Szuper születésnapi buli és Hard Rock Cafe

Azt hiszem az lesz a legjobb ha még most írok, amíg frissek az emlékek - igazándiból már ha aludnék is késő lenne, de képtelenség. Két órája értem haza Phillyből - au pair találkozóm volt, de mindjárt regélek úgyis -, anyuka le nem áll, fel s alá futkos, suvickol és takarít, pörög mint a buszkerék. Én az alagsori nappaliban ülök, bőröndök, dobozok és táskák sokasága mellettem, ezelőtt 10 percig azt sem tudtam hol fogok a következő két hétben aludni - hát nem a vendégszobában. Erre a három napra még (amíg meg nem érkezik az új lány) visszamászhatok az ágyamra, de a szobám már totál üres. Utána egy ilyen vaskosabb "matrac-szerűségen" húzom meg magam idelent - ennek kényelmességéről Dalma tudna mesélni, de nekem megteszi majd. Nagyapó jövő szerdán érkezik, anyuka húga pedig előreláthatólag még egy további hónapot itt tartózkodik. Csak hogy gyönyörűségesen csodálatos legyen az utolsó két hetem velük, minden nap 4-kor kell kelnem, amit jelen esetben nem tudom még hogy fogok kivitelezni, de most mondom azt tényleg, hogy nagy szerencsém, hogy Evelinék befogadnak az utolsó hetemre, mivel ha ilyen hulla-módon kellett volna elindulni a nyugati partra, az nem lett volna túl szerencsés. Ja igen, Evelinék befogadnak. És ezért én oltári hálás vagyok nekik, fogalmam sincs hogyan fogom megköszönni, azért ezt szerintem nem sokan tennék meg. Szóval igen; jövő pénteken elköltözöm innen végleg.
Na, de hogy összekaparjam magam itt gyorsan iziben és még éjfél előtt esetlegesen ágyba is kerüljek, kezdjük is a szombati nappal az irományt.
Jó sokáig húztam a lóbőrt végre-valahára, hihetetlen nagy "örömujjongásban" törtem ki, amikor felébredve az üres lakásra ezzel találtam magam szemben:

A kutya valószínűleg nagyon unatkozhatott és valószínűleg éhes is volt - én majdnem agybajt kaptam, mert erre a látványra engedtessék már meg. Elküldtem ezt a képet Gracenek, mellékelve kis szöveggel, hogy megpróbálom felnyalni az eb "mocskát" - a képen látható papírdarabok mindegyike úszott a nyálban és a protein por természetesen nem jött ki a szőnyegből semmivel. Próbálkoztam porszívóval, aztán úgy gondoltam marhára nem vagyok köteles a kisujjam sem mozdítani itt ezért, így annyiban is hagytam a dolgot. Értem én, hogy ebben az országban minden nagyon máshogy működik és a kutyák többsége "nem normális" és idebent kell tartani őket a kerítés hiánya miatt, de akkor legalább az emberek erőltethetnék meg magukat annyira gondolkodásban és ne hagynának a földön, a ház kellős közepén a kutya előtt ilyet, amikor nagyon jól tudják, hogy még a konyhaszekrényből is kiszedi a szemetest/szemetet!

Kihasználva az üres ház adta lehetőségeket - és mivel a kutya kifosztotta a proteines tasakot -, gondoltam egyet és én pedig kifosztottam a hűtőt. Sütöttem magamnak halfilét, mellé egy kis avokádó csak hogy flancoljunk is, főtt tojás, kígyóuborka és mozzarella sajt - ehm, néha nem is élek olyan rosszul. Plusz - mivel mindenből csak kicsit vettem - nem tűnik fel, hogy mindent felzabálok a címkézések ellenére sem. Ragyogóan megebédeltem, aztán skypeoltam, majd összepakoltam a cuccaimat véglegesen. Mérlegeltem szinte egész délután és arra jutottam, hogy simán haza tudnék menni úgy, ahogy jöttem, ami miatt gondom lehet, azok a kilók. Csak a szuvenírek nyomnak 5 kilót. Sajnálom, én ruhákhoz és cipőkhöz totál semennyire sem ragaszkodom, ha lehetne körülbelül itt hagynám az összeset, ami éppen nem valamelyik szuper trip-em egyikéről származik. Ha viszont a miami-s Mango Cafe-s koktélos poharat vagy a száz darab mozi belépő egyikét, képeslapok tömkelegét itt kellene hogy hagyjam, akkor a szívem szakadna meg. Ez van, nálam a tárgyaknak meg az ilyen kis "hülyeségeknek" lelki értéke van. Így hát vennem kell még egy közepesebb utazótáskát (bőröndről szó sem lehet) és állítom valahogy azt is ki fogom bekkelni, hogy ne kelljen rá fizetnem, majd csak figyelgessetek... ;-)

