Az első 3 nap tesómmal, New Yorkban

Augusztus negyedike, szombat délután 2 óra. Megérkezem New Yorkba, a busznál Lilla vár rám. Gyors elköszönős, elbúcsúzós találkozót beszéltem meg vele, ami sajnos tényleg elég gyorsra sikerült - mindössze másfél órát tudtunk együtt tölteni. Tudjátok, ő lakik Princeton mellett és augusztus végén utazik haza, lejárt az éve (most picit irigylem, éppen West Coast trip-en van ő is...). Szóval, Lillától elbúcsúztam...első kör megvolt. Beültünk egy helyre étkezni, rendesen elbeszélgettük az időt, majd megmutatta hogy pontosan hogy jutok ki a reptérre, mivel őt is meglátogatta a bátyja még június végén, így nagyszerűen tudott nekem segíteni és képben volt. Őszintén remélem, hogy otthon valahol és valamikor találkozunk majd még.

Metróval 1 óra volt az út a JFK repülőtérig, egyszer kellett átszállnom a bizonyos Air Trainre. Meg kell mondjam, baromi egyszerű így kijutni egyébként. Valószínűleg ugyanezt játszanám majd be ha megyek haza akkor is, de egyelőre még nem látom át a dolgokat, hogy fogok két bőrönddel és kézitáskával lavírozni egyedül a 'city'-ben...na oké, ezt egyelőre most még hanyagolhatjuk is. Könnyen megtaláltam mindent, majd beálltam a várakozók közé. Lesem a táblát, a kijevi járat negyed órát késik...óóó mondom az semmi...nem lett volna, ha nem ácsorgok már ott idő előtt két órával. Tudjátok ti is, hogy ha vártok valamit vagy valakit, akkor szinte úgy tűnhet, mintha megállították volna az időt. Elmondhatatlanul furcsa érzés volt ott állni a "kapu" másik oldalán és várni valakire. Nagyon-nagyon furcsa, mivel eddig mindig mindenhol csak rám vártak! Szláv nyelveken karattyoló népség vett körül, meg mindenféle kétes alak, újra megtetszett az orosz (szavakat el-elcsíptem hehe), jött a jónép, vonszolták a cókmókot, a karton cigarettát átlátszó tasakokban, a müzlit (?) szintén tasakokban, ölelkezés, vigadalom meg boldogság...egyszer csak megjelent az ajtóban a tesóm, egyből leintettem és már száguldottam is felé - hihetetlenül jó érzés volt meglátni, hozzá szólni és megölelni - nagyon boldog voltam! Gyorsan meg is eredt a nyelvünk, elkezdte ecsetelni az ukrán kalandokat, majd fogtuk az Air Traint, újra a metrót és beszáguldottunk Manhattanbe.
A 'kanapészörfös' srác az Upper East Side-on lakott, Manhattan szívében, Times Squaretől körülbelül 10 percnyi sétára. A lakásához történő odatalálás nem mondható könnyűnek és egyszerűnek - húzni kellett a bőröndöket, szakadt rólunk a víz, ezer fok volt és szerintem bukénk is volt egyfajta (már elnézést a kifejezésért:). Rendőrnéni útbaigazított hogy merre van az arra, az első dolog amibe belebotlottunk a srác utcáján, az pedig nem volt más, mint a Magyar Nagykövetség épülete, elején kitűzve a magyar zászlóval. Jól van mondom, nem lehetünk annyira rossz helyen.

                                                                  welcome to America!

 útbaigazítás...

Jared (az első héten nála szálltunk meg) nagyon kedves és aranyos volt, csak és kizárólag a magassága miatt éreztem magam hülyén, mivel sikerült nálam egy fejjel alacsonyabbra megnőnie - ez még az én 163 centimhez mérve is igencsak alacsonynak számít. Már ahogy a portához léptünk éreztem, hogy ez nem egy 'egérlyuk' lesz, liftbe beszállás, majd süvítünk fel egészen a 11. emeletig. Nyitja a lakásajtót és szavam elakad - kilátás Manhattanre, gyönyörű nappali, külön szobánkban saját bejáratú fürdőszoba és hatalmas ágy, légkondi, tévé, mennyei manna. Körbevezetett gyorsan, váltottunk pár szót, megbeszéltük a fontosabb dolgokat, majd mi ketten húgommal elvonultunk készülődni az esti bulira. Ja igen, aki ismer minket gondolom nem csalódott, hogy mással nem is kezdhettünk volna, mint egy kis szombat esti mókával.

Közben kibontásra került húgom csinos rózsaszín bőröndje is és hogy, hogy nem, de kihullottak belőle túlélőkészletem darabjai szépen sorjában, szinte ordítva, hogy azonnal fogyasszam el őket. Nekiestünk egy Pilóta vaníliás karikának, majd két pofira betömtem az egyik kakaós csigát is a három közül - az érzést és az ízeket elmesélni, lefesteni és lerajzolni sem tudnám! 

már a látvány megérne pár misét

íme egy nem túl előnyös kép rólam muhaha :D

Egy óra alatt összekaptuk magunkat, vendéglátó srácnak közben megérkezett az egyik spanja is, gondoltuk meglepjük őket egy kis hazaival, ami nem volt más mint jó erős házi pálinka. Megszimatoltam, majdnem egyből ki is feküdtem már a "szagtól", mondtuk a srácoknak hogy akkor igyunk már egy pertut - víz volt a fék, szegényeknek pedig látni kellett volna az ábrázatát a feles ledöntése után. Haha, vicces volt nagyon...én pedig október óta nem ittam ilyet, szóval még jól is esett. Útnak eredtünk aztán, találkoztunk Lilivel - aznap éjszaka ő volt a partner a mulatozásban. 

Ezúttal a Hudson Teracce nevű helyre mentünk, értelemszerűen a Hudson folyó mellett helyezkedik el, tetős buli, szép kis rálátással a mindenségre. Már a sorban állásnál belefutottunk magyarokba, odafent pedig találkoztunk Katicával (kedves kis kanadai útitársam volt), és megismerkedtünk Judittal is. Természetesen promoterrel mentünk, így egy árva centünkbe sem került az egész. Bent aztán jött a vodka, zenebona, táncika és 'having fun', jól éreztük magunkat. Ha jól emlékszem hajnali 3 körül léptünk le, jó fél órás séta után hajnali 4-kor ágyba kerültünk és fel sem keltünk délelőtt 9-ig. Ugye milyen sokat aludtunk!? :)

                                                                        Katica és Judit

                                                                     Laura és Katica

                                                                   Laura és Lili

A vasárnapi napon hál' istennek a nevezetességek nagy részét sikerült letudni, megnézni és a tervezettnél sokkal több mindent látni. Most mindenről külön nem is írnék, de jártunk a Times Squaren, az M&M boltban, a Disney boltban, a Sixth Avenuen, a Love jelnél, a Plaza Hotelben, a Central Park leglátványosabb helyein, a Colombus Circle-n, a Rockefeller Center-nél és a Bryant Parkban is. Máig is hihetetlen, hogyan sikerült egy nap ennyi mindent bejárnunk úgy, hogy egyáltalán nem tömegközlekedtünk és meg-megálltunk rövidebb-hosszabb pihenőkre is. 

                                                                    Plaza Hotel

Bryant Park - imádom

Következett a nap csúcspontja, az Empire State Building megmászása. Eddig én kétszer voltam már a Top of the Rock tetején, iszonyatosan tetszett. Úgy gondoltam viszont, hogy New York egyik leghíresebb épületére majd Laurával (tesóm) megyek fel, mégsem hagynám ki azt sem. Este 7 körül indultunk meg, előzetesen online lefoglaltam már a jegyeket, nem kellett sorban állni, mire észbe kaptunk már a 86. emeleten is voltunk. A látványt ugye nem kell regélnem és mesélnem:

Talán némelyik képen már jól látszik, hogy őrületes eső és vihar kapott el ott minket New York tetején, szóval a biztonságiak szépen kezdtek el befelé terelgetni mindenkit. A jó turistának azonban beszélhet az ember - sokan nem hallgattak a szép szóra, "vihar előtti csendben" kattogtatták még odakint a fényképezőgépeket. Mi is visszalógtunk, bevallom. Nem azért fizettem ki annyi pénzt, hogy aztán néhány piszkos ablakon keresztül bámuljak kifelé. Gondolom el tudjátok képzelni miféle állapotok uralkodtak ott a nyolcvanhatodikon, amikor mindenkinek be kellett mennie fedél alá, mivel két perc alatt egy méterre nem láttál el, kint pedig dörgött és villámlott. Ezek az amerikaiak komolyan mondom olyan "kedvesek", hogy mindenkit felállítottak a padlóról aki le kívánkozott ülni - máig nem értem miért nem lehetett a földön ülni?! De ez még semmi; egy árva szóval nem mondták a lent várakozó embereknek, hogy nem lehet egy ideig kimenni a "teraszra", így hiába volt vihar és hiába volt heringparti odabent és odafent, annak ellenére is engedtek fel szépen mindenkit (ja, mert akkor elestek volna pár dollárpapától). Úgy higgyétek el, hogy két órát töltöttünk fent várakozással, mire végre elhúzódott a vihar és ki lehetett menni a szabad ég alá néhány kép erejéig. Csurom vizesek lettünk így is, de esküszöm megérte. Gyönyörű volt a látvány, de ezt a képek viszont nem adják vissza. Hiába van már jobb kamerám, az eső némiképp akadályozott a dologban, annak a kevés képnek is nagyon örülök, amit sikerült elkattintanom.

                                                     drága barátnőmnek ígértem egy képet...

Az Empire State Building szép volt és jó volt, ha New Yorkban járnék és mindkettőre lenne lehetőségem, akkor sem ezt, sem a Top of the Rock tetejét nem hagynám ki, de - ízlések és pofonok - nekem a Top of the Rock tetejéről sokkal jobban tetszett a kilátás és a fenti rész is sokkal jobban meg van oldva (nincsenek rácsok), valamint onnan egyértelműen látni ugye magát az Empire State Buildinget is. 

Mire leértünk szerencsére elállt az eső, röpke séta után a Times Squaren találtuk magunkat és találjátok ki kivel volt megbeszélve találka? Hát Dalmával! Végre valahára összejött a találkozó, nagyon megörültünk egymásnak és körülbelül úgy beszélgettünk, mintha ezer éve ismernénk egymást. Vele volt MZ is, egyik kedves otthoni ismerőse, majd egy beülős, sörözős bárocska felé vettük az irányt. Először megpihentünk a Mekiben egy fagyira is:

                                                                     együtt a csapat

                                                                 Grand Central Station

 :-)

A bárban iszonyat jó volt a hangulat, iszogattunk, nevetgéltünk és beszélgettünk, ha jól emlékszem éjfél körül indultunk haza. És most jut eszembe, hogy Dalmánál is mennyire jó lesz majd végre olvasni a fejleményeket, külső szemlélőként. Ilyenkor annyira örülök, hogy ő is ennyire szorgalmas blogíró. Rettenetesen jó fej csaj, borzasztóan örülök, hogy megismerhettem és személyesen is találkozhattam vele - éppen ugyanolyan élőben is, mint amilyennek nekem a blogja alapján lejött. Róla még úgyis fogok majd írni, szerves része volt a csodás hetünknek.

Amint hazaértünk, nyugovóra tértünk...majd hétfőn reggel arra keltem, hogy tesóm nagyon rosszul volt - elkapott valahol valami fránya hányásos-hasmenéses vírust és alig bírt megállni a lábán. Beletelt pár órába, mire összekapta magát és városnézős formát öltött, de én már láttam, hogy a hétfői városnézésből nem sok minden lesz így. Nem is mentünk messzire, taliztunk Dalmával újra a Times Squaren, majd elsétáltunk a "pakolós" helyre ebédelni, Laura próbált magába tuszkolni egy kis gyümölcsöt, de sajnos nem sok sikerrel. Időközben befutott MZ is, beszélgettünk még egy kicsit és úgy döntöttünk visszamegyünk még inkább a busz indulása előtt a srác lakására pihenni, mert ebben az állapotban nem lehet várost nézni.

Mivel a srác a manhattani félsziget keleti felén lakott (a Hudson folyó mellett), úgy döntöttünk lazsálunk még ott egy fél órát, mielőtt elindulnánk a Philadelphiába tartó buszra. Nem is bántuk meg, a Hudson folyó azon szakaszán ugyanis még én sem voltam, ezt a Pepsi feliratot pedig régóta látni akartam már:

Délután 4 körül útra keltünk - metrók, gyaloglás, Penn Station, bőröndök és csomagok vonszolása. Baromi nyűgösek és fáradtak voltunk, volt száz fok és csak leülni akartunk meg egy flaska vizet. A busz is rendesen megváratott minket, elküldtem az egész Megabus társaságot melegebb éghajlatra párszor, mire 6.40 körül végre felszállhattunk és megindultunk Philadelphia felé. Laura szinte végigaludta az utat, nekem egyelőre nem jött álom a szememre. A késés miatt fél percen múlt, hogy nem késtük le a hazafele induló vonatunkat, de az a mutatványt is megért volna egy látványt, amit leműveltünk a buszmegállótól a vasútig két bőrönddel, kézitáskákkal és egy elszakadt tangapapucsommal. Drága host mamesz akkor alkotott először, ugyanis még amikor New Yorkban voltunk megkérdezte, hogy mikorra várható érkezésünk - írom neki hogy 9-re vagyunk Phillyben, de ott még várnunk kell a vonatra, valószínűleg olyan 10-re érünk Wyndmoorba, legyen olyan kedves és jöjjön ki értünk a vonatra, mivel a kocsit nem vihettem el ez alkalommal a vasútra. Erre amint leszállunk Phillyben a buszról 9 órakor, jön az sms hogy merre vagyunk, sehol nem lát minket...na mondom nagyon szuper, ezek szerint borzasztóan figyelt megint arra, hogy mit írok neki, sikerült 1 órával előbb kimennie értünk a vonathoz, majd írja nekem, hogy szóljak az egyik barátomnak, hogy el tud e értünk jönni és hazahozni minket, mert neki aludnia kell, későre jár és a munka miatt korán kel. Én akkor már nem láttam az idegességtől, végül Adrijana kihúzott volna a csávából, de közben anyuka is írt, hogy oké akkor ott hagyja nekem a kocsim a vasúton, azzal haza tudunk majd jönni. Köszönöm szépen, azt hiszem ez a minimum. Ha odaadta volna szombaton a kocsit, akkor ez mind nem történhetett volna meg. Arról már nem is beszélve, ha figyelt volna arra hogy mit írok... :)

Kedvünket annyira ez nem tudta szegni, fél 11 körül már csinos kis lakosztályomban voltunk és egyből eltettük magunkat másnapra...