Visszarázódás a hétköznapokba

Még mindig keresem a pálmafákat, amikor reggel felkelek és kinézek az ablakon. Még mindig sűrű pillantásokat vetek a nyári papucsaimra, amikben Miamiban bárhol, bármikor végig lehetett slattyogni. Talán még a törölközőmön is érzem a South Beach homokjának illatát (kimostam már, nem kell aggódni). Még nem telik el úgy nap, hogy ne pörgessek át pár képet és ne nosztalgiáznék a csajokkal, hogy egy hete ilyenkor éppen mit csináltunk. Miami még nem enged, ezt kicsit most "megszenvedem", de a hét elejéhez képest már jelentősen jobban vagyok. Hiányzik Évi is Bius is, annyira jól éreztem magam velük - de már tervezzük a következő utat, aggodalomra semmi ok.

A szürke hétköznapok eseményeivel nem is untatnálak most titeket, erre a bejegyzésre is alig bírtam magam rávenni hogy végre megírjam - tőlem nem megszokott módon ugye. Úgy regélnék még inkább a nyaralásról, azok sokkal izgalmasabb bejegyzések voltak nemde?! :) Szeretném vissza a nyaralás alatt kialakult hangom is, sokkal jobb volt úgy rekedten. Na jó, sok a bajom belátom én is.
Rázódok vissza folyamatosan eme életbe, de hál istennek ez sem tart sokáig, mivel már csak a jövő héten kell dolgoznom. 11-én Grace elutazik egy hétre az édesapjához Mainebe, én pedig kapok 12 nap fizetett szabadságot. Valószínűleg nagyon sokat fogok aludni, 12-én megyek vissza a fogorvoshoz, fodrászhoz is szeretnék menni, pihenek majd és relaxálok. Pénzem így Florida után - akármennyire is szeretném - de nincs egy újabb nagyszabású nyaralásra. A csajszi majd 17-én jön haza, lehet hogy nekem kell elhoznom a reptérről, de ez még nem biztos. Aztán az utána lévő héten jön vissza a nagypapa Texasból, és megint szabad leszek. Március 23-án megyek Washington DC-be, megnézem a fővárost is. Drága kolleginánál, Ildinél fogok aludni és majd csak 25-én, vasárnap jövök haza.

Iszonyú fáradt voltam még a héten, volt olyan hogy este 10-kor aludtam már és 8-kor már minden nap le akartak ragadni a szemeim. Képtelenség kiheverni Miamit. Fáradtnak és kimerültnek érzem magam, jót fog tenni a sok szabadnap. Fáradok a futás miatt is, naponta fél órákat lehúzok és ha belegondolok nem sok mindent eszem, legalábbis nagyon egyoldalúan. Van olyan nap, hogy csak bagelt eszek, de azt mindenféle formában. Egyik este megkért a kiscsaj, hogy csináljak paradicsomlevest - rendben. Elővett egy tejesdobozhoz hasonló dobozt, amiből förtelmes löttyöt öntöttünk kis tálakba, betettük a mikróba 2 percre és készen volt a leves. Amint megláttam és megéreztem illatát, elszállt minden étvágyam. Inkább még aznap este végignéztem pár otthon készített képet, mindenféle csirkés töltött csodákról, krumplipüréről és gombafejekről, csak és kizárólag azért hogy kínozzam magam.
A család továbbra is ultra kedves, mindent megköszönnek és továbbra is alig engednek valamit csinálni. Anyuka néha picit szétszórt és minden nap úgy jön haza a munkából, hogy álmos - ezt rendszerint mindig be is jelenti, de tök aranyosan. A kiscsaj néha vezetés közben okoz pár bosszúsabb percet, amikor robbanni tudnék - mindig mindent jobban akar tudni a gps-nél és ő akarja mutatni az utat, majd hisztirohamot kap, ha nem ott fordulok éppen jobbra vagy balra, ahol ő szeretné. Anyuka kedvesen megpróbálta neki elmagyarázni, hogy a vezetés nem gyerekjáték és ha a volán mögött ülök, akkor a legkevésbé arra van szükségem hogy ő oktasson ki, remélem hatottak rá a szép szavak, mert ezzel tényleg fel tud húzni. Így is belegondoltam abba, hogy minden nap kocsiban ülök és levezetek 4-5 órát, simán veszélyben vagyunk. Idézőjelesen értem a veszélyt, bármikor történhet bármi, másnak a hibájából is. Szóval még mindig roppant módon kell figyelnem.
Továbbra is naponta futok, amint azt már írtam. Pénteken Princetonban történt az eset hogy a második körömnél mellém szegődött egy nálam egy fejjel alacsonyabb, brazil srác hogy futhat e velem...látta hogy zenét hallgatok és eléggé nehezemre esik futás közben diskuráni, de végig süketelt. Nem akartam bunkó lenni és elküldeni sem, de a futás sem esett olyan jól mint egyébként szokott. Szinte végig kellett dumálni az egész időt, a harmadik kérdése már az volt hogy van e barátom és hogy elkérheti e a telefonszámom. Aztán hogy vallásos vagyok e, mert hogy ő hisz mindenben amiben csak lehet, és talán egyszer mehetünk majd együtt templomba. Kitértünk a focira is, mondta hogy játszik és a Barcelona a kedvence, én meg felvágtam hogy nekem a Bayern München hehe, erre ő hogy majd néha játszhatnánk együtt is - azt hiszem kénytelen leszek más helyet keresni, ami futásra alkalmas. És akkor még ezután fel merészelem tenni a kérdést, hogy miért tartják néha a magyarokat bunkónak!? :) Na jó, csak viccelek. De futás közben akkor sem szeretem a társaságot, akárki legyen is az. Nem szeretek beszélni közben és szeretek a saját tempómban haladni. Alapjáraton pedig barátságos embernek tartom magam, de ez a túlzott "rohanás" amit ezek a drága dél-amerikaiak diktálnak, ez valahogy nincs ínyemre.
A takarítósrác is írogat továbbra is, kizárólag ilyen randi-szagú dolgokról, de talán lassan sikerül megértenie hogy nem pasizni jöttem.
Péntek reggel anyuka azzal indított, hogy nem főznék e este valamit, mondjuk gulyáslevest (?) - hát mondom akármilyen receptet elém tesz, nincs az az étel a világon amit ne tudnék megcsinálni na. Hozzá kell tennem, életemben nem csináltam még gulyáslevest. Ők pedig nem csinálnak nagy ügyet ilyen dolgokból, kezembe nyomta a hitelkártyáját hogy vegyek hozzávalókat, majd vegyem birtokomba a konyhát és nyugodtan rittyentsek valami magyarosat. Nosza legalább eszem egy jót, feltéve ha jól sikerül.

Megvettem a gulyáshoz a hozzávalókat és kerítettem anyukának ajándékot, mivel pénteken lesz a születésnapja.

                                                            anyuka születésnapi ajándéka

Fél 3-kor felszedtem a kiscsajt és meg sem álltunk hazáig. Volt fél órám, mialatt úgy ahogy előkészültem a vacsihoz, aztán gyorsan el kellett vinnem Gracet a hegedűtanárhoz. Ezekben a különórás dolgokban az a rossz, hogy mindig meg kell várnom és ott kell ülnöm nekem is, még akkor is ha haza tudnék jönni, mivel a tanárok elvárják (?). Mondjuk nem is nagyon érné meg hazajönni, mivel itt minden olyan baromi nagy távolságokra van egymástól, hogy mire hazaérnék már mehetnék is vissza. 6 körül értünk haza és én 9 óráig ki sem mozdultam a konyhából, drága számítógépem volt a kuktám és készült a gulyás. Anyuka felhívott minket, hogy porszívózzunk össze az emeleten és a földszinten is (néha nem értem hogy jut eszébe ilyen péntek este 8-kor...). Olyan egy zavaros recept leírást találtam neten, hogy az első pár lépés után beleuntam, bezártam az oldalt és magamtól készítettem a levest, szórtam hozzá mindent. Végeredményében pedig iszonyú jól nézett ki, gusztusos volt és jó illatú, pont mint otthon - csak hát úgy néz ki a kelleténél több pirospaprikát szórtam bele, mivel az elején úgy éreztem hogy ennek így semmi színe, akkor megkóstoltam és oké volt, hozzáadtam még egy keveset, akkor is oké volt, de mire az étel elkészült, rettenetesen csípős utóíze lett. Nem tudom mi történt közben. Fél 10 körül tálaltam az ételt, ugye csak a leányzóval voltunk itthon. Ízlett neki és azt mondta szívesen meg is enné, szuperül néz ki, de neki nagyon csípős.