5 körül elkezdtem készülődni, ugyanis Evelin volt olyan drága és meghívott a PJ Whelihan's  nevű pubba, Bethlehembe (igen-igen, ez a városka neve, amely 25 percre található tőlem). 

Halvány lila sejtésem sem volt arról, hogy ez a hely késő esti "vigadóként" is funkcionál, amikor felhallatszik a zene, kigyúlnak a fények és többen a táncparkettre penderülnek. Kétszer voltam már ezelőtt azon a helyen, a spanyol barátnőkkel még, de csak vacsorázni. Evelin 21. születésnapja alkalmából gyűltünk össze és ünnepeltük meg jó alaposan, mert hát ha már másodszorra is nagykorúvá válik az ember, az azért nem semmi. Vállaltam a sofőr szerepét és mást nem is nagyon tudtam volna tenni - vezetni azért jó, mert akkor te vagy a főnök és hozzád kell alkalmazkodjon mindenki. Vezetni azért nem jó, mert egy sör elfogyasztása után megállj van és utána nézegetheted a többieket, hogy mennyire jól mulatnak pár feles vodka után. Nagyon győzködni nem kellett, hogy vezessek. Alap hogy megteszem, ha másnak születésnapja van és ünnepelni szeretne. Fél 8-ra mentem Evelinért, majd felszedtük Nataliet is (ukrán lány, Evelinnel érkezett júliusban). PJ-ben nagyon sokat kellett várni az asztalra, mindig oltári népmennyiség összegyűl. Szépen sorjában be is futott mindenki - neveket nem írok jelentőségük úgy sincs sok. Lényeg, hogy egész nemzetközi lett az összetétel - cseh, dél-afrikai, brazil, ukrán, perui és két magyar lány képviseltette magát. Jé, valahol kivételesen mi voltunk többségben? Ja nem, két brazil volt, bocsi. A társaság összetétele nagyon tetszett, mindenki rettenet jófej és aranyos volt, többségükkel én most találkoztam először. Kint foglaltunk helyet - csaknem egy órányi várakozás után. Egy Heinekent azért megengedtem magamnak, különben is valaminek az elfogyasztása itt simán megengedett ha vezetsz - azért annyira ne csesszenek már ki szegény sofőrökkel se :D Akkor a cseh lány már javában a második sörét itta, szintén vezetett haha. Enni nem ettünk, kinek-kinek csúsztak a feles vodkák is, beszélgettünk, jól éreztük magunkat. A lányok többsége sajnos elkezdett hazafele szállingózni, így igen gyorsan hárman-négyen maradtunk a végére. Hirtelenjében röpke verekedés is kerekedett, egy pasi csakhamar a földre került, a biztonságiak pedig lefogva vezettek ki két, marhára ellenszenves tetkós pasit a helyről, majd mindenki elkezdett ordítozni, hogy hívják a 911-et. Az egyik brazil csaj odasúgta nekem, hogy "Jaa, ez nálunk Brazíliában minden napos". Hát nem akartam neki mondani, hogy majdnem nálunk is sajnos. 

