Sunday

Sokan írjátok - hozzászólásokban, üzenetekben, emailben -, hogy körülbelül "borzasztó" olvasni azt, amiket néha a családomról vagy az itteni emberekről írok. Nem elrettenteni szeretnék senkit sem, tisztában vagyok vele hogy mások blogjait is olvassátok, ahol talán minden rendben van és az illető blogíró is éppenséggel teljesen máshogy lát mindent, mint én. Ez megint olyan dolog, hogy különböző embernek különböző véleménye van, mindenki másképp éli meg és látja a dolgokat, valakinek "túl sok" egyes viselkedési norma, valakinek szimplán csak szerencséje van és talán még alkalma sem volt itt megtapasztalni a rosszat. Én ezzel nem az amerikai embereket és családokat szeretném totálisan leírni - bármennyire is úgy tűnhet, csak megosztom a tapasztalataimat. Rengeteg dolgot nem írhatok és nem is írok ide le - talán soha nem is fogok, talán fogok...majd egyszer, később - amik miatt igen is van okom rá, hogy úgy nyilatkozzak róluk néha, ahogy teszem. Senki sem tökéletes, az én fogadó családom sem az. Én sem vagyok az, számtalanszor mondtam már, hogy nem tartom magam jó au pairnek és talán ti, akik követtek szintén ezt gondoljátok, mivel így is van, nincs is ezen mit szépíteni... :)
Tény viszont az, hogy lehet könnyen beszélek még, nem dolgoztam a "való életben", eltartott vagyok és talán még nem is éltem meg olyan túl sok mindent...De, tudom milyenek a magyarok - nem kell őket bemutatni, éltem a németek között - tudom, hogy az emberek 80%-a nem szereti őket és én is tudnék mesélni róluk is, iszonyat sok külföldivel találkoztam ott is, voltak barátaim több idegen országból, volt szerencsém mindenféle néphez és most itt lakom az amerikaiakkal, itt is "összefutok" hozzám hasonló külföldiekkel, ebből az következik, hogy némi összehasonlítási alapom is van már, azok alapján mondom azt, hogy az összes létező nemzetet sokkal előbbre sorolom, mint az amerikaiakat. Semmi gond az országgal, a helyekkel, az íratlan és írott szabályaikkal (amiből rengeteg idegesítő van nekik), elfogadom és betartom azokat, tudom hogy itt én vagyok a külföldi, de számomra ahogy ez a nemzet él és viselkedik, amilyen életvitelt folytat, az megszokhatatlan. Talán nem szép dolog, de kimondom - itt tényleg "csak" az országlakókkal van gond. És tényleg nem kell aggódnotok és úgymond "felháborodni", ha éppen a negatív dolgokat sorolom itt nagyban, mert már én sem teszem. Legtöbbször már csak kuncogok egyet mindenen. Nem leszek itt örökre, egy év ebből a mókából elég lesz - jöttem, láttam, tapasztaltam, tudom milyen, aztán viszontlátásra. És ez csak én vagyok. Vannak olyan emberek, akik foggal-körömmel küzdenek azért, hogy itt maradhassanak. Látjátok? Ilyen is van. Ezért kérek szépen mindenkit - az általam leírtak alapján ne ítélkezzetek! Én sem szeretem az ilyesmit, ha valaki mond valamit, elítél valamit és próbálja rám erőltetni az "igazát" - én a "hiszem ha látom"-típusú ember vagyok. És sajnálni sem kell, mert azért ez korántsem egy kiképzőtábor, ahol minden napot csak túlélek. Igen, vannak nehezebb időszakok - csapot és papot hagynék itt néha -, de úgy gondolom az életem otthon sem lenne sokkal egyszerűbb... :)

Vasárnap szintén 10 körül keltem - hajnali 2 körül feküdtem le egy Szex és New York 2. megtekintése után -, körülbelül húsz perc alatt összekaptam magam, kocsiba vágódtam és meg sem álltam Philadelphiáig. Van nekem egy Vivi nevű barátnőm, akihez sajnos nem sikerült lejutnom Ocean City mellé a hétvégén és ő ajánlotta az úgynevezett Net Cost Market nevű orosz boltot, ahol természetesen van minden, ami orosz, de jó néhány európai termék is fellelhető. Baromi sokan voltak - szinte csak oroszul beszélt mindenki, a hely engem abszolút beszippantott és úgy éreztem magam, mint aki nem is Amerikában van, hanem valami Józsefvárosi piachoz hasonló helyen "alkudozik". Na jó, azért ez erős túlzás volt...egyszerűen imádtam az egészet. Eddig is tudtam, hogy az amerikaiak nem tudják mi a jó, de abban a boltban akár egy napot is el tudtam volna tölteni. És hogy miket kaptam?

Normális kenyeret, Pick szalámit, Milka csokit, eredeti fűszerpaprikát, vaníliás és citromos nápolyit egyenesen Bécsből. Össze meg vissza tudtam volna még vásárolni, de valamit hagyni kell legközelebbre is. Ja, és a bolt olcsó. Piszkosul olcsó. Itteni "normál" árakhoz mérve értem. Az összes eladót "Anya"-nak hívták, mindenki eszméletlenül nagyon tipikusan orosznak nézett ki, ment az orosz múziká és nem sok termék nevét tudtam sajnos leolvasni sem, hiányos orosz tudásomnak köszönhetően hehe...megint csak rámjött az, hogy nekem oroszul kell tanulnom és nagyon-nagyon szeretném. Amikor érettségi előtt álltam (testnevelés és a német volt a választottam), annyira nem szerettem az angolt, hogy mindig azt mondogattam, hogy ha végzek a középiskolával, akkor egy életre elfelejtem és oroszt fogok tanulni. Ez Németországban alább maradt, most Amerikában tengődök és tanulom az angolt, khm no igen...érdekes az élet na...de nem adom fel. Nekem valamiért nagyon tetszik az a nyelv, valahogy meglesz esküszöm. Jól éreztem magam, jó fél órát töltöttem ott, vigyorogva járkáltam a sorok között, majd megpakolt szatyrommal távoztam.
Amint hazaértem megterítettem magamnak és csak úgy pakoltam a szeletelt Pick szalámit a kenyeremre. Mohó voltam és a felét tuti meg is ettem, aztán leálltam, mondom ínséges időkre jól jön ez még. Milka csokit haraptam mint a szendvicset - remek, ez semmit sem változott és tényleg a tengerentúlról importálják, fenséges. Azt hiszem erről több dolgot nem is kell szólnom, nekem már szép vasárnapom volt. Furcsa ez is, összesen hat darab Net Cost Market van az egész Államok területén - négy Brooklynban (New Yorkban), egy Staten Island-en, egy pedig Philadelphiában. Most akkor jó helyen lakok vagy jó helyen lakok? :)

Beszéltem pár percet a családdal, majd bevágódtam a gép elé meccset nézni. Bár jók voltak a dánok, a "Nationalelf" száz százalékos teljesítménnyel, csoportelsőként jutott a legjobb nyolc közé, Vivi legnagyobb örömére, sok-sok ember legnagyobb bánatára - ilyen az élet. Bár csak egyszer Magyarországnak is szurkolhatnék...
Gondoltam a sikert megünneplem egy kis fagyival, kocsiba pattantam és irány a Cold Stone - a környék legjobb fagyizója.

Nem bírtam megállni, hogy ne készítsek egy paparazzit:

Most elköszönök. Ha jobban meggondolom, azt hiszem burkolok még pár karéj kenyeret egy kis szalámival, aztán uccu neki hétfő. Legyen csodás hetetek! ;-)

Ajánlanék három filmet a hétre:

- Szemvillanás alatt (lenyűgöző sztori, de szinte senki sem ismeri, az ördög tudja már hogy akadtam rá én is annó. Tipikusan az a film, aminek a végén az állad kaparod össze a flaszterról és utána kell nézned a világhálón, hogy most akkor mi folyik itt - előzetesen nem ér utánanézni!:)

- Colombiana (tavalyi akciófilm, feka hősnővel aki lekaszabol egy egész dél-amerikai drog kartellt. No de a történet nem ilyen egyszerű ám - tessék megnézni! Már csak Chicago miatt is... ;-)

- Törvénytisztelő polgár (szintén szenzációs film az igazságszolgáltatásról. Annó rendőr szerettem volna lenni, talán azért csípem annyira az ilyen sztorikat, kötelező darab. Philadelphiában játszódik hehe :)

És hogy a vasárnapot "tökéletesen" zárjuk, írok egy smst anyukának, hogy mi a holnapi "menü" - mert ugye magától nem közli, válasz a következő:

"Nincs lovarda. Gracenek személyi edzője van délelőtt 9.30-kor, a szemetet ki kell vinni reggel 7-kor. Grace gyakoroljon hegedülni és fusson 20-30 percet. Nincs tészta mint akármilyen fogás, nincs pizza, nincs sajtos makaróni, csak gyümölcsök, zöldségek és protein. Semmi vaj, semmi popcorn, semmi Starbucks termék, kivéve tea. Köszi!"

Ennek előzménye az, hogy elég fontos kérdést szegeztem anyukához, válasz arra semmi. Arról nem is beszélve, hogy holnap 7-kor felkelek csak azért, hogy kihúzzam a két szemetest, majd 9.30-ig bámuljuk egymást a csajjal, mert ugye nyári szünetben nem szabad sokáig aludni. Ő 7-kor elhagyja a házat (mint minden áldott nap) és végignézi majd, hogy kihúzom a szemeteseket az utcára. Hozzá kell tennem, eddig minden hétfőn ő intézte ezt, úgy látszik mostantól ez is nehezére esik. És nem, nekem nem esik nehezemre kihúzni azokat a szemeteseket, kivéve akkor, amikor egész álló nap semmi dolgunk, de keljünk fel 7-kor, amikor neki is két percébe telne.

Azóta még további smst küldtem neki megint csak a fontos kérdésemmel, válasz semmi. Mert az én ügyem mit sem számít...de csak nyugi, még csak vasárnap este van...

És akkor most még egyszer....legyen csodás hetetek! ;-)