Péntek esti összeröffenés, vásárolgatás és "Men on the ledge"

Pénteki program: Princeton. Reggeli, fél óra futás, Grace felvétele, majd futás együtt. Ha jól emlékszem délután fél 2-kor értünk haza, segítettem neki hajat szárítani és elpakolni még a cuccait, majd fél 4 körül elvittem a Washington DC-be induló buszhoz, ugyanis a kórussal a hétvégére a fővárosba mentek.
Igyekeztem haza (fürdés, hajmosás, készülődés) majd nekiálltam elkészíteni a rakott krumplit. Közben összedobtam egy egyszerűbb salátát is, megterítettem az asztalt és vártam a kis vendégeimet. Este 8 körül megérkezett Freja, Honguri (kínai), Faris és Bandar (szaúd-arábiaiak), leültettem őket és elkezdtünk falatozni. Hoztak sört is hehe :) Az általam olyannyira istenített kaja és egyben az egyik kedvencem a rakott krumpli, de persze a nyomába sem ért annak amit drága jó anyám vagy éppen tavaly Tündi tett elém. Rájöttem; sótlanul főzök még mindig. De ugye azon könnyebben lehet segíteni. Host maminak is félretettem egy keveset, de a nagy tálból minden elfogyott az utolsó falatig, rajtam kívül mindenki kétszer szedett és közben nem győzték dicsérni. Hízott a májam, örültem hogy ennyire ízlett mindenkinek. Szeretem ezt a bagázst, ha emlékeztek akkor még az indiai étteremben találkoztam a srácokkal körülbelül 3 hete. A hangulat nagyon jó volt, a két szaúdi srác megpróbált minket arabul tanítani, de nekem az a nyelv magas - iszonyú nehéz a kiejtés és minden egyes szót "köpni" kell.
Amint végeztünk a vacsival már éppen kezdtem volna el pakolni, de kaptam a parancsot hogy maradjak szépen ülve, amíg ők mindent megcsinálnak és el is mosogatnak (bepakolnak a mosogatógépbe). Ilyen vendégeket kívánok mindenkinek! És tényleg mindent megcsináltak, én alig mozdítottam valamit. Az este további részében kosármeccset néztünk a tévében, majd kitaláltuk hogy mindenki mutasson egy, az országára jellemző videót, zenét, tévé-showt youtubeon. Persze az embernek akkor nem jut semmi épkézláb az eszébe amikor kellene, megkíséreltem nekik lefordítani a farkas bercit (http://www.youtube.com/watch?v=R8kXZ_vED2Q) de megmondom őszintén nekem ez még magyarul is "kínai", úgyhogy áttértünk egy kis mulatós zenére. Mivel szóbajött, hogy melyik országban milyen a népesség összetétele (sok feka, nem sok feka), aztán megemlítettem hogy nálunk nagyon sokan preferálják a mulatós/romazenét is (köztük én is, szégyen nem szégyen - ez van. Istenem, hát falun nőttem fel). Mutogattam nekik párat a jobb fajtából, majd kérték hogy utánozzam a tánclépéseket is - na mondom jól nézünk ki...Aztán nem telt el 5-10 perc de már mindenki mellettem lépkedett én meg kerítettem elő még több zenét, mert azt mondták ezt muszáj megtanulniuk. Hehe, ez nagyon vicces volt esküszöm, de baromi jól éreztem magam.
Közben aztán történt egy kis baleset az egyik macskával is. Felmászott ugyanis a konyhaszekrényre, éppen oda ahol a szeméttel, tojáshéjjal és mindenséggel teli zacskó volt és elkezdett benne kotorászni. Észrevettem és kiáltottam egy sicc-et - én naiv - mire ő leugrott a szekrényről, nyakában a zacskóval természetesen. Szemét százfele hullot, fejemen tojáshéj maradványok, itt-ott egy kis krumplihéj is, tejföl odakenődve a flaszterre, macska ugrik egyet-kettőt, poharam a sörrel a földön landol - természetesen összetörik - de a macska még mindig rohan mint az őrült, zacskóval a fején - az eset után úgy nézett ki a konyha és a ház, hogy csupán annyit tudtam kinyögni: "jó volt a buli srácok!" - na de hát ennyi kellett a sok tökéletes dolog mellé, gyorsan összetakarítottunk.