                                        jobbról balra - Monica, Natalie, Sara, Lais, Evelin és én

                                                                 magyar-brazil barátság

Mire a buli beindult, egészen pontosan hárman maradtunk - Evelin, Natalie és én. Hiába, a többiek nem bírták a strapát. Na jó, igazából volt olyan akinek dolgoznia kellett még. Amilyen laposkán indult az este, olyannyira jól éreztük magunkat a végére. És még úgy is, hogy csak egy sör ment le. Mondjuk nekem sosem okozott gondot alkohol nélkül mókázni és táncolni. A Dj beizzította a pultot odabent, izzottak a lemezek, pörgött a keze és hipp-hopp a táncparketten találtuk magunkat, sokáig nem is kellett volna noszogatni minket. Az elején (olyan 11 körül) alig táncolt valaki, de mivel Amerikában vagyunk és itt semmi sem ciki, aligha zavartattuk magunkat. A zene állítom sokkal jobb volt, mint néha a new yorki bulik alkalmával - egyszerűen nagyon jól tette a Dj a dolgát és szuper számok mentek, nem csak a 'rádióslágerek' állandóan. Én imádtam, remélem a csajok is. Fél 2 után nem sokkal bemondták, hogy sajnos szedhetjük lassan hazafele a sátorfánkat, így le is léptünk mi is. Hazadobtam a csajokat, fél 3-ra már ágyban is voltam. Összességében pedig iszonyú jól éreztem magam, szuper volt minden és még egyszer nagyon szépen köszönöm Evelinnek a meghívást, ez a hely tényleg pöpec. Megyünk mi még oda.

                                                          Evelin és Natalie élvezik a bulit

                                                                        hungarians

10 körül kászálódhattam ki az ágyból vasárnap, mert ilyen-olyan kötelességeim voltak. Nem voltam benne biztos, hogy anyuka mikor szeretne takarítani, de amikor felébredtem csak anyuka húga volt itthon. Meg is nyugodtam, majd 2 óra alatt gyorsan rendbe szedtem magam és kicuccoltam a szobámból.

                                           legutoljára amikor megérkeztem, akkor láttam így...

két hétig a "szobám"...

Fél 1 körül kocsiba pattantam, vasútállomás, majd irány Philadelphia. Végre-valahára eljutottam addig a pontig, hogy felkerestem azt a turkálót, amit még Freja ajánlott nekem és bevittem az elnyűtt (?) cuccaimat, amelyeket nem akartam (tudtam volna) hazavinni és Evelinnek sem kellettek. Gyorsan megtaláltam, gyorsan ment az üzlet lebonyolítása is, de ezek az amerikaiak most valahogy nem voltak nagylelkűek - 4 pár cipőért és pár nyári ruháért jó öt dollárral szúrták ki a szemem. Annyira megmondom őszintén nem is érdekelt, mert aki a kicsit ugye nem becsüli...Na meg mondták is, hogy sajnos ilyenkor már annyira nem tudnak nyári ruhákkal foglalkozni. Áldom az eszem, hogy nem vásároltam fel fél Amerikát ezalatt az egy év alatt. Ja, és legalább a vonatjegyem ára visszajött muhahaha, micsoda 'jó' vagyok. 

Utána kellemeset sétálgattam még, egyedül. Nem is volt ez gond, valószínűleg ez volt az utolsó előtti alkalom, hogy Phillyben jártam így "városnézés" céljából. Sok helyre nem terveztem menni, csak róttam az utcákat, majd a kedvenc helyeimen megpihentem és lecsücsültem.

