Alagsori hacacáré után szokványos szombat

Ocean Citybe sajnos nem sikerült lejutnom - mit ad isten, a kocsi éppen szombatra lett kész, de mivel a család nem volt hajlandó már reggel elhozni azt, így még aznap kocsi nélkül voltam.
Csütörtökön este történt egy kis zűr itthon, amiből anyuka rettenet nagy ügyet csinált. A kutya ugyanis odapisilt az alagsori szőnyegre, mivel nem vittük ki elégszer dolgát végezni a nap folyamán. Annyit tudok, hogy én kivittem kétszer, Grace is kivitte egyszer, de úgy látszik ez nem volt elég. Anyuka hazaért és tajtékzott, hogy egész nap itthon vagyunk és nem igaz, hogy erre nem bírunk figyelni. Csak mi vagyunk ezért felelősek és őt ez nagyon irritálja, hogy az állatok folyamatosan összepiszkítják a házat a mi hibánkból. Meg az előző au pair hibájából...mivel a csaj megígérte annó, hogy mindig kiviszi majd a kutyát és ellátja a macskákat is plusz pénz fejében, de sosem tette meg és így az állatok rászoktak arra, hogy idebent is mindent szabad. Meredten álltam mint a világ legtehetetlenebb embere, miközben anyuka azt vágta a fejemhez, hogy Grace még csak gyerek és ÉN vagyok felelős azért, hogy az állatokkal minden rendben legyen, ugyanis "that is why I have you here" - a szó szoros értelmében, "ezért vagy itt, ezért tartalak". Csekély angol tudásom ide vagy oda, ezt a mondatot akárhogy is fordítgatom, mindig ugyanaz a jelentése, szépíteni nincs is ezen mit. Mondanom sem kell, hogy azt hittem rosszul hallok és nem bírtam megállni, visszakérdeztem hogy ezt hogy gondolja, hogy érti. Azt mondta, hogy ha másképp lenne, akkor csak egy sofőrt fogadna a gyerek mellé és el lenne intézve az ügy, valamint mi au pairek csak kijövünk ide és az égvilágon semmit sem csinálunk, semmire nem vagyunk hajlandóak. Most viccel? Én is tisztában vagyok vele, hogy az au pairek 90%-a abszolút nem azért van itt, hogy gyerekekkel legyen és valóban au pairkedjen, ezt azt hiszem senkinek sem kell magyaráznom. De mégis, inkább jövünk au pairnek, mint kutyaszitternek vagy tudom is én minek na... :) Ennél a pontnál már úgy éreztem, inkább nem szállnék vitába vele, mivel rosszul is elsülhet a dolog...had ne kelljen sorolnom mi mindent megcsinálok nekik és a többi au pair is mi mindent megcsinál a családoknak, ami abszolút nem a mi dolgunk lenne...erről ennyit. Elismerés sehol, az hogy a család része vagy felejtsd el, plusz pénzről ne is álmodj, de szinte már az is csodaszámba megy, ha egyáltalán megköszönnek valamit. Szóval nekem ilyeneket ne vagdosson a fejemhez. Ha kutyák, macskák au pairje akarok lenni, akkor köszönöm szépen, majd keresek és találok arra is lehetőséget. Annyira nem is húztam fel magam, ahogy az amerikai mondaná; csak ignoráltam a dolgokat aztán ezek után maximum majd háromszor viszem ki a kutyát egy nap, ha így jobban tetszik.
Az volt a tervem, hogy elkérem aznap este a kocsiját - néhány ügyem elintézni, de ezek után inkább meg sem szólaltam és leléptem futni.

