NBA kosármeccs, báros élményeim és mozi-maraton

Hajajj vészesen telik az idő, pénteken volt 4 hónapja hogy letettem a lábam Amerika földjén. Még kimondani is sok. Sohasem töltöttem még ennyi időt huzamosan távol Magyarországtól, a családomtól és a barátaimtól. A tavalyi évem alatt kétszer voltam otthon, 3 havonta látogattam haza. Cseppet sem érzékelem, hogy honvágyam lenne vagy akár azt hogy úristen még 8 hónap áll előttem, mivel egyre jobban érzem magam. Iszonyatosan féltem az ősztől és a téltől, hogy vészelem majd át és mit tartogat számomra, de azt hiszem kijelenthetem hogy vége, mivel a most előttem álló egy hét már sétagalopp lesz, utána pedig melegebb vizekre evezünk. Az hogy ez a 4 hónap ilyen sitty-sutty elrepült szerintem annak is betudható hogy elég mozgalmas időszakot tudhatok magam mögött, költözések meg a többi.

Mondókám a csütörtöknél hagytam abba - futás, kutyakozmetika, tisztító, lazsálás gondolom senkit nem érdekel :) 4-re kellett mennem a csajsziért a suliba (csütörtök az egyetlen nap amikor 4-kor kell elhoznom), majd onnan egyből vittem énekórára Philly-be és este 7 körül értünk haza. Terített asztal várt már, anyuka hozott haza indiai kaját - valamilyen csípős szósz, citromos rizs, curry-s csirke, párolt borsó és sárgarépa - befaltam mindent, nagyon finom volt.

Hiába kérdezem meg minden vacsora után hogy mit segítsek és kezdek el őrülten rakodni és pakolászni, anyuka mindig leint hogy ez az ő dolga és nyugodtan menjek csak relaxálni. Ezt még mindig nem bírom felfogni, az eddigi három családomhoz képest ez tényleg a mennyország. Tudom hogy ő is mennyire fáradt de alig enged segíteni valamit, azt mondta tudja hogy a vezetésben mennyire elfáradok mert ő is csinálta ugyanezt, így nem kell még este is pörögnöm. Tény hogy eszméletlenül sokat vezetek (szerdán és csütörtökön 4-5 órát simán), de azért nem vagyok annyira fáradt. Észreveszem néha hogy a szemeim fáradtak és amikor este hazaérünk akkor tényleg csak arra vágyom hogy leülhessek - holott a kocsiban egész idő alatt ülök - de szuperül bírom a strapát. Csak a vezetés ugye hatalmas odafigyelést igényel, de akkor is imádom.

A pénteki napom Princetonban töltöttem - futás után egyből bementem a suliba érdeklődni a kurzusok után. Csinálnom kellene ismét egy tesztet, amelynek alapján el tudnak helyezni, de már a teszt is pénzbe kerül. Én pedig még mindig nem vágyom arra hogy ESL-t tanulhassak. Erről beszélni fogok anyukával, hogy nem számít ha este kell járnom suliba, de ugyanoda szeretnék ahova a többi au pair (itt van a közelben a suli) és ha lehetséges akkor tényleg megpróbálkoznék azzal a spanyollal. Szerintem ennél az anyukánál ebből nem lesz gond, a jövő hét folyamán meg is beszélem majd vele a dolgot.

Végig a könyvesboltban voltam amíg nem kellett elhoznom a csajszit, ebédre pedig ettem egy kis sushit és teriyaki csirkét:

Aztán délután végtelen rohanás következett - először haza, fél óra alatt elkészülés és kaja, irány a hegedűtanár, onnan pedig egyenesen a kosármeccs. Már talpig sportosan voltunk, beizzítottam a gps-t és irány Philly, a Wells Fargo Center. Őrületesen jó volt a városban vezetni, hatalmas élmény. Egyszer sem tévedtünk el és mentünk le rossz helyen az autópályáról, rettenetesen büszke voltam magamra. Klassz volt a magas épületek között, a kivilágított városban kocsikázni - leírhatatlan. Sajnos a fél órás útból másfél órás kerekedett, a forgalom borzalmas volt, mindenki a meccset akarta látni. 7 előtt pár perccel be is estünk a stadionba, alig találtam parkolóhelyet is. Rohantunk a helyünkhöz, bentről már üvöltött a zene és mindenki ordított, kiabált. Amikor odaadtam a "bedobónak" a jegyem, Grace megtorpant és torkaszakadtából elkezdett üvölteni és hisztizni, hogy ő nem jön be mert tériszonya van és már most utálja ezt az egészet. 13 éves gyereket így én még ezidáig nem láttam. Kicsit elkapott a harci ideg, mivel éppen a kezdés volt, a csapatok bevonulása, zene, őrjöngés, extázis. Hát mondom "telefon nálad, én már pedig bemegyek és elfoglalom a helyünket, szólj ha meggondoltad magad" - de aztán természetesen nem bírtam nyugton maradni bent három percnél tovább, tudva hogy a csaj kint van és ordít mint a sakál. Közben találkoztam a tanácsadómmal, majd a régivel is. Mindketten ki voltak kenve, talpig sminkben mint aki nem is sportrendezvényen van. Kimentem a csajért, a "bedobó" srác pedig megsajnált minket és kérdezte mi a gond. Elmagyaráztam neki, mire odacsődített három további embert, hogy szerezzenek nekünk alacsonyabb helyeket. Ejj mondom, még a végén az első sorból látok mindent haha...És tényleg lejjebb kerültünk, sokkal lejjebb. Egyetlen au pairrel sem találkoztam, még a régi körzetemből láttam két csajt, de csak távolról intettünk egymásnak mert mindenki szétszórtan kapott ülőhelyet. A meccs fantasztikus volt. Persze a nyáron élőben látott focimeccs Münchenben teljesen más volt - mert imádom a focit és mert két kedvenc csapatom is élőben láthattam, amivel egy álom vált valóra - de itt is hasonló élményben volt részem. A stadion hatalmas volt és meredek (sokszor még nekem is tériszonyom volt), bár a csaj végigbömbölte mellettem az első fél órát és el sem engedett, én nem zavartattam magam - tapsoltam és visítottam mint az őrültek. A nagy kivetítőn is kiválóan lehetett látni mindent, a szünetekben pedig különböző kis műsorokkal szórakoztattak minket. Képtelen vagyok leírni az egész meccs hangulatát és a fontosabb eseményeket, ezért inkább képekkel és videókkal illusztrálnám:

                                   kiss cam :)








A végeredmény gondolom senkit sem ragadtatott el, mivel Los Angeles csapata nyert, ha jól emlékszem egy ponttal.

Éjfél körül értünk haza, egyből mindketten ágyba estünk. Ami engem illet, szombaton délelőtt fél 10-ig fel sem keltem (mégsem kellett dolgoznom), kockultam kicsit, elmentem a postára (csomagom érkezett otthonról nyári holmikkal jeee), majd megkeresett az egyik körzetem-beli osztrák lány, aki 3 hete érkezett hogy nem lenne e kedvem valamit csinálni. Semmi konkrét tervem nem volt még aznapra, így nem volt kérdés hogy igent mondtam. Gyorsan összekaptam magam, majd találkoztunk egy másik közeli mallban, végül a mozis program mellett döntöttünk. A The Vow (Fogadom) című filmet néztük meg, romantikus vígjáték. Nem kifejezetten műfajom az ilyen, de egy-egy jó színész vagy előzetes alapján belefér egyszer-egyszer. Körülbelül az egész mozi hallhatta a szívdobbanásom amikor megláttam az első képkockákat a filmből - Chicago felirat, a "bab", magasvasút, Willis Tower meg ami kell - azt hittem elsírom magam, hihetetlenül hiányzik a drága kis szeles városom! A film vicces volt, egyben szomorú meg olyan kis romantikus - nálam egyszer nézhető. Nem vagyok oda a műfajért, de ez tízesből kap egy nyolcast. Az osztrák csaj (Nathalie) roppant aranyos, sokat beszél és már 25 éves. Végre egy nagykorú. Belevaló és érdeklődő, ja és ami még fontos hogy nem csak németekkel akarja tölteni a szabadidejét. Végig németül beszéltünk - én inkább azt mondanám hogy próbáltam - mivel az első öt perc után meglepetten konstantáltam hogy németem eléggé megkopott bizony és keresgélem a szavakat, itt-ott beiktatok egy angol szót is és hát a nyelvtanom sem a régi. Borzasztóan éreztem magam emiatt, bevallom nőiesen a film első felére nem is nagyon figyeltem mert azon járt az eszem hogy vajon a "really" mit jelent németül...Na itt kezdődnek a bajok. Az este folyamán aztán egyre jobb lett, a csaj is megdicsért hogy nincs azzal semmi gond, de csak érzem hogy mi van; egy a lényeg - mostantól rajta leszek a témán hogy visszahozzam normális szintre a németem is, hú de nagyon rosszul érint ez most engem...Sokan el sem tudják azt képzelni mennyire nehéz egyik pillanatban még németül mesélni a kis élettörénetem, majd a következő pillanatban angolul kérni vagy éppen megköszönni valamit.

Mozi után még nagyon nem volt kedvünk hazajönni, olyan fél 10 körül lett vége a filmnek. Kocsiba pattantunk és a csaj ajánlott egy közeli bárt, ahol van zene, de lehet inni és enni is. Pár mérföld volt csak, de azt a pár mérföldet is csigalassúsággal tettem meg, mivel alaposan elkezdett esni a hó és 1 méterre csökkent a látótávolság. Fékezéskor is alaposan megéreztem, hogy valami itt nagyon csúszik, szóval inkább lassan de óvatosan elvét követtem. 

