22. születésnap New Yorkban, a magyar barátokkal

Elnyúlt jó hosszúra a pénteki napom, volt már este fél 9 is mire végre a saját dolgaimmal kezdhettem el foglalkozni és pakolászhattam a hétvégére. Szombaton szépen felkeltem, elkészültem, 8 órakor természetesen hallottam hogy hazaért anyuka (talán emlékeztek még, hogy hét közben azt mondta, hogy ha nem fog hazaérni, akkor 9-re nekem kell kórusra vinnem a csajt - tudtam hogy hazaér, mindig itthon van már fél 8-8 körül). Meggyőződésem, hogy direkt azokon a hétvégéken csinálja ezt, amikor én megmondom hogy New Yorkban töltenék két napot. Amikor húgom jött látogatóba, szintén eljátszotta ezt. Holott nekem két óra is nagyon sokat jelent, fél 9-kor el tudtam volna már indulni a 11 óra helyett. Ami engem illet, már 9 előtt toporogtam a cuccaimmal az ajtóban és vártam Gracet, hogy eldobjam a kórusra, majd onnan egyenesen elmenjek a vasútállomásra és irány Philadelphia. Iszonyú ideges lettem, amikor 9 óra 10 perckor anyuka és lánya még be voltak zárkózva a szobába/fürdőszobába és egyszerűen semmit sem tehettem, csak annyit tudtam, hogy 9.35-kor megy a vonatom Phillybe és ha azt lekésem, akkor lekésem a New Yorkba induló buszom is. Eleve azt sem értem, hogy ha valahol 9-re kell ott lenni, akkor miért nem lehet elindulni 3/4 9-kor? (kb. 15 perces az út)
Mondom velem nem csesznek ki - sosem csináltam még ilyet -, de bekopogtattam nekik szépen, hogy idő van és ha nem indulunk el most, akkor le fogom késni a vonatom/buszom. Valamint megkérdeztem, hogy most akkor nekem kell e vinnem Gracet kórusra vagy sem?! Ugyanis ha anyuka otthon van mindig ő viszi, ezt is direkt csinálta, hogy megkért, hogy én vigyem el...Mindketten futkoztak mint pók a falon, totál idegbetegek voltak és felváltva kiáltoztak ki nekem, hogy még nincs kész a csaj és a többi. Én meg minden egyes kiáltozásra visszaszóltam, hogy el fog menni a vonatom és a buszom is le van foglalva. Direkt többször is megkérdeztem hét közben anyukát, hogy mikor van az az időpont, amire tuti foglalhatok már buszt. Úgy gondoltam ha 9-re elviszem a csajt a kórusra, akkor 9.35-re simán a vasúton leszek, de azzal nem számoltam hogy ők még 9.10-kor nagyban készülődnek. Azt sem értem hova készülődnek annyit, amikor a csajnak hétvégén is fel kell kelnie reggel fél 7-kor?! Akkor mit csinált 9-ig? Végül kijött anyuka és leosztott mint a pengős malacot, hogy még mindig nincs kész a csaj és hogy nekik mennyi dolguk van és menjek a vonatra, majd ő elviszi a lányt. Nem kekeckedtem és nem ellenkeztem, nem szóltam semmit mivel nem az én hibám volt, hogy nem bírtak 9-re elkészülni - esküszöm kedvem lett volna még nevetni is egyet. Sarkon fordultam és mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül elhagytam a házat, majd elindultam a vasútra. Olyan szinten nem érdekelnek már, hogy az nem igaz. Engem az ilyennel már nem húznak fel, de könyörgöm az én időmmel (pénzemmel) ne játszadozzanak. Főleg amikor előzetesen is egyeztetek velük minimum ötször. Lehet, hogy ő nekik jól esik így élni és meg tudnak birkózni ezzel a fejetlenséggel, de én ehhez nem tudok hozzászokni. Csinálják csak, de engem ne formáljanak át ilyenre. Ha valahol ott kell lennem időben, akkor ott is leszek. Vigye csak kórusra a csajt anyuka, ha 8.50-re kész lett volna simán elvittem volna én, így jártak. És tényleg nem érdekelnek.
A napom nem igazán tudták elrontani, a buszom Phillyből késéssel indult, de 11-kor már úton voltam New York felé. Sajnos a beígért 1 óra helyett csak 3/4 2 körül tudtam találkozni a csajokkal. Vivi direkt erre a hétvégére szabadságot kért és ezer éve megbeszéltük már, hogy feljön New Yorkba és együtt ünnepeljük a születésnapom is. Katica volt olyan aranyos és hozzánk csapódott. Edina pedig nemrég érkezett Long Island-re au pairnek és már váltottunk emaileket, nem volt biztos hogy összejön a találkozás is, de nincs olyan probléma amit ne tudnánk megoldani. Szóval, szépen négyen megint összeverődtünk magyarok, szánk persze be sem állt és megindultunk a Herald Square-ről Hobokenbe. Réges-rég kinéztem én már ezt a helyet, még Dóri emlegette/ajánlotta, hogy mennyire csodás kis város és gyönyörű rálátás van Manhattanre is. Az sem volt mellékes, hogy tudatában voltam egy fontos információnak - Hobokenben van a Pilsner Biergarten (német sörkert), ahova nekem mindenképpen el kell mennem, mielőtt még hazamennék.
Hobokenről annyit, hogy egy csoda. Már amikor leszálltunk a metróról akkor tudtam, hogy szuper helyen vagyunk. Gyönyörű panoráma, kis parkok, sétány, sok ember, jó társaság - mi kell még?