Pénteken Gracenek semmi programja nem volt - reggel elmentünk bevásárolni, mivel elhatároztam hogy megvendégelem a többieket este. Már nagyon nem volt ínyemre a három hete itthon ücsörgés és semmittevés, kell egy kis szociális élet néha. Vásárlás után a pénztárnál öt dollárral én segítettem ki, majd utána még volt pofája három csomag rágót odatenni az én cuccaimhoz, hogy fizessem ki neki azokat is. Elkezdtem vele vitatkozni a kasszás szeme láttára, hogy nekem nem kellenek azok a rágók és megkértem szépen hogy tegye vissza a polcra, de mintha csak a falnak beszéltem volna. Dühös lettem, de mivel semmit sem tudtam csinálni, fizettem mint a katonatiszt, majd puffogtam még pár sort. Tudom, hogy "csak" pár csomag rágó, ja meg "csak" előtte két perccel az öt dolcsi, de könyörgöm...a buxája meg tele van zöldhasúval és akkor fizessem neki a rágóját, amit hozzáteszem utána el is fogyasztott. De az összeset, pár óra leforgása alatt. Komolyan mondom, mintha nem is egy 13 évesről beszélnénk.
Délután volt egy körünk a Neshaminy mall-ig, ami félúton van Princeton felé, már New Jerseyben. Starbucksnál találkoztunk az osztálytársával, felvettük és hajtottunk is haza. A napi második adag meccset még éppen elcsíptem, tudtam beszélni a családdal és egyik barátnőmmel is, míg nem anyuka elkezdett nekem vadul smsezni, hogy "mit csinálnak a lányok, akarnak e pizzázni menni, akarnak e moziba menni, akarnak egy fagyizni menni, nem szeretné ha csak a szobában ülnének a telefonnal, ők még csak gyerekek és nekem kell eldöntenem és megmutatnom nekik, hogy mit lehet csinálni a fenenagy szabadidőben a barátokkal" stb. A dolog szépséghibája csupán annyi volt, hogy körülbelül három üzenetet küldtem neki a nap folyamán, hogy áthívtam a barátaimat estére, bevásároltam a (saját) pénzemből vacsorának valót és desszertnek valót és minden tökéletes. De mintha fel sem fogta volna, este 6 körül elkezd írogatni nekem, hogy vigyem el pizzázni a lányokat, meg menjünk el moziba, mozdítsam ki őket és a többi. Most vagy ennyire nem akarta tudomásul venni hogy mit írtam neki az imént vagy nem tudom ilyenkor mi zajlik le benne...így esett az, hogy végül is elvittem a "gyerekeket" Chestnuthill-be fagyizni, majd nem sokkal 6 óra után hazaértünk, mivel vendégeimet 7-re vártam. Itt valahogy a legtöbb au pairnek sikerül átvennie az amerikaiak idegesítő szokását, hogy mindig mindenhonnan késünk. Ugyanis a banda egy része fél 8 körül, a másik fele pedig 8 körül érkezett meg :) Nincs ezzel semmi gond...szóval, az összetétel...Freja, vele jött egy 2 hónapos friss holland lány Marjolein, Adrijana, Elisa, Irantzu és Scott. Jó sokan összegyűltünk, de hát sok jó ember kis helyen is...a menü pedig sajtos makaróni (mac&cheese) volt, amit még az előző host anyukámtól tanultam el és életemben most próbáltam megcsinálni először. Baj nem is lett volna vele sok, de Grace miatt sikerült kiválasztanom szerintem Amerika legpocsékabb sajtját, mivel azt állította, hogy a mac&cheese-t kizárólag azzal lehet elkészíteni és én bamba hittem is neki. A tésztának inkább volt krumpli íze, mint sem sajt. Fogalmam sincs miért, krumplit nem is kell használni az elkészítéséhez. Nos, a két gyerek lapátolta, a bandám többsége megdicsérte és szintén lapátolta, Freja legalább őszinte volt és közölte, hogy legutóbb a magyar rakott krumplim sokkal jobb volt (naná, hogy jobb volt! többet nem is szenvedek holmi amerikai kajával, uccu neki gulyás!) - de én is beismertem, hogy nem ez lett életem sajtos makarónija. Megettem, mert éhes voltam, állagra is jó volt, éppenséggel mindent stimmelt, csak a sajt nem. Itt nagyon nehéz eltalálni ezt, hmm most így elképzelem hogy trappista sajtból micsoda finomat lehetne alkotni nyamm. Étkünket a teraszon költöttük el, nevetgéltünk, sztorizgattunk mint egy nagy család hehe, szomszéd kertjében szentjánosbogarak futkostak és én soha életemben nem láttam még ezt így, életnagyságban, majdnem sötétben. Szenzációs volt az egész. Tök jó volt a hangulat is, Freja hozott dinnyét - sajtos tészta híján remekül megállta a helyét az is, spanyolok hoztak sütit, én pedig csináltam "sünit" is:

Mindig is ki szerettem volna ezt próbálni, tavaly a német családomnál láttam és készítettünk ilyet először, tőlük tanultam és szerintem nagyon mutatós, na meg persze finom is. Ízlés szerint lehet készíteni, ki mit tűzdel rá éppen, ha husit és krumplit akkor azt, de ez desszertnek vagy éppen előételnek készült. Többiek persze meglepettek voltak és most láttak ilyet először, pedig nem én voltam ám a kreatív és tényleg pofon egyszerű egy ilyet elkészíteni. Meg én inkább szeretek egy ilyennel bíbelődni, mint összedobni egy ebédet vagy vacsit.
Későbbiekben még a konyhában is segítettek összerámolni nekem, majd levonultunk csudajó alagsoromba aztán mindenki elalélt, hogy miféle "mesekastélyban" lakom - kis ablak a szobámon, fekvőpad, nappali, dolgozószoba, tévé meg terasz, sok ló a falon, a polcon, mindenhol. Oké nem tagadom, tényleg egész kis pofás lakrészem van. Gyorsan helyet is foglalt mindenki, némileg átrendeztük itt a dolgokat is, aztán ment a terefere ezerrel. Előkerült a wii (imádom!), majd megtaláltuk a táncszőnyegeket is, amelyek a wii játék tartozékai és éjszakába nyúló versenyt tartottunk, iszonyatosan jó volt a hangulat meg minden, megszakadtam szinte már a röhögéstől, amikor Scott a Pussycat Dolls számaira riszálta magát a képernyő előtt.

                                                          sajtos makaróni, avagy mac&cheese

ilyen az, amikor egy magyar főz (az amerikaiak csak porciókat készítenek, nehogy véletlenül valamit           másnapra is el lehessen menteni)

Jajj, nagyon jó volt. Kedves kis emberek ezek, nem is tudom mi lenne velem nélkülük. A történethez sajnos hozzátartozik egy szomorú tény is, Elisa szombaton este végleg hazament. Megváltoztatta a hazautazás dátumát és búcsút intett Amerikának, nagy bánatunkra pedig vissza sem jön. Elege lett, amit meg is értek. Valaki ilyen, valaki olyan. Én nem adtam volna fel és annó nem is adtam, de az ő döntését pedig totálisan megértem és elfogadom. Utolsó estéje volt velünk, mi szomorúak voltunk (Adrijana és én kicsit sírdogáltunk is), de ő legalább nagyon boldog volt. Úgy váltunk el, hogy Európában találkozunk és szeretne majd meglátogatni is Magyarországon. Hát nagyon remélem, hogy összejön ez majd valaha, mert nagyon a szívemhez nőtt ez az őrült spanyol leányzó...

                                                                ...és nagyon fog hiányozni!

A "bulit" Grace zavarta meg olyan éjjel fél 1 körül...kérdezvén, hogy meddig maradnak még a többiek?! Értetlenül álltam a dolgok előtt, csekkoltam őket olyan 11 óra magasságában, tök csend volt fent és rég azt hittem alszanak már, de ezek szerint nem...a többiek sajnos sietősre is vették emiatt a figurát (gondolom a csaj direkt nem akart lefeküdni addig, amíg itt voltak vagy utasítást kapott - ezt már sosem tudom meg), majd mondtam neki hogy a többiek éppen menni készülnek már, válasz: "all right, great!" (oké, nagyszerű!) - mondom öregem, bunkóbb nem is igazán lehetnél...elbúcsúztam a többiektől, gyorsan indítottam egy mosogatógépet és mire jöttem le a két gyerek már beüzemelte a wii-t és elkezdtek játszani, mindezt éjjel 1 órakor. Oké, akkor már nekem is elegem lett - írtam anyukának, de nem válaszolt. Hozzáteszem, hogy anyuka is egész este üzengetett nekem hogy mit csinálunk, mit eszünk, mit iszunk, ki van éppen wc-n és a többi - nem képesek megérteni, hogy én nem a telefonon és üzeneteken keresztül élem az életem, komolyan mondom...ha nem írok vissza neki két percen belül akkor küld még két üzenetet három kérdőjellel...Na de ott tartottam, hogy erőteljesen rájuk szólok a gyerekekre (értsd: már felemelem a hangom is), hogy éjjel 1 óra hahó, menni kellene aludni, mivel nem hiszem hogy megengedett hogy wii-t játszanak éjnek évadján, még akkor sem ha ők már "nagyon felnőttek". Természetesen többszöri figyelmeztetés után sem voltak hajlandóak csicsikálni menni, így hát bezártam magam mögött a szobám ajtaját és eltettem magam másnapra. Halál nyugodtan mentem el aludni, nem fogom őrizni őket hajnalban, a házat csak nem gyújtják fel, tornádó csak nem lesz, Grace remélhetőleg nem kap szívrohamot sem. Fél 3 körül hallottam elhaladni őket a szobám előtt, talán akkor mehettek aludni...reggel 6-kor anyuka smsére kelek, hogy ő is azt hitte, hogy a gyerekek már 10-kor aludtak (na persze). Bevallom őszintén azt hittem, hogy ebből majd bajom lesz, de úgy látszik itt tényleg mindent szabad. Ha már az én szavam sem szent, akkor felmerült bennem a kérdés, hogy tényleg miért nem vesznek fel egy sofőrt a lány mellé és egy au pairt az állatok mellé? :)

Szombaton fitten, frissen délelőtt 10-kor keltem, abban a reményben hogy kitekintek az ablakon és meglátom szeretett kis kocsimat. Ugyanis pénteken jött a hír, hogy szombat reggel készen lesz. Na de ez úgy volt, hogy kapom anyukától az smst, hogy menjek el a szervizvbe és vegyem fel a kocsikulcsot. Rá két percre jön le Grace, hogy mennünk kell a kulcsokért és nagyon jó hírek vannak, másnap kész a kocsi. Persze ezt anyuka velem nem közölte, úgy gondolja nekem nem szükséges ezt tudnom (érzem, hogy direkt csinálta, tudta hogy terveztem Ocean Citybe menni...). Felvettük a kulcsokat még pénteken, és azt reméltem hogy szombaton el is hozzák a kocsit, mivel azt is tudtam hogy csak délre mennek a lovardába valamilyen show miatt. Reggel még simán lett volna tíz percük erre. Szerintetek volt kocsim? Nem volt. Kinézek az ablakon, ott áll a csere autó. Ez ő nekik úgysem számít, mivel ahhoz hozzá sem érhetek, ők pedig elvitték anyuka kocsiját. Hogy ebből mi következik? Egész napos tengi-lengi itthon, üres hűtő, cetli hogy vigyem ki a kutyát majd pászor - már csak a "have a nice day" maradt el a végéről. Nem voltam túl jó passzban, hiába sikerült jól a péntek este, Elisa távozása miatt most kicsit megint kilátástalannak látom helyzetem, be voltam ide zárva megint, még valahogy az sem dobott fel, hogy baromi meleg volt odakint. Beszéltem kicsit az otthoniakkal, megnéztem a két meccset, kontaktoltam kaliforniai barátosnémmal (aki éppen Vegasban nyomja, de ajajj hamarosan érkezem és akkor nem lesz megállás), aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve gondoltam egyet, felkaptam a tangapacskert és nekiláttam a sétának. Igen, elindultam kocsi nélkül Philadelphia felé, az autópálya mentén, hogy olyan helyre érjek, ahol tudok enni, néhány cuccot beszerezni és esetleg fagyizni is. Rosszabbra számítottam, csak negyven perces volt az út, azt hiszem ennyi séta annyira nem megerőltető. Nem érdekel ki nézett hülyének és ki nem, a madár sem ismer engem erre. Baktattam az autópálya szélén, a padkán és lóbáltam a flaska vizem. Nem mondom hogy képzeljetek el, nevetséges látvány lehettem, szemüveg mögül nézve is láttam, hogy mindenki megbámult, ez erre nem túl gyakori jelenség, hogy valaki gyalogol...de istenemre mondom annyira kivoltam már ettől a "bezártságtól", hogy valamerre lépnem kellett, de szó szerint. Elszórakoztattam magam a Walmartban (képtelen vagyok felfogni, hogy a tejen kívül más folyékony "cuccot" nem tartanak a hűtőben, igya a jóember a meleg üdítőt, de a légkondinak persze mindenhol mennie kell), majd szétnéztem a Rossban (attól gyorsan el is ment a kedvem), aztán beültem fagyizni egy helyre. Banánt és cheesecake-et remekül összegyúrták nekem, isteni meg mennyei volt, de akkora adag, hogy otthon minimum hat gombócnak felelne meg. Legyűrtem, de utána nem éreztem magam valami jól...átsétáltam még a Dunkin Donutsba egy szenyáért és jegesteáért - mondom vacsira jó lesz, a legnagyobb méretű teát szerencsésen a saját nyakamba borítottam az üzlet kellős közepén, miközben próbáltam beletuszkolni a méteres szívószálat. Égett a pofám rendesen, úsztam a teában és ragadtam, mint aki egy hete nem fürdött már. Az eladó csaj irtó aranyos volt, rögtön ugrott és csinált nekem egy másikat, holott mondtam neki hogy nem kell és sűrűn elnézéseket kértem. A jég és citromdarabkák ellepték a flasztert és olyan gyors ütemben iszkoltam ki a Dunkinból, mint még soha. Nyomás haza, közben anyuka már nyomatja az smseket, hogy borzasztóan sajnálja, hogy nem írt vissza az üzenetemre (napközben megkérdeztem tőle, hogy van e esély arra, hogy kapjak kocsit délutánra), de a lovaknál voltak és akkor sosincs nála a telefonja, két óra múlva otthon lesznek és mehetünk felvenni a Toyotát. Némileg megnyugodtam, majd hazabandukoltam. Már kicsit lasabban, de annál rutinosabban hehe. Hazaérve szinte már anyuka az ajtóban toporgott, hogy mehetünk a kocsiért. Jessz. Felszedtük a Priust és én olyan boldogan ültem bele, mint még soha máskor. Annyira más a két kocsi, anyukáét annyira nem szeretem, de hál istennek ez már megoldódott és minden olyan, mint újkorában.

Szombat este 10 körül járunk, tervem semmi holnapra, illetve van...de azok csak olyan magánjellegűek, mivel 3 hete nem is nagyon járogattam sehova sem, van pár elintéznivalóm. Sok mindent délutánra nem is tervezek, ugyanis "halálcsoport"-beli meccsek következnek, úgyhogy kötelező a képernyők előtt ülnöm és feszült figyelemmel hallgatnom, néznem az eseményeket. Pihenős kis hétvége ez, hogy is mondjam...annyira nem is bánom, kell a lazsa néha. Úgyis ígérkezik éppen elég program még október 30-ig...

Ja igen...jut eszembe...megérkezett a várva-várt levél pénteken az ügynökségtől, hogy ideje lenne tervezgetnem a hazautam, csekkoljak mindent online, mikor óhajtom elhagyni az "Álmok Országát", mikor óhajtok megválni szeretett host családomtól és befejezni itteni au pair pályafutásom. Éppen olyan izgalommal nyitogattam meg az internetes linkeket, mint amikor megtudtam a dátumot, hogy ide jöhetek. Az utolsó munkanapom itt október 9.-e, kedd. Még nem beszéltem a családdal, hogy meddig tartanak rám igényt, de valószínű azon a héten még itt maradnék, mivel sehogy sem jönne ki jól a hazautazásom időpontja. Két lehetséges dátumot néztem ki - október 24. vagy október 30. Az első dátum nem igazán működne, mivel szinte lehetetlen, hogy visszatérjek ide addigra az utazós "hónapomból", így magamban már eldöntöttem, hogy október 30.-a lesz a dátum. Most nincs más dolgom, mint visszaküldeni egy kitöltött "űrlapot" az ügynökségnek, hogy ezt választottam, hogy New Yorkból óhajtok Bécsig repülni és hogy lesz két hetem utazgatni is. Jóváhagyják, visszaküldik majd a pontos időpontokat, indulást, érkezést, mindent és nagy valószínűséggel október utolsó napjaiban már Európa földjét fogom taposni. Tudom, hogy nem éppen a közejövőben van még ez a dátum, de szerintem ti azt el sem tudjátok képzelni, mennyire boldog vagyok már, hogy tudatában vagyok ennek (...)
A "kisebbik" gond az, hogy az ügynökség ott akar lehúzni, ahol éppen tud...Nemrégiben még úgy volt, hogy ha az induló és érkező város is ugyanaz, mint amikor jöttem, akkor egy árva centbe sem kerül ez nekem. Most viszont, mivel Bécsig megyek 50 dollárt vagyok kénytelen kifizetni (ami tudom nem sok...), de azért megyek New Yorkból, mivel ha Phillyből mennék akkor még plusz 140 dollár. Ha Budapestre mennék, akkor már 205 dolláromba fájna az egész...Nekem pedig annyit megér a dolog, hogy New Yorkból mehessek haza, az imádott városból, ha kínai buszon és metrókon kell majd két bőröndöt vonszolnom akkor is. Ezen majd ráérek akkor aggódni. Ha mindez még nem lenne elég, akkor fizessek legyek olyan kedves még 120 dollárt az utazós két hetem miatt is, mint biztosítás. Kérdezem a tanácsadót szükséges e ez - a válasz természetesen igen, nem is vártam mást. Mindenre azt mondja, hogy igen, amit fizetni kell. Így hát többi hasonló cipőben járó csajszinál érdeklődtem még egy keveset és korántsem így van ez, szóval itt még próbálom keresni a kiskapukat. No és akkor még erre jönne a 400-500 dolláros adóm...hát komolyan mondom, ha ezt így minden összeadom és átgondolom, hogy milyen mézes madzagot húztak, vontak el előttem, hogy majd mindent az ügynökség áll ha megyek haza, akkor azt kell mondjam, hogy az utolsó 2-3 hónapomban körülbelül csak ezekre a dolgokra kereshetném a pénzt...na mindegy, már minden mindegy. Megoldom szépen okosban majd, hogy a lehető legjobban jöjjek ki a dologból...

Szépséges vasárnapot!
:)

                                                                        múlt heti ebéd

                                                                           Atlantic City