Wohooo!

Ezek a kis 'apróságok' aranyozták be a csütörtöki napom:

Drága Családom gondoskodott róla, hogy remek utolsó hónapnak nézzek elébe és elláttak mindenféle földi jóval. Az életben nem gondoltam volna soha, hogy egy Győri Édes keksznek vagy Forró bögrés levesnek majd így fogok örülni, de velem csütörtökön madarat lehetett volna fogatni. Első körben az egyik Balaton szeletet tömtem csak magamba, majd Princetonban egész nap azon kattogott az agyam, hogy csak érjek haza és megtámadom a barackos-kekszes Boci csokit is. Így is lett, megtámadtam és sajnos már hűlt helye van. Naja, néha tudok mohó is lenni. Pedig nem vagyok nagy édesség-párti, na de kérem...nem akármilyen édességekről van itt szó.

Katica bátorkodott megkérdezni, hogy én mégis mennyi kakaót fogyasztok, mivel ami mennyiséget nekem otthonról ide juttatnak, az már egy ipari mennyiségnek felel meg lassan. Jelzem, hogy nem. Mivel amit húgom egy hónapja hozott, az már vagy két hete elfogyott és hála a magasságosnak, hogy jött az utánpótlás, mert a jóhoz nagyon könnyű hozzászokni és nekem ez az 'ital' valósággal lételemem. Hehe, milyen viccesen hangozhat ez... :-)

A lapot pedig hazaérve találtam meg a konyhaasztalon - jobban mondva Grace találta meg. Drága Mariann! Nagyon szépen köszönöm! Először csak nevettem a látottakon, majd kinyitottam és olvastam a sorokat - ha nem a család jelenlétében lettem volna és nem kellett volna azonnal hegedűre indulni, akkor tuti hogy elsírom magam. Ezek a sorok most nagyon szívhez szóltak.

Egész héten azon agyaltam, hogy "mennyi jó ember egy helyen..."

Kaptam ám még mást/más dolgokat is, bár mindent megoszthatnék itt a Nagyközönség előtt, de sajnos nem tehetem... ;-) A magánélet azért magánélet, talán mindennek eljön majd az ideje egyszer...

Mivel érkezett csomagom, lapom és más egyéb dolgom is, elkerülhetetlen volt, hogy Grace meg ne lássa az egyiken a feliratot, hogy 'Happy Birthday!'

G: Ma van a születésnapod?

V: (hatásszünet, röpke fél perces kihagyás)...tizenegyedikén volt... (legszívesebben egyébként csendben maradtam volna, abszolút nem akartam, hogy utólag "megtudják" vagy akármi - időközben elgondolkodtam azon is, hogy akármikor ha a lovas oktatónak vagy bármelyik különtanárnak születésnapja volt, a család rohant a Whole Foods-ba tortát és ajándékot venni - lényegtelen mondjuk:)

Erre Grace nem szól semmit...Vivi közben olvassa, átnyálazza Mariann szuper képeslapját és hallja, hogy anya és lánya a konyhában sutyorognak valamit...

Megcéloztam a konyhát, Grace hüledezve kérdezi, hogy tényleg kedden volt e a születésnapom?! Még kínosabban mondtam, hogy igen akkor volt...Erre anyuka odaszólt, hogy "Sorry, teljesen elfelejtettük" (aha persze, mondom biztosan...amikor kb. két hete volt szó róla éppen). Annyit nem mondott volna ám utólag sem egyikőjük sem, hogy akkor 'Happy Birthday!', hanem tettek-vettek tovább...na mondom ez kész, ezen az eszem áll meg. Bár ki tudja, lehet majd jövőre ilyenkor csodásan fogjuk tartani a kapcsolatot és felköszöntenek emailben!? 

Telnek a napok, hál' istennek pénteket írunk már. Sok a munka, minden nap fél 8-kor esünk haza. Ami engem illet, reggel 8-tól délután 4-ig szabad vagyok mint a madár - Princetonban futkosok, könyvesboltba járok és intézem a család ügyeit, ha megkérnek rá. Késő délután lovardát látogatunk, majd rendszerint azután még valamilyen különórát. Az idegeimet csak a napi 1-2 órás dugóban állások őrlik fel, de azok nagyon. Elképesztő mennyire nem tudnak itt normálisan vezetni az emberek. Imádok vezetni, de kezd elegem lenni ebből is, mert egyszerűen "akadálymentesen" nem jutok el 'A' pontból 'B'-be. A csajnál annyira felment a pumpa egyik este, hogy minden egyes piros lámpánál elkezdett dudálni az előttünk állóra, mert hogy ő utál várni és haladjunk már, azt hittem kiteszem a kocsiból - mondom én is utálok várni, de ilyet nem csinálhat. Nem szeretem ha utasítgat milyen úton menjek és belekotorászik ott nekem a dolgokba. Ha én ülök a volán mögött, akkor én vagyok a főnök. Haza napközben nem nagyon jövök, ha csak nem történik indokolt eset mint hétfőn és kedden. Egyébként anyuka direkt megkért, hogy ne jöjjek. Szerintem elképzelni sem tudja mit csinálhatok Princetonban egész álló nap, furcsa egy életmód ez is. Járhattam volna ott suliba vagy a YMCA-be...de mégsem tettem egyiket sem. Így alakult, elvegetálok végül is. 

Ma még lenyomunk egy 24 órás műszakot, majd végre szombaton délelőtt megindulok New Yorkba. Sosem volt talán még ennyire szükségem két ilyen csodás napra - mert tudom hogy csodás lesz.

Még egyszer nagyon szeretném megköszönni a Családomnak, Barátaimnak, Rokonaimnak, Ismerőseimnek és Mindenkinek, aki gondolt rám ezen a héten. Akár írt vagy küldött valamit, nagyon hálás vagyok mindenért. Különleges, ámde szuper szülinap volt ez és azt hiszem mondhatom, hogy még csak most jön majd a java. Harminc nap múlva ilyenkor már Los Angelesben leszünk Vivivel, Évinél...

Legyen szép hétvégétek! ;-)