                                                   Freja, Hongrui, Bandar, Faris és jómagam

Ez a péntek este vitt mindent, a srácok 1 körül mentek haza, mivel Frejanak curfew van a kocsira (hajnali 2 óra). Teljesen úgy éreztem magam, mintha otthon lettem volna és átjöttek volna a barátaim. Felszabadult voltam, nem voltam zavarban a sótlan kaja miatt sem, eszelősen jó volt minden. A lakosztályom mindenkinek elnyerte tetszését, a nagymacskával sok-sok kép született és percekig hesszeltek a süppedős fotelekben.
Fél 2 körül kerültem ágyba, szombaton reggel fél 10-kor keltem, mivel 10-re jött az új tanácsadóm.
Azt hittem majd csak 10-15 perc lesz az egész, de nagyon jól elbeszélgettünk. Kedves nő, segítőkész és sok mindent megtudtam tőle. A volt tanácsadóm agyon dicsért neki, én meg pirulásomban majdnem az asztal alá süllyedtem. Nem tudom miért, de szeretnek engem ezek a cc-k...Vagy már csak nagy megkönnyebbülésükben és felszabadultságukban mondanak rólam ennyi szépet és jót, miután elhagyom őket? Ki tudja. No szóval kaptam papírokat a sulikról, de a legnagyobb valószínűséggel majd Princetonba fogok járni, a jövő hét folyamán be is megyek a suliba érdeklődni. Végre van listám az au pairekről is, 50-60-an vagyunk. Kikerekedtek szemeim amikor megláttam, ez elég soknak mondható. A tanácsadó bejelölte nekem azoknak a lányoknak a nevét, akikkel érdemes lenne felvennem a kapcsolatot - természetesen van egy rakat német és brazil, de vannak lányok Dél-Afrikából, Peruból, Mexikóból, Ausztriából, Szlovákiából, Hollandiából, Svédországból, Thaiföldről, Kanadából...aztán nézzük csak van itt még nekem Ukrajna, Franciaország és Spanyolország is. A cc érti a poént - bekarikázta nekem azoknak a német lányoknak a nevét, akik szeretik külföldiekkel tölteni az idejüket és nem non-stop németül beszélni haha. Megint kihangsúlyozta azt is, hogy sok család általában német au pairt keres, mert ők jól vezetnek - nem értem miért él ez itt a köztudatban. Van olyan család aki már a nyolcadik német au pairt várja...Viszont hozzátette a cc azt is, hogy él egy rokona Szlovákiában és azt mondta, hogy mi, kelet-európaiak is nagyon jól vezetünk, ez azért jól esett.
Jó hír; mégis el tudok menni a jövő hét pénteki kosármeccsre, egyben au pair találkozóra. Ráadásul a leányzóval megyek, mivel ugye pénteken mindig 24 órás műszakom van, de oda viszem magammal ahova csak akarom. Ez a jobb a nagy gyerekeknél. Anyuka fizette a jegyet, még meg is kérdezte hogy miért én akarom - úúú, hát mondom akkor nagyon szépen köszönöm.

Ja, és kocsival mehetünk (a meccs Phillyben lesz) és a február 13-án is kocsival mehetek a fogorvoshoz, szintén Phillybe. Ezt még nem is írtam, de a kocsit nem nekem kell tankolnom akkor sem ha saját célokra használom és elvihetem bármikor olyan távolságokra is, mint Washington DC vagy Atlantic City. Az állam majdnem leesett, amikor ezt anyuka közölte velem. Az előttem lévő au pair is nagyon sokszor volt DC-ben, kocsival.

Diskurzus után gyorsan összeszedtem magam és bementem a városba. Vásárlás volt a cél, mint azt már írtam. Türelmem nem volt sok, ember viszont annál több. Így 3-4 órás kószálás után meguntam - a péntárcám nem sokkal lett szegényebb, én viszont egy rövidnadrággal és egy fürdőruhával gazdagabb. Majd folytatom még...Nem ez a kedvenc elfoglaltságom, na igen...

