Kellemes társaság, kacsalábon forgó palota, isteni csütörtök este

Nem kételkedek tovább; igen is vannak normális családok is. Hiszem, hogy mindenki oda, ahhoz a családhoz kerül, ami úgymond "neki való", lehetnek piszkosul szerencsések, de akadnak kevésbé szerencsések is, na meg olyanok, akik nagyon-nagyon nem szerencsések. 
Csütörtök estére vacsorára voltunk hivatalosak Frejaval Adrijanahoz. Adrijana másfél éves michigani au pairkedés után, rematch által került Maider (spanyol au pair, májusban ment haza) családjához és számomra felfoghatatlan, hogy lehetett ekkora szerencséje, hogy váltás során kipecázott egy ennyire szuper családot. Jelenleg egyedül teng a "palotában" (a család háza), két teljes hétig, amíg a család Londonban és Dél-Afrikában utazgat, vízeséseket bámul, szafarizik és élvezi a Fokváros adta lehetőségeket. Hihetetlen ez is. Adrijana két gyerekre "vigyáz" (?). A nagy fiú 17 éves, jogosítvánnyal rendelkezik és minden reggel önállóan megy suliba is, barátnője van, meg saját zenekari bandája. A tesó egy 14 éves lány, miatta sem igazán kell minden reggel felkelnie a macedón lánynak, csupán annyi a munka, hogy néha iskola után elfuvarozza őket ide meg oda. És azok a gyerekek még normálisak is. Jól neveltek, barátságosak és nem olyan modorral megáldottak, mint az én drága gyermekem. Maider hosszabbított ennél a családnál és soha egy árva szót sem panaszkodott rájuk. No igen, ő sohasem tudta miről beszélünk mi, többiek, amikor percekig tartó panaszáradatunknak nem tudtuk sehogyan sem végét venni. 
Csütörtök este 6 körül, első vendégként érkeztem meg. Három labrador kutya fogadott, mellettük négy-négy macskalábat láttam kikandikálni. A házba belépve azt hittem, hogy egy múzeumban vagyok...majd haladtunk beljebb...és azt hittem egy kastélyban vagyok...majd Adrijana megmutogatta a dolgokat...és azt hittem, hogy ilyen ház (?) csak a mesékben, filmekben létezik...és már totálisan azt sem tudtam hol vagyok. Volt már szerencsém pár módosabb házban járni életem során, de ez körülbelül vetekszik azzal, amelyben Németországban laktam, vagy ahol takarítottam. Egyszerűen mesés az egész, régi stílusú és azt hiszem 200 éves, nagyon flottul, "ódivatúan" van berendezve, de eszelősen jó az egész. Nem tudom elmagyarázni, nem készítettem minden egyes helyiségről képet, de ízelítőt úgyis kaptok, íme:

                                                     egy kis elkerülőn lehet bejutni a házhoz...

                             "csak" négy autó - au pair kocsi, nagyfiú-kocsi, apuka és anyuka kocsi

                                                                            kúria

                                                                       terasz 1

                                                                            terasz 2

                                                                        előétel

                                                                   egyes számú blöki

                                                                      kettes számú blöki

                                                                    együtt a csapat

A polcok tele voltak fényképekkel - a családról lerí, hogy full normálisak lehetnek. Bár nem ismerem őket, de a képre ránézve is megállapítom, hogy közelükbe sem érhetnek az enyémek. A fényképeken George Bush elnökkel pózolnak, meg mindenféle híres emberrel, a lakosztályok tele vannak mindenféle ereklyével, amelyeket a világ összes tájáról begyűjtöttek már. Decemberben Németországban teleltek és az egyik polcon münchen-es sörös kriglik sorakoztak, HB feliratokkal, tipikus német cuccok mindenhol - engem már ott elkapott az "extázis". De voltak Kínában is - onnan is millió szuvenír, jellegzetes kínai babák. Falon képek, ahol a világ leggyönyörűbb tengerpartjain pózolnak. Egyszerűen amikor Adrijana körbevezetett minket, nálam eljött az a pont, hogy nem találtam a szavakat. Ehhez már kevés az "amazing, cool, awesome" meg az "oh my god"...
A fiúnak van egy "zeneszobája" - gitár, dob, akkora tévé hogy akkorát még életemben nem láttam, zenei műszerek, meg talán a világ összes együttesének frontemberével közös fénykép. Tátottam a szám megint...
Három konyha van, csak mentünk és mentünk a házban és nem akart vége szakadni, mármint csak jöttek a helyiségek egymás után. Az egyik konyhát használja a család, másik a nagyfiúnak van ha a barátnőjével ott főzőcskézik, a harmadik pedig csak egy kis mosogatóból, két szekrényből és egy hűtőszekrényből áll, amiben annyi alkohol van, amennyit egy "likőr sztórban" sem látok. Na de nem a megszokottak ám...össze-vissza vizslattam mindent természetesen, de szóhoz továbbra sem jutottam. A ház három szintes, de én simán eltévednék benne. Egyszerűen olyan tipikus, filmes lak. Ránéztem Frejara, szintén nem bírt megszólalni sem. Álomszép hely. Akkora kerttel, hogy abban ötször férne el az otthoni házunk. Trambulin, kiülős, süppedős ágyikók, székek, fotelek, ezer meg millió kis helyiség, ahol hesszelhetsz és élvezheted a bambit. Udvar kellős közepén úszómedence, kristálytiszta vízzel, ami jóllehet olyan 28 fokos lehetett a 37 fokos csütörtök esti hőségben. 
Adrijana készített finom előételt, majd megterítettünk az egyik kinti teraszon (a tíz közül az egyiken) és elköltöttünk egy mennyei vacsorát. Sohasem vacsorázom a családdal, ők sem vacsoráznak. Ha még nem mondtam volna itt az zajlik, hogy anyuka megjön 4 körül a munkából, felhívja a csajt hogy menjen ki, ő kimegy, beszáll a kocsiba és elhajtanak aztán olyan este 10 óra magasságában hallom mindig, hogy hazaértek. Ne kérdezzétek hova mennek és mit csinálnak, lövésem sincs. Nyugalmam van, kajám szintén nincs...de ez most nem is fontos...
A lényeg az, hogy Adrijana tud főzni, nagyon is tud és olyan vacsorát rittyentett nekünk, hogy a tíz ujjam megnyaltam utána. Rizs volt, de valamilyen különleges fűszerekkel és szósszal, főtt krumpli is szintén így, isteni saláta feta sajttal meg öntettel és mindezt Pepsivel öblíthettük le. Magamtól nem veszem meg a kólát, nem is nagyon szeretem. Mivel a családnál mindig csak víz van itthon és kénytelen vagyok azt inni, így lecsaptam a Pepsire és elpusztítottam. Elköltöttük az étket, közvetlen a medence mellett, még mindig olyan 30 fokos melegben, nevetgéltünk, sztorizgattunk és pompásan éreztük magunkat. Olyan ritka pillanatok ezek, amikor nem érzem ezt az egész mindenséget ami itt körülvesz, mintha nem is au pair lennék hanem csak élném az életem valahogyan máshogy és néha jól érezném magam a barátaimmal. Olyankor kicsit el tudom képzelni, hogy milyen lehet itt az élet nem au pairként...

Vacsora közben kezdett már besötétedni és az udvarban megjelentek az apró szentjánosbogarak. Soha életemben nem láttam még ilyen lélegzetelállító látványt, ha nem tudnád mik azok és mit produkálnak, akkor azt hihetnéd, hogy gond van a szemeiddel. Apró kis zöldes-sárgás pontok össze-vissza villognak a fűben, fákon és mindenhol. Pazar volt. Életem első szentjánosbogaras élménye. Sajnos ezt lehetetlenség fényképen vagy videón szemléltetni, látni kell.
Segítettünk bepakolni, majd megmenteni a maradékot - többségében inkább nekem, a drága családom diétája miatt. Adrijana pedig ráírta a kis szeretetcsomagjaim tetejére, hogy "for Vivi", csak a miheztartás végett. Ha ők így, akkor én is így. Nehogy Grace a proteinje helyett az én kis éthordóimat találja meg a hűtőben...
Jó 9 óra körül járhattunk már, kifeküdtünk a medence mellé az ágyakra, egy-egy adag fagyival a kezünkben. Elmondani is képtelenség, mennyire jól éreztem magam, avagy éreztük magunkat. Csütörtök este, Amerikában egy eszelősen finom vacsorán vagyok túl, az itteni legjobb barátaim társaságában fagyit kanalazok a kivilágított medence mellett - és mindjárt csobbanni fogok. Mert csobbanni fogok, naná hogy nem hagyom ki. Direkt bikinivel készültem, tudtam én arról a medencéről már Maidertől hehe.
Úszkáltunk vagy egy órát, a kutyusok lazsáltak a parton - és imádom azokat a kutyákat. Pedig három van belőlük és hatalmasak, én mondom nektek. Sajnos még ők is el vannak hízva, de nem számít. A mi itteni Lassie kutyánkat annyira nem szeretem, imádom a kutyákat, de nem tehetek róla, nem minden fajtát. Ők meg össze-vissza mászkáltak ott, lihegtek mellettem meg nyalogattak, de sokkal jobban tetszettek mint az itteni kutya, ami a családnak van.

Hihetetlen, hogy lehetett ekkora szerencséje ennek a macedón lánynak. De tudom hogy megérdemli, csupaszív ember, tényleg az egyik legjobb barát, akire itt leltem és abszolút megérdemel mindent. Medencézés után beültünk még kicsit tévézni, mivel meg kellett várnunk, amíg leáll a szárító Adrijana százezer ágyneműjével és megágyazunk neki. No legalább már ezt is tudom, hogy kell egy amerikai ágyat bevetni - hát atyaúristen. Úgy higgyétek el, hogy este 11-kor ott szenvedtünk már csak ketten (Frejanak curfew van a kocsira, ami este 11 óra, így haza kellett mennie) Adrijana ágyával, három matraccal, tíz lepedővel, hatvanhárom párnával és szakadtunk a röhögéstől, hogy mi az istent művelünk ott. Fáradtak voltunk már, de a csajnak segítség kellett, én sem tudnék magamtól egyedül elintézni egy olyan ágyat, szóval naná hogy rohanok és segítek. A matracok össze vissza dőltek, az ágyneműt fél órán keresztül bogoztuk, annyira "összecsinálta" a szárítógép, szóval már máshoz nem volt energiám, csak nevetni...


Kedves leendő au pairek! Esetleg valakinek lenne kedve ehhez az életmódhoz? A család éppen a következő au pair után kutat, mivel Adrijana szintén búcsúzik Amerikától októberben...hehe...oké csak viccelek...nem tudom van e egyáltalán olyan, akinek ehhez ne lenne kedve. És ezt most nem is csak a ház miatt mondom, az már tényleg csak a "szükséges" jó, a hab a tortán.

Éjfél körül értem haza, aztán bevertem a szunyát.
Most itt ülök a lovardában, előreláthatólag laza nap lesz. Délután meccs, majd van egy hegedűköröm és péntek esti lazsálás. Szombaton reggel 8-ra el kell hoznom a csajt a lovardába ismét, anyuka nem ér haza. Hát nem örülök neki, kelhetek 6-kor, de legalább itt maradnom nem kell vele. A hétvégét meg majd meglátjuk hogy alakul.

Kellemes napokat mindenkinek! :-)