Őrülten izgatott...

...vagyok én most éppen! Szinte még előttem a kis számláló, amikor 2 hónap, 2 hetet meg valahány napot mutatott még, most pedig 3 nap van hátra. Drága húgom pénteken gépre száll, lebzsel egyet az ukrán fővárosban és szombaton végre, 10 hónap után újra láthatom. Őrület ez az egész - talán a miami-i nyaralás előtt voltam legutoljára ennyire bezsongva. Sosem hittem volna, hogy eljönnek majd ezek a napok is. Emlékszem amikor tavaly nyáron Münchenben látogatott meg (előtte áprilisban találkoztunk otthon) és úgy vártam a vasútállomáson, mintha az atyaúristen szállna le a vonatról (...) Körülbelül el tudjátok képzelni, hogy akkor most hogy érzem magam...Nem is rohannék most előre az eseményekkel - ha történnek érdekességek, akkor pénteken jövök még egy bejegyzéssel, de különben meg most meg sem tudom mondani, hogy legközelebb mikor. Nem sok szusszanásnyi időnk lesz ha itt lesz - de ha lesz is, azt sem blogolással fogom tölteni - ne haragudjatok. Utána viszont jönnek majd a beszámolók és természetesen sok-sok kép, sztori meg minden "finomság". Ráadásul szép számmal összegyűlünk ebben a következő 2 hétben magyarok is - végre találkozni fogok Dalmával (aki két nap erejéig a vendégem is lesz), újra látom majd Katicát, valamint Lilit és még ki tudja kiket.

Vasárnap este bombajó hírt kaptam, aminek azt hiszem minden au pair kifejezetten örülne - "holnap (azaz hétfőn) off vagy" - azaz nincs munka. Anyuka nem ment dolgozni, így reggel ő vitte Gracet a lovardába. Kora délután értek haza, egész nap a hangjukat sem hallottam. Ami engem illet, kipihentem a két kipihent napot hehe...9 körül keltem, elmentem a bankba, aztán futni. Itthon egy kis "gym", fürdés, skype a családdal. Hál' istennek ezek az olyan napok, amikor az embernek akár olyan dolgokra is van ideje és van hozzá kedve, amihez egyébként soha. Így történhetett meg az, hogy totális selejtezést rendeztem a házam táján, összepakolásztam nagyjából azokat a dolgokat, amiket tesómmal majd haza kell küldjek és nosztalgiázgattam egyet. Egy régi cipősdobozban gyűjtök mindenféle ereklyét, ami ehhez az évemhez kapcsolódik. Nem volt ez másképp tavaly sem - mozijegyek, repülőjegyek, fontosabb buszjegyek, belépők, képeslapok, pénzérmék, kulcsok, névjegykártyák, apró szuvenírek - ahh, nem is tudom már egyáltalán mi nem lapul abban a dobozban. Tíz hónapja vagyok itt, elég vicces volt visszatekinteni kicsit, hogy mikor merre jártam, mit ettem vagy éppen mit vettem. A számomra legmeglepőbb adatokat a mozijegyek és a kínai étteremben való étkezések hozták (tekintve, hogy annyira nem is vagyok oda a kínaiért) - tizenhatszor voltam moziban a majdnem tíz hónap alatt. Számomra ez rengeteg - úgy higgyétek el, hogy ennyiszer talán egész életem során nem voltam moziban, nem hogy röpke tíz hónap terméseként. A másik pedig - hatszor étkeztem kínai étteremben, erre csak a szerencsesütik jókívánságai által jövök ugye rá. Elképesztő na.
Amin még jókat derültem, az a miami-i hostelből elhozott öt darab, ugyanolyan névjegykártya. Semmi különbség nincs köztük, mégis mindegyiket meg fogom tartani, aztán majd reklámozom őket szerte a világban. Ja, és a fotó alján a két kulcs - a másik miami-i hostelünk szobakulcsa, valamint a széf kulcsa. Ami még vicces lehet, az a Hershey Hotel-es kártya, anyuka nevére szól. Nagy valószínűséggel le kellett volna adnom az utolsó nap, mivel én birtokoltam és az én felelősségem volt, de nagyon úgy néz ki, hogy bukok az ilyen hosteles, hoteles dolgokra.
Én nagyon tudok örülni az ilyen kis apróságoknak, néha sokkal többet érnek, mint egy képeslap vagy akár egy póló. Viszek haza majd mindent, mese nincs. Még akkor is, ha az "csak" egy papírfecni.

Az elmaradt fizetésem kérdése jobbára megoldódott...illetve egyáltalán nem oldódott meg, ugyanis én követtem el fatális hülyeséget még a télen, mielőtt ehhez a családhoz kerültem volna. Az sms-maratont természetesen folytattuk anyukával még hétfőn is, elnézéseket kértem és udvariasan megkérdeztem, hogy akkor mégis majd hány levonásra számíthatok még amiatt, hogy elmentem Miamiba és a nagypapa repülőjegye nagyon drága volt. Aztán végül is kibújt a szög a zsákból és kinyögte, hogy még amikor emaileztünk ugye színt vallottam, miszerint "Lenne egy utam Floridába, ami december óta parlagon hever és le van foglalva, nagyon kivagyok, nem egy szép időszak áll mögöttem és még a fogammal is voltak gondok. Legyen már olyan kedves és szíves, engedjen el arra az útra valamilyen módon, mert irtó nagy szükségem lenne rá." - jó persze, gondolom nem így írtam, de a lényeg hasonló volt. Nem vártam el akkor sem hogy sajnáljon (amúgy is utálom ha sajnálnak), csak minimális megértésre számítottam, amit meg is kaptam, mivel ugye ott voltam a csodálatos Miamiban (hogy az istenben lehet az, hogy még mindig ennyire hiányzik?!). Aztán fejemre olvasta azt is, hogy valósággal könyörögtem és alkudoztam (hát naná, hogy pitizek egy olyan útért basszus) és sajnálatos módon merészeltem leírni egy olyan mondatot, hogy ha elenged Miamiba, akkor nem kell fizetnie arra a hétre. Kellett volna vagy nem kellett volna írnom ezt neki, ez ma már édes mindegy. Mikor ide kerültem, ugye rá 2 napra mondta, hogy mehetek nyaralni, nagypapa jön vissza. Ez rendben is volt, az anyagiakra pedig soha többet nem tértünk rá. Miután megjöttem Miamiból, egy szó nélkül fizetett, én meg talán már arra sem emlékeztem mit ígérgettem össze-vissza, abszolút nem tűnt fel, hogy "jajj most vissza kell adnom neki 200 dollárt" vagy akármi...és akkor most, fél év elteltével ez valamiért neki eszébe jutott, éppen pont az előtt, hogy tesóm jön, éppen pont az előtt hogy röpke két hónap múlva tudja, hogy milyen útra készülök, de ő most játsza a szegény egyedülálló anyukát, akinek nagyon sokba került az, hogy én ide jöttem, nagypapát visszarendelte ide, sőt még Kanadába is elengedett, és miattam fizetnie kellett másnak. Ezt körülbelül így írta le..."a szegény anyukát" eltekintve. Hát erre már tényleg nem tudtam mit írni azon kívül, hogy ezek után el sem fogadnám azt a pénzt, tartsa meg nyugodtan és hagyjuk egymást békén. Azóta békén hagy, nem szólt egy szót sem, megint ultra kedves. Én megfizettem a tanulópénzt - soha ne tégy meggondolatlan kijelentéseket, pláne ne olyan helyen, ahol nagyon jól tudod, hogy a "két szép szemedért" és csak mert irtó cuki meg aranyos vagy semmi nem kapsz ingyen, hanem ez olyan "valamit valamiért" elven működő hely. Ha van három nap szabid, akkor tuti hogy a következő négy napban oltári módon kicsesznek majd veled - ez itt így megy. Igen, talán ez a saját hülyeségem volt. De talán az meg az ő hülyesége (had ne mondjam valójában milyen viselkedésnek tartom ezt most), hogy fél évvel az eset után ez most beugrik neki és egyszerűen nem fizet. Többiektől tudom, hogy visszamenőlegesen pedig amúgy meg sem tehetne ilyet, de nem szólok. Mivel tisztában vagyok vele, hogy valahol neki is igaza van, tuti mondtam annó olyat, hogy nem kell fizetnie azért a hétért. Már csak annyit nem értek, miért nem vonta le mindjárt akkor...?! Végtére is átsiklottam már az ügy felett, rosszul esik és bánt, mivel így is spórolok ahol lehet, talán neki nem is lenne oly' nagy összeg az a 200 dollár, de nekem elég sokat jelent(ene). Hogy is szokták mondani? Okos enged, szamár szenved. Kiütést kapok tőlük az tény. Ahányszor meghallom, hogy anyukától sms, görcsbe rándul a gyomrom - már a találkozásokat is igyekszem elkerülni vele.
(Hiába telt már el tíz hónap, én még mindig nagyon sokszor érzem azt, hogy szinte minden egyes ilyen ügy és dolog azt "kiáltja" nekem ezerrel, hogy nincs itt keresnivalóm...lépjek már tovább...)

Mindenesetre szeretném mindenkinek megköszönni a sok hozzászólást és bátorítást, jól esik hogy ennyien mellettem álltatok - azt hiszem beszélhetek múlt időben, mert ebben az esetben most tényleg én is ludas voltam. Gondolom már sejtitek, hogy természetesen nem szóltam a tanácsadónak. Szóval köszönöm!!!

Viszont nehogy azt higgyétek, hogy ez valamelyest is elrontotta a kedvem - egész szépen és meglepően gyorsan telik a hét. Most éppen abban a fázisban vagyunk, hogy Grace az, aki ultra normális.
A napok lazák - szerda volt a kivétel. Lovarda után irány a Toyota szerviz, ahol két órát töltöttünk el, olajcsere miatt (egyébként tényleg rohadt sokszor kell vinni ezt a kocsit olajcserére, csak mióta itt vagyok voltunk vagy háromszor). Hál' istennek tudtam egy kis netet lopni, így éppen elcsíptem Gyurta Dani "futamát", a végén pedig kedvem lett volna felsikítani örömömben - gondolom az eredményt a többség tudja már. Azért fantasztikusak vagyunk na - amilyen kicsi ország, de mi olyan jól remekelünk.
Olajcsere után be kellett ugranunk a tisztítóhoz, majd a bankba tettem kitérőt, ugyanis rá szerettem volna tenni a három összegyűjtött csekkem összegét a bankkártyámra. Mit ad isten, kifogtam egy elég bugyuta hölgyikét, aki alig volt hajlandó végrehajtani a műveletet, mivel nem volt nálam az útlevelem EREDETI példánya. Ha százszor nem mondták el az orientáción akkor egyszer sem, hogy az útlevelet soha semmilyen körülmények között ne hordjuk magunknál. Ehhez képest körülbelül azzal megyek is valamire, ha bármilyen ügyet akarok intézni - nem hittem volna, hogy még egy szimpla banki csekkbeolvasós dologhoz is elengedhetetlen feltétel. Le bírnám üvölteni ilyenkor a fejüket. Kipakoltam a nőnek az összes létező iratom, ilyenkor azt kell elképzelni, hogy felsorakoztatom előtte a nemzetközi jogosítványom, az útlevelem fénymásolatát a vízummal, a Social Security kártyám, a személyi igazolványom, az otthoni jogsim és ha jól emlékszem ez esetben még a diákigazolványom is megvillantottam. De hogy egyik sem jó, mert nem angol nyelvűek...most az egyszer kivételt tesz, de legközelebb legyen nálam az útlevelem. Hát anyukám, majd ha piros hó esik. Ez esetben én majd megcélzom azt a bankot, ahol soha nem csináltak ebből ügyet. Komolyan mondom ez az ország nagyon kész...

Bank után irány Philadelphia és az énektanár házikója. Én egy órát relaxáltam és zenét hallgattam. Süvítettünk haza, majd öröm volt és boldogság, amikor a postaládában megpillantottam eme lapot:

                    ezúttal keresztanyáméknak tartozom millió köszönettel - ezt most nagyon eltaláltátok!

Egyszerűen gyönyörű ez a lap, lehet nem vagyok normális, de ilyenkor annyira oda bírom magam képzelni...éppen nézegettem, számolgattam honnan kaptam képeslapokat ebben az évben, kétségkívül onnan München környékéről érkezett a legtöbb hehe :)

Vacsiztunk, anyuka 24 órázott szerdán. Szeretem ha nyugalom van. Közben megtalált a leendő brazil au pair és bombázott pár kérdéssel is - egyébként aranyosnak ígérkezik, úgy érzem a családomnak nagyobb szerencséje lesz majd vele, mint velem volt. Szóval igen, szeptember 24-én érkezik majd. Ja és roppant mód kíváncsi volt mindegyikőnk (az enyém is beleértve) lábméretére...ha hoz egy gumicsellót vagy valamit, akkor nem tudom mit csinálok. Így is cipőkből van nekem a legtöbb, nem hiányzik 1 hónappal a hazamenetelem előtt majd még egy pár - no de ezt leszámítva is nagyon aranyos na. Olyannyira, hogy már meghívásom is van Brazíliába. Ő Sao Pauloban lakik, de ezzel egyetemben Rio de Janeiroba is meghívott mivel elváltak a szülei és apuka ott tengeti életét. Vicces volt, mivel kérdezte hogy van e esetleg valamilyen kívánságom, valamit hozzon e Brazíliából majd amit nagyon szeretek. Mondtam neki, hogy igazából nincs semmi extra, de ha el tudná nekem hozni Rio de Janeirot, akkor én lennék a legboldogabb ember a Földön. Mióta az eszemet tudom minden vágyam eljutni oda, ha lehetne egy kívánságom, hogy hova szeretnék elmenni, az Rio lenne. Talán egyszer összejön majd, valójában fogalmam sincs miért éppen Rio. A brazilokért sem vagyok annyira oda, csak egyszerűen annak a városnak ránézek a képére és elég hevesen dobog a szívem...

No rendben, mára azt hiszem befejezem. Örülök az augusztusnak, Grace is örül neki. Úgy érzem ez egy jó hónap lesz. Az sem titok, hogy az augusztus számomra a legszebb és legszuperebb hónap (a május mellett) - mindig ilyenkor történnek a legjobb dolgok. Ez a csütörtöki és pénteki nap előttem már semmi, lehet majd jön még egy "semmitmondóbb" bejegyzés, mielőtt kiiktatnám magam egy kis időre. Utoljára lezsíroztam még az amerikai sráccal is, hogy akkor még mindig igényt tart e társaságunkra ezen a hétvégén - akarom mondani, még mindig úgy állunk e, hogy hozzá mehetünk aludni, 'kanapészörfölni', kinek ahogy tetszik. Természetesen igen. Kicsit izgulok emiatt, de nagyon rendes srác és különben is, sokat úgysem leszünk vele.

Bye! :)