Néha odacsapódott mellém ez az aranyos blöki (mindenki kutyával volt kint egyébként, csoda hogy a mi drága Murphy-nket nem kellett vinni....)
Grace oktatója
Én a nap nagy részében ültem és faltam. Volt nagyon sok fogamra való eledel - banán, alma és szárított gyümölcsök ismét, Dunkin Donuts-os fánkok (amelyet elleptek a darazsak), ropogtatnivalók, puding, sokféle üdítő és sör (az oktatók szinte két percenként bontottak egy újabbat), de a "főfogás" keksz volt és többféle sajt, amit a keksz tetejére tettek. Felfedeztem a penészes szélű sajtot, amiért már Németországban is megvesztem és mindig volt otthon, mielőtt bárki kettőt pisloghatott volna, betermeltem a fél táblát. De hát azt mondták ne legyek szégyenlős, mert itt senki sem az. Kétszer nem is kellett mondani. Aztán volt még ismét bébirépa, humusz, guacomole, ilyen-olyan krémek, kánaán. Végre nem kellett azon agyalnom, hogy mit egyek és mikor...
Néha érdekes diskurzusoknak voltam fültanúja, néha bevettek engem is a beszélgetésbe, nagyon sokat kérdeztek felőlem ismét - miért jöttem, mikor, meddig maradok, mit akarok majd csinálni és a többi - csak a szokásos. Kettő óra után nem sokkal került sor Grace "körére", négy perc alatt lezavarta, le kellett videóznom az egészet. Mindenki nagyon büszke volt rá - én körülbelül ugyanazt láttam, mint előtte mindenki másnál, de biztos vagyok benne, hogy ennek a sportnak is megvannak a maga szépségei. Utána még úgy két órát kellett várnunk arra, míg lepontozták, elszaladt az eredményért és mindenki ugrabugrált, hogy eddigi pályafutása során a legmagasabb százalékot kapta (63%) és ezzel negyedik helyezést ért el. Hat induló volt egyébként és azt mondták, hogy ebben a sportban nem a helyezés számít, hanem a százalék. Hiszek nekik, "nem értek én a lovakhoz".
Fél 5 körül indultunk el haza, az utolsó négy mérföldön azt hittem kiszedek valakit a kocsiból magam előtt, mivel araszoltunk majdnem 7 kilométeren keresztül, olyan dugó volt. Igazából nem is emlékszem már mit csináltunk péntek este...anyuka 24 órázott, anyuka húga itthon volt, én elmentem futni, letusoltam és bedöglöttem egy film elé abban a tudatban, hogy szombaton szabad vagyok, mint a madár...
Szombaton reggel 7.40-kor Grace dörömböl az ajtómon, hogy keljek már fel végre és kapjam össze magam 8-ra, mert nekem kell elvinnem a lovas show második napjára. Azt sem tudtam, hogy fiú vagyok e vagy lány. Fogkefe félig már az orcámban, írom anyukának az üzenetet, hogy mi a jó isten történt és tényleg nekem kell e vinnem (egy szóval nem mondták, naptár szerint pedig 'Vivien off'). Alig kaptam össze magam, nyílik az ajtó és anyuka mosolyogva mondja, hogy "jaaj, én meg azt hittem már el is indultatok, de akkor ez esetben gyorsan lefürdök és elviszem én" - nagyon szépen köszönöm, én is pontosan így gondoltam. Nem szeretem én ezeket a váratlan dolgokat, pláne nem akkor, amikor annyiról lett volna szó, hogy elvigyem a csajt 50 mérföldre innen, majd 10 percre rá megjelenjen anyuka és jöhessek haza ismét. Mondom inkább visszafekszem, persze elaludnom nem sikerült. Egész álló nap tettem a semmit - mostam, pakolásztam, skypeoltam, sétáltam (futás helyett), fürödtem és készültem az estére.