                                                                     Hoboken, NJ

A Biergartenig egy olyan jó fél órát kellett sétálnunk, természetesen ez kicsit hosszabb séta lett a tervezettnél, de hát muszáj volt minden egyes négyzetméteren megállni és képeket készíteni. Maga a sörkert meglátogatásától kicsit féltem, mondtam a csajoknak, hogy ez az egy kívánságom van születésnapom miatt és tudom azt is, hogy másnak ez semmit sem jelent, de én nem szerettem volna kihagyni. A csajok nagyon aranyosak és kedvesek, hogy bevállalták miattam is ezt az egészet (holott tuti lett volna jobb dolguk is:), ezért örökké hálás leszek nekik, számomra sokat jelentett ez az egész. Ennél már csak tett boldogabbá, hogy a sörkertben tartózkodásunk alatt láttam, hogy ugyanolyan szuperül érzik magukat mint én, ízlik nekik az iszonyatosan finom német perec a mustárral és körözöttel, valamint nyakalja mindenki az eredeti német sört. Jajj olyan szuper volt minden, teljes volt az összhang és annyira köszönöm lányok, hogy eljöttetek velem! Már a sörkertbe belépve is "otthon" éreztem magam - a kinti rész tömve volt (délután 3-4 körül), mindenki hatalmas sörös kriglit szorongatott és szuper volt a hangulat (halkan jegyzem meg, hogy a felhozatal sem volt éppen elhanyagolható tényező hihi - éreztem, hogy ez valahogy "nem Amerika"). Bent foglaltunk helyet, mindenki kikérte a kis sörét - csajok egytől egyig Franziskaner-t ittak én pedig stílusosan Hofbräu Oktoberfest-et kértem. Mellé perec társult, amit úgy fogyasztottunk el, hogy nem volt olyan falat, ami után ne jegyeztük volna meg mennyire jó. Közben kaptam ajándékot Vivitől, ami éppen kapóra jött, hogy a Biergarten kellős közepén adta oda - képeslap Münchenből, egy Ocean Cityben beszerzett hűtőmágnes és egy ezüst medál, ami egy apró perecet formál. Annyira megörültem ezeknek a dolgoknak, hogy ti azt elképzelni sem tudjátok.

                                                                       Hoboken, 2012.

                                                               nosztalgia - München, 2011.

Katicától pedig már az odafele vezető úton kaptam szintén ajándékokat - csoki, gumicukor, egy aranyos kis üdvözlőlap és egy baromi csini karkötő. Nagyon szépen köszönöm még egyszer!

