Panaszáradat sokadik felvonásban

Nem fogok ismét bocsánatot kérni a negatívabb bejegyzés miatt. És valószínűleg nem is fogok soha többet. Azt hiszem ide azt írok le amit akarok és az olvas, aki éppen kíváncsi rám.
A csütörtöki eseményeknél hagytam abba a dolgokat...péntekem szintén olyan semmilyen volt - Alexet reggel elvittem a suliba, aztán szabad voltam, aztán hazahoztam és ismét szabad voltam. Néha nem igazán értem miért kell nekik au pair?!...Sokan tudjátok, hogy nem szeretem a semmittevést és állandóan pörgök, teszek és veszek. Ha van mit csinálni az idő is jobban megy és hasznosabbnak is érzem magam. Hiába van itt a 24 órából nekem 23 óra szabad, ha nem bírok még mit kezdeni vele és hasznosan eltölteni. Oda a fene nagy szabadságom ha a négy fal között töltöm, egyelőre még társaság nélkül. Mert igen ez igen is nehéz, mivel amikor én amikor ezt a hatalmas szabadságom töltöm, akkor a többiek dolgoznak ugyebár. Hmm...egyelőre még nem tudok mit kihozni ebből. Pedig imádom nem semmittevéssel tölteni az időm és tenni is ellene, de még nem megy. Itt ugye mindenhova csak kocsival juthatok el, a városba pedig elmászkálnék egyedül persze, szerintem előbb-utóbb kénytelen is leszek, ha nagyon észre venném már a begyöpösödést... :) A 13 éves srácnak pedig abszolút nincs rám szüksége - számítógépezik, PS-ezik, 2-3 haverjával játszik, gyakorol, házit ír, meccsen van apukával - nem szorul rám és a társaságomra, amit totálisan meg is értek. Csak nekem ez így kicsit unalmas - tuti nagyokat mosolyogtok most otthon, hogy na nekem még az sem felel meg ha ennyi szabadidőm van. Higgyétek el, hogy megfelelne ha...na mindegy nem is ragozom ezt tovább.

Pénteket imádom, a legjobb nap és mindig is az lesz. Ezen és a rengeteg szabadidőmön felbuzdulva, mondom elkérem a kocsit ha már pénz is ütötte ma a markom, elmegyek az egyik mallba és vásárolgatok, körülnézek kicsit. Kellene pár cucc télire...és hogy őszinte legyek sok göncöt nem is hoztam ki magammal. Megyek apukához, szépen kérdezem tőle elvihetem e a járgányt...azt mondta sajnálja, de most nem, mivel még meg sincs az itteni jogosítványom és különben sem találnék oda a mallhoz, mert nem ismerem az utakat. No most ebben csak két kivetnivalóm akad; az egyik hogy a gyereket mindig én viszem mindenhova egyedül és csütörtökön gps segítségével simán odataláltam a sulimhoz is, a másik pedig az, hogy a nemzetközi jogosítványom 3 hónapig érvényes itt és simán vezethetek. Az istenért sem tudtam eldönteni milyen apropóból nem kaptam meg azt a kocsit aznap, de mondom akkor oké, legyen nyugodt és elülök itthon. Így történt, hogy péntek este itthon maradtam. Pedig nagyon szívesen kiszabadultam volna már valamerre. Mindegy így alakult, skype konferenciáztam egyet Évivel és Biankával, megmaradt a pénzem és szombaton kipihenten ébredtem. Ugye mindennek van pozitív oldala is. Ugyanezen az estén (még mindig a pénteknél tartok) végig olvastam ismét a németországos blogom, végig pörgettem kismillió képet és furcsa érzések törtek rám. Nekem olyanom van, hogy nem honvágy, hanem "vissza Németországba vágy" - na ezt most aztán leírtam, de szerintem sejti mindenki mire gondolok :) Jól esett megint látni, mit hogy csináltam ott, akkor és mindent, de mindent az égvilágon minden területen úgy kihoztam abból az évből ahogy csak lehetett és tudtam. És nem volt olyan, hogy a rengeteg szabadidőmmel nem tudtam mit kezdeni, és megállásom sem volt a hétvégéken, és nagyon sokat játszottam a fiúkkal, fociztunk, ping-pongra mentem velük, bicikliztünk, tettem-vettem - és ez itt most hiányzik. Egy bizonyos napi rutin. Mert csak olvastam a sorokat és néztem magam elé, hogy itt vagyok 3 hete és semmit sem csinálok. Mondjuk nem mondhatom, hogy nem teszek a dolgokért és nem megyek az események elé úgymond, de még nem élem át itt az egészet... :) Jajj, de baromi bonyolult vagyok néha...ne is figyeljetek rám! ;)

