"I can deal with it!"

Aki egy cseppet sem kíváncsi sopánkodásomra, aztán talán át is ugorhatja most ezt a részt...Akarom mondani az egész bejegyzést...
Akad most itt pár megválaszolatlan kérdés, pár megoldatlan ügy és pár olyan gondolat, amely talán annyira nem is rám vall. De nem is érdekel. Leírom, mert így esik jól.

Anyuka általában csekkel fizet nekem, a pénteki napok helyett a következő hét szerdáján vagy csütörtökén szokta kifizetni az elmúlt hetemet. Elég gagyi megoldás, szerintem szimplán csak elfelejti mindig szombaton kitenni a papírost, mivel reggel 8-kor alig hogy hazaér a munkából, már rohannak is a lovardába, mert az ugye nem várhat. Ami engem nem is érdekel, rohanjanak...Szerintem ezzel a megoldással eléggé bele lehet keveredni a dolgokba. Eddig nem volt gond, most viszont van. Ugyanis a kanadai hetemet a rá következő pénteken fizette ki, természetesen június 1-jei dátummal (az éppen péntek volt). Az a hét (a kanadai hetem után következő, amikor pénteken fizetett) szépen kimaradt és lóg a levegőben...vártam pár napot, vártam a  következő héten, eljött a szombat már és láttam hogy kivételesen kikészítettek nekem egy csekket aznap reggel, de meg is lepődtem mert azt hittem majd egyben kapom a kettőt, de nem. A csekk természetesen június kilencedikére szólt (figyelitek, hogy dátum szerint minden stimmel?) és én értetlenül álltam a dolgok előtt. Ment is egyből anyukának egy kimondottan udvarias sms (iszonyatosan utálom az ilyen kínos helyzeteket és mindig igyekszem normálisan és higgadtan kezelni őket), de válasz nem érkezett. Gondoltam magamban, majd másnap reggel csak ott lesz a csekk. Hát nem volt, majd az azutáni napon sem volt és hétfőn sem volt ott. Ment a következő sms, válasz semmi. Jó, rendben mondom itt akkor most lépnem kell, mert azért totális idióta én sem vagyok, hogy ingyen dolgozok itt neki. Hazajött, mondtam neki mi az ábra - a válasz az volt, hogy ő nem felejtette el semmit sem és minden a legnagyobb rendben van. Gondoltam észrevette semmitmondóan bamba tekintetem és hozzátette, hogy azért majd ellenőrzi a csekkfüzetét, de eddig nem találta. Iszonyat módon kiakadtam és fogalmam sincs mit lehet ilyen helyzetben tenni. Két csekkem van most, a harmadikkal lóg. Azzal a héttel, miután Kanadából hazaértem. Soha az életben nem tévedek az ilyenekben, mindig számon tartom akármennyire is szétszórt vagyok néha. Tudom, hogy rögtön azután a hét után kellett volna szólnom neki, de mint azt már mondtam, mindig utólag fizet és tudomásul vettem, hogy most is így fog történni majd. Mielőtt még nagyon azt hinnétek, hogy tényleg ennyire a fogamhoz verem a garast, el kell mondjam; nem így van. Csupán arról van szó, hogy az a 200 dollár tulajdonképpen már a repülőjegyem ára valahova...nekem itt minden fillér számít, de még ezt leszámítom is azt mondon, hogy nem ingyen dolgozom itt. Lehet, hogy nem vagyok a legjobb au pair és ezer más dolgot máshogy kellene intéznem és csinálnom, de amivel engem megbíznak az el van végezve tökéletesen és mindenféle puffogás nélkül. Tudom hol a helyem, tudom mi a munkám és szívesen segítek nekik, mivel azt is tudom anyuka mennyire elfoglalt és sokat dolgozik. Kíváncsi vagyok mi lesz ebből, de nem fogom annyiban hagyni az ügyet.

A hétfő cirkusszal indult - mily meglepő ez is, igaz? - Grace jött le reggel fél 7 körül és mondja, hogy ezentúl ne tegyem a mosogatógépbe a müzlis tányérokat. Sima, kerámia tányérokról van szó, semmi csillogás, semmi extra, totál egyszerűek. Mondtam hogy oké, mire ő rávágta, hogy "tudod mit, ezentúl légyszíves ne is használd ezeket egyáltalán"...
Nálam röpke hatásszünet, erre már egy okét sem bírtam kinyögni, csak igyekeztem tudomásul venni. Aztán érkezik anyuka és vizslatja a csajszi reggeli protein italát, hogy abban bizony túl sok a narancslé, legközelebb figyeljek erre jobban, mivel ha túl híg az a lötty, akkor Grace nem issza meg és önthetjük ki az egészet. És tudjam meg, hogy 55 dollárba kerül egy doboz olyan proteinpor és nem szeretnék, ha kárba veszne a sok zöldhasú miattam (?). Tudni érdemes, hogy négy hatalmas doboz proteinpor van itthon, matekból pocsék vagyok, de ha alaposan utána számolok, akkor hetente szórnak ki több mint 200 dollárt csak erre. Amihez nekem semmi közöm, de talán ha normális étel és reggelire való lenne itthon, akkor nem kellene ezeket mixelgetnem és naponta ezekkel indítani a napot. A csaj nem is szereti egyáltalán, csak muszáj innia, mert anyuka azt mondta.
Ülünk be a kocsiba - akkor már fel voltam spanolva eléggé haha - sehol a gps. Kérdezem a leányzót, hogy mégis hol van és hogyan jutunk el a lovardába (egy óra autóút tőlük, keresztbe-kasba mindenféle autópályán és 2-3 hete vezetek oda). Erre az volt a válasz, hogy anyuka szerint nevetséges, hogy nekem még mindig gps-re van szükségem, már réges rég tudnom kellene itt az összes utat. Pardon kisasszony - ezt így magamban, majd hangosan ledaráltam neki, hogy szívesen elvinném magammal Magyarországra, majd 2-3 hét után kitenném X helyen, hogy jusson el Y pontba nem tudom mit szólna hozzá...Erre ő: "hát itt nem olyan bonyolultak az utak, mint Magyarországon" - hozzáteszem nem tudom honnan tudja milyenek az utak Magyarországon, lövése sincs.

A hétfői nap hátralévő része aztán mondhatni nyugisan telt. Miután anyuka hazajött, be sem jött a házba, Grace bepattant mellé a kocsiba és elszáguldottak valamerre. Egyébként minden nap ez van - ha jól sejtem a vacsora miatt. Mindig kint esznek, de itthon az égvilágon semmi nincs. Úgy este 8 körül érhettek haza - jééé, bevásárolni voltak!? Több szatyor, zacsi, tasak, víz. Pakolunk ki, majd a csaj elkezdi sorolni, hogy "ez az enyém, ezt ne edd, azt ne edd, ez is az enyém" - anyuka nem ám rászólna, neeem! Szinte alig van olyan dolog, amihez esetleg hozzáérhetek. Azt azt hiszem írtam a múltkor, hogy a tejre mindig ráírják, hogy ne igyam mert az csak kávéhoz van (nem kávézok) és a joghurt tetején is ott fityeg, hogy "for Grace". Ezt a kaja-témát én már nem is igazán boncolgatom, hozzászoktam és nem is szóltam nekik semmiért. Tudom, hogy sokan mondtátok szóljak, de mi értelme? Úgysem fog változni semmi. Úgy szóljak, hogy anyuka szinte mindig azt hozza fel, hogy milyen sok pénz elmegy ételre és benzinre? Pont arra a két dologra, amikre nekem is szükségem van...
És talán bennem is van a hiba. Világéletemben a megalkuvó voltam, az örök csendes, aki inkább tűr mint felszólal. Aki magában "szenved", de aki nem nyitja ki a száját. Hát úgy látszik ez a két év mégsem edzett meg annyira, hogy ezen az iszonyúan rossz szokásomon változtatni tudjak és kicsit jobban ki bírjak állni magamért és az igazamért.
Hétvégén ugye mindig kint eszünk és ti is látjátok a képeken, hogy miket. A gond annyi, hogy egy kezemen és körülbelül három szál ujjammal meg tudom számolni, hányszor ettem itt Amerikában olyan istenigazából jó kaját, ami után még a tényér szélét is megnyaltam. Bizony volt szerencsém olyan helyhez, ahol még a pizza elrontásához is értettek és higgyétek el, nem minden a külső. Az ételek kinézetét körülbelül ezzel az egész mindenséggel tudnám itt összehasonlítani. Kívülről baromi jó és az ember nyála összefut, de amint megkóstolod...valami nem oké...legalábbis én ezt itt ugyanígy éltem és élem meg a mai napig is. Vicces a hasonlat, tudom...

Sajnos még mindig nincs kocsim...egyre rosszabbul érzem magam emiatt is. Eddig még megvoltam, Adrijana jön értem hétvégén ha kell, de hosszú távon ez baromi rossz is tud lenni. Napoközben ugye csak a lovardába megyünk, aztán anyuka kocsija parlagon hever. A házból ugye a lábam nemigen teszem ki, mivel Grace egész álló nap itthon van. Bank, posta, drogéria, futás napközben, járkálás ide-oda, kaja beszerzése valahonnan teljesen kilőve. Megmondom őszintén - még így is, hogy nem kell dolgoznom naphosszat - nagyon várom már, hogy a csaj menjen vissza a suliba, járjunk Princetonba minden nap és dolgozzak rendesen, mert ez így kaotikus számomra :D

A legrosszabbul talán most mégis amiatt érzem magam, mert Elisa rematchben van és nagyon nagy a valószínűsége, hogy ha talál is családot, az nem ebben az államban lesz. Számomra felfoghatatlan az, ahogyan a család viselkedik vele (csak zárójelben jegyzem meg, hogy a tanácsadó is). Ugyanis megmondta neki, hogy az összes cuccát vigye haza Spanyolországba és majd otthonról keressen családokat - ergó az elején abba sem akart belemenni, hogy a két hetes ittléte alatt még családokat keressen. A csaj a rematch ideje alatt nem használhatja a kocsit (az életben nem hallottam még ekkora baromságot, én is használtam a kocsit mindkét családnál a szabadidőmben, amikor rematchben voltam), de a család nem hajlandó vinni sem sehova. Vasárnap amikor Atantic Citybe mentünk, akkor Adrijananak kellett fél órás kitérővel Elisat is hazavinnie. Szerintem ezt nem csinálhatnák meg, mivel a csaj még mindig nekik dolgozik akármi is történt és könyörgöm tartsuk már magunkat ahhoz, ami abban a szerződésben benne foglaltatik. A vasárnapi délelőtt folyamán kapott az apukától egy smst a csaj (amikor Phillyben vártuk a vonatot), hogy ők nem fogják sehova sem vinni kocsival, ne is álmodjon róla (körülbelüli megfogalmazás is majdnem ez volt), valamint mostantól ne használjon körömlakk lemosót és körömlakkot a házban, de még csak parfümöt sem. Hanem menjen ki az udvarra. Hát én csak passogtam nagyokat, erre már tényleg nincsenek szavak...Ja és Elisa 11 éves host lánya belenyírt Elisa hajába ollóval (látszik is) és a hajtincset a saját szobájának asztalán őrizgeti, majd utána képesek voltak letagadni mindent a tanácsadó előtt.
Félek mi lesz vele, de reménykedem a legjobbakban. Csak egyszerűen annyira ellene van a tanácsadó, hogy az felfoghatatlan. Most tette meg ő is azt amit annak idején én, írt a spanyol és a londoni irodának is, hogy ha lehet akkor valahogyan segítsenek neki. Egy ilyen helyzetben tényleg mindent meg kell próbálni. Nagyon jól tudom, hogy ilyenkor szinte csak magára számíthat az ember, mivel két családdal zongoráztam végig ugyanezt. No de ennyire talán mégsem volt vészes a szitu...
A legjobban ez a történet tetszett, hétvégén ezen meghaltunk...Elisa és a host családja elment a nagymamihoz, mert neki van öt különböző medencéje, fitneszterem, szauna, jakuzzi meg minden ami kell...és megkérdezte Elisát (csak úgy), hogy amikor az ő szülei repülnek, akkor első osztályon szoktak e. Ehhez a sztorihoz hozzátartozik, hogy a csaj host családja direkt az ő számára olcsóbb tejet és joghurtot vesz, és Elisa igazi anyuja azt mondta a csajnak, hogy nyugodtan mondja meg a nagymaminak, hogy nem utaznak első osztályon ha repülnek, de nem is vesznek olcsóbb és másféle ételeket akkor, ha vendégek érkeznek hozzájuk.
Aztán mi már elferdítettük kicsit a sztorit arra, hogy a helyes válasz az lett volna, hogy természetesen nem utaznak első osztályon, mivel saját külön gépük van. Úristen!...

Tudjátok mit? Most így magamban többször is meggondoltam, hogy közzétegyem e ezt a bejegyzést, mivel az előző olyan vidám volt...de most már én is csak nevetek a fent leírtakon. De nem törlöm ki, közzéteszem. Mivel lehet valakinek hasznos lesz egyszer, nekem poén lesz visszaolvasni húsz év múlva, a családom most valószínűleg majd megint kiakad, hogy nem vagyok itt boldog, az idegenek talán megcsóválják a fejüket, hogy megint mi jött rám, a maradék pedig ki tudja mit gondol majd... :)
Az van, hogy ha tetszik ha nem tetszik, ezek a dolgok is hozzátartoznak a mindennapjaimhoz, ezekkel is csak meg kell birkózni valahogyan. Nem gond ez. Mostanában mindenkitől azt hallom, hogy "csak kitartás, már nincs sok hátra". Azért azt el kell mondjam, nem egy túlélőtábor ez, maximálisan kitartok és azt hiszem elég jól kezelem a helyzeteket és tényleg tanulva abból, hogy néha kell az a "leszarom" tabletta, már nem hergelem magam sokszor feleslegesen. Most is csak egy kicsit, mert amikor elkezdtem írni, akkor dőltek belőlem a szavak és jól esett kiírni magamból. Kismillió dolgot tudnék még felsorakoztatni itt, kifejtegetni a különböző sztorikat, de kérdem én - mi értelme? Ez most az én gondom és ahogy az amerikai mondaná - "I can deal with it!"
Semmi ok a pánikra, hiszen hajajj már kedd van, szinte itt a péntek ismét...

;-)

Most páran azért biztos azt hiszik, hogy meg vagyok huzatva...