Öt óra is lehetett már, amikor fizettünk és kivonultunk a helyről, megindultunk ismét a vasútállomásra. Közben még a kötelező képek - esküszöm annyira gyönyörű ez a Hoboken, hogy akár képeslapra illő képek is lehetnének azok, amelyeket sikerült elkattintanunk. Az 5-6%-os sörök is megtették szépen hatásukat, csak úgy pörgött a nyelvünk, össze-vissza mókáztunk és szuperül éreztük magunkat. Tudtam én, hogy azokkal az emberekkel akiket szeretek, olyan helyen ahol szeretek lenni felejthetetlen szülinapozásban lesz majd részem. Hoboken lélegzetelállító volt és nem igazán tudom miért csak most jutott eszembe kimenni oda, sajnálom hogy többször nem voltunk, de ez esetben becsülöm a keveset is. Életre szóló élmény marad - főleg mert éppen azon gondolkodtam, hogy Amerikában ünnepelhettem a születésnapom, egy német sörkertben és magyar barátokkal.
Herald Squaren elköszöntünk Edinától, aki hazafelé vette az irányt. Nagyon örülök, hogy sikerült összehozni a találkát vele is, jófej csajszi, előtte áll még az egész év, már csak azt sajnálom, hogy több időt nem tudtunk együtt tölteni vagy éppen már nem szervezhetünk közös nyaralásokat.

Mi pedig merre vettük az irányt? Na merre? Hát az imádott Astoriára, Queens-be. Leohoz mentünk, ahol augusztusban hugimmal és Dalmával is eltöltöttünk pár napot. A szitu a következő volt - már augusztusban megbeszéltem egy nemrég Londonból érkező sráccal, Daniellel, hogy nála fogunk 'szörfölni'. Sajnos a héten mondta meg, hogy a szülei ezen a héten jönnek látogatóba Londonból, így nem tud minket fogadni. Sajnáltam, mivel sokat beszéltem vele és kedves srácnak ígérkezett, de nem volt mit tenni - gyorsan írtam Leonak, hogy nála mi a helyzet és esetleg nem tölthetnénk e nála a szombati éjszakát Vivivel. A nappaliban lévő kanapéján már két lengyel lány 'szörfölt' csütörtök óta és hétfőig maradtak. Viszont akkora nagy szerencsénk volt, hogy Leo a hétvégére elment hegyet mászni, így ismét üresen állt volna a szobája, egyből írta, hogy megkapjuk és nyugodtan mehetünk oda aludni. Ah, mondom tényleg nem hiszem el ezt az embert, egyszerűen hogy lehet valaki ennyire kedves és jóindulatú?! Egyébként még születésnapomra is írt kedden, annyira meglepődtem :)
Így esett az, hogy visszamehettünk a drága jó Astoriára - amikor ezt említettem húgomnak, minden bizonnyal megdobbant a szíve mivel ő is imádta. Katica csak szombat estére csatlakozott hozzánk, hogy a buli előtt együtt készülhessünk és ne kelljen hazamennie. 8 körül értünk Leohoz, sajnos vele nem is volt alkalmam találkozni egész hétvégén, mivel vasárnap késő este ért csak haza.

A két lengyel lány engedett minket be, aranyosak voltak, kicsit beszélgettünk velük, de aztán készülnünk kellett izibe.

Fürdés, hajmosás, partiruha felkap, gyors 'vakolat' és irány a Lafayette Street, ahova éjfélre volt 'időpontunk' a Soho Lair nevű hely elé, a promoter srác Arthur azt mondta, hogy ott találkozunk. A franciák már augusztus végén hazamentek, szóval most úgy döntöttünk Arthurral tartunk (vele még Skyroom-ban ismerkedtünk meg, amikor Lilivel és Mariannal buliztunk egy fergetegeset). 11 körül még megtámadtuk az egyik közeli éjjel-nappalit, majd Katicával Becks sörrel hangolódtunk a banzájra. Éjfél körül megjelent Arthur és természetesen totál ingyen bevonultunk a Lair-be. Nem egy magaslati hely volt ez alkalommal, de baromira tetszett az egész. A berendezés, a hely, az emberek és a zene is kifogásolhatatlan volt. Még meg sem érkeztünk, már jött az első üveg vodka, aztán már csak azt vettem észre, hogy folyamatosan utántöltik a poharam. Katica volt olyan drága és említette a promoternek, hogy szülinapom volt, így esett az, hogy kaptunk vagy öt kör ingyen tequilát is. Ezt úgy kell elképzelni, hogy feles poharat színig öntenek! Az alap jó kedv azt hiszem megvolt, ami minket illet táncoltunk vagy hajnal 4-ig, a promoterünk iszonyú jófej volt (imádjuk), egész éjszaka 'birthday girl' voltam hehe, jól esett :) A buli pazar volt, jobb azt hiszem aligha lehetett volna (na jó, még talán plusz pár emberrel kiegészülve).

