Orientálódás

Tegnap így első nagyobb hevületemben tettem egy olyan kijelentést, hogy nem tudok már írni az orientáció ideje alatt. Csak aztán az történt, hogy amint belépek emailekbe, facebookra, százezer üzenet fogad, hogy meséljek, írjak és tudassam mi van velem, lehetőleg képekkel illusztrálva. Így történik, hogy itt az újabb "adag".
Tegnap sikerült 10 órát aludnom. Mára semmi gondom nem volt, nem küzdök az időeltolódással, semmivel. Egy német és egy francia szobatársam van, mindketten Chicago mellett lesznek au pairek. Jól kijövünk, mindegyikőjük aranyos. Fél 8-kor van reggeli - ismét csak hangsúlyozom, hogy isteni a kaja! -, aztán fél 9-től kezdődött az előadás. Én nem untam, kaptunk egy nagyon jó fej nőt, aki egész jól tudja szemléltetni az egész dolgot. Sokat nevetünk, sokan kérdeznek. Fél 1-kor volt ebéd mexikói kaja (ott gondoltam először arra, hogy otthon ti már valószínűleg túl vagytok az egész napon), aztán 3-ig úgynevezett szieszta. Amúgy csapódok ide-oda, nincs állandó banda úgymond, akikkel vagyok. Ebédnél németekkel és costa rica-iakkal voltam, de tény, hogy a legtöbb időt a németekkel töltöm, valamint az osztrák lánnyal, akivel együtt jöttem Bécsből. Aztán délután egy mexikói és egy cseh lánnyal elmentem a közeli bevásárlóközpontba (mall-ba), szétnéztünk, vettem átalakítót a laptopomhoz, nagyon gyorsan eltelt az idő, 3-ra vissza is értünk. Stamford lenyűgöző!! Annyira jó ez a város is, hogy az valami hihetetlen. Szép, rendezett, jó környék - van minden ami szem-szájnak ingere. Az emberek mindenhol kedvesek, mosolyognak és udvariasak. Akivel találkozom a liftben és életemben most látom először, ő is fülig érő vigyorral kérdezi, hogy mi újság, majd szép napot kíván. Azt hiszem ezt meg tudom szokni, de nagyon hamar! Árad mindenkiből a pozitivizmus. Ahh, annyira imádom már most ezt az egészet, tudtam én hogy jól döntöttem, mikor belevágtam. Aztán a napi előadás második része is megvolt, valamint megkaptuk a fogadó családjainkhoz való eljutás információit is (na ezt most jól megfogalmaztam). Az meetingeken annyi mindenről szó esik, hogy lehetetlen lenne mindent leírnom, vannak olyan sztorik hogy az állam leesik néha. Egyik német csaj csak azért jött au pairnek, mert szerelmes lett egy amerikai fiúba (eddig egyszer az életben találkoztak), a srác valamiért most nem teheti ki a lábát az Államokból és a csaj úgy döntött, hogy ez a legegyszerűbb módja, hogy együtt legyenek. Direkt azért keresett csak New Yorkból családot, mivel a fiú is itt él. Elég szomorú történet, a csajnak potyogtak a könnyei én meg tátott szájjal bámultam, hogy mik vannak...A világ minden részéről vannak au pairek. Egyedüli magyar vagyok, a többség német, francia és brazil. Reggelinél hét franciával ültem együtt, de nem igazán voltak tekintettel arra, hogy nem értek semmit. Oké mondjuk fordított esetben hat magyar társaságában én sem nagyon túloznám el, hogy angolul beszéljek csak hogy egy francia megértse. Európa majdnem minden országából vannak, aztán Dél-Afrika, Thaiföld, Kína, Izrael, Dél-Amerikából nagyon sokan, Új-Zélandról stb...Két lánynak van akkora bazinagy szerencséje, hogy Hawaii-ra megy au pairnek :)
A késő délutáni meeting után este 7-kor volt vacsora, pizza. Finom volt, de pakoltam mellé ilyen-olyan salátát, bagettet, mindenféle mást is...Aztán négy német csajjal úgy döntöttünk, hogy kinézünk a városba. Elvittem őket a mall-ba, ahol délután én már jártam. El sem hinnétek, mennyire nehéz megállni, hogy ne vásárolj fel mindent, olyan olcsó dolgok vannak. Öt dollárért vettem egy felsőt, mivel akkor még abban a tudatban voltam, hogy nincs meg a bőröndöm. Két órát lehettünk kint, majd jöttünk vissza a hotelbe, aztán ki-ki elvonult a szobájába. "Itthon" volt már a két szobatársam is, mindenki hulla. Ja és várt a szeretett bőröndöm is, annyira örültem neki, hogy az valami hihetetlen. Aztán sokkolt a látvány, hogy száz zacskóba van beletekerve, ötszázszor átragasztva meg minden...Bontom mint az őrültek és a bőrönd totál nyitva volt, szóval az említett zacskón kívül semmi sem tartotta egybe. Az az igazság, hogy valahol valamiért valakik nagyon kiszabták a helyéről a cipzárt - inkább meg sem említem, hogy milyen módon küldtem el az Austrian Airlines-t melegebb éghajlatra -, aztán a német szobatársam felajánlotta, hogy eljön velem intézkedni, szólni az egyik nőnek, aki az előadást tartotta. A jelenlegi helyzet szerint reggel jelentenem kell egy másik nőnél az egészet, majd valószínűleg Chicagoba úgy kell repülnöm, hogy a zacskóval körberagasztós megoldást választjuk. A légitársaságnak pedig írunk egy emailt - nem tudom hogy kellemes hangvételű lesz e?! Előre látom, hogy kapok tőlük majd megint valami szeretetcsomag féleséget, legutóbb is ezt csinálták :) Egyébként meg nem érdekel, hogy elromlott. Most lehet hanyagnak tűnök, meg olyan marha lazának aki magasról tesz az egészre, de ezen már kár idegeskednem. Az a lényeg, hogy mindenem megvan és itt van nálam. Csak ez számít. A kedvem pedig nem tudja egy ilyen elrontani, mivel még mindig nagyon-nagyon jól érzem magam! Azt hiszem holnap tetőzik ez majd, valószínűleg akkor, amikor a Times Square kellős közepén állok és realizálom, hogy tényleg ITT vagyok!...

Búcsúzom, már ennyi. Megyek és lefekszem a két méter magas ágyamra, aminek létra kellene a megmászásához és magam mellé fektetem a hófehér macit, ami már-már fekete lett a bőröndöm ide-oda cikázásának következményeként...
Hamarosan jövök! ;)