                                               Philly legszebb helyei - Love Park & City Hall

                                                                             imádom

Kétség sem fér hozzá és sokszor említettem már, hogy nekem ebben a városban az abszolút kedvencem a City Hall. Van abban a helyben valami különös és megmagyarázhatatlan, egyszerre csak azon kaptam magam, hogy ülök, zene a fülemben és jó fél órát is eltöltöttem ott, csak nézelődve és szemlélődve. Időközben már kapcsolatban álltam az ukrán lánnyal, Oksanaval (régi körzetemből való), hogy a Hard Rock Cafe előtt találkozunk negyed 5 körül. Az au pair találkozónk ezúttal ugyanis a Hard Rock Cafe-ban került megrendezésre, amit én nem bántam mivel még sosem ettem azon a helyen. És mivel az a hely tényleg nagyon-nagyon amerikai, így kihagyhatatlan mielőtt elhagynám az országot. A csajok majdnem elkéstek, addig egyedül ácsorogtam. Hol német, hol portugál beszéd csapta meg füleimet - németek és brazilok ameddig a szem ellát. Komolyan mondom már az megy ritkaságszámba, ha valaki azt mondja hogy nem ezen két ország egyikéből származik. Vicces a németeket hallgatni és tudni, hogy fogalmuk sincs hogy értem amit beszélnek (gondolják ha érteném úgyis megszólítanám őket, de én ugye nem teszem). Végül aztán befutott Oksana egy új lánnyal, Sylwia-val, aki 1-2 hete van csak itt, Lengyelországból jött. Két percen belül találkoztunk Marjolein-nel (holland), Chantel-lel (dél-afrikai), Viviana-val (kolumbiai) és Jessy-vel (német), aztán jöttek a tanácsadók is. Le kellett jelentkezni, kaptunk kis névre szóló cetlit, majd helyet foglalhattunk. Egy árva lelket nem ismertem az én körzetemből, maximum látásból. Néha magam is elcsodálkozom magamon, hogy milyen szinten passzív voltam ebben. Evelin dolgozott és nem tudott jönni, Adrijana nem akart jönni, másokkal meg úgy nagyon nem is voltam/vagyok jóban itt. A volt körzetemben lévőkre azonban még mindig számíthatok, Oksana egyből mondta már a héten, hogy csatlakozzak hozzájuk. Leültünk egy asztalhoz, iszonyatosan tetszett az összetétel, hogy Dél-Afrika, Kolumbia, Ukrajna, Hollandia, Lengyelország, Németország és Magyarország is képviseltette magát. Ilyen esetben ugye képtelenség mindenkivel beszélgetni, én Marjolein és a lengyel lány közé kerültem. A hollandot jól kifaggattam a nyugati túrájáról, amelyről nem rég tért vissza és alaposan meg is hozta a kedvem hozzá ismét. A lengyel lány, Sylwia eleinte nem sokat beszélt, elvoltunk végül is. Három menü közül lehetett választani, én csirkeburgert kértem, jött mellé hasáb és mennyei saláta is. Pepsit ittam és csak úgy öntöttem le a gigámon, azok után hogy 8 hónapja vízen élek már haha. Desszert csokis keksz volt (chocolate cookie).

                              Ukrajna, Hollandia, Magyarország, Lengyelország és Németország

Azt hiszem Jessy kezdte el faggatni az új lányt, Sylwia-t, hogy érzi itt magát, milyen a család és hogy tetszik neki Amerika. Meg is eredt a nyelve, dőltek belőle a szavak, sokszor éreztem azt, mintha szívemből szólna és dettó ugyanazok a gondolati mint nekem. A családja több mint pazar, amiket mesél róluk (oké, egy hét után...) azok alapján legalábbis. Viszont említette, hogy abszolút nincs az a nagy hév, amit otthonról mindenki elképzel és elvár - "hú Amerika, mennyire szuper minden, hú majd tanulhatok és minden tökéletes lesz" - azt mondta ez is csak egy hely és semmivel sem jobb, mint mondjuk Európa. Csak a szokásos dolgokon volt kiakadva, amiken általában mindenki ki van - miért zárnak mindent 2-kor, miért képtelenség bejutni valahova útlevél nélkül és amin nagyot nevettem, amikor megkérdezte, hogy most ide csak enni és beszélgetni jöttünk, vagy hozza már valaki végre a sörét is!? Hahahaha...nagyszájú lány, olyan szókimondó és totál nem érdekli ki mit gondol vagy hisz, mondja a magáét. Ahogy a szavaiból lejött nem az az otthonülős fajta, és többször hangoztatta, hogy ő is az angolját jött javítani és utazni, utazni amennyit csak lehet. Ebben is nagyon hasonlítunk. A továbbiakban aztán már majdnem csak vele beszélgettem és direkt örültem, hogy nem csak az au pair-témák vannak porondon. Fél 7 körül hagytuk el a helyet, elköszöntem a többiektől (nem tudom még látom e őket viszont), és felültem a 6.50-es vonatra. 