Szombaton este már csak szkájp-maratont tarottam, amitől jelentősen feltöltődtem ismét. Késő este még filmezés, majd szundi.

Vasárnap sem aludtam sokáig, délelőtt anyuka megmutatott még mindent a házban - mi hogy működik és hol találom, majd fél 12-kor útra keltem és elkocsikáztam a King of Prussiaba. Szerencsémre a mall még közelebb van a mostani lakóhelyemtől, mint a régitől. 20 perc alatt ott is voltam, bár végig autópályán kellett vezetni, de rendben volt minden. Egészen délután fél 3-ig jártam a boltokat, ki is fosztottam párat, de legalább minden megvan amire a nyaralás alatt szükségem lehet. Ja, még naptej kell. Soha az életben nem vettem még télen naptejet, hál istennek ezt is megértem, hogy megtehetem hogy elutazok a télből a nyárba. A két hetes visszaszámlálás megkezdődött...
Frejaval a délután háromnegyed 3-mas mozira ültünk be, a Borotvaélen című film volt porondon. Gondolom nektek is feltűnt már, hogy elég nagy filmfanatikus vagyok és az étvágyam csillapíthatatlan ezen a téren. A film eszméletlen jó volt! Nem győztünk hüledezni amikor vége lett - "amazing", "awesome", "great" meg a társaik. Akcióból és komolyságból nem volt hiány, de poén is akadt bőven. Nem tudom mikor éri el Európát, de nézzétek majd meg mindenképpen!
A film után alaposan megéheztünk (tekintve hogy szombaton este 5 körül ettem utoljára) és egy hamburgeres helyre esett a választásunk. Hat körül szedtük a sátorfánkat és hazajöttünk. Ismét nagyon jól éreztem magam, szuper és eseménydús hétvége áll mögöttem. Ezt a pörgést már szeretem.

                                         átadtam a két húsom, így Freja egyből négyet betermelt...

