Fantasztikus vasárnap

Azzal kezdeném, hogy kifejezni sem tudom mennyire hálás vagyok a sok üzenet, email és komment miatt, de sajnos bármennyire is szeretnék nem tudok mindegyikre válaszolni. Tényleg sokan írtok, sokan kerestek meg, igyekszem nem kivételezni senkivel és visszaírni, de sok időm venné el és inkább írom a blogot, így tudtok rólam mindent. Persze segíteni nagyon szívesen segítek akárkinek. És még egyszer nagyon szeretném megköszönni a bátorító és biztató szavakat, dicséreteket, mindent - tényleg nagyszerűek vagytok! Olyan hihetetlen ez, a többségeteket körülbelül nem is ismerem, csak összehoz minket ez az egész au pairkedés vagy blogolás, érdekes az élet.

Megígérem továbbá, hogy igyekszem rövidebb bejegyzéseket gyártani...és talán többször kevesebbet. Szinte elképzelni sem tudom mit gondoltok, amikor meglátjátok az új bejegyzést, görgettek lefelé és csak a sok betűt látjátok mindenhol... :)

Most pedig szeretnék kicsit a mai napomról, azaz a vasárnapról írni és már itt sem vagyok, elteszem magam holnapra. Szóval pár német lánnyal és egy hollanddal volt megbeszélve, hogy délután találkozunk. Én már délre bent voltam a városban, mert a csajok azt mondták, ők délelőtt inkább alszanak, délutánra shoppingot terveztek és majd találkozunk azután, miután én megmásztam a Willis Towert. No igen, körülbelül egy órát töltöttem fent a toronyban és egyedül voltam. De nem bánom, mert így is rettenetesen jó volt. Az a hely egyszerűen döbbenetesen jó. A kilátás csodálatos, szép idő volt, láttam mindent és senki nem tolongott az ablakokhoz, mint az őrültek. Hmm...és ugye van ott pár - hogy is mondjam - "üvegkalitka" is, ahova kilépsz és magad alatt találod a nagy semmit. Az USA legmagasabb épülete, 527 méter magas és 110 emeletes. És igen, leküzdöttem minden félelmem és kiléptem abba az "üvegkalitkába". És inkább nem is néztem lefelé csak megkértem egy nénit, hogy csináljon rólam képet és már kúsztam is ki onnan. Kicsit erőltetett a vigyor, remegett kezem-lábam és izzadt a tenyerem, torkomban dobogott a szivem - ne tudjátok meg milyen érzés olyan magasan állni majdnem a nagy semmiben (mert ugye ha ott állsz alattad SEMMI sincs) olyan szintű tériszonnyal mint amilyen nekem van - húú hát az adrenalin szintem az egekben volt szerintem. De, apának megígértem, hogy lesz ott képem, rá merek majd ülni az üvegre - ez a kedvenc épülete hehe :) Na, de büszke voltam magamra, hogy tényleg meg mertem csinálni...ezt mindenkinek éreznie kellene, szuper - már akinek nincs ekkora tériszonya, annak biztosan! 

A torony után bevettem a várost - Loop, Millenium Park, Michigan Ave, csináltam sok képet és gyönyörködtem a látványban. Piszok nagy mázlim volt, 20 fok és szikrázó napsütés. A német csajok nem sokkal 2 óra után hívtak, hogy a éppen a Michigan Ave-n vannak a Water Tower Place nevű bevásárlóközpontban, menjek oda. Oké, miért is ne!? Úgyis eredetileg is az volt, hogy velük találkozom. Egyből megtaláltam a helyet - Németországban hagyott barátnőknek üzenem, hogy itt nincs gond a tájékozódó képességemmel, még sehol sem tévedtem el pedig mindenhova gyalog mentem :) - valami 6-7 emelet volt azt hiszem, csupa luxus és pompa minden, sok márkás üzlet, sok étterem, ez-az-amaz. Találkoztam a két német lánnyal és a hollanddal, őt nem ismertem még. Mivel 10 perc után igen csak úgy festett a helyzet, hogy ők bizony egész nap shoppingolni akarnak, ott hagytam őket. Hát ha ők ebben lelik örömüket, ám legyen. Remélem nem tűntem annyira bunkónak, de én szerettem volna kihasználni, hogy ennyire szép idő van még és lehet menni és látni dolgokat. Különben sem vásárolni mentem be, azt tudok itt helyben is hét közben. Így elindultam egyedül bejárni még pár helyet. Megmondom őszintén néha jobban is szeretem ezt, mivel a magam ura vagyok és oda megyek ahova akarok, nem más mondja meg nekem. Lementem a Michigan-tó partjára...hát halljátok, az a hely gyönyörű (mármint egész Chicago az, de ez a része a városnak), abszolút megfogott. Én csak egy világváros mellé akartam jönni, sok magas épülettel és felhőkarcolóval, lehetőleg óceánnal. Helyette kaptam egy tavat, de azt kell mondjam, ha nem tudnám az életben nem mondanám meg, hogy az csak egy tó. Annyira gyönyörű és nyugodt. És az emberek futnak, meg kutyát sétáltatnak, relaxálnak és csak nézelődnek. Olyan csuda jól éreztem magam, hogy az hihetetlen. Hmm..nyugalom szigete...ez azt hiszem majd nyáron fog igazán tetszeni, amikor lehet strandra menni és fürdeni. Azt mondják a nyarak itt forrók és alig esik eső, jeee :)