Arthurral

Fél 5-re értünk vissza Astoria-ra, Katicának még picit várnia kellett az első vonatra. Egyből ágyba estünk, 9-kor keltünk fel. Én úgy éreztem kialudtam magam, Vivi még lustálkodott kicsit. Összepakoltam a cuccaimat, elkészültünk, rendbe tettük Leo portáját és megindultunk várost nézni. Első útunkba akadó Dunkin-ban megreggeliztünk. Csak mert Vivi is Dunkinban dolgozik és mert ha együtt vagyunk ott mindig enni kell. Első körben a Sixth Avenue-n sétáltunk végig - Love jel, majd Central Park. Kötelező képek, jókedv, miegymás.

                                                                    imádjuk az Astoriat

                                    igen, tudom...hatszáznegyvennyolcadik képem ezen a helyen :D

Ezután fogtunk egy metrót és elmentünk a Union Square-re, mivel az a zseniális ötletem támadt, hogy nekem a Vapianoban ennem kell. Így is tettünk és nem bántuk meg, még mindig őrült jó az a hely és imádom a konyhájukat.

Gyalog mentünk a Washington Square Park-ba, ahol én még soha nem voltam és talán ezen a hétvégén elsőként szerepelt a listámon, hogy oda mindenképpen el kell még mennem. Gyönyörű volt! Sok-sok filmben láttam már, ezzel a diadalívhez hasonló építménnyel pedig abszolút tök jó hangulata van az egésznek.

                                                               Washington Square Park

Újból metró, irány a Battery Park. Onnan Vivi szerette volna meglesni a Szabadságszobrot. Én addig megpihentem egy padon, akkor bevallom őszintén jól esett kicsit leülni már. A Battery Parkot is imádjuk még mindig és hála a tiszta időnek, szuper rálátás volt a szoborra is. Onnan röpke séta vezetett a Brooklyn Bridge-ig - közben Vivi megfogdozta a bika tökeit, elhaladtunk a Wall Street mellett és láttuk az épülő tornyokat is a Ground Zero-n.
Lemenőben volt már a nap, így nem 50 fokban és tűző napon kellett a hídon sétáltunk. A Brooklyn Bridge még mindig a régi, még mindig meseszép és azt hiszem nekem ez volt a negyedik alkalom, hogy ott jártam. Elkészültek a képek, megpihentünk kicsit a közepén, majd indultunk vissza a metróhoz, amivel eljutottunk a Herald Square-re ismét.

Ott sajnos Vivivel elváltak útjaink - ő még szeretett volna felmenni a Rockefeller Center tetejére, a Top of the Rock-ra. Minden bizonnyal gyönyörű naplementét csípett el, mivel én lent maradtam és isteni ábrázatokat vettek fel a felhők, valahol rózsaszínben pompáztak. Nekem még dolgom volt - ugyanis szuveníreket kellett lehalásznom. Eddig sok mindent küldtem már haza, húgom is bevásárolt alaposan, de nekem még semmim nem volt New Yorkból. Tesómmal voltam egy szuper boltban, amely a Fifth Avenue-n található és háromszor olcsóbb minden, mint a többi helyen. No én megcéloztam azt a boltot és a következő dolgokkal távoztam:

Állítom, ha maradok még egy öt percet, akkor az eladó simán feleségül kér. Tuti nem emlékezett rám, de amikor hugimmal voltam akkor is nagyon meg akart minket dumálni és mindent egyből olcsóbban adott. Na már most, én ezekért a dolgokért olyan keveset fizettem, hogy egy másik szuvenír boltban csak a pulcsi lett volna annyi, amennyit összesen ott hagytam. Szóval azt hiszem jó vételt csináltam. Bevallom, jól is esett még kicsit egyedül lenni New Yorkban. Két órám volt még a busz indulásáig és csak jártam az utcákat, a nap lemenőben volt, lassan gyúltak ki a fények. Megpihentem a Mekiben egy fagyira, majd elmentem a Bryant Parkba (talán az az egyik legkedvesebb hely számomra New Yorkban), az Empire State Building zöldben és pirosban pompázott, én pedig a Times Square-n fejeztem be a napot. Megálltam az 'Idők Terén' és forgolódtam körbe-körbe, csináltam még képeket. Mindezt úgy, hogy talán egy ideig most az az utolsó alkalom, hogy ott állhatok. Hatalmába kerített egyfajta érzés - nekem New Yorkban a Times Square nagyon sokat jelent, az első hely amit annyira vártam, hogy lássak. Alig van olyan ember, aki szereti mert hogy az "csak egy kereszteződés és állandóan tele van turistákkal" - az emberek többsége nagy ívben el is kerüli ha teheti. Nekem viszont ez volt az a hely, amit 'utoljára' még látni szerettem volna. Aztán elindultam a Penn Station felé, majd a megabus megállójához. Sok időm volt agyalni, gondolkodni, néztem a hömpölygő tömeget, ahogy lassan fényekbe burkolózott a város. A város, amely soha nem alszik. A város, amelytől én annyi mindent kaptam és a város, amely számomra akkora jelentőséggel bír, mintha csak ott élhettem volna és nem is Philadelphiában. Jobban ismerem talán még Győrnél is (persze ezt nem tüzetesen kell érteni, csak jobban tudom az utcákat, mi hol van, mint pl. Győrben) fejemben itt az egész Manhattan térkép előttem, a metró megállók sem okoznának már gondot. Ordítani tudtam volna, de egyetlen könnycsepp sem jött. Senkinek sem kívánom ezt az érzést. Még egyszer fogok New Yorkba menni, valószínűleg október 29-én, egy nappal az előtt, hogy indul haza a gépem. Felszálltam a buszra és bámultam ki az ablakon, közben fülemben harsogott Alicia Keys Empire State of Mind című száma, amit előző esti buliban Katicával és Viviel egymást túlharsogta üvöltöttünk. Szomorú voltam, de egyben boldog. Még nem búcsúzom New Yorktól, írok majd még erről és az érzéseimről is. Csak most még valamiért nem megy...

                                                                       Bryant Park

Fél 12 körül értem haza. Hulla voltam és mindenem fájt, de minden egyes pillanat és fáradtság megérte, mert a nap végén úgyis csak a szépre emlékszik az ember - arra, hogy megint mennyivel lett gazdagabb. Üres lakás fogadott - anyuka 24 órázott, Grace pedig az apjával volt. Rendezgettem még soraimat, majd eltettem magam másnapra. Már a lovardában ülök, ma nincs suli valamilyen zsidó ünnep miatt. Anyuka mondta szombaton mielőtt elmentem New Yorkba, hogy a hétvégén ki kell költöznöm a szobámból és ki is kell takarítanunk az új au pair érkezésére. Hát tényleg megértük ezt? Tényleg ez az utolsó hetem velük egyedül? Jövő héttől tényleg kapok társaságot és szűk egy hónapon belül tényleg elindulhatok Kaliforniába? Tényleg hamarosan vége?
Tényleg. És most érzem csak igazán. És nagyon boldog vagyok.

Csajok! Mindegyikőtöknek nagyon szépen köszönöm ezt a csodás hétvégét, soha nem fogom elfelejteni hogy hozzájárultatok Ti is ahhoz, hogy ennyire nagyszerűen meg tudjam ünnepelni a születésnapom. Katica és Vivi! A mi kalandunk pedig még nem ért itt véget... ;-)