                                                                 amerikai "small" méret...
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Utólagos engedelmetekkel tennék most egy kis kitérőt, köszönhető ez annak hogy az elmúlt időben egyre többen keresnek meg és bombáznak kérdésekkel ezt az egész au pairkedést illetően. Egyöntetűen és kiadósan szeretnék most válaszolni mindenkinek, mindenre. Legalábbis megpróbálom. Ami kimarad, azt majd legközelebb.
Az első rész inkább azoknak szól, akik Európában szeretnének au pairkedni, de nagyon sok üzenetet kapok ilyet is. Próbálom leírni a személyes tapasztalataimat és azt amit másoknál is láttam a tavalyi évem alatt.
Nos én Németországba a www.aupairworld.net segítségével kerültem ki, az égvilágon semmire nincs szükséged a jelentkezéshez. Regisztrálsz, töltesz fel magadról képet, írsz egy esszét, bemutatkozol és elmondod miért szeretnél au pair lenni. Az oldal úgy működik, hogy te is küldhetsz érdeklődő "üzenetet" a családoknak és ha nekik is szimpatikus vagy, akkor kapsz választ, elkezdődik az emailezgetés, telfonálgatás és megegyeztek (vagy nem...). Én két héten belül találtam családot, közel 40 családdal álltam kapcsolatban és jobbnál jobbak voltak, de végig azok voltak szimpatikusak, akikhez aztán kerültem. Az utazásod költségét kell csak neked állnod, semmi mást. Lakhelyed és ellátásod biztosítva lesz, ezenkívül fizetik neked a nyelviskolát, a biztosítást és a havi bérleted az összes létező közlekedési eszközre (nem olcsó mulatság!). Európában nem sok a váltás/rematch. Rosszabb történeteket hallani innen-onnan - például úgy tudom hogy a franciáknál nem jó au pairnek lenni - de én nyugodt szívvel ajánlanám akármelyik országot. Délebbi országok közül Spanyolország vagy Olaszország, előny ha beszéled a nyelvet mert ők sajnos nem mindig hajlandóak megszólalni angolul. Az átlagfizetés Németországban a legalacsonyabb (260 euró havonta, ennek itt majdnem a dupláját keresem), de például Svájcban, Hollandiában és Ausztriában is majdnem kétszer annyit fizetnek. Meggondolandó a dolog. Európában au pairkedni fantasztikus. Mivel mindkettőt kipróbáltam már, tudom miről beszélek. Persze ott is lehetnek gondok és vannak kevésbé jó családok is, de merőben más mint Amerikában dolgozni.
Erről azt hiszem így elöljáróban ennyit, ha bármi kérdés felmerül még írjatok nyugodtan, összeszedem a gondolataimat és megint kifejtem majd. Nekem is könnyebb mindenre egyben válaszolni, mint külön megírni mindenkinek.
Boldoggá tesz a tudat, hogy ennyi mindenkinek hoztam meg a kedvét ehhez az egészhez. Tényleg hihetetlen hányan keresnek meg hogy segítsek. El kell mondjam, nekem tavaly tényleg aranyéletem volt - aki olvasta a német blogom, láthatta. Tény az is, hogy 80%-ban Németországban a többi barátnőmnek is hasonló élete volt, de ez nem jelenti azt hogy mindenkinek akkora bazinagy szerencséje lesz. Néha saját magam is rácsodálkozom arra hogy milyen évet tudhatok magam mögött. Én csak úgy mentem ki, hogy mire hazamegyek a németem legyen tökéletes de én ennél sokkal többet kaptam...olyan dolgokat amire nem is számítottam. Bár a havi 260 euró iszonyúan kevés, de az összes hétvégénk szabad volt. Ezt úgy értem, hogy pénteken este 8-kor végeztem a munkával és volt olyan hogy hétfő reggel 7-ig 10 percekre futottam csak össze a családdal. Nem tilos másodállást vállalni - egy héten egyszer takarítottam két családnál, sokat bébiszitterkedtem és volt olyan hogy kutyára vigyáztam. Ez alatt azt értem, hogy napi 7-8 órában interneteztem és filmet néztem a család palotájában, a kutya aludt, kétszer megetettem és 80 eurót kaptam mindezért. Ha csak az au pair fizumból gazdálkodtam volna, akkor nem sok helyre jutottam volna el. Iszonyú sok várost és gyönyörű helyeket láttam, sokszor ettünk a városban is, sokszor ültünk be valahova péntek esténként és hát a heti egy, szombat éjjeli buliadag is bőven megvolt. Ezenkívül ott vettem magamnak telefont, fényképezőgépet és mp3-lejátszót is. Ezeket most azért írtam le, hogy lássátok hiába a havi 260 euró, de mindent csak akarni kell és nem azon sopánkodni hogy ez mennyire kevés - ha teszel a dolgok ellen és ügyesen csinálod a kinti életed, akkor nagyon sok esélyed van arra, hogy pompás időt tudhass majd magad mögött.