A bár csúcsszuper volt! A berendezése, a hangulata, az emberek, az ételek egyaránt. Az osztrák csaj iszonyúan bátor volt, egyből berendelt egy pohár bort, de mivel vezetett így alaposan vízzel felhigítva kérte. Hát én nem mertem ezt bejátszani és azt hiszem nem is fogom soha, mivel én is vezetek általában. Ez is nagyon rossz itt, hogy néhanapján ha el is jutsz egy ilyen helyre 100% hogy kocsival mész így egy kortyot nem tudsz inni.  Én lehajtottam egy üdítőt, Nathalie valamilyen salátát rendelt, én mexikóit ettem. Mennyi volt minden, jó sokat beszélgettünk és hihetetlenül jól éreztem magam. Éjfél körül értem haza, egyből ágyba is dőltem.

                                                                  Plymouth Meeting mall

                                                                              Nathalie

                                                                     isteni mexikói koszt

A szombati napom történetéhez még hozzátartozik, hogy nagyban csekkolom reggel az üzeneteimet és látom hogy írt egy brazil srác üzenetet. Ugyanaz a brazil srác, aki nálunk takarít két hölgyeménnyel együtt minden pénteken. Körülbelül 5 percet láthatott amikor pénteken megjöttünk és gyorsan összeszedtük magunkat, semmit sem tudott rólam (még a nevem sem) és az isten tudja hogyan, de megtalált. Azóta üzenetekkel bombáz, na majd kicsit állítok rajta... :)

Vasárnap 10 után keltem, de őrült nagy kapkodásba kezdtem mivel délre randi volt megbeszélve Frejaval a KOP-nál. Előtte még gyorsan megrohamoztam a cvs-t, beszereztem naptejet és még pár cuccot ami a nyaralásra kell aztán a mozi előtt találkoztam a csajjal. Még a múlt héten beszéltük, hogy A The grey című filmet nekünk látnunk kell! Mivel Liam Neeson a főszereplő, így még egy ok arra hogy ezt nekünk látnunk kell. Egyszerűen imádom a pasast, iszonyatosan jól játszik és odavagyok az összes filmjéért. Szerintem minél idősebb, annál jobb. Nem vicc, komolyan mondom. A magyar címe Fehér pokol lesz ha jól tudom, két órás mozizás vette kezdetét. Végig futkosott rajtam a hideg és bár sok ilyen repülőgép-szerencsétlenséges, lezuhanós, túlélős filmet láttam amiben még néha farkasokat is ölnek (ezzel ellentétben), ez magasan vitte nálam a pálmát és végig izgalomban tartja a nézőt. Zseniális film, még mindig beleborzongok ha rá gondolok. Külön tetszett, hogy sikerült valami olyan vetítést kinéznem ahol feliratkozták is a filmet, így mindent megértettem. Őrületesen jó volt, még mindig nem térek magamhoz - a színész a legjobb a szakmában, ehhez kétség sem fér a történet pedig lepipálja az összes ilyen és hasonló másik film alapsztoriját is. Mindenkinek ajánlom, hogy Magyarországra ér, feltétlenül nézzétek meg!

A film után már alaposan éhesek voltunk mindketten, így ettünk egy pizzát a California Pizza Kitchen nevezetű helyen, ami szintén nagyon elnyerte tetszésünket. Már nem lep meg gondolom senkit ha azt mondom jól éreztem magam, dehát Frejaval mindig így vagyok. Csámborogtunk még picit a mallban és nagy meglepetésünkre belefutottunk a svéd lányba is, Rebecca-ba, akivel egy helyen lakunk és vele beszéltem a héten elég sokat. Élőben is iszonyat jó fej, éppen bevásárló körutat tartottak egy másik svéd lánnyal, mivel vasárnap mennek Mexikóba egy hétre - irigy vagyok :P - bár ő meg rám irigykedik Miami miatt...No majd nyáron "cserélünk"...

Este fél 6 körül értem haza, most 8 óra lesz és már fáradt vagyok picit. Szuperül sikerült ez a hétvége és hála az osztrák lánynak, talán az éjszakai életem is kezd lassacskán beindulni majd. Holnap csak reggel dolgozom, aztán jövök haza és irány a fogorvos. Nagyon nem akaródzok menni de ugye a "muszáj" az nagy úr. Remélhetőleg rövid lesz ez a hét, mint amilyen a mostani is volt és hipp-hopp ott találom magam vasárnap, amikor pakolászok a bőröndbe és még annyira sem bírok magammal az utazás miatt mint most. Szentisten, nem bírom felfogni - egyfolytában csak ezt mondogatom magamnak. 21 évesen, saját pénzemből Miamiban és a Bahamákon fogok nyaralni egy hetet, ráadásul télen. Ilyen nincs. Majd csak akkor hiszem el, amikor belefúrom a mancsom Miami partjain a fehér homokba, addig nem... 

:)

Most elköszönök, totális relaxáció következik - vagyis éppen Grammy díjátadást nézek a leányzóval, szegény Whitney Houston-ról emlékeznek meg éppen, szerettem... :(

7 nap!

Hatalmas puszit küldök mindenkinek!

p.S.: Starbucksos Valentin-napi kiszerelés: