és a sörhöz.

Csütörtöki napot a búcsúzkodással indítottuk, hálát mondtam mindenért nagypapinak és elköszöntünk, bő két hét múlva úgyis látjuk majd egymást ismét. Csajszit eldobtam a suliba, majd Princetonban maradtam mivel ezen a héten minden nap fél 12-kor kell elhoznom a tanárok konferenciája miatt, jövő héttől majd visszaállunk a normális kerékvágásba már. Nem unatkoztam ismét - Starbucksban megreggeliztem (nagy luxusnak tűnhet hogy lassan minden nap ott eszem, de kaptam a családtól kártyát, muszáj kihasználni. Más vásárlás-mániás, nálam a Starbucks a pénztárcagyilkos nem tehetek róla).

Utána elmentem tankolni, majd az egyik szupermarketbe ugrottam be hozzávalókért a péntek esti rakott krumplihoz. Később tettem egy kisebb sétát, megnéztem a környéken lévő kis kulipintyókat, mászkáltam erre-arra, elhaladtam egy ház előtt, ahol ez állt:

Jó hát lehet hogy ő nem egy Einstein volt, akit mindenki ismer, de igencsak felkaptam a fejem az ő nevére is, ejj mondom mikre rá nem bukkanok. Fél 12-kor aztán felvettem Grace-t a sulinál, majd elmentünk egy közeli erdőbe/parkba futni. Kitaláltuk ugyanis, hogy naponta suli után (amikor éppen nem kell sietnünk haza) futni fogunk, együtt legalább egymás húzóereji vagyunk, na nem mintha nekem nagy húzóerőre lenne szükségem... :) A kiscsaj mesés helyeket mutatott nekem, nem egy szokványos terepen futottunk hanem egy erdőben, ahol itt-ott áll egy-egy kastély-szerű házikó, a semmi közepén. Volt patak, tó, köveken ugráltunk át a patak felett, aztán következett egy sziklás-köves rész is, majd ráleltünk egy kisebb barlangra és megmásztuk, kicsit ücsörögtünk a tetején. Bár az útvonalat, amit a csaj diktált nem tudtam követni és valószínűleg nagyon eltévednék ha egyedül visszamennék, de arra a helyre nekem muszáj lesz visszatérnem - az lesz itt számomra a nyugalom szigete, ott a barlang tetején. Elgondolkodtam azon is, hogy mennyire jó hogy egy 13 éves gyerekre kell vigyáznom és végre nem úgy élek meg minden napot, hogy legyen már vége mert semmi kedvem az egészhez, hanem együttműködik velem mindenben és határozottan jól érezzük magunkat együtt. Ezért arra gondoltam, ha még egyszer megkérdezik majd hogy szeretnék e menni Maine-be, akkor igent mondok - de ez még a jövő.
Futás után irány haza, vagyis először a Neshaminy mallba - anyuka minden nap ad pénzt, hogy suli után vegyünk valamit ebédre. Először ezen is csak lestem, de itt legalább nem tesznek rá nagy ívből hogy az au pair mit eszik. Szóval a mallban leparkoltunk az éttermeknél és beültünk ugyanarra a helyre, ahol kedden reggel nagypapával megreggeliztem. Reggeliként szolgáló menüt kértem, de nekem ez bőven ebéd méretű, mennyiségű és minőségű kaja volt. Jól laktam, Grace is jól lakott.

Volt még egy óránk, így benéztünk a Barnes and Noble nevezetű hatalmas könyvesboltba, amelynek van Starbucks és ilyen-olyan részlege még. Frankón elütöttünk ott is egy kis időt és magamban megállapítottam, hogy amikor a kiscsaj suliban lesz csak azokon a napokon fogok hazajönni amikor 4-re kell érte mennem, amúgy nem éri meg. New Jersey-ben is bőven el tudom ütni az időm, most legújabb szenvedélyem ez a könyvesbolt lesz, láttam sok jó dolgot. Első dolgom lesz jövő héten egyik nap beülni és mindent kijegyzetelni, amit a Bahamákról szóló útikönyv ír - mit, hol, merre érdemes megvenni, megnézni stb. Ugye értitek mire gondolok? Én még egy 3 napos Berlinre is kész tervvel mentem, melyik nap mi legyen porondon, nem szeretem magam belevetni a semmibe, mert annak mindig csak összevisszaság a vége és általában a legfontosabb dolgok maradnak ki.
3 körül értünk haza, Grace megírta a házi feladatát, majd ismét útra keltünk, ezúttal énekórára. Nézem a gps-t hol a cím, megpillantom az utcanév mögött hogy Philadelphia. Kérdezem leányzót hogy mégis mi a stájsz, azt mondja hogy Philly-ben lakik a hölgyemény ahova menni kell. Hirtelen hevesebben kezdett dobogni a szívem és alig kaptam levegőt - most akkor Philadelphiában kell vezetnem, ezt ugye nem gondolják komolyan? Jó, persze a jogsim nem csak autópályára meg vidéki kis utakra szól hehe, akkor csapjunk is a lovak közé. Nézem a műszerfalat, óóó csak 6 mérföld remek akkor mindjárt ott is vagyunk. Haha, ahogy azt én elképzelem, 4 óra körül olyan dugó volt a városban, hogy 40 percbe telt amíg elértük a célt. Nagyon nem tetszett a város azon része, ahol áthaladtunk - feketék lakta terület, akik az út közepén álldogálnak, mutogatnak és beszélgetnek. Mindenhol csicsás házak, lerobbant kis vityillók - hirtelen azt hittem Józsefvárosban vagyok. Araszolva lehetett csak haladni, de azt is úgy, hogy a keskeny út mindkét oldalán autók parkoltak, a kormányt is alig mertem mozdítani képzelhetitek...100 méterenként lámpa volt, persze sikerült kifogni a piros hullámot is, de aztán 4 előtt pár perccel megfékeltem az énektanár háza előtt. Ennyire még sosem vártam hogy valahova odaérjek és amikor kiszálltam a kocsiból azt éreztem, hogy ha most azonnal New Yorkban kellene vezetnem a belvárosban, az sem okozna semmiféle problémát.
Az egy órát, amíg ők gyakoroltak kénytelen voltam ott tölteni, de hamar elrepült az idő és hipp-hopp itthon is találtuk magunkat. Anyuka már csinálta a vacsit, nagyon sokat beszélgettünk közben, iszonyatosan megszerettem nagyon jó arc. Külön tetszik ennél a családnál, hogy lazaság van és nem fegyelem, szigor mint a másik helyen. Reggel mindig leírja mit kell tennem aznap, és egyedül oldok meg mindent, mindenféle segítség nélkül. Nem szeretem a szájbarágós embereket, 21 évesen már kell egy kis önállóság. Mindent olyan lazán vesz és teljesen úgy érzem mintha a lányaként bánna velem.

Jöjjön pár kép Princetonról:

                                                                 a park, ahol futunk

                                                   drága jó autóm rendszáma, pöpec mi?! :)

Két "szerényebb" házikó:

                                                                       Grace sulija...

                                           ...amely szerintem egy múzeumhoz inkább hasonlít...

Ezek még a "kisebb" házak, majd fotózok a másik fajtából is:

Elöljáróban annyit, hogy a pénteki napom is Princetonban töltöm, majd délután elviszem a csajszit a buszhoz, majd búcsút intünk egymásnak egészen vasárnapig. Este pedig rakott krumplit csinálok kéremszépen, és mivel akkor fogadok vendégeket amikor csak akarok, így meghívtam Frejat és Hongruit is, még ők is lehet szólnak pár embernek. Az örömöm jobb szeretem másokkal megosztani és eléggé felvillanyoztam őket, amikor megemlítettem hogy főzőcske is lesz. A kínai srác egyből felajánlotta, hogy akkor ő lehet összeüt majd valami kínait is...Anyuka sem lesz itthon, péntek reggel elhagyja a házat és majd csak szombaton reggel fogom újra látni, péntekenként mindig 24 órás ügyeletben dolgozik.
Szombaton délelőtt 10-kor jön a tanácsadóm, remélem végre kapok listát az itteni au pairekről is. A sulit beszéljük még meg, valamint azt hogy mikor tudok járni majd zumbázni, ugyanis fogok járni, ha minden jól megy heti egyszer, csütörtökön este. Jajj gyerekek, boldogság van nem is kérdés.
Aztán még a szombati nap folyamán őrült shopping is tervben van, bár gondolom észrevettétek hogy nem lelkesedem annyira eme tevékenységért, de a vakációnkra mégsem vihetem magammal a kötött pulcsikat és a csizmáimat, kell pár nyári cuccos. Nem várom, de a muszáj nagy úr - előre látom már, hogy a hajam fogom tépni. Vasárnap Frejaval mozi a KOP-ban, utána vacsi.

                                                                ez majd felkerül a falra... :)

Íme a teraszunk, a ház többi részéről nem teszek fel képet, de talán ebből még nem lehet bajom:

No de majd a hétvége után úgyis jelentkezem. Legyen a tietek is olyan szuper, mint amilyen az enyém lesz! :)

p.S.: Mostanában sokan keresnek meg, akik valószínű hamarosan a nyomdokainkba lépnek majd és au pairkedésre adják fejüket. Ismerem az érzést, amikor minden vágyad hogy Kalifornia melegét élvezd egy éven keresztül vagy New York forgatagáért adnád oda a fél karod. Eleinte én is így voltam, persze. Le-és rábeszélni sem akarok senkire semmit, mindenki olvas blogokat különböző helyekről, cifra történetekkel. Tudjátok nekem is voltak kételyeim, amikor matcheltem a chicago melletti családommal - és most mi van? Imádom a várost és nálam mindig is New York-kal lesz egy szinten. Aztán a sors úgy hozta, hogy Philadelphia mellé kerültem - Boston, Philly, DC mindegyik ki volt zárva és szerepelt a képzeletbeli listán olyan helyekként, ahova nem szívesen kerülnék. De most itt vagyok, megszerettem Pennsylvaniat és habár eddig nem tartottam magam annyira természetközelinek, megszerettem. Philly számomra sosem lesz Chicago, sem New York. De gyönyörű város.
Kedves leendő au pairek! Ezzel csak annyit szeretnék mondani, jelezni hogy én is tisztában vagyok vele hogy a helynek nagyon klappolnia kell és szívesen kell menned oda ahova mész, de nem minden. Látjátok, itt leltem rá a boldogságra. És bár nem futkozhatok minden áldott nap a kaliforniai homokban, nem élvezhetem az ottani életet mint például Évi barátnőm, nem sétálhatok minden nap Manhattan utcáin és nem bulizhatok akár minden hétvégén az Empire Hotelben, de én itt boldog vagyok.
Persze azt is tudom, hogy ezt most elolvassátok és elfelejtitek, úgyhogy nem is tépem a szám tovább... :)
Lehet hogy csak én vagyok ilyen, de én például nagyon jól érezném magam Texasban, Arizonaban vagy akár Coloradoban és Washington államban is (Seattle volt a másik álmom) - tudjátok rengeteg itt a szép hely, ha kijuttok majd nem győzitek kapkodni a fejeteket. Minden egyes államnak és városnak más-más varázsa van, ezt ne felejtsétek el. Lehet hogy otthonról Kaliforniába vagy New Yorkba vágysz (ne haragudjatok hogy mindig ezt a kettőt emlegetem, de tudom hogy ezek a legnépszerűbbek), aztán a lelki békére és az igazi családra, boldogságra majd éppen Denverben vagy Houstonban lelsz rá. Ez ilyen. Tudjátok naponta hányszor vágyódom vissza Chicagoba? A csontig hatoló hidegbe és a méteres hóba? El sem tudjátok képzelni. És valószínű azt sem, hogy hányszor tettem fel a kérdést szüleimnek hogy de biztos jó hely Chicago, jól döntöttem?...