Indulásra és Amerikára felkészülve - az utolsó bejegyzés itthonról

Hát tényleg nagyon úgy fest a dolog, hogy hétfőn útra kelek..."Hihetetlen és felfoghatatlan" - körülbelül ezt mondogatom mindenkinek. Ne izguljatok, nem merül ki ennyiben a szókincsem... :D Szerintem még nem is érzékelem teljesen a helyzet "súlyosságát" - itt most jó értelemben vett "súlyosságra" gondolok :) Amikor tavaly október, november körül Németországban még csak álmodoztam erről az egészről és Amerikáról, olyan távolinak tűnt minden. És valójában az is volt. Most pedig itt vagyok, két napra az indulástól. Két napra a nagy úttól, az amerikai au pairkedéstől, egy karnyújtásnyira mindentől. Azzal, hogy azt mondom hihetetlen, azzal még egyáltalán nem fejeztem ki magam. Erre szebb és jobb szó szerintem a világon nincs. Hétfőtől Amerika - a hely, amelyről sokan csak álmodoznak - rám vár. Kíváncsi leszek, hogy mit tartogat számomra az Ígéret Földje?!...
A hetem mondhatni zsúfolt és eseménydús volt. Az utolsó nagy étkezések hehe, az utolsó találkozások, az utolsó buli - mindenből az utolsó, egyelőre. Aztán pakolni is kellett...és bevallom ezt a részt szívesen átruháztam volna valaki másra, mivel nem szeretek pakolni. Ha 2 napra kell menni valahova akkor sem, hát még ha egy évre és ráadásul még az is meg van szabva hány kilóval... :) Tulajdonképpen már a múlt héten írtam egy listát azokról a dolgokról, amiket mindenképpen magammal szeretnék vinni. Ruha nem sok szerepelt rajta, nagyobb hangsúlyt fektettem a többi dologra. Sapka, sál, meleg pulcsik és dzsekik vannak - még egyszer köszi a tippeket Melinda! :) A súlyok meg majd hamarosan kiderülnek, így első ránézésre és fogásra stimmel minden.
Hogy izgulok-e?! Mert ugye mindenkinek ez az első kérdése - nem, még mindig nem izgulok. Izgatottnak izgatott vagyok és inkább kíváncsi. Pedig egyébként meg már most meggyőződésem, hogy hétfőn ez az izgulás téma majd triplán kijön rajtam és túlszárnyalja a matek érettségi és hasonló dolgok előtt észlelt érzéseimet is, de hát majd csak túl leszek az egészen. Írtam már, hogy hajlamos vagyok mindent túlpörögni, túllihegni...és ez ebben az esetben nem lesz máshogy. Németország előtt azért nem így voltam - óóó az itt van a szomszédban, ünnepekkor jövök, sziasztok. De ez most más szitu lesz. Hétfőn ha kilépek majd az ajtón, akkor tényleg úgy lépek ki, hogy egy évig nem jövök. Úgy nézek rá a kutyusra, hogy egy évig élőben biztosan nem fogom látni. Úgy köszönök el mindenkitől, hogy onnantól kedzve egy éven keresztül 1oo%, hogy csak az internet zseniális tudásának köszönhetően látjuk egymást és tartjuk majd a kapcsolatot. Az, hogy egy év sok idő e? Ez nagyon ember és - szituációfüggő. Mihez képest sok...Nekem a tavalyi év úgy elröppent, mint a pinty. Egy másodperc volt szinte.
Ha mégis egy dolgot ki kellene emelni, ami miatt félek és izgulok; az az angol. A nyelvvel való boldogulás. Mindenki tudja, hogy nem érzem magam biztosnak angolból. És ezt most nem úgy mondom, mint az, aki keni-vágja a témát és "csak úgy" mondja, hogy "ááá én sem tudok ám semmit" - én tényleg nem érzem biztosnak. Persze azért megyek, hogy ezt orvosoljam, de eleinte nehéz lesz megszokni, hogy hadarnak, hogy szlengesen beszélnek és hogy igenis lesz olyan szitu, amikor valamit nem fogok érteni. Fel vagyok készülve mindenre. Célom pedig van és ha egy év múlva ilyenkor azt fogom mondani, hogy oké, tényleg tudok angolul (olyan tudás, amire azt mondom hogy igen, ez így rendben van), akkor mondom majd, hogy izgulni is megérte. De hát minden kezdet nehéz. Az angol pedig fontos és nekem jelen esetben ez a legfontosabb, hogy minimum olyan szintre hozzam az angolom, mint amilyen a németem. Ezért kint mindent meg is fogok tenni. Viszont így időközben arra is rájöttem, hogy nekem mindig a német lesz az a bizonyos nyelv, az első. Amelyiket az ember szereti, amibe időt és energiát fektetett, amit először tanult. Tudom én, hogy a világ talán legrondábban hangzó nyelve, de nekem mégis valamért a "deutsch". Imádom beszélni. Na abban meg már csak reménykedni tudok, hogy az angolom fejlődésével párhuzamosan a németem cseppet sem fog elhanyagolódni és rosszabbodni... :) Jajj, de hagyom már ezt a nyelv-témát, vajon kit érdekel ez, amikor van jelenleg fontosabb dolog is?!
Na jó, ha már ennél a résznél így leragadtam az imént, meg kell hogy említsem, hogy elég sok lánnyal felvettem a kapcsolatot az elmúlt két hétben. Írtam egy német csajnak, akivel az orientáción is együtt leszek, majd jön tovább és Chicago egyik külvárosában lesz au pair, egy clusterben leszünk. Rendkívül aranyos és segítőkész, majd pár email után felajánlotta, hogy bevesznek a facebook csoportjukba, ahol leendő au pairek tagok, mindenkinek látható minden adata, honnan indul, hova megy, hány gyereke lesz, hogyan és mikor utazik tovább a fogadó családjához - hú, szóval megörültem és tényleg nagyon hasznos ez így. Ja igen, azt hiszem 40-en vannak ebben a csoportban, ez akkor nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy 40 német au pair tuti lesz az orientáción - én vagyok az egyetlen külföldi a csoportban - hát nem aranyosak?! :) Ja persze, mert az imponál ám nekik ha valaki beszéli a nyelvüket és tátott szájjal kérdezgetik, hogy jön ez nekem, hogy ennyire jól tudok németül - hát mondom figyi, errefelé két nyelvet oktatnak és bár nem értem milyen apropóból, de a német baromi fontos, és hát így esett az egész. Na meg az előző au pairkedésem is rásegített a témára, szóval örülnek nekem úgy veszem észre. Én meg örülök nekik, hogy ennyien vannak és már most így "fogadnak", látatlanban.
Szóval, Donna (leendő host anyuka) megírta utolsó nekem címzett emailjét a héten. "Az egész család izgatott és nagyon várjuk, hogy végre élőben is találkozzunk. Eddig eléggé elfoglaltak voltunk segítség nélkül, alig várom, hogy újra legyen au pairünk. Az orientáció alatt valószínű még fel foglak hívni, csak köszönni. A chicagoi reptéren pedig x éy y helyen fogok várni rád, egy Vivien felirattal ellátott táblával. Szép hetet, jó utat! Hamarosan találkozunk!" - valahogy így néz ki az egész. Hát nem édesek ők is!? :) Alexel (leendő host fiam) is majdnem minden nap tudok csevegni, még mindig rettentő szimpatikus kölök. Ahogy eddig leszűrtem, eléggé el van havazva, mindig éppen siet valahova - ilyen-olyan edzésre, sulis táncra, meccsre. Szeretem én ha zajlik az élet.
Jaa, és megkaptam a New York-Chicago járatom adatait is, most már tényleg. Amúgy, most nem azért, de olyan nagyon örülök, hogy este fogok Chicagoba érni és majd madártávlatból láthatom már eme csodás város esti fényeit, minden széppel és jóval együtt. Wohooo, fantasztikus lesz!!! Egyébként már Chicagoba is két német lánnyal repülök, ugyanazzal a járattal és mindkettőt Jennifernek hívják.
No és viszem a nyarat, meg a jó időt. A többi csaj hívta fel rá a figyelmem, hogy New Yorkban és Chicagoban is 25-26 fokokat ígérnek a jövő héttől - na kérem, még a végén a "télből nyárba" megyek. Felőlem jöhet a nyár, abból sosem elég. Örülök, hogy legalább ott jó idő lesz. Alexel éppen a napokban csevegtem, mondtam neki, hogy itt még mennyire jó idő van (volt), vénasszonyok nyara stb. Chicagoban és környékén akkor már 2 hete csak esett az eső, az ő elmondása szerint és még vicceltem is azzal, hogy ne aggódjon, majd ha megyek akkor viszek egy kis nyarat - és hát ez most nem valóra válik?! :D
Most lassan itt végét is veszem már a dolgoknak. Ha a "nagy semmiről" ennyit bírok írni, akkor mi lesz majd a kinti tudósításokkal?! Na jó, megígérhetem hogy rövidebb leszek majd... :) Előre is nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki "követ" és olvas. Ex-au paireknek, jelenlegieknek, leendőnek egyaránt, családnak, barátoknak, ismerősöknek, kutyáknak és macskáknak is, na meg azoknak akiket "csak úgy" érdekel! Próbálom majd sok szép képpel érdekessé tenni az egészet és bevallom, kicsit reménykedek abban is, hogy leendő sorstársaimnak nem csak vagy nagyon keletre, vagy nagyon nyugatra fog húzni a szívük, hanem esetleg felcsillan a szemük egy-egy Chicago környéki host család láttán is. Szóval na, remélem ösztönzőleg hatok majd néhányótokra. Igyekezni fogok... :) Én szeretettel várnék a közelembe mindenkit.
Ma este lesz még egy "búcsúbulim", túl vagyok már egy alacsonyabb létszámú "osztálytalálkozón", vasárnap családi ebéd, majd az elköszönések, aztán heló-szia Bécs, viszlát Magyarország, viszlát Európa...
Legközelebb már kintről - talán az orientációról - fogok jelentkezni. Ewe, jó utat kívánok neked - gondolok majd rád! Szilvinek (az utánunk soron következő au pair-jelöltnek) pedig kellemes egy hónapot még itthon! :)

És végül egy idézet, már a német blogomon is nagy sikere volt:
"Az otthon felejtett emlékek, család, barát- ismerős, mindig állandó lesz, hisz mindenkinek az maradsz aki voltál, ha ő is akarja. De a múltból nem tudsz várat építeni, építs hát a jelenből, és a perceket éld a mával, a holnapod már lépés a jövő felé. Nem számít kivel élsz, vagy ki nélkül, mindig a célod lebegjen előtted. A szabadság pedig akkor élvezetes, ha repülsz mint egy kismadár, és mindenbe belekóstolsz, ami vágyat kelt benned. Hiszen a szeretetnek is egyetlen törvénye van. Úgy hívják: szabadság."

Puszi mindenkinek