Fél 5-kor indultam útnak, hogy megtankoljak, majd felszedjem Adrijanat és elmenjünk a BeniHana nevű japán étterembe.
(forrás: google)
Talán még emlékeztek rá, hogy amikor ehhez a családhoz kerültem, elvittek erre a helyre már a legelső este, púpra ettem magam és fantasztikus élményekkel távoztam. Már akkor megfogadtam, hogy oda majd egy különleges alkalom adtán visszatérek. Összerántottam a kis bandát - Adrijana, Evelin, Oksana, Freja és persze jómagam, hogy kellőképpen és emlékezetesen elbúcsúztassuk Freja barátnőmet, aki kedden utazik haza, ugyanis lejárt a szerződése. Időközben csatlakozott hozzánk Freja egyik barátnője, Lia is, aki Izraelből származik. Fél 7-re foglaltam asztalt, kicsit csúsztunk, mert nem tudtam hogy végül annyian összegyűlünk majd és azon a helyen mindig nagyon sokat kell várni, mert tömve van. Helyet foglaltunk a bár részen, iszogattunk addig (csak víz és kóla - nem kell pánikba esni). Kedves fiatalember odavezetett minket a nyolc személyes asztalunkhoz (ha jól emlékszem azon a helyen minden asztal nyolc személyes) és megkezdődött a lakoma, a dőzsi. Nagyon szeretem ezt a helyet, mivel csak a főételedért fizetsz, de előételnek ingyen jár isteni leves (gomba, póréhagyma, csirke - olyan mint a húsleves egyébként) és nagyon finom saláta. Míg azt fogyasztjuk, úriember már jön is vissza, előkészíti a terepet és megkezdődik a show...
BeniHana - Freja's farewell dinner from Vivien Koncz on Vimeo.
Ez az úgynevezett 'Hibachi' japán konyha művészete, előtted "játszanak" végül is az étellel, mindent előtted készítenek el frissen egy hatalmas tűzhelyen. Lélegzetelállító az egész, sajnos nem vettem fel mindent, de őrületesen jó volt ismét. Lia megkérdezte a srácot, hogy mennyit gyakorolnak erre, azt felelte, hogy mindössze két hónapot. Oltári jó, nagyon szuperül csinálják (mondjuk hozzáteszem, hogy amikor a családdal voltam, akkor az a srác még szuperebb showt varázsolt nekünk). Jöttek a garnélarákok, aztán spárga, majd az az isteni barna rizs (zöldségekkel, hagymával és csirkedarabkákkal - a világon annál jobb köretet még nem ettem!), végül pedig gomba, hagymakarikák és a citromos csirke (többieknek pedig teriyaki csirke).
Evelin, Oksana és Freja
ilyenkor szoktak a rizsből szívet formázni, majd azzal a "bárddal" megmozgatja az egész kúpot, mintha dobogna a szív - ezt sajnos éppen nem vettem fel videóra...
Mindenki jó lakott és mindenki úgy érezte magát, hogy egy hétig enni sem tud semmit - ezen a helyen mindig bőség van. Aztán jött csak a meglepetés - én totálisan csak azért hívtam össze a többieket, hogy Frejat elbúcsúztassuk és álmomban sem gondoltam volna, hogy a többiek engem is fel szeretnének köszönteni. Adrijanatól kaptam egy nagyon aranyos és csodás sarut, amely lila színű. A többiektől pedig egy üdvözlőkártyát, valamint egy bizonyos összeget tartalmazó kártyát, amelyet a Boscov's-ban válthatok majd be. Abszolút nem számítottam erre, teljesen váratlanul ért. A legszebb gesztus pedig az volt, hogy - gondolom amíg én kimentem a mosdóba - szóltak a pincérnek, hogy van egy ünnepelt. Ilyenkor Amerikában az a szokás, hogy jön a személyzet és felköszönti az ünnepeltet. Jött az apró kis tálkába a csokifagyim, beletűzve egy gyertya és nekem szólt, nekem énekelték a 'Happy Birthday'-t...iszonyatosan boldoggá tettek ezzel, nagyon örültem neki, meglepettségemben azt sem tudtam merre legyek (eddig ilyet egyébként csak a filmekben láttam, hogy a személyzet is felköszönt valakit - de alapjában véve ez tök szuper dolog). Nagyon jól esett és hálás vagyok azért, hogy ilyen barátaim vannak itt.
9 körül boldogan, jóllakottan és elégedetten távoztunk az étteremből, majd odakint beszélgettünk még egy kicsit, elkészültek a búcsú fényképek és mindenki hazaindult.
Szinte hihetetlen és fel sem fogom, hogy Freja hazamegy. Talán nem töltöttük minden egyes szabad percünket együtt, de mégis nagyon fontos ember volt itt az életemben - hiszen ő volt az első barátom itt Philadelphiában, ő karolt fel az első időkben, mindent vele csináltam és nagyon sok mindent köszönhetek neki. Kedden először Izlandra repül, hogy ott találkozzon a családjával és "nyaraljanak" egyet, majd utána vissza Dániába. Talán, egyszer látom még majd valahol...az ember sosem tudhatja...
Még szombaton mielőtt elmentem volna az étterembe, megkérdeztem anyukától sms-ben, hogy akkor vasárnap dolgozom e és mi lesz a program...nem érkezett válasz, sem este, sem éjjel, sem reggel. Ezt most csak amiatt írom le, mert mindjárt jelentősége lesz. Szóval, vasárnap reggel 7-kor felkeltem a tudattal, hogy egész nap munka van, naptár szerint 'Vivien works' és tudtam azt is, hogy anyuka 24 órázik. Még mindig itt a húga is egyébként, de azt hiszem nem érzi túl jól magát. Már reggel 8-kor pörögtem mint a buszkerék, láttam hogy Grace még javában tévézik, pizsama meg minden - eszébe sincs felkelni még. Anyuka kiadott pár utasítást, amelyeket én addig elvégeztem - fürdőszoba rendbetétele, porszívózás mindenhol, mosogatógép és a többi. El is végeztem minden dolgom, kicsinosítottam kicsit a szobám is, majd felmentem BBQ salátát készíteni a csajnak ebédre. Hozzávalókat már beleszórtam a tálba, majd a guta azt hittem megüt, amikor nyikorgott a fürdőszoba ajtaja és a macska majdhogy nem kirepült onnan ijedtében, ezek után én észrevettem, hogy egy sárga folt éktelenkedik a fehér szőnyegen - még "szerencse", hogy pár órával előtte takarítottam ugye. Ez mind semmi, megyek a konyhába és a szemtelen állat a kajás tál fölött mászkál és szaglászik a paradicsom, salátalevelek és főtt kukorica között. Macskaimádók figyelem! Tessék kihagyni ezt a pár szót...azt hittem mentem nekimegyek a kormosnak, esküszöm. Nagyon elfutotta a méreg az agyam. Végül az ebéd kész lett, mindkét macska élt még, nekiálltunk enni, anyuka hívja a csajt hogy "mizu". Grace éppen ecseteli neki, hogy "Vivien mennyire finom salátát rittyentett" és én utána csak arra lettem figyelmes, hogy anyuka kérdezi: "Vivien amúgy tudja, hogy ma off (szabad) és nem kell dolgoznia?" - Vivien nem tud semmit és körülbelül ilyen fejet vágott: :O :O :O Mondom tessék??? Mégis honnan a jó csudából kellett volna tudnom? Az esti üzenetre nem kaptam választ, a naptár szerint pedig dolgozom, akkor most magyarázza már el valaki, hogy miért is vagyok szabad!? Aztán a csaj meg is magyarázta - anyuka húga nem érzi jól magát, de amúgy ő vigyáz Gracere, de azért legyek itt, hogy ha szükség lenne rám. Ezzel rendben is van minden, itt voltam és nem is terveztem volna semmit vasárnapra, de talán akkor nem kelek fel hajnalok hajnalán és nyalom ki az egész házat, pusztán azért mert unatkozom. Ez megint olyan húzás volt, amin már nem kellene, hogy meglepődjek. Itt ne keresd a miértekre a választ, ne keresd az értelmét semminek, ne számítson hogy ki mit mond vagy gondol és közöl, semmi sem úgy van ahogy lennie kellene. Jó, mondom végül is délután akkor lazsálhatok már...úgy is tettem. Egy órára volt rám csak szükség, amíg elmentünk A-ért, Grace barátnőjéért, mert ugye mindig nálunk kell legyenek ezek az összeröffenések, nem másnál.
Anyuka rendelt nekünk pizzát, elfogyasztottuk, majd fél 8-kor még elvittem őket egy helyre, mivel ők fagyit kívánnak - ám legyen (anyuka biztosan nagyon örülne a késő esti kalóriabevitelnek hihi).
Azt viszont ismét megállapítottam, hogy akárhogy is nézem, au pairek közül nekem van a legjobb dolgom - már ami a munkát illeti. Ennél kevesebbet még egy 24 órás "szolgálatban" sem dolgozna senki, mint én itt dolgozom. Sokszor feltettem már magamnak a kérdést, hogy egy ilyen napon mit kezdenék mondjuk két kisebb gyerekkel, akik baromi sok odafigyelést igényelnek...
Összegezve végül is, nem volt vészes a nap és elvoltunk. Csaj most egész normális és jó passzban volt. Már csak két dolog bánt - két heti fizetésemmel lógnak megint, valamint kedd óta nem kaptam egy árva fityinget sem benzinre (holott 400 mérföldet majdnem biztos, hogy elkocsikáztunk). Szombaton éttermezés előtt megtankoltam a kocsit, de csak annyival, amennyiről tudtam hogy nekem kell, amennyit elhasználok. Vasárnap még természetesen azzal fuvaroztam a lányokat, mivel anyukának eszébe sem jutott, hogy tegyen ki nekünk pénzt benzinre. Nem tudom minek nézi a napot!?...
Az viszont száz százalék, hogy jövő hétvégén egy petákot sem fogok tankolásra költeni, ha szóvá teszi, akkor pedig megmondom neki, hogy még az előző hétvégéről megmaradt benzinem használom. A fizetésem pedig kérem szépen, mivel ha meg van szabva, hogy minden pénteken jár, akkor nem értem rá két hétre még hol késik a csekk...no majd holnap alkotok...
Nyugis nap lesz, azaz 'Labour Day'. Senki nem dolgozik, mindenki tesped, főleg az au pair. Traktorral (ha van itt egyáltalán olyan) engem 11-ig ki nem vontat az ágyból senki, délutánra pedig szintén aktív semmittevést tervezek. Aztán megkezdjük szeptember első hetét végre - suli, különtanárok, elfoglalt gyerek, a napok meg csak úgy suhannak majd.
;-)
Hjaj draga, neked mar alig van egy kicsi hatra, hianyozni fognak a bejegyzesek meg minden, de ugyis azt mondom menny mar hazafele s akkor mar nekem is kevesebb lessz. Mindig ugy nezem a te szamlalodat is.... Hal Istennek mar Szeptembert irunk, de orulok neki...Kellemes hetet! Puszi xoxo
VálaszTörlésPontosan még 2 hét egyedül, 2 hét az új lánnyal...és hopplá, már itt sem vagyok!^^ Ne aggódj, jön még addig pár bejegyzés, de tudod semmi sem tart örökké. Lezárul egy szakasz ismét, de érzem már hogy valami más kezdődik - és emiatt abszolút nem vagyok szomorú. A szeptembert én is imádom, nem hittem volna hogy egyszer ilyet mondok. Kitartás drága, ez az ősz már semmi, sima liba :D
Törlés:**