Amerikába - mint tudjátok - az Au Pair in America-val jöttem. A jelentkezés menetét, vízuminterjút és a többi dolgot gondolom senkinek sem kell elmesélnem, számtalan blogból tudomást szerezhettek mindenről és az interneten is minden megtalálható.
Az olyan kérdésekre szeretnék most választ adni, amik engem érintettek és inkább rám vonatkoznak. Sokan tettétek fel a kérdést, miért döntöttem úgy egyből érettségi után hogy "lelépek" és a "könnyebb" utat választom. Az úgy történt, hogy rendőr szerettem volna lenni - az egyik helyen a pszichológia vizsgán hasaltam el, a másik helyen pedig nem lett meg az elegendő pontszámom. Szántam-bántam, de többször is kijelentettem hogy ha nem lehetek rendőr akkor irány külföld. Közben jelentkeztem Szombathelyre sportszervező szakra, július végén derült ki hogy felvettek. No igen ám, de nekem akkor már másfél hónapja megvolt a német családom és az indulásom időpontja is. Teljesen hidegen hagyott a szombathelyi ügy, megpróbáltam beszélni velük hogy halasztást kérjek, de azt mondták lehetetlen, meg kellene kezdenem a sulit. Egy életem, egy halálom annyira nem érdekelt a tanulás és az egész, hogy egy percig sem volt kérdés melyiket választom. A végeredményt tudjátok; a legjobb döntést hoztam. Ha abból indulok ki, hogy ha akkor ők ott engem engednek halasztani, akkor most az sem biztos hogy itt lennék...
No így kötöttem ki Németországban. Kis kalandvágy kell, önállósodni akarás, nyitni az új felé, elvágyódni. Elegem volt a monotonitásból, hogy minden olyan egyszerű és kényelmes a kis megszokott életemben, hogy minden megy úgy ahogy "mennie kell". Változatosságra vágytam, régebben is sokszor játszadoztam már a gondolattal hogy majd külföldön szeretnék élni.
A nyelvet 13 évig tanultam, különtanártól különtanárig jártam, alapfokú és középfokú nyelvvizsgám volt - utóbbi kettő semmit sem ér. Kint gyökeres változást vett életem, elboldogultam egyedül minden létező helyzetben, egy év alatt sokkal többet tanultam németből mint a sulis éveim alatt összesen, rengeteg barátot szereztem és az életszemléletem is megváltozott. Annó "nyuszi" voltam, minden egyes dolog megtételéhez napokig tartó noszogatásra volt szükségem, nem voltam önálló és csak "voltam". A tavalyi év hatalmas mérföldő az életemben.
Már az első két hónapnyi au pairkedésem után úgy éreztem hogy nekem ennyi ebből nem lesz elég, de egyelőre csak Európa délebbi részén szerettem volna folytatni pályafutásomat. Aztán ráakadtam Csilli blogjára, majd a többiekére és hát gondoltam akkor merjünk egy kicsit nagyot álmodni - irány Amerika.
A leggyakrabban előforduló kérdés az, hogy milyen szintű angol nyelvtudással mertem belevágni ebbe az egészbe. És én nem hazudok ha azt mondom, hogy nagyon gyér angol tudással. Néha azon is csodálkoztam, hogy egyáltalán a programba kerülhettem vagy megértettem magam a családokkal...
Középiskolás éveim alatt tanultam csak angolt (5 évig) és nagyon nem szerettem. Mindig mondogattam, hogy ha végzek és leérettségizek (angolból nem érettségiztem) akkor örökre elfelejtem és nem szeretném tanulni a továbbiakban sem. Én egyszerűen nem éreztem rá, sokkal jobban tetszett az orosz nyelv, vagy akár a francia, olasz. Egész addig rendben is volt minden, amíg ki nem mentem a németekhez és nem tudatosult bennem hogy "fiacskám itt bizony nagyokat néznek ha azt mondod tudsz németül és nem angolul beszélsz külföldi létedre" - sok nyelviskolás barátom és osztálytársam volt, akik a németet egyáltalán nem beszélték így kényetelen voltam elővenni néha szerényebb angol tudásom. Akkor határoztam el, hogy nekem ezt a nyelvet is meg kell tanulnom. Tudom hogy sohasem lesz olyan szintű, mint a németem - talán mert tudat alatt én sem szeretném hogy olyan legyen. Azt hittem idővel majd megszeretem, de sajnos nem így történt. Számomra egy "muszáj"-nyelv, amit mindenki mindenhol megért és beszél. Mind a víz és a levegő, amelyek nélkül nem tudsz élni. Viccesen hangzik, de talán egy kicsit ez is "taszít" benne. Szépen hangzik, most ezt beszélem, ezt tanulom, angolul nézem a filmeket és angol nyelvű zenét hallgatok, érzem magamon hogy fejlődök, de ennyi. Nem érzem magaménak a nyelvet.