                        nem vagyok nagy varázsló a konyhában, de első próbálkozásra nem lett rossz

Ennek ellenére egy jó nagy adagnak a felét így is megette. Nagyon rosszul éreztem magam emiatt, hogy 3 órát álltam a konyhában hogy végre rittyentsek nekik valami finomat és így elszúrtam. Később aztán kompenzáltam, lemertem róla egy kis levet és felöntöttem vízzel - talán így már jó lesz. Másnap anyuka is alig győzött hálálkodni, hogy mennyire jól néz ki a gulyás és majd meg fogja kóstolni - eddig még nem kaptam visszajelzést, hogy megkóstolta e.
Őszintén szólva szerintem ők azt hiszik és hitték, hogy nekünk is mindent 10-15 percbe telik elkészíteni és anyuka péntek reggel azt mondta, hogy jajj 1 óra alatt ezt úgyis meg tudom csinálni, 7-kor már ehetünk. Nem akartam neki mondani, hogy azért ez nálunk nem ilyen egyszerű. Míg ők lehet hogy elkészítenek mindent dobozból akár 5 perc alatt is, mi azért szeretjük megadni a módját a dolgoknak.
Hulla voltam péntek este, kapkodtam össze-vissza, még porszívóznom is kellett, a konyha úgy nézett ki, mint ahol három bomba robbant egymás után és már csak az ágyamra vágytam. Rettenetesen fáradt voltam, miután megetettem a kiscsajt, el is tettem magam szombatra.
6.45-kor csörgött az óra, gyors elkészülés, 8-ra vittem a csajt egy másik hegedűtanárhoz ismét. Az a nő konkrétan elvárja hogy tényleg ott üljek és ne csináljak semmi mást csak figyeljek, még a telefonomhoz sem nyúlhatok hozzá. Megkérdezte Gracet, hogy a napi gyakorlás megvan e, a csajszi mondta hogy nincs, mivel így is nagyon elfoglalt. Aztán hozzám szegezte a kérdést, hogy én mindig jelen vagyok e amikor gyakorol - hát mondom nem, mert akkor már rég off vagyok (este 8-9 körül), erre megkérdezte a tanár hogy miért nem vagyok jelen (?). Aztán Grace mondta hogy az anyja sincs jelen, a hegedűtanár meg kicsit kiakadt - fúú nem tudom minek ennek ekkora feneket keríteni. Anyuka megjelent 9 előtt nem sokkal, aztán elszabadultam. Szombaton délelőtt csak loptam a napot, neteztem és pakolásztam a szobámban.
Délután 1 körül megindultam, első körben felvettem Frejat a vasútnál, majd mentünk mozizni a King of Prussiaba. Találkoztunk az egyik körzetbeli barátnőjével is, Mariaval (német) és megnéztük a Project X - A buli elszabadul című filmet. Az egész filmet végigröhögte a díszes társaság, egyszerűen őrület volt! Mindenkinek ajánlom, garantált másfél óra jókedv. Hihetetlen, amit abban a filmben művelnek, itt a trailer:

http://www.youtube.com/watch?v=QBv54LhBWyQ

Agyament, amerikai tinifilmnek tűnhet, de én mégis azt mondom hogy egy patront megér.
Mozi után beültünk kajálni az egyik kis étterembe, megint mexikóit kértem...ja meg vizet. Otthon néhanapján ittam csak vizet, itt nagyon rászoktam. Talán azért, mert az mindenhol ingyen van!? Passz. Spórolni kell, na.
Szuperül éreztem magam, a német lány nagyon kedves és aranyos bár meg nem mondanám hogy német. Ez a második éve itt, júniusban megy majd haza, de nem mondhatnám hogy olyan nagyon jó családja van, és az előző sem volt az. Jól bírja. Később hazafuvaroztam Frejat, így láthattam a régi környéket ahol laktam. Furcsa volt arra kocsikázni. Beütöttem a gps-be hogy "go home" és ilyenkor ugye mindig bekalkulálja nekem a legrövidebb utat - hát kérem a legrövidebb út Philadelphián keresztül vezetett haza, a kütyü szépen bevitt engem a városba. Nem örültem neki, mert borzalom volt a forgalom bent, de fél 8 körül haza is értem. Család sehol, szinte nem is láttam őket ma, előreláthatólag holnap sem fogom.
Igenpasszív pihenés van vasárnapra betervezve, akinek kellenék skypeon az ma biztosan megtalál mert én ugyan nem mozdulok semerre, annyi szent. Kell az alvás és a pihenés is, ilyet is rég csináltam már hogy itthon maradtam.

Hét közepén erre a csodára értem haza:

Képeslap a második otthonomból...még a könnyeim is kifolytak majdnem, de a csaj előtt semmiféle érzékenységet nem szerettem volna mutatni. Aztán kifüggesztettem a szoba kellős közepére a lapot, hogy mindig minden körülmények között lássam. Nagyon szépen köszönöm keresztanyáméknak, el sem tudjátok képzelni mennyire tudok örülni egy ilyennek!! Nem tudom milyek okokból kifolyólag, de miután hazaértem a nyaralásról nagyon meg voltam törve ezen a héten Németország miatt is. Talán sosem hiányzott még ennyire. Nem is tudom már mi van velem, van olyan pillanat amikor gyalog indulnék vissza...németül szeretnék sokat beszélni, látni a barátaimat és járni München utcáit...talán ez az érzés is csillapodik majd, jön a tavasz és minden másabb lesz.
A másik gyönyörűség Krisztitől érkezett - itt megint csak kihangsúlyoznám, hogy ha ő nincs, akkor el sem kezdem ezt az egész au pairkedős pályafutást tavaly és valószínűleg most sem lennék itt.

Ezeken kívül kaptam még egy megkésett karácsonyi képeslapot is - Zsuzska drága, ezer hála és köszönet érte! 

Olyan jól esik, hogy ilyen gyakran eszetekbe jutok, oltári módon tudok örülni egy-egy ilyen lapnak. Én itt úgysem kapok mást a posta által, maximum számlaegyenlegeket a banktól... :)

Hmm, megyek is és bevetem magam valami film elé, erősen hívogat az ágy...

Puszi!