Szülinapozás, mozi és vasárnapi henyélés

Úgy érzem mesélnem kellene...de most valahogy nem tudok izgalmas történetekkel szolgálni. De ugyan ki mondta, hogy az eddigiek is izgalmasak voltak!?...
Szombaton reggel még dolgoztam egy keveset, hegedűóra a nem túl kedves hegedűtanárral - nem szeressem. Ráadásul "csodásan" indítottuk a napot - Grace megint hozta a formáját, bunkó volt és tiszteletlen, időközben megjött anyuka is, a tanár pedig az ő szeme láttára oltotta le a csajt, aki elkezdett hisztizni és odáig jutottunk, hogy fél óra múlva hazaküldött minket a tanár, mondván hogy Grace döntse el mit akar - akarja e ezt az egészet csinálni, avagy sem - majd hívja vissza őt, ha végre döntött. A fejmosás adagot persze én is megkaptam, mert mi az, hogy nem állok/ülök ott a csaj mellett mindig, amikor itthon gyakorol. Egy: soha nem gyakorol, pedig tényleg kellene neki. De mivel állandóan a telefonjával van elfoglalva és minden mással, így a gyakorlás némiképpen háttérbe szorul. Kettő: ha gyakorol is, az este 8-9 körül történik, amikor anyuka már réges-régen itthon van és neki kellene mellette állnia/ülnie. Három: gyakorlás közben ilyen-olyan instrukciókat kellene adnom a csajnak mit és hogyan csináljon - mondom sem kell, hogy fogalmam sincs eszik e vagy isszák a hegedűléssel kapcsolatos dolgokat. Hallgatom és ennyi. Nem értem miért hiszi azt a tanár, hogy én itt mindenhez értek?!...
A lényeg, hogy már alig vártam hogy végre kitegyük a lábunkat a drága tanárnéni ajtaján, hazaérjünk és hivatalosan is kiiktassam magam.
Délre voltam hivatalos Freja születésnapi összejövetelére, ahol rajtam kívül még egy kanadai lány, Brittany jelent meg. Aztán jelen volt a szűk host család, a host gyerekek és még néhány szomszéd csemete is. Browniet kaptunk, majd mogyorókrémes süteményt, levezetésképpen pedig házilag készített cheesecake-t, amely cseppet sem hasonlított egy tortához. Folyós állaga volt, kanállal kellett enni és Freja host anyukája sűrűn elnézést kért, amiért nem azt hozta össze, amit szeretett volna (megmondtam vagy megmondtam, hogy nem tudnak sütni-főzni?). Alapjában véve finom volt - ugye sose azt nézd hogy néz ki, attól az íze még lehet isteni. Ha elmondom miből állt - méz, fahéj, vaj, ilyen-olyan krém, cukor - akkor szerintem ti is el tudtok képzelni egy baromira édes étket. Igen, baromira édes is volt, de végül is mindenki szedett belőle és el is fogyott. Utána mi hárman au pairek még beszélgettünk jó sokat, jó sok mindenről, majd lassan elköszöntünk az ünnepelttől. Nagyon jó volt Frejat ismét látni, több mint egy hónapja nem találkoztunk már, mivel vagy én voltam úton hétvégén vagy ő, valamint itt volt a családja is és a második vakációs hetét is nemrégiben töltötte el. Még mindig azon az állásponton vagyok, hogy ő az egyetlen barátom itt, bár a másik körzetben lakik és sajnos nem is túl közel hozzám, de rá mindig számíthatok, akármiről is legyen szó.
Délután aztán még nem igazán volt kedvem hazajönni, így hát elszáguldottam a KOP-ba, majd beültem egyedül mozizni. A "The lucky one" (magyarul Szerencsecsillag) volt ezúttal terítéken, katonás-romantikus film, nem volt rossz, jól esett ott kicsit egyedül punnyadni és alig voltak a teremben is. A film után már iszonyatosan éhes voltam, így hát szombat este lévén gondoltam adok a kalóriáknak:

Este fél 8 körül értem haza - láthatjátok, hogy igazából nekem az sem okoz nagy problémát ha éppenséggel a nagy semmivel kell elütni az időt. Ehhez is értek. Összességében jó kis nap volt, semmi szokatlan, csak az átlagos.
És még ha megemlítem azt az apró tényt is, hogy szombat délelőttre valaki engem nagyon boldoggá tett azzal, hogy átutalt 300 dollárt a kártyámra, akkor végképp elhiszitek nekem, hogy ez egy csodás nap volt. Nem tudom hogy történt az eset, ne is kérdezzétek. Nem néztem el tévesen semmit, anyuka sem utalt (mindig csekkel fizet és mindig kedden), és pontosan tudom azt is, hogy előző nap mennyi volt az egyenlegem mivel levettem kest automatánál és kiadta a számlát. Ez van, nekem is lehet egyszer szerencsém. Piszok nagy szerencsém. Marha jól jött ez a pénz most - bár mikor nem jön jól ugye -, azt hiszem ez egy jel. És nem arra jel, hogy mostantól szórjam két kézzel, hanem hogy gyűjtögessem még szorgosabban dollárpapát.

Vasárnap végre kipihenten ébredtem olyan fél 10 körül. Összekapartam magam, majd realizáltam hogy nincs itthon sem tusfürdőm, se samponom, de még fogkrémem se sok. Oké, akkor irány a Walmart - mert az közel van. Megvettem a megvennivalót, majd bevásároltam egy kis sushit estére, vettem isteni jeges teát a Dunkinban, majd délután 1 körül már itthon is voltam.

Következett a kedvenc részem a héten, a vasárnap délután. Amikor az égvilágon semmi dolgod, csak henyélni kell, de azt teljes erőbedobással. Volt még némi rakodni és pakolnivalóm a szobában, körülbelül bomba robbant, úgy nézett ki minden. Ezt egy óra alatt lezavartam, majd skype-maratont tartottam húgomékkal, aztán később a barátokkal.

Szentisten. Hát ez most így visszaolvasva nem lett túl nagy eresztés, de nem számít, néha ilyen is kell.
El sem hiszem, hogy holnap már megint hétfő...További kellemes hosszú hétvégézést otthonra, többi au pairnek pedig sok kitartást a hétre!
;)