Szösszenetek és new yorki kiruccanás

Most érzem át igazán annak a helyzetét, aki mondogatja mennyire le van maradva a blogolással (2-3 hetek) és lusta rá hogy nekiálljon...nálam egyelőre még nem lustaságról van szó, egyszerűen csak most nézem hogy múlt héten kedden írtam utoljára, azóta eltelt egy hét, történtek események és egy betűt sem vetettem ide. Nem fogok ilyet többet csinálni kéremszépen...ez így nekem sokkal nehezebb. Inkább írok heti háromszor, mert akkor tényleg testben-lélekben ott vagyok, minden friss és had szóljon...

A múlt hetemre nagy részletességgel nem is térek ki - na igen, itt az oka miért nem írtam - nem történt semmi. Illetve; most már aztán tényleg el kellene kezdenem valamiféle kurzust/sulit/akármit, mivel van olyan aki januárban jött au pairkedni és már réges rég túlvan az egészen. Jajj mennyire nem fűlik ehhez a fogam - na ebben lusta vagyok, belátom. Nem is úgy mondanám hogy lusta vagyok, suli ki van nézve, megvilágosodtam hogy mit akarok tanulni, már csak regisztrálni kell, kinézni az időpontot és eljárni. Ennek függvényében kértem ki a tanácsadóm véleményét múlt hét kedden emailben, hogy legyen olyan kedves linkeljen nekem valamit a nyári kurzusokról (amikor idejöttem baromi készséges volt a tavaszi kurzusokkal kapcsolatban). Gondolom kitaláltátok már, hogy múlt hét kedd óta várom a válaszát is (...) Azóta ráküldtem még egy emailt, reagálás semmi. Már meg sem lepődök igazából. Azt hiszem ennek is nekem kell utánajárnom, mivel anyukát sem nagyon érdekli a dolog.

Péntek estére esett valami nagy esemény, amely Grace sulijában, Princetonban került megrendezésre. Erről beszéltek már azóta, mióta én ide kerültem, várták, izgatottak voltak - meg volt beszélve hogy én is megyek. Nem volt kötelező, de amikor anyuka olyan sms-t ír hogy "Grace nagyon örülne ha te is ott lennél...", akkor erre ugye nem mond "nem"-et az ember, akármennyire is szeretne. Ja, mert az előadás délután 4-től este 10-ig tartott. Na de ennyire ne szaladjunk előre. Meg volt beszélve, hogy délben felszedem a csajt, előbb hazahozom, csinálok neki ebédet, anyuka hazajön, elkészíti is együtt megyünk majd vissza. Rendben van. Így is történt minden, isteni gyömbéres-citromos csirkemellet sütöttem (anyuka utasítására, és nagyon finom lett), eszegetünk szépen, amikor is anyuka gondolt egyet és azt mondta, hogy nyugodtan maradjak itthon, elviszi ő Gracet, nem kell mennem, relaxáljak csak. Na már most ez tényleg úgy hangzott a szájából, hogy nem kell mennem, szóval tényleg nem lesz sértődés és ferde szemmel rám nézés, amiért nem jelenek meg egy ennyire fontos eseményen. Így egyrészt örültem, hogy végre lesz egy kis nyugi. Másrészről pedig robbanni tudtam volna, mivel péntek este 7-kor lett volna egy bowlingos au pair-találkozóm, azt már rég lemondtam emiatt. Ezenkívül New Yorkba is simán elmehettem volna már péntek este, ugye ha ezt az apró tényt velem előre közlik és nem aznap, 1 órával indulás előtt. Kicsit bepörögtem - ezt most nagyon negatív értelemben kell érteni -, de aztán inkább azzal foglalkoztam, hogy hál istennek mindjárt kiürül a ház és lesz egy egész estés nyugalmam. Összepakoltam New Yorkra, rendezgettem dolgaimat, majd gondoltam egyet - ha már tényleg ennyire unalom van, akkor legalább valami kis örömöm legyen. Legnagyobb öröm meg ugye a söröm (lenne)...
Nagy reményekkel elindultam az első "Likőr Sztór" felé...majd így ment ez még két további körön keresztül és mindenhol azt a választ kaptam hogy "nem árulunk sört!" - de mintha legalább valami baromi nehezen megszerezhető, iszonyatosan ritka italról lett volna szó, úgy nézett rám mindenki. Kezdtem eléggé dühbe jönni, majd megpillantottam az Aldit - na mondom ez kicsit olyan "hazai", ha itt sem lesz sör akkor sehol. Szerintetek volt? Naná hogy nem. Nem adtam fel, akkor már bármivel beértem volna. Megpillantottam a "Wine and Spirit" boltot, sört persze ott sem leltem, így lekaptam az első európai (olasz) bort a polcról, odasasszéztam a pénztárhoz, fizettem, majd elégedetten kislattyogtam a boltból.
Kedves Olvasók (akik itt élnek, vagy akár otthon)! Ha a "Likőr Sztórban" nem, akkor mégis hol keressem eme drága nedűt? Élelmiszerboltok kizárva, de ezt gondolom ti is tudjátok. Fú, erre most inkább nem mondok semmit sem. Tudom megint úgy tűnhet, hogy pitiáner dolog miatt csinálom a feszültséget, de ez van - nálam ez ki bírja verni a biztosítékot. Amikor otthon még az utolsó újságárusnál vagy talán még egy pékségben is lehet sört kapni...Tudom én, hogy nem egy sörivó nemzet ez, de néha nem ártana gondolni szegény turistákra is.
Körülbelül másfél órás sör-beszerző utam után hazatértem, majd bepusziltam a fél üveg bort, ami némileg feledtette velem minden gondom :D

Ha a kiscsaj nem jegyzi meg még az autóban reggel, hogy péntek 13.-a van, akkor nekem fel sem tűnik. Összehasonlításképpen az előző péntek tizenharmadikával - amit sohasem fogok elfelejteni, hogy januárban volt és másnap szintén New Yorkba mentem -, az előző családom aznap este mondta meg nekem, hogy nem tartanak igényt a munkámra és keressek másik családot. Hát láthatjátok, így összehasonlítva a kettő, ez a mostani annyira nem is volt vészes.

Kaptam húsvéti képeslapot is, Anditól és Norbitól Münchenből! Boldogság volt! :) Nem mellékesen amiatt is, mivel küldtek egy cd-t is, amin általuk szerkesztett mixek vannak. Azóta - bár még csak egy hét telt el -, de rongyosra hallgattam már a kocsiban. Ugye milyen jó is az, ha a fél életem ott töltöm?! Megmondom őszintén, ezektől a botcsinálta "amerikai" slágerektől már a szőr ágaskodik a hátamon - Rihanna, Nicki Minaj és Pitbull közreműködésével. Őrület, hogy egy-egy dalt minden fél órában képesek lejátszani - annyira untam már, hogy azt elmondani nem lehet. Itt az a gond, hogy ha elmegyünk bulizni akkor sincs más. Meglátásom szerint az amerikaiak ebben is nagyon "prűdek", csak az övöké jó, de az napkeltétől napnyugtáig.

No és akkor még regélek egy kicsit a mostani hétfőről is, amikor is anyuka azzal indította a napot/hetet, hogy közölte; ezentúl mindig le kell neki adnom a számlát ha tankolok, valamint mostantól nekem kell tankolnom a kocsit ha személyes célokra használom. Először csak lestem, aztán meglepődtem, aztán bólintottam egy "oké"-t. Nincs ezzel semmi gond, mert végül is az au pairek többsége igen is fizet, ha saját célokra használja a kocsit, csak akkor azt nem értem miért szédítettek ezalatt a 2 hónap alatt, mióta itt vagyok és eddig miért ők fizették?!...

Nem probléma végül is, eddig sem nagyon használtam a kocsit, ezek után meg pláne csak akkor fogom ha nagyon szükséges. Nehéz lesz. Ugye szerintetek is? Mindegy, már minden mindegy. Az ilyenek már teljesen leperegnek rólam.

No és akkor most a "szükséges rossz" után jöjjön a dolog izgalmasabb része. Ősidők óta tudtam már, hogy ezt a hétvégét én bizony New Yorkban fogom tölteni, mondhatni "megünnepelve" valamilyen úton-módon, hogy fél éve bírom a strapát az "Ígéret Földjén". Így szombaton reggel útra is keltem - Philadelphia, gotobus, kis kínaiak és feketék telis-tele a buszon, Vivi megszokta már, szereti, irány New York.
Első körben Lillával és Dórival találkoztam a Harald Squaren (találkozós törzshely), aztán elsétáltunk a Times Square-re, ittunk egyet a Starbucksban, majd megindultunk a kikötő felé, a manhattani sziget csücskébe metróval.

A Szabadság-szobor volt ezúttal terítéken, mivel azt még nem láttuk. A komp, ami átvisz egy szemben lévő szigetre ingyenes, viszont magán a szigeten, ahol a szobor helyet foglal, ott nem tesz ki. Így csak a hajóról láttuk, távolról, de így is éppen ugyanolyan volt mint amilyennek elképzeltem. Majd nyáron átmegyünk a szigetre is, nem fogom kihagyni ne aggódjatok.

Szobornézés után vissza a városba, pontosabban a Central Parkba. Sétálgattunk és fagyiztunk egyet, majd a magyar étterem felé vettük az irányt, előzetes, egyhangú döntés alapján.

Közben magyar zászló, kis templom, magyar feliratok, betűk, sőt mondatok - élőben! - na ott estünk először extázisba. Esküszöm mint akik nem normálisak, kiabáltunk az utca kellős közepén, fényképeztünk ezerrel és örültünk, mint az állat - hogy te jószagú úristen, New Yorkban ilyen magyar dolgok. Hihetetlen volt fél év után először, élőben magyar mondatokat látni és nem is akárhol, meg lobogott a zászló meg minden - uhh nem tudom a Dóri és Lilla hogy voltak ezzel a dologgal, de én olyan fenemód büszkeséget éreztem, hogy hál istennek azt mondhatom hogy magyar vagyok. Annyira érdekes ez az egész, jó volt nagyon, egyből felpörögtünk. Bevallom akkor már kicsit fáradtak és éhesek voltunk. A magyar étterem meglelése beletelt pár fél óránkba szerintem, bolyongtunk jobbról balra meg balról jobbra, közben láttunk magyar boltot is (sajnos zárva volt).

Elmondani, leírni és talán élőben kifejezni sem tudnám azt, mi játszódott le bennem amikor megpillantottuk a magyar étterem kirakatát, majd az étlapot, a falon a magyar helyeket, a főváros képét, a magyaros dolgokat, meghallottuk a zenét - na nekem ott lett végem. Elfelejtettem említeni, hogy időközben létszámunk ötre egészült ki, két másik magyar sorstárssal, Biussal és Vivivel.
A tulajok magyarok voltak, de körülöttünk szinte csak külföldiek ültek, sajnos rajtunk kívül több magyar vendég nem volt. Mi így sem zavartattuk magunkat, mindenki berendelt természetesen különböző fogást. Eleinte a bőség zavara miatt azt sem tudtam mit kérjek, aztán a csirkepaprikás mellett döntöttem. Majd úgyis megyünk legközelebb is, végigeszem az étlapot. Többiek hortobágyi húsos palacsintával, bécsi szelettel, töltött káposztával boldogultak - akkora adagokat hoztak, hogy én otthon azt három napig enném. De istenemre mondom, öt kerek perc alatt elpusztítottam a körülbelül fél csirkét nokedlivel. Többiek szintén. Egy szavunk nem volt, csak úgy csörömpöltek a villák, kések, kanalak. Fejünket  fel-felkaptuk, amint a szomszéd asztalhoz letettek marhapörköltet, gulyást, vagy éppen jól kinéző desszerteket. Már fentük a késünket a sütikre, palacsintákra is...ismét nem tudtuk mit válasszunk. Én a dobostorta mellett döntöttem, többiek palacsintát és túrós-meggyes rétest ettek. Nem is szaporítanám itt a szót, nem esnék hatalmas túlzásokba sem - mennyei volt minden. Amit ott a másfél-két óra alatt átéltünk, megettünk és éreztünk, az valami fantasztikus volt. Mondanom sem kell, hogy a hangulat is baromi jó volt - de hát milyen is lenne, ha öt magyar au pair összejön?! :) Teljesen jóllaktam - és itt most olyan jóllakottságra gondolok, hogy a fogásom után nem arra gondolok hogy "úristen, már megint mit ettem (vagy éppen mit nem)?".
A tortám utolsó falatjait már nehezemre esett legyűrni, de vétek lett volna otthagyni. Búcsúzásként pedig kaptunk csokis kalácsot, mindegyikőnk egy jókora szeletet. Azt hiszem meggondolatlan kijelentés volt, amikor azt mondtam a csajoknak hogy ezzel októberig elleszek, minden nap szelek belőle egy kicsit hahahaha...vasárnap ugyanis elpusztítottam az egyik felét, hétfőn pedig a másikat. Egyszerűen isteni volt, el sem hiszem hogy végre ehettem ilyet is. Na jól van nem is áradozok tovább - a szombati nap valami fenomenális volt. Imádom ezeket a lányokat, velük mindig szuperül érzem magam, New York az New York, ez a magyar éttermes történet pedig feltette az I-re a pontot. Komolyan mondom, hogy szavakkal kifejezni sem tudom mennyire boldog voltam.

Csajokkal elváltunk, ki-ki ment haza, Biussal lepakoltunk mi is Jersey City-i lakhelyén, de sajnos akkor már este 10 körül járt az idő. Bulizás tervben volt, naná - nem is mi lennénk. De itt Amerikában elég bátornak kell lenned ahhoz, hogy éjfél-fél 1 magasságában indulj neki az éjszakának. Ugyanis akkor már majdnem hogy fizikai képtelenség bejutni valahova is. Otthon fél óra alatt üzemképesre összeraktuk magunkat, csekkoltunk pár opciót az interneten, aztán irány Manhattan. A Highland Ballroom nevezetű táncolgatós hely felé vettük az irányt, majd egy promoter le is állított minket még a bejárat előtt jó pár méterrel hogy van e már olyan személy akivel be tudunk menni. Rögtön rávágtuk hogy nincs, azt mondta bevisz ingyen, lesz vodka (ingyen), érezzük jól magunkat. A promoterek lényege az, hogy ingyen bevisznek helyekre és sok esetben még az ingyen italfogyasztást is biztosítják. Eddig még feltáratlan kérdés számunkra az, hogy ebben nekik mi az üzlet...de se baj. Éjjel 1 körül be is jutottunk a helyre, volt kis asztalunk, aztán sorban jöttek a vodkás üvegek, ilyen-olyan gyümölcsös "fékkel". Belelendültünk a dolgokba, szólt a zene, jó volt a társaság, "having fun" volt. Fenemód jól éreztük magunkat, ingyen és bérmentve. Itt szeretném javasolni azt is, hogy ne bulizzatok pénzért New Yorkban, amikor lehet teljesen ingyen is!! De ezt most nagyon komolyan mondom. Persze némi utánajárást megkövetel a dolog, de ezek után egy garast sem adnék ki buliért a "Nagy Almában". Hajnali 3 körül az egyik promoter srác aki bevitt, megkérdezte hogy nem lenne e kedvünk átmenni egy másik helyre - miért is ne?
A csávókám először taxisoknak integetett - na mondom nincs az az isten, hogy két sarokra lévő helyre én taxival menjek ráadásul fizessek is éppen taxiért, amikor a bulim eddig teljesen ingyen van. Végül aztán bizakodva bepattantunk egy sárgába, majd a végén a promoter fizette azt is. Ahh mondom ilyen nincs, nagyon szuper!
Amikor megpillantottam a Veranda nevű helyiséget, kicsit otthon éreztem magam. Bent zene, ismét ital és vizipipa - micsoda jó, szép az élet. Közben azon röhögtünk, hogy otthon már majdnem ebédhez készülődnek az emberek, de mi még a Verandában pipázgatunk - nem tudom miért vagyok még mindig így meghülve ezen az időeltolódásos cuccon.

Valami reggel 5-re érhettünk haza, dőltünk ki, majd estünk ágyba. Természetesen jó buli volt.
Vasárnap nekem délig, Biusnak fél 2-ig sikerült aludnia. Összekapartuk apró darabjainkat, majd a belvárosba vettük az irányt.
Nyomás enni a "pakolós" helyre. Mi csak így hívjuk, Haralad Squaren élelmiszerbolt/fedett piac, van minden ami szem-szájnak ingere és mi nagyon imádjuk, mivel friss főtt étel és rengeteg gyümölcs van, nem is annyira drága és teljesen jól lakik az ember. Az sem mellékes, hogy az evést nem úgy fejezem be hogy "na már megint szendvicset, snacket, pizzát vagy gyorskaját ettem"...

Nekem lecsusszant egy sör is - érdekes New Yorkban lehet kapni sört az ilyen helyeken. Késő délután jártunk már, jöttek a kötelező körök - Times Square, 5th Avenue, 6th Avenue, fagyi. Célunk még a HATALMAS Love felirat megtekintése volt, amit én amikor megpillantottam azt hittem dobok egy hátast. Nem a túlzottan nagy mérete miatt, meg amiatt mert olyan baromi érdekes lenne, hiszen dettó ugyanolyan mint a philadelphiai. Igen ám, Philadelphiát a "Bortherly Love" (testvéri szeretet) városaként emlegetik, köztudott hogy a Love felirat az egyik jelképe. Amikor én ezt a jelképet megpillantottam itt Phillyben, azt hittem rosszul látok. Ugyanis borzalmasan kicsi és körülbelül negyede a New York-inak. Vicc az egész, ezt a dolgot nem tudom hova rakni, de mindegy is. Kikukucskáltam rajta, Bius meg lefotózott aztán továbbálltunk.

Még egy jeges tea a Starbucksban, két blokkra a Central Parktól, a felhőkarcolók között  - ilyenkor szoktam minden mondatomba beleszőni azt, hogy "annyira imádom ezt a várost!" - és lassacskán sajnos búcsút vettem vendéglátómtól. Nem akarództam annyira hazajönni, de ez sajnos mindig így van. Könnyen visszataláltam a kínai negyedbe a buszhoz, 7-kor már úton voltam Philadelphia felé. A kis kínai annyira fűtött, hogy azt hittem leolvad rólam minden, iszonyatosan meleg volt. A poén az, hogy amikor télen utaztam ugyanezzel a busszal, akkor mindig a légkondit nyomatták. Talán ők nem érzékelik milyen évszak van, ki tudja. Nem aludtam az úton, mégis hulla voltam. Nézelődtem és bosszús voltam, hogy már megint elröppent így egy hétvége, és megint ott kell hagynom az imádott várost. A busz pontban 8.50-kor futott be Phillybe, abban a szent pillanatban el is húzott előttem a vonat hazafelé, remek. Egy órát kellett várnom, beraktam magam egy meki kirakatába (szigorúan csak kívülre) és lopkodtam a netet. Este is rekkenő hőség volt, hihetetlenül meleg volt egész hétvégén, imádom.
Fél 11-re értem haza, aztán benyomtam a szundit.
Az az érdekes ebben az egész "jövök-megyek"-dologban, hogy emlékszem mikor tavaly kirándultunk mondjuk Salzburgba, vagy éppen Berlinbe, akkor utána én boldogan tértem vissza Münchenbe. És nem azért mert nem voltak jók a "vakációim", hanem egyszerűen nem ez és nem így játszódott le bennem, mint itt. Amikor begurult a vonatom vagy gépem Münchenbe, akkor mindig az volt az első gondolatom hogy "de jó újra itthon"...

Na szuper, ismét írtam egy kis litániát. Csemegézzetek csak. A hetem mondhatni snassznak ígérkezik, a hétvége viszont megint új dolgokat hoz - ha nem jön közbe persze semmi.
Szép hetet mindenkinek! :)