Az élet apró örömei

Csütörtökön képeslap az egyik drága sorstárstól, Vivitől:

Igen, az elmúlt hétvégén ő is megjárta imádott városomat, Chicagot. Borzasztóan irigykedtem is rá, aztán csorgattam a nyálam a gyönyörűséges képeire, amiket készített. Nagyon szépen köszönöm Vivi!! Az igazság az, hogy tényleg rettenetesen hiányzik a "szeles város". Ha a második rematch alkalmával onnan lett volna családom, egy szóba sem került volna és simán visszacuccoltam volna Illinoisba. Az a város egyszerűen hihetetlen! Most szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét aki Amerikába jön, hogy ne tessék kihagyni Chicagot! Általában mindenkinek a "standard" városok az elsők a listán, tudom ezt jól én is, de aki egyszer megveti lábát Chicagoban, az szerelmbe esik, ezt garantálhatom. Nem egy esetről tudok, ami hasonló. (Nem mellékesen megjegyzem, hogy Vivi azt mondta bárcsak ott lakhatna, ott lehetne au pair New Jersey helyett). Valójában Chicago nálam még mindig visz mindent - természetesen Miamival egyetemben. Ez a két város az abszolút favoritom, a végzeteim. Nem tudhatom, hogy fog e majd ez változni...ki tudja...
Annak ellenére is, hogy nem túl kedves emlékeim vannak arról az egy hónapról amit az első családomnál töltöttem és mindig egyedül jártam a várost (néha hidegben is), nekem ad valami pluszot az egész. Megmagyarázhatatlan tényleg. Látni kell. Chicagoban minden megvan, amire egy nagyvárosban szükségem lehet. Számomra ezerarcú. Itt jöhetne a képbe New York - mi újság New Yorkkal? New York döbbenetes város, persze hogy az. Talán a többség szemében a világ fővárosa, a város amely sohasem alszik. Imádom és odáig vagyok érte - valószínűleg ezzel az emberek többsége így van -, de én Chicagoban mégis valamiért több fantáziát látok. A fene sem tudja miért, de így vagyok ezzel. Lehet, hogy azért is mert New Yorkkal kapcsolatban például tudtam hogy mire számítsak és ugyanazt kaptam amit elképzeltem - a város, ahol mindig feltöltődök és az egész őrületes légkör. Chicagoba kételkedve mentem, majd akkorát csalódtam pozitívan, hogy azt elmondani sem tudom.
Kétségkívül ha választani kellene hol élnék itt, az Államokon belül akkor az a város vagy Miami vagy Chicago lenne (eddigi tapasztalataim alapján).

Magyar honba pedig megérkezett a húgom ajándéka is, amit csekélységként szántam neki ballagásra. Volt nagy öröm:

Aztán ezúton is szeretném még egyszer felköszönteni a Nagypapámat, aki tegnap ünnepelte a születésnapját - Isten éltessen sokáig Papa!!

És a legeslegfontosabb pedig az, hogy Katicával lefoglaltuk a New York-Niagara-vízesés-Toronto túránkat, május utolsó hétvégéjére. Csütörtökön este útra kelek majd, aztán péntektől vasárnapig pedig utazom egy másik sorstárssal. Lassan itt, a keleti parton nagyjából ki is pipálhatom a bakancslistán lévő dolgaimat. Persze még van egy-két hely tervben, de azok már nem olyan nagy lélegzetvételű utak. Ki is tettem ide egy kissé nevetséges visszaszámlálót, mivel valójában ez nem olyan nagy ügy, amíg visszaszámolok, de az a fajta ember vagyok aki az apró dolgoknak is hihetetlenül tud örülni és mindenért lelkesedik. Ha holnapután indulnánk, akkor is visszaszámolnék itt, ugyanígy. Higgyétek el nekem.

Előzetes, internetes képek:

                                                                     (forrás: google)

                                                                       (forrás: google)

Wohoo! Micsoda jó lesz!!

Engedjétek meg, hogy megmutassak valamit. Nagyon szeretném...



Múlt héten kaptam meg ezt a videót, ami akkor készült amikor tavaly hazamentem Németországból. Csak másfél perc az egész. Baromi jó érzés "élőben" hallani a barátaimat, látni a szobám és látni azt, hogy mindenki él és mozog - jajj de bugyután hangzik ez most :) Nagyszerű emberek vesznek körül. Azóta naponta többször is lejátszom ezt a röpke másfél percet.

Lilla mutatott nekem egy iszonyatosan jó oldalt, ahol több nyelven is tudok filmet nézni. Nem akadoznak, nem kell várni és a legújabbak is fent vannak. Így hát mostanában sok időm/főleg estém köti le az, hogy filmeket nézek németül. Régóta kerestem már ilyet, ha hallom is a nyelvet, akkor újra előjön minden. Meglepetten tapasztaltam, hogy még mindig értek mindent - hihetetlen az egész. Esküszöm, mintha az anyanyelvemen nézném. Bevallom őszintén hiába mozizunk sokat és hallom egész álló nap az angolt, nekem ezt a nyelvet még mindig nehezebb megértenem. Ez valószínű a nagyon gyatra és szegényes angol szókincsemből ered. Sokszor előfordul az, hogy inkább muszáj kikövetkeztetnem a dolgokat, mert a szavak nem ismerése miatt nem értek valamit. Na mindegy, emiatt a filmes oldal miatt most boldogság van.
Számtalanszor kapom magam azon, hogy tényleg németül szólok a csajhoz vagy anyukához, főleg ha előtte valakivel németül beszéltem vagy pötyögtem. Vannak olyan kifejezések, amelyektől szinte már a szám kopott el tavaly, annyit használtam és egyszerűen előbb jönnek, mint az angol. Számomra elképzelhetetlen, mit és hogyan "varázsol" az, aki öt-hat nyelven beszél. Irigylem.

Grace valami iszonyatosan tiszteletlen, neveletlen, rossz modorú és udvariatlan volt a héten. Nem velem szemben, hanem a különtanárokkal. A hegedűtanár kétszer is majdnem hazaküldött minket, hogy ő így nem hajlandó folytatni az órát (...) Ne higgyétek hogy egy kisangyal, azért mert már 13 éves, elit magániskolába jár és mert ennyi mindenhez ért. Szerintem például borzasztóan tiszteletlen és ez nagyon zavar engem is. Fel nem fogom, hogy ha belépünk valahova, akkor miért nem lehet köszönni? Kérdezem, nem válaszol. Ha akárki más kérdezi, lesütött szemekkel bambul maga elé vagy lesi a telefonját és szintén nem válaszol. Megérkezünk valahova - naná hogy késésben vagyunk -, de ő még 10 percig kacarászik a kocsiban a semmin, kezében az iPhone-nal (egyszer esküszöm eldobom azt a masinát) :D
A világból tudnék kirohanni azoknál a pillanatoknál, amikor mondjuk a tanár kérdezi tőle, hogy hajlandó e tovább gyakorolni, erre ő ránt egyet a vállán és nagyképűen odaböki, hogy "sör" (ez valójában ugye angolul "sure", ami annyit tesz hogy naná, persze, természetesen, de itt valamiért mindenki csak "sör"-nek ejti haha).
Időérzéke szinte nulla és zéró. 7-kor kellene minden reggel elindulni itthonról hogy ne késsünk el, már 7 előtt 10 perccel felszólok neki hogy készen van e, mire mondja hogy igen, de 7 óra után 10 perccel jön le, akkor is csigalassúsággal és kényelmesen elkezd iszogatni és fonogatni a haját. Mintha nagyon ráérnénk. Hogy egy 13 éves gyerek nem tudja felfogni hogy valahova időre oda kell érni, az nekem magas.
Legtöbbször pedig az inasának néz, kiszállok a kocsiból a halom cuccával és akkor még utánam kiabál a hegedűje miatt ennyit: "take!" (vidd!)...De jó, please hol marad?!
Pénteken még a hegedűtanárnál említette, hogy anyuka mondta neki hogy porszívózzon össze az emeleten (az emelet mindig az ő feladata). Erre este 8-kor lejön hozzám és megkér, hogy összeporszívóznék e fent. Kérdeztem tőle, hogy de ugye ezért te lennél felelős - csak egy "sör" volt a válasz megint, majd kinyögött egy "köszönöm"-öt is. Ja persze amíg én porszívóztam, addig ő egy helyben állt (akkor már vagy fél órája), kezében a telefonnal és kacarászott ismét. Az az érzésem, hogy hamarosan takarítónőnek is befognak majd, de akkor megmondom anyukának, hogy bocsi de ez belekerül pár plusz pengődbe...

Pénteken amúgy Princetonban maradtam, Barnes and Noble-ban indítottam a napot. Három órát töltöttem ott, amikor szülők és bébik hada lepte el a helyet és mindenki egyszerre üvöltött. Két perc alatt összepakoltam a cuccaimat és elhúztam a helyről :) Úgyis dolgom akadt még; Freja születésnapjára vettem pár apróságot:

...majd beújítottam egy pár futócipőt is, mivel a régit már az imádság (sem) tartotta össze. Nem a legszebb példány, de a célnak tökéletesen megfelel. Legszívesebben most azonnal felavatnám, alig várom már a hétfőt!

Aztán vettem magamnak egy marketben levest, itthonra vacsira. Az volt fölé írva, hogy karibi bableves, chilivel, kukoricával, stb. Szimatra jó volt, ki voltam éhezve bármire, ami leves. Színe tetszett, állagával szintén nem volt gondom, árban megfelelt. Pénteken este fogyasztottam el itthon és azt kell mondjam, isteni volt. Totál olyan volt, mint a chilis bab otthon. Gyorsan betermeltem az egészet, iszonyatosan csípte már a szám, de csak úgy lapátoltam - mondom végre ÍZEK, az édesen kívül más ízek. Ez hihetetlen. Szinte már el is felejtettem, hogy az édes ízen kívül létezik más is...

Ajajj, kicsit sokat szövegeltem. Ez most ilyen bejegyzés lett - tényleg az élet apró örömei, hogy egy képeslapnak, egy internetes oldalnak vagy éppen egy karibi leveskének is ennyire bírok örülni.
A hétvége után jövök majd egy beszámolóval. Kellemes szombatot és vasárnapot, úgy nézem otthon beköszöntött a "kánikula", tessék kihasználni! ;)

Puszi