Great Wolf Lodge - 3 nap "kikapcs" a családdal

Grace nekem már talán júniusban is említette, hogy ezen a héten jönnek az unokatesói Denverből és elvonulunk majd a hegyekbe egy hotelbe, amely egy hatalmas viziparkról híres. Az unokatesók: két lány, a nagyobbik Hannah 12 éves, a kisebbik Emma 9 éves (akkora mint egy 4 éves körülbelül). Na már most, ha én nem írok sms-t anyukának vasárnap késő délután, hogy mi a terv a hétre és megyünk e valahova, akkor úgy mégis lövésem sincs, mikor közölte volna velem, hogy elmegyünk abba a hotelbe. Mivel én csak Gracetől tudtam és abban sem voltam biztos, hogy nekem is mennem kell e. Jött a válasz aztán, hogy igen mennem kell, mivel itt lesz neki három gyerek és nem nagyon fog bírni velük egyedül, kelleni fog a segítségem.
Így hazaestem vasárnap este, gyorsan összepakoltam pár cuccom még a három napra, majd nyugovóra tértem. Eredeti terv az volt, hogy mennünk kell még a lovardába hétfőn reggel fél 7-kor - ezzel a tudattal feküdtem le. Hétfőn reggel 5-kor jön az sms a harmadikról, hogy nincs lovarda, maradjunk itthon és segítsek Gracenek kicsit kicsinosítani a házat. Megtörtént.
Délután 2 körül ért haza anyuka, bevágtuk a csomagokat a kocsiba és elindultunk a reptérre felszedni a két kiscsajt. Egyedül jöttek, egyedül repültek (nem tudom ilyen esetekben hogy megy ez), anyukának egy reptéri irodába kellett mennie lejelenteni, hogy jött a lányokért, így ő külön várt, míg mi Grace-szel a csomagfelvevőnél. Két órával a gép landolása előtt ott voltunk már, és hála a philadelphiai reptérnek - ahol van ingyen wifi - nem untam el az életem. Megjöttek a lányok, Grace sikoltozott egy sort, mindenki kapott egyen-fülbevalót (azt mondták ez a szokás), én is kaptam egyet. Első ránézésre mindegyikőjük aranyos volt, teljesen mások amúgy, mint Grace. Mindent megköszönnek és udvariaskodva beszélnek vagy kérnek meg valamire.
Útunkat a California Pizza Kitchen nevű hely felé vettük (egyszer én már ettem ott Frejaval). Természetesen egy árva hosszú holmit nem vittem magammal, így szinte megfagytam a röpke két óra alatt, amit az étteremben töltöttünk. Sonkás-ananászos pizzát kértem, iszonyú finom volt. Anyuka kikért egy halom előételt is - avokádó rollok baconben, paradicsommal, sajttal - isteni és mennyei volt. A gyerekeknek nagyobb volt a szeme, mint a szája...kértek levest, kértek külön előételt, de még főételt is. Természetesen mindennek ott hagyták a háromnegyedét. A két vendég kiscsaj nagyon kis finnyás volt - mindegyikőnk vizet rendelt, ők valami színes lötyit, mire anyuka meg is kérdezte tőlük, hogy "jaa, még mindig Jamaicán érzitek magatokat?".
Ja igen, most jöttek haza éppen Jamaica-Miami-Key West-Kajmán-szigetek hajós cruise-ról, ahol 10 napot töltöttek - na mondom, az nem is rossz. A lépést azért nem tartom olyan rosszul, ezek közül kettő nekem is megvolt haha.
Étterem után már nem jöttünk haza, egyből a Great Wolf Lodge felé vettük az irányt, amely jó órányi autóútra található Philadelphiától, a Pocono-hegységben (ha valakit érdekel, itt megnézheti a weboldalt).
Amint a hotelhez értünk, leparkoltunk a bejárat előtt, hogy a londíner fiú elvigye a kocsit és felpakolja egy kis kocsira az összes csomagunkat. Bő tíz hónapja vagyok itt és a londíner fiú személyében láttam meg talán a legjobb pasit, akit amerikai pályafutásom alatt láthattam. Durván jól nézett ki a srác, a nyakamat tenném rá, hogy nem amerikai volt - ezt érzi és látja az ember. Ilyenkor nem szeretem játszani a "nagy család vagyunk, megjöttünk nyaralni a három gyerekkel"-műsort, de hát muszáj volt. A szerencsém annyi, hogy ilyenkor engem általában a negyedik gyereknek néznek, és nem a bébisintérnek. Becsekkoltunk, lecuccoltunk a szobában...

                                                lakhelyem, külön elkerítve, kijárással a teraszra

                                                                   anyuka szobája

                                                                             konyha

                                                                   itt aludtak a gyerekek

                                                                          lobby

                                            ezen a teraszon sajnos nem sokat ücsöröghettem

Az egész hotel valamiféle játék szerint volt berendezve, már első este levonultunk egy boltba, ahol mindhárom lányka kapott egy pálca-szerűséget, tetején valami dísszel. Három egész napon keresztül ezzel a pálcával rohangált az összes gyerek fel s alá a hotelben, mivel a folyosókon különböző csillagok voltak elrejtve és hozzá kellett érinteni a pálca végét, pontokat kellett gyűjteni és a végén nyerni lehetett valamit. Gondolom el tudjátok képzelni, mi fejetlenség van abban a szállodában, ahol hatmillió gyerek áll neki ennek a játéknak - rohangálnak, sikítoznak, hangoskodnak és üvöltenek. Azt hiszem már első este tudatosult bennem, hogy oda bizony nem pihenni jár az ember. Én naiv, azt hittem majd anyukának tényleg csak segítségre lesz szüksége, ehelyett már első este elküldött "kincsvadászatra" a három gyerekkel egyedül, amíg ő a szobában relaxált. Természetesen a három gyerek után körülbelül hat felé rohantam, be a liftbe, ki a liftből, fel a lépcsőn, majd le a lépcsőn - semmi mást nem kellett csinálnom, csak rohangálnom utánuk. Tulajdonképpen ez is anyuka hülyesége, hogy a 9, 12 és 13 éves gyerekek után miért kell futkosnom és felügyelnem őket, fogalmam sincs. 4-5 évesek rohangáltak tök egyedül, mindenféle felnőtt nélkül. Anyuka ezt azzal magyarázta, hogy ha meglát valaki egyedül egy gyereket, akkor elrabolja és ki tudja mit csinál vele - édes istenem, lehet hogy ezek még nálam is több filmet néznek?!
Hétfőn olyan éjfél körül tértünk nyugovóra, én akkor már alig álltam a lábamon és alig láttam az álmosságtól.

Kedden - megint én naiv, azt hittem hogy majd egyből a szuper viziparkban kezdünk, amit már előzetesen kinéztem a nagy üvegablakokon keresztül...

Ennek ellenére mi komótosan megreggeliztünk a Starbucksban (nem hiszem el, hogy ez mindenhol ott van), és elkezdtünk ismét kincsvadászatot játszani. Azt hittem megőrülök már...igyekeztem sóhajtozva odaállni az üvegablakok elé, hátha egyik gyerek megsajnál és mehetünk végre mókázni, ugye amiért éppen ebbe a hotelbe jöttünk, de nem igazán akart összejönni a dolog. A nagyobbik lánnyal nagyon jóban lettem, benne láttam a legtöbb értelmet - egyfolytában kérdezgetett Magyarországról, Németországról (Grace mondta neki, hogy ott voltam au pair), mikor megyek haza, hány nyelvet beszélek és a többi. Ez imponált is nekem, végre valakit érdekel a sorsom. Dél körül aztán végre bevetődtünk a viziparkba - na nem ám anyukával. Menjek csak a három gyerekkel, hullámmedence, kismillió csúszda meg minden, és lehetőleg úgy csináljam majd a dolgokat, hogy a három gyerek mindig ugyanoda akarjon menni. Anyuka addig elment a Spa-ba, mert meg kell csináltatni az új manikűrt és pedikűrt, masszíroztatni is kell. Ez mind rendben is van, de nem tudom azért hol jár nekem prémium, hogy három gyerek után futok egész nap...A vizipark szép volt és jó volt, sajnos sok mindent nem élveztem belőle. Egy órát töltöttünk ott körülbelül, és a család direkt azért ment erre a helyre, mert ott vizipark van - sosem fogom megérteni az itteni gondolkodásmódot, ha van egyáltalán itt olyan. Csúszdán egyetlen egyen sem csúsztam le, a két vendég kiscsaj nem akarta kivárni a sort, Grace pedig utálja az csúszdákat - mily' meglepő.

A hotel nem kínált étkezdét, így különböző éttermek és kajáldák várták a vendégeket, természetesen mindenért külön kellett fizetni. Mindig valamelyik étteremben ettünk, igyekeztem nagy gondot fordítani arra is, hogy kiegyem anyukát a vagyonából - egyszer én is lehetek szemét, így is azt hiszem spórol rajtam eleget. A kedd délutánt lazulással töltöttük és természetesen a gyerekek után való rohangálással, valahogy az a fránya kincsvadászat sokkal érdekesebbnek bizonyult, mint a szuper vizipark. Újra és újra tudatosult bennem, hogy soha többet nem vigyáznék lányokra, egyszerűen nem tudok velük mit kezdeni és borzasztóan idegesítenek. A 9 éves egyfolytában nyafogott és nyávogott, úgy affektált hogy azt bárki megirigyelhette volna. A nap vége felé iszonyú fáradt kezdtem lenni, anyuka megjelent valamikor délután 5 körül és együtt kincsvadászkodtunk. Mondom kell valami fortély, nekem innen lépnem kell tőlük mert nem bírom. A gyerekeket akkor már egyesével tudtam volna lehajigálni a teraszról, olyan szinten idegesítettek. Mindenhol csak leégettek, ötpercenként Starbucksba akartak menni és a 9 éves gyerek minden szívbaj nélkül kikérte az extra nagy kávékat, cukor és tej nélkül. Még anyuka ajánlotta neki...Étkezéseknél is égett a pofám rendesen az éttermekben - egyik oldalról anyuka és Grace vitáit hallgattam, hogy több salátát kell enni, nincs desszert, ne vegyen kenyeret, egyen még egy kis salátát, ne egyen sütit és a többi...másik oldalon pedig a két vendég csaj nyafogott, hogy nekik csak kagyló és garnéla rák jó, mert ők csak azt szeretik (édes istenem, honnan jöttetek?). Anyuka minden egyes dologért reklamált - nem volt jó az asztal ahova leültettek minket, találtak egy apró koszt a késen, meg az ilyen hasonló dolgok. Igyekeztem ignorálni őket, púpig pakoltam a tányérom és temettem magamba a kaját. Vacsi után kicsit megdörzsölgettem szemeimet, hátha észreveszik hogy nem nagyon van ínyemre az egész napos gyerekekkel lógás, anyuka egyből meg is kérdezte, hogy szeretnék e egy kis szünetet. Kapva kaptam az alkalmon, majd közöltem hogy én akkor most visszavonulnék a viziparkba, azért vagyunk itt ugye (na jó, ezt már nem mondtam hangosan). Fogtam magam és egyedül vissza is mentem, hozzászoktam én már ehhez. Csúszdáztam végre, de a szuperebb dolgokon nem tudtam lecsúszni, mert eleve ketten kellett volna legyünk és akármennyire vadásztam olyat, aki egyedül van, az elég ritka volt. Ezek az amerikaiak még a viziparkban is légkondit nyomatnak, de olyan szinten megfagytam már, hogy az valami hihetetlen, így hát nem voltam rest beülni a legmelegebb medencébe, a nagyon meleg vizesbe és ott elmélázgatni kicsit. Nagyon jól esett, totál kizártam a külvilágot és elfelejtettem, hogy hol vagyok és kikkel.
Aznap is éjfél körül feküdtünk le.

Szerdán Hannaht és Emmat alig lehetett kiásni az ágyból (mondjuk kedden is, ezek valahogy nem olyan koránkelős gyerekek), anyuka ott pörölt velük vagy egy órán keresztül. Vizipark továbbra sem volt tervben, Gracenek és Hannahnak időpontja volt masszázsra és pedikűrre, én akkor kaptam az utasítást anyukától, hogy én akkor vonuljak el  Emmával a medencékhez. Addig ő természetesen a Starbucks és a Wellnes között ingázott - az eszem megáll komolyan. Tudnám miért hozatta ide akkor ezeket a lányokat, ha egy percet nem akar velük tölteni. Délelőtt még futkostunk a kincsek után, a gyerekek katasztrofálisak voltak és mivel Emma nagyon nehezen kelt fel, mindenért hisztizett. Kezdték az idegeim felmondani a szolgálatot - én ilyen elkényeztetett gyerekeket még az életben nem láttam, hogy ezeknek semmi ne legyen jó. Ott vagyunk egy olyan szuper helyen viziparkkal, de ez őket egy cseppet sem hatja meg. Kínjukban már azt sem tudták mit kezdjenek magukkal - áldom az eget, hogy nekem nem ilyen gyerekkorom volt. Rosszul voltam az egésztől és számoltam a perceket, mikor indulunk már végre haza.
A szobából szerdán délután 2-ig kellett kicsekkolni, mondanom sem kell, hogy két gyerek 2 óra 5 perckor még a kádban ült és fürdött. Anyuka kapkodott össze-vissza, a legkisebb lánynak pedig 2 órakor jelenése lett volna a Kids Spa-ban, masszázsra és pedikűrre. Ez anyukának tíz perccel az időpont után esett le, így lerohantam a csajjal de már nem akarták fogadni, mivel késtünk, sőt még 25 dollárt le akartak rólunk gombolni emiatt. Anyukának erre el is durrant az agya - de kérdem én, hogy mire fel? Basszus, ha itt azt mondják 2 órára ott kell lenni, akkor nem 2 óra 15 percre kell ott lenni. Ez a baja itt az embereknek, hogy egyszerűen nem rendezett senki és nem tudják mi az a fogalom, hogy valahol időben ott lenni. Iszonyatosan utálom én ezt. Lehet, hogy én túlságosan is időzavarban vagyok mindig, de az is biztos, hogy nem is kések el soha sehonnan. Legalábbis ha rajtam múlik akkor tuti nem. Anyuka visszarohant a Spa-ba a kislánnyal, gondolom kiverte a palávert, megnéztem volna, de még egyszer mondom; szerintem abszolút nem volt jogos. Közben már felrendelte a csomagszállítót pasit a szobába, aki lehordta a csomagjainkat a kocsihoz. Utána még egy Starbucks - mert ugye a kilenc meg tizenéves gyerekeknek kell a koffein éjjel-nappal, majd a kincsvadászat utolsó körei és már indultunk is haza. Megváltás volt. Köszönöm és hálás vagyok, hogy elvittek arra a helyre (oké, tudom hogy munka miatt vittek), de ennyi éppen elég volt, sőt egy örökkévalóságnak tűnt. A még mindig iszonyat jól kinéző londíner pasi előállt a kocsinkkal (rám nézett ám párszor, láttam ám haha:), majd hazajöttünk. Így is volt este 8 óra mire hazaértünk, mert itt-ott meg kellett még állni.
Természetesen amit lehetett lenyúltam és hazahoztam:

És amiért oly' sok időm volt ezalatt a 2 nap alatt, nem más mint hogy off vagyok. Anyuka szabadságon van a héten, így nem nagyon kellett már a segítségem - tegnap csak a lovardában és moziban voltak egész nap, az előbb keltem és már megint üres a ház. Az unokatesók délután mennek haza, a nagyobbik lányt nagyon megkedveltem. Többször is lejött a szobámba, tegnap este megkérdezte milyen napom volt és mit csináltam, tényleg az égvilágon mindent megköszönt, nagyon értelmes. De Gracetől is teljesen különbözik mindkettő, na mindegy.

Most itthon nyugi minden, csütörtökön szinte mostam és a szobám takarítottam egész nap, szerkesztettem a blogbejegyzéseket. Nagyon nehéz volt mindenre visszaemlékezni, mivel most még címszavakat sem írtam fel, hogy mikről kellene majd írnom, de remélem mindenkinek tetszettek a látottak, olvasottak :) Voltam futni is, nagyon jól esett. A család csak este ért haza, szóval nyugalom volt.

Egy dolgot viszont nem értek; anyuka kitette a csekkem a vakációs hetemre (a másodikra ugye) és rá van írva hogy "fél vakációs hét" (half vacation week) és a csekk nem szól többről, mint 98 dollárról. Lövésem sincs, hogy ez megint mit akar jelenteni. Nem fogom most még anyukát ezzel zaklatni, de amint elmennek a csajok ma, már meg is kérdezem tőle. Eleinte nem akartam, mivel a múltkor a másik vakációs hetem pénzéért kellett pattognom és el sem hiszitek mennyire idegesítő már ez is. De ezt azt hiszem már nem fogom annyiba hagyni, mivel 300 dollárral jönne nekem, amit eddig elcsippantott tőlem. Ez a 300 dollár pedig körülbelül nem más, mint a vegasi szállásom vagy a költőpénzem mondjuk San Franciscora. Ne szórakozzunk azért kérem szépen...

Egy másik dolog ami "tetszett": mostam a ruháimat ugye csütörtökön, de a szárítóban benne voltak az unokatesók ruhái - gondoltam jó fej leszek és elpakolom, összehajtogatom őket. Grace ágyára tettem őket, gond nem lehet. Hát hazaér a család és kiabálnak össze-vissza, hogy a macskák összemászták a gyerekek ruháit, akik allergiásak a macskaszőrre, azonnal ki kell mosni újra mindent. Így ugrasztottak engem, menjek el mosóporért a boltba. De előtte anyuka közölte velem, hogy ha elfogy a mosópor akkor szóljak neki, mivel nem tudja mikor van itthon és mikor nincs, de (most figyeljetek!) hogy a mosóport az au paireknek kell ám venniük, ha mosni akarják a saját ruháikat. Na ezen a ponton már azt hittem az agyam tényleg elszáll, hogy ez a nő úgy mégis mi a fenét képzel magáról nem tudom...Egyáltalán nem az au pairek kötelessége, hogy mosóport vegyenek, ha saját magukra mosnak! Az meg a másik, hogy én heti egyszer mosok magamra (most éppen több összejött, egy három adag, mivel mentünk össze-vissza tesómmal), szóval még az sincs, hogy én olyan hú de sok mosóport elpazarolnék. Csak álltam ott bambán és mondtam neki, hogy bocs de ezt nem tudtam. Naná hogy nem tudtam, mivel nem így van. Kabaré ami itt megy, a világ legboldogabb embere leszek október 13-án, ebben holt biztos vagyok. Nem értem minek az ilyennek au pair, ha a legkevesebb pénzt is nehezükre esik kifizetni rá?! Rá fogok kérdezni erre a 98 dollárra is, de ha nem jön elfogadható magyarázat, akkor tényleg írok a tanácsadónak. Az a gond, hogy félek. Hiába van már csak hátra ilyen kevés időm, nekik megvan az új au pairjük és ha anyuka felhúzza magát és azt mondja mennem kell, akkor ezek képesek lennének engem akár még idő előtt is elküldeni. Konfliktuskerülő embernek tartom magam, utálok reklamálni, veszekedni, vitázni és mindent ami ezzel jár, tűrőképességem nem ismer határokat, de ha nálam elszakad a cérna, akkor nagyon el lesz szakadva...

Előttem a hétvége, aztán még jó pár hétvége. Ahogy már írtam korábban, nagy tervek már nincsenek. Szeptemberben még majd egy New York, addig pedig lazsa és gyűjtögetés. Nem biztos, hogy eseménydús bejegyzésekkel tudok majd szolgálni ebben a maradék időben, de igyekezni fogok azért. Az itteni barátaim többsége most nyaral vagy már éppen futkozik ide-oda, mivel hetei vannak hátra. Freja most két hétig itt sem lesz, három hét múlva pedig megy haza. Sokan Kaliforniában vannak, vagy majd most mennek utazós hónapra. Hát ez ilyen, legalább lesz egy kis nyugtom :)

Két kis meglepetés, még a múlt hétről:

                                                        Nagyszüleimtől - nagyon köszönöm!

Egyik kedves olvasótól, Anditól - szintén nagyon köszönöm!