Aztán ugye vészesen közeledett a hétvége, a Halloween méltó megünneplésének ideje. Már pénteken vagy három üzenetet írtam a luxemburgi csajnak, hogy megkérdezte e a családját az ott alvásomat illetően és hogy mi lesz. Közben kaptam egy házibuliba meghívást egy német lánytól, Jasminetól akivel egy körzetben vagyok. Én legszívesebben Chicagoba mentem volna - naná hogy!!! De csak vártam és vártam...üzenet még pénteken és szombaton délelőtt sem, semmi. Szombaton 11 körül keltem, lezavartam egy kis skypeolást anyával, majd írt végre Kim, hogy nagyon sajnálja, de csak most ébredt fel és valószínűleg otthon maradnak ma, mivel alig élnek, péntek éjjel egy chicagoi night klubban voltak bulizni a másik német lánnyal (....) Most erre inkább ne is mondjak semmit sem, ugye?! Kicsit (nagyon!) ideges lettem, nagyon jól tudják mennyire szerettem volna menni és szabad is voltam, hát nem szóltak, így jártam...azt hiszem rájuk sem számíthatok semmiben sem. Írta a csaj, hogy majd úgyis pótolunk - na persze, csak győzzem kivárni...Annyira mentem volna, hogy ti azt el sem hiszitek. Így nagy ímmel-ámmal és nem túl sok reménnyel, de elfogadtam a német lány meghívását a házibuliba. Szombaton délután -nagyon nagy meglepetésemre - odaadták a kocsit és elmentem a Targetbe feltankolni ezt-azt az esti banzájra.