                                                                           Oksana

Oksana, Marjolein, Jessy, én és Chantel

A totális káoszra és fejetlenségre értem haza, mindenki össze-vissza futkosott. Kicsit beszéltem anyukával, elmondta mi hogy lesz és ki mikor jön, majd elvonultam az alagsorba. Ő még tett-vett a szobámban, amit csak akkor tudtam elfoglalni amikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést, lassan ideje lenne aludni is, tekintettel arra, hogy a hajnali 4 bizony irtó gyorsan itt lesz. Remélem gyorsan szombat lesz, mert el sem tudjátok képzelni, mennyire utálom ilyen korán kezdeni a napot. És ez nem a 6 meg 7 órai 'korán', ez a nagyon korán kategória sajnos.

Valamiért nekem nagyon jó érzésem volt ezzel a lengyel lánnyal, Sylwia-val kapcsolatban. Ilyet körülbelül még Maider-nél és Elisa-nal éreztem, de mire bekapcsoltam a gépem már láttam is, hogy ismerősnek jelölt. Örültem neki, egyből ráírtam és most mondom azt, hogy nagyon sajnálom, hogy nem jött előbb, tuti hogy jól kijöttünk volna egymással. Ezt érzi az ember - és én ezt a spanyoloknál éreztem (a magyarok mások, mindegyik magyarral kijövök:), de ők gyorsan itt is hagytak. Most lenne még valaki, és nekem kell mennem. Egyébként ugyanezt írta ő is, nem véletlen ez sem. Ahj, de sajnálom. Csudajó arc a csaj és már a vasárnapi este alatt nagyon megkedveltem, remélem azért még egy találkozó összejön majd valamilyen formában. És mindig mondogattam, hogy nem hiába kerestem (volna) a kelet-európaiak társaságát, nem volt még olyan, hogy velük ne pendültem volna egy húron.

Ha a soraim alapján pedig nem jött volna le teljesen - csúcsszuper hétvégém volt, minden percét élveztem. Azt persze még jobban élvezem, hogy ennyire közeleg a finis és szűk három héten belül, pontosan ilyenkor már tényleg Évivel leszünk Los Angelesben. Most kezdem csak felfogni az idő elillanását tényleg...szinte még előttem vannak azok a pillanatok is, amikor július végén au pair találkozó volt a tanácsadó házában (akörül érkezett meg Evelin is) és nagyban búcsúztattuk az egyik svéd lányt, aki Kaliforniába ment, majd haza. Mondogattam is mennyire irigy vagyok rá és milyen jó neki, most pedig itt állok és tőlem búcsúzkodik mindenki, én mondhatom hogy jövő héten vége és életem talán legnagyobb kalandja áll előttem, majd végre mehetek haza egy év után. Szinte felfoghatatlan az egész. Ha az évem legszebb pillanatai tényleg az utazások voltak és a percek, amelyeket azokkal az emberekkel tölthettem akiket szeretek, akkor most azt kell mondjam, ezek az utolsó hetek pillanatai és percei számomra éppen olyan szépek. A búcsúzást is mindenki máshogy éli meg; én jelen esetben itt és most nagyon boldogan.

Na jól van, már befejezem ám... ;-)

Puszi

p.S.: Heti filmajánló:

http://www.youtube.com/watch?v=fUd7ewikkg0

Odavoltam érte - nem is tudom már melyik este, kötelező darab. Fent van youtubeon az egész film és még angollal vagy felirattal sem kell küszködni. Minél több ilyen filmet megnézek, annál nagyobb a vágy, hogy én nekem franciául is meg kell tanulnom. És Párizsba is el kell mennem. Ajajj!...