Hogy milyen volt megszokni itt a dolgokat? - ez még nagyon gyakran előforduló kérdés. Száz százalékig alkalmazkodó típusnak tartom magam, inkább sajnos az a fajta vagyok aki tűr és lenyel mint sem hogy kiverné a hepajt valamiért, vagy felszólalna néha az igazáért. Ez elég nagy hibám, de igyekszem tenni ellene. Alapjáraton - mivel idegenekkel élek - csendes vagyok és mindent megteszek amit kérnek, mivel tisztában vagyok vele hogy valamit valamiért. Ne akarjon au pair lenni az, akinek nincs türelme, aki alacsony tűrőképességge rendelkezik, aki nem bír alkalmazkodni és aki rögtön felhúzza magát a legapróbb dolgok miatt is. Nekem könnyen ment az amerikaiak életébe való beilleszkedés, bár még egyszer hangsúlyozom hogy itt tényleg merőben más minden. Apró dolgokon veszem észre, hogy "igen, ez itt tetszik vagy éppen nagyon nem tetszik". Személy szerint nekem néha hiányzik az európaiság - a helyek, az emberek, a sok nyelv és az ételek. Au pairként itt rengeteg szabály szerint élsz, sokszor mondogatjuk a többiekkel is, hogy nem lehetünk önmagunk. Tudom hogy furcsának hangzik, de így van. Mások az emberek (engem sokszor kiakaszt hogy ha belépek valahova hárman futnak oda hogy vagyok és mi újság - otthonról tetszett, tetszik hogy ennyire pozitív mindenki és közvetlen, de hatalmas túlzásokba bírnak esni), mások az ételek, kocsi nélkül nem létezel, a tömegközlekedés szerintem nem a legjobb és még drága is. Ebbe inkább most nem merülnék bele, majd az évem végén úgyis lesz összefoglaló haha...
Hogy megérte e kijönnöm és érdemes e megpróbálni? 1OO%-ig mondhatom, hogy igen. Annak kicsit nehezebb lesz, aki már volt Európában au pair. Ismerek itt is olyanokat, akik Angliában au pairkedtek már és hát sokszor szidjuk itt a dolgokat na... :) De! Négy hónapja vagyok itt, rengeteg dolgot tanultam és változtam is. Folyamatosan megismerem önmagam és csak szimplán elcsodálkozom néha, hogy úristen mikre vagyok képes, miket meg bírok csinálni. Bátran ajánlom mindenkinek, akiben kellőképpen megvan a menni akarás, nyitottság a világra és más dolgokra. Akik megunták az otthoni békességet és nyugalmat, a kényelmes mindennapokat, akik egy picit küzdeni akarnak majd olyan pillanatokat átélni, mint én is és a többi itteni au pair.
Most tudatosult bennem, hogy tulajdonképpen a legnagyobb álmom nem is az volt, hogy ide kijussak - persze első körben ez - de tudjátok ez még mondhatni könnyű is volt. A legnagyobb álom viszont két hét múlva valósul majd meg, amikor egy hetet tölthetek el azokon a helyeken, amelyeket eddig csak képeken csodáltam és nézegettem másoknál irigykedve. Az a dolog, amiért itt megdolgoztam és kijöttem - teljesül egy hatalmas kívánságom, ami a bakancslistámon szerepelt.

Most kicsit hosszúra fogtam mondókám, remélem nem volt túl kesze-kusza.
Holnap hétfő, Grace ismét egésznapos a suliban, valószínű Princetonban leszek napközben, talán kedden és csütörtökön jövök haza, amikor 4-ig van suli. Felvettem pár itteni au pairrel a kapcsolatot, a legtöbben eléggé érdeklődőek. Él egy svéd lány ugyanitt, Wyndmoor-ban, iszonyúan szimpi és vasárnap egyből találkozni akart, de mondtam neki hogy Frejaval leszek. Az anyukája magyar, amúgy. De egyáltalán nem beszéli a nyelvet. Van még egy osztrák lány is, ő nemrég érkezett - no majd meglátjuk kivel mit hozunk össze.

Szép napokat mindenkinek, ne aggódjatok a hideg és a sok hó miatt, közeleg a tavasz ;)

                                                                        ház, ahol élünk...