                                    Még "szerencse", hogy 18 dollárt kicsaptam az ablakon és buli sem volt... :D

Körülbelül egy órát töltöttem ott, majd hazafele Subway - szendvics és már jöttem is. Ettem-ittam, neteztem még picit, majd elkezdtem készülődni. A család nem volt itthon, dobtam apukának egy sms-t hogy hazaérnek e 7-re vagy mehetek e a kocsival...abban a pillanatban értek haza, már jött fel a lépcsőn és mondta hogy elvisz, "nem kell vinnem" a kocsit...de jó...megint nem adták oda. Megmondom őszintén azt hittem majd vihetem. Nem igazán szeretem ha hoznak-visznek, mert akkor kicsit alkalmazkodnom kell. Másrészről ha ez így nekik jó, akkor csinálják csak. Addig sem én fizetem a benzint és még külön sofőröm is van, aki akkor jön értem, amikor szólok. Mondjuk ha hosszabb távon ez így marad, hát nem is tudom...Oké hogy még nem bíznak meg bennem annyira, nincs meg az itteni jogsim és lehet hogy talán el is tévednék valahol, de ha nem gyakorlok az életben nem is fogok hozzászokni.
Nos 7-re odaértem Jasminehez, a német lányhoz. A családja elutazott 4 napra, így egyedül volt otthon. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy valami nagyszerű palotában lakik és csak ámultam és bámultam. Megint bevallom őszintén, hogy jó volt abban a tisztaságban lenni, nem kellett néznem hova ülök le és hova lépek. Ja és van egy macska, aki végig az ölemben ült és simogattam, és imádtam. Mert tiszta volt és nem büdös. A csajszival egy órát beszélgettünk, majd csináltunk pár Halloween-es édességet és horrorfilmeket néztünk - buli és mindenféle jelmez nélkül, ketten voltunk végig. Állítólag sok au pairnek dolgoznia kellett és sokan valamilyen buliba mentek (csak németek)...végül is jól éreztem magam, de nem így képzeltem az egészet. Aranyos a csaj meg minden, csak nem erre számítottam. Megint csak ide lyukadok ki, hogy a németeket itt nem tudom elkerülni és ha barátokat akarok, akkor igen is nyitnom kell feléjük is mert borzasztó sokan vannak és annyira nem válogathatok - nem is akarok. Azt vettem észre, hogy ők abban is érdekesek, ahogy ide kijöttek. Szinte mindenki az első, második családot elfogadta már, nem volt konkrét hely, ahova menni akartak (tőlünk ugye köztudott hogy mindenki New Yorkba vagy Kaliforniába akar), utazgatni sem akarnak, ez a csaj 2 hónapja van itt, de én állítom többször voltam a városban mint ő, azt mondta valahogy ez az üvegkalitka sem mozgatja meg a fantáziáját...
Aztán ugye a másik a dél-amerikaiak, brazilok csoportja. Ők aranyosak és kedvesek, barátoznak is, de mindenki kiskorú, 19-20 éves. Nem lesznek nagy utazók ők sem (úgy látszik tényleg csak én jöttem ekkora tervekkel), és a többségük arra gyűjt, hogy Európába mehessen és ott utazgasson, mivel annál jobb hely a világon nincs is. Ők órákat képesek Európáról regélni, dicsérik, istenítik - nekik az a minden. Öröm hallgatni, úgy látszik ez a sztereotípia nagyon igaz, hogy mi ide vágyunk, ők oda vágynak.
Igen, nehéz itt egyedüli magyarként. Pedig tényleg azokhoz az emberekhez sorolom magam, akik nagyon könnyen barátkoznak és nyitottak. De ez sajnos nem csak rajtam áll, én mindent megteszek. Németországban sem indult könnyen ez, én nem arra vágytam itt sem, hogy 2-3 héten belül már örökre szóló barátságokat kössek, de elég döcögősen indul be a szekér... :D
Szóval ez van most...én annyira szeretnék már társaságot, nagyon össze szeretném szedni magam. Csak egyetlen egy ember kell, akivel nagyon egy hullámhosszon lennék, nem lépne le 1-2 hónapon belül, lehetőleg a városban lakna és és és vele jóban lehetnék, nagyon...

Vasárnap is üdén és fitten ébredtem, a család nem volt itthon, az eső pedig esett. Így azt a tervem, hogy a városba menjek egyedül, azonnal elvetettem. A brazilokkal beszéltem, hogy nincs e kedvük velem tartani és azt mondták inkább otthon pihennek. A németekkel most nem próbálkoztam, lehet kellett volna, de már mindegy is. Éppen mentem fürdeni, de megláttam a kádat és minden jókedvem elszállt. A család már egy hete az én fürdőszobám használja, mert az övükét festik és minden egyes fürdés és ottlét alkalmával hatalmas erőt kell vennem magamon, hogy normálisan tisztálkodjak, mosakodjak vagy éppen fürödjek. Nem szeretném sorolni, mi cuccok voltak és vannak a kádban minden egyes alkalommal...Lehet, hogy át kellene vennem a németek szokását, miszerint egyszer-kétszer fürdenek egy héten?!...A legnagyobb probléma mégis azzal van, hogy körülbelül a fogkefém és fogkrémem is a zsebemben tartva viszem be a fürdőszobába, törölköző mindig a nyakamban, mert nem találok arra alkalmas helyet, ahova letehetném őket. Egyáltalán nem túlzok semmivel és a nyakamat tenném rá, hogy 10 emberből 9-en ezt nem bírnák elviselni. A macska utáni bűz csak ráadás, gratis mondhatni. De végül is az sem nagyon érdekel, hogy ha mindenki azt mondja, hogy el lehet viselni, én nehezen tűröm ez van. Mindenkit szívesen látok vendégségbe, hogy levizitálja saját szemmel ami itt van. Tulajdonképpen most van délután fél 1...és nem érdekel a rossz idő, de azt hiszem nyakamba veszem West Chicagot. Kocsit meg sem kérdezem, hogy elvihetem e, csak megyek gyalog, viszek zenét, keresek egy beülős helyet és eszem valamit. Csak el innen. Nem akarom és akartam az összes pénzem arra költeni, hogy mindig máshol és mást egyek, mert ugye itt teljes ellátásban részesülök. Én éppen hogy a reggelim bírom itt elfogyasztani, azt is a szobámban, mert itt tiszta minden. Jobbnál-jobb ételek, szalámik, édességek vannak a hűtőben, fagyasztóban, mindenhol. Csak nekem egyszerűen nincs gusztusom hozzányúlni semmihez, még a hűtőt is csak nagy ímmel-ámmal nyitom ki. Az összes szalámi és sajt zacskója kutyaszőrös vagy piszkos, mert ugye anyuka azokból eteti a kutyát, kezet pedig nem nagyon mos. És most légyszi ne gyertek nekem azzal, hogy mindenhol ez van, ahol állat van. Mert tanúja voltam, hogy nem, nem ez van. Érdekes a szombati "házibuli" alkalmával tetszett a macska a házban és csillogott minden, szívesen nyúltam volna hűtőkbe, fiókokba és ültem le bárhova enni.

Ennyi most mára. Valószínűleg semmi érdekesség nem fog már történni a nap folyamán, veszem a túrabakancsom és megyek amerre visz az út. Majd jövök valamikor. Ez egy ilyen nap, egy ilyen hétvége. Hiszem, hogy lesz majd minden jobb is. Holnap új hét kezdődik, valószínűleg megint kevés munkával. Bő három hét múlva megyünk Wisconsinba - direkt rákérdeztem a családnál, hogy kell e fizetnem valamit, mert ugye náluk nem lehet tudni és nem kell, mindent ők állnak. Kedden találkozom egy tőlem két megállónyira élő magyarral, aki otthon szembe szomszédja az egyik mamámnak. Iszonyatosan örülök neki, végre magyarral beszélhetek magyarul. A fogam mondhatni rendbe jött, de Sandee-nél rákérdeztem, hogy esetleg nem lehetne e mégis biztosítást kötnöm még - otthon csak az alapot kértem. Ami a telefonkártyát illeti, valószínűleg váltani fogok és a T-Mobilenál teszem tiszteletem, mivel ha már havi 50 dollárt perkálok akkor nem lenne rossz külföldre is telefonálni, mert ez így több mint felesleges. Alig hívok valakit, alig küldök sms-t.
Hmm...azt hiszem most más nincs. Csak az utóbbi napokban megint kimutatta egy kicsit a család a foga fehérjét, ennyi és nem több.
Csak tudnám mivel "érdemeltem" ezt így ki?!...

Higgyétek el, hogy az a mosoly az arcomon nem mindig őszinte - és most nem csak akkorra célzok, amikor az üvegkalitkában ültem - anyáék azt mondták ittlétem alatt akkor láttak a legboldogabbnak, amikor a városban voltam. És én ezt egy cseppet sem cáfolom, mert így van.
Nagyon igyekszem, nem változott semmi és mondhatni küzdök minden itteni dolog ellen, csak emelkednék már felül rajta hogy végre minden percét élvezhessem ennek az egésznek.

Pár kép:

                                                              A másik "autóm" - Buick Enclave

                                                                           Első terasz

                                                                      Halloween cupcake

                                                                     Halloween pizza

                  Michael Jackson kosztümöm, amit sajnos nem tudtam annyira kihasználni, mint ahogy szerettem volna...


Puszik!

És nem kell aggódni, nem padló van, meg a föld mélye, meg a hullámvasút legalja, mert a dolgok, amiket írtam azok állandóak. Van mikor kiírom magamból, van olyan is, amikor nem.
Jajj, ez most nagyon tetszik, köszi Annamari :)
http://www.youtube.com/watch?v=rmVFMSFq0BY