A tópart után tovább mentem a Navy Pier felé. Chicago vidámparkjának nevezném, vagy inkább szabadidő park? Nem is tudom...óriáskerék, ringlisek, éttermek, üzletek és az egész benyúlik a tóba. Szenzációs! Sajnos időm már nem volt rá, hogy végig is sétáljak rajta, de így is sikerült lőnöm pár képet...

Ide biza visszatérek még, mert ugye fel kell ülni arra a kerékre és be kell járni az egészet, nagyon-nagyon tetszik a hely! Abszolút megvan a varázsa. Aztán lassan vissza sétáltam a pályaudvarra...ez egy jó hosszú séta. Mire odaértem láttam, hogy a vonatom 6.40-kor jön csak haza (akkor volt 4 óra), bumm akkor azt hiszem van egy kis időm...Hova máshova is mentem volna, mint a Starbucksba - komolyan mondom nagyon viszi a pénzem, de most mentőövként szolgált és még wi-fi is van jee :D Ott elütöttem másfél órát, a maradékot pedig a pályaudvaron. Ugyanúgy értem haza, mint tegnap este, apuka pedig jött értem. Holnap ismét hétfő és rég aludnom kellene már...ne haragudjatok, hogy kicsit összecsapott lett most a dolog, remélem azért némiképp átjön, mennyire szuper helyen vagyok és mennyire imádom ezt az egészet. Ohha, még amit szerettem volna elmondani - megvolt az első itteni Mekis élményem és bár nem vagyok nagy rajongója a helynek, de kifejezetten jobb a kaja itt mint otthon vagy a németeknél volt. Szóval jól laktam. Ja igen, még azt tegnap elfelejtettem mondani, hogy amikor találkoztam a brazil au pairekkel, akkor Bianca úgy mutatott be engem, hogy "ő itt Vivien, Németországból" - heee? persze néztem rá balgán...mire kiderült, hogy a tanácsadóm azt mondta a többieknek, hogy német vagyok, remek...nem tudom honnan szedte, de lényegtelen is. Attól, hogy beszélem a nyelvüket még korántsem vagyok az, isten ments... :) Amúgy nagyon remélem, hogy tényleg szert teszek majd olyan igaz barátokra is, mint anno Németországban. Kicsit hiányzik az, hogy ott megvolt a 7-8 fős bandánk és mindig mindent együtt csináltunk. Igaz, hogy magyarokkal voltam körülvéve, de nekem most itt egy picit nehéz...nem is azt mondom, hogy nehéz, inkább furcsa még. Mert ugye mindenki csak keresi azért a hazájából valót...brazil a brazillal, francia a franciával, német a némettel. És igaz, hogy a brazilok végig angolul beszéltek mikor együtt voltunk, tekintettel voltak rám, de 7-8 hónapja itt vannak már, belecsöppentem egy totál összeszokott bandába, így azért nem mindig könnyű. A németekkel csak azért van iszonyú nagy szerencsém, mert értek a nyelvükön, különben szerintem le lennék ejtve...ők ilyenek...Mégis úgy érzem ezen a dél-amerikai vonalon kellene "elindulnom", annyira aranyosak és barátságