Amerika földjén

Úgy gondoltam írok inkább ma egy bejegyzést, mert nem hiszem, hogy az orientáció és a családhoz való utazás miatt majd jut időm rá, pedig biztos nagyon sokan kíváncsiak vagytok.
Rövidre fogom, lényegesebb dolgok, első benyomások következnek. A bécsi reptéren nem fogtam hosszúra a búcsúzkodást - amúgy sem szeretek, tudom hogy senki sem, de én nagyon nem -, elköszöntem és megindultam az ellenőrző kapukhoz. Először egy nagyon hosszú sorban álltam jó 3/4 órát, csak arra várva hogy ugyan ellenőrizzék már le az útlevelem és a vízumom. Kissé megkönnyebbülve már rohantam is a tényleges ellenőrző kapuhoz, aztán egy nőci kiragadott a sorból, hogy nyugodtan kövessem - én nagy naivan persze gondoltam, hogy majd előbbre kerülök, miegymás. Hát előbbre is kerültem, de közölték, hogy cipőt, kabátot, dzsekit, mindent a szalagra, aztán átvizsgáltak tetőtől-talpig. Utána kinyitották a laptop táskám, majd a kézipoggyászom következett. Ugye egyikben sem volt semmi gyanús, de a nő persze nem tett vissza semmit, már a nyakamon álltak plusz hárman és pakoltam össze mindent a szalagon, kész volt...aztán jött még egy kapu, ahol egy szimpatikus rendőrbácsi tárt karokkal várt, üljek le, tegyem le a cuccaimat...aztán jött a szimpatikus kutyája is, aki körbenyalta minden portékám és mehettem isten hírével. Jó, tudom nem nagy sztori - inkább vicces, hogy éppen engem szúrtak ki. A terminálba is 10 óra után pár perccel estem be emiatt a kis manőver miatt (10.40-kor indult a gép), leültem szusszanni egyet, aztán beszállás. A repülőút nagyon-nagyon kellemes volt, eddigi útjaim közül talán ez volt a legjobb. Egy svéd pár ült mellettem, egész úton Kungfu Pandát néztek. Én egész úton zenét hallgattam, a kétszáz zeném szerintem négyszer lepörgött, de rosszabb útra számítottam. Sőt még aludni is tudtam. A kaja isteni volt, pedig picit féltem, mert alacsony kalóriatartalmú kaját kértem (csak azt nem akartam, hogy elém tegyenek egy zsíros húst), ebédre halat hoztak főtt krumplival, salátával, kaptam gyümölcssalátát is, kis kiflit, kis zsemlét, vajat - pazar volt! Aztán landolás előtt 2 órával jött egy kisebb vacsora, mozzarellával, paradicsommal, salátával, málnás pudinggal. Csak úgy lapátoltam az ételt. Bevallom akkor már nagyon éhes voltam, mivel egész reggel és délelőtt nem ettem egy falatot sem. Aztán megpillantottam Amerika partjait - hát ezt az érzést kívánom mindenkinek, hogy élje át! Most nem is azért, mert elfogult vagyok így az első nap után már, meg nem is azért mert mindenki azt hiszi/tudja/gondolja/véli, hogy ez az Álmok Országa - hanem csak úgy, de komolyan. Az Atlanti-óceán gyönyörű, 10 000 méterről is látni lehetett egy csomó hajót, meg a homokos részt, meg mindent. Aztán csak közeledtünk New York felé - azt hozzá kell tennem hogy időbe indult a gép és negyed órával előbb landoltunk, mint az beígérve volt -, de én esküszöm majdnem besírtam mikor letett a gép a reptéren! Akkor így elkapott a gondolat, hogy "úristen, sikerült; a világ fővárosában vagyok, azon a helyen, amiről sokan csak álmodoznak!" - annyira jó érzés volt, hogy azt elmondani sem lehet. Ezt a new yorki-feelinget tényleg érezni kell, ez valami őrület ami itt van!
Na aztán a bevándorlási hivatalnál végre megtaláltam az osztrák csajt, akivel egy géppel jöttem, de ugye tök későn értem be a terminálba ő már ki tudja hol volt, New Yorkban találkoztunk először. Jó egy órás sorban állás következett ismét, de minden rendben volt, sikeresen beléptem az Államokba. Aztán ez a siker addig tartott, amíg Tinaval realizáltuk, hogy nekem bizony nincs meg a csomagom. Igen, nincs meg a nagy bőröndöm. Ó hogy az a...most majdnem mondtam valamit...persze eddig minden simán ment, miért lenne már meg az a bőrönd?! Megkérdeztünk egy rakodó emberkét, hogy mégis mi történt és azt mondta holnap el lehet hozni a Lufthansa irodájában. Persze választ nem kaptam, hogy a világnak éppen melyik részén landolt az a csomag, ami körülbelül most az életemet jelenti...na mindegy...a feka pasi adott egy papirost, holnap jöjjek, viszlát. Végül is aranyos volt, nem haragudtam rá, amúgy sem tudta volna semmi kedvem szegni :) De Tina unszolására végül bementem a Lufthansa irodájába és megérdeklődtem, hogy esetleg nem tudják e ide kiküldeni, mivel teljességgel lehetetlen, hogy be tudjak érte menni. Na így első körben, iziben meg is csillogtathattam egy ilyen helyzetben angol tudásom, a nővel mondjuk szerintem valami nem stimmelt (vagy ital vagy valami más hatása alatt állhatott), de készséges volt ő is. Én közben próbáltam "megszülni" a stamfordi hotel címét, mivel nem volt nálam, csak a nagy bőröndömre van ráragasztva. Ezt mondtam is neki, adott egy 50 dolláros expressz szolgáltatásra kupont és egy szeretetcsomagot, amiben van egy XXL-es póló, mini tusfürdő, sampon, hajkefe, fogkrém, fogkefe, még körömreszelő is. Szóval gyerekek, legalább már van miben aludnom. Mivel ugye azt nem is említettem még, hogy a kézipoggyászomban az égvilágon semmi más nincs cipőkön, csizmán, táskán és a család ajándékán kívül. Így jártam. Nagyon remélem, hogy holnapra itt lesz az a bőrönd...bár ha nem lesz itt, akkor sem tudja semmi kedvem szegni, ugyanis állati jó itt minden! Előre mondom, mostanában ne várjatok haza! :) A bőröndös ügyek után megtaláltuk a reptéren az Au Pair in America tábláját tartó feka nőcit (itt tényleg mindenki "csoki", a munkás, a buszsofőr, a taxis, a hotel éttermében a tagok, mindenki!), majd megvártunk még egy cseh lányt is, aki szintén Bécsből jött, szintén azzal a járattal, amivel mi haha :D Aztán a feka nőci leadott minket egy feka pasinak, akinek bepattantunk a buszába és már száguldottunk is Stamford felé. Hát én már az úton totál transzban voltam, csak bámultam ki az ablakon mint egy hülyegyerek. Mellettünk száguldottak el a jobbnál jobb kocsik, a limuzinok, mindegyikben vagy üzletember vagy feka ül haha :D Hogy a hangulat a tetőfokán legyen, a sofőrünk max hangerőn nyomatta a feka zenét, néha egy kis Britneyvel megfűszerezve. Úgy éreztem magam mintha egy film szereplői lennénk. És a legszebbet nem is írtam még, ezen dolgok mellé társult az a látvány, hogy átmentünk egy hídon, pasikánk pedig úgy gondolta "felvág" - "na most nézzétek lányok, jobbra Manhattan, balra Bronx!" - úristen!!! És ahogy jöttünk, ahogy vezetett, meg az egész - na már akkor bejött minden. Aztán következett a hotel, Sheraton Hotel (Stamford). Ez pedig mint egy luxusszálloda, gyönyörű, rendezett, szuper! Körülbelül 25-en voltunk eleinte au pairek, egy kedves nő elmondta, hogy mire számítsunk a héten, mi várható, mindenben segít amiben kell. Az összetétel vegyes, van sok "ferdeszemű" - tök aranyosak :), vannak angolok, rengeteg német, finn, svéd - a többséggel még nem sikerült találkozni, szerintem valaki még csak most landol és folyamatosan gyűjtenek be mindenkit. Jelenleg egyedül vagyok még a szobámban is, sehol senki. Az ágyam olyan magas, hogy alig tudok felmászni rá. Gyanítom viszont, hogy a germánok bármelyik pillanatban megérkezhetnek... :) Mindenki lepakolt a szobájában, gyors helyzetjelentést adtam otthonra, lementünk vacsorázni (ez is baromi finom volt, valami szószos tésztát ettem paradicsommal), a hotel dolgozói extra rendesek, mintha nem is tudom legalább kik lennénk annyira sürögnek-forognak körülöttünk... :) Vacsi utáni helyzet van éppen most, nagyjából összekaptam magam, fürödtem, tiszta vagyok és jóllakott, és írom a bejegyzést, csak hogy most már senki ne aggódjon és izguljon, mindenki tudhassa, hogy állatira jól érzem magam már most!!! És nem igazán hiszem, hogy valami is változni fog. Holnap 7-kor kelés (itt most még csak este fél 8 van), aztán egész napos fejtágítás, valamint el kell majd mennem átalakítót venni és várom a bőröndöm, mint a megváltást. Szerda este New York - Central Park, Rockefeller Center, Top of the Rock, Times Square és hasonló finomságok. És nagyon-nagyon várom már Chicagot és a leendő családommal való találkozást is, juhúú! :) Orientációról több bejegyzéssel már nem jövök (utána helyzetjelentek majd), képeket folyamatosan csinálok csak hogy feledésbe ne merüljek, aztán majd jön a bejegyzés is, de az már West Chicagoból.
Ne haragudjatok ha néha összefüggéstelenül, bénán vagy szóismétléssel fogalmaztam, de azért kicsit fáradt vagyok már. Na meg annyi az információ, hogy minden percben más jut eszembe mit kellene írni, annyi mindent tudnék még, de azt meghagyom legközelebbre. Vigyázzatok magatokra otthon! Puszilok mindenkit és nagyon szépen köszönöm az összes barátomnak és ismerősömnek, családnak hogy ennyire aggódtatok értem, jól esik minden egyes üzenet. Nagyszerűek vagytok, ja és innen üzenem, hogy senki ne legyen szomorú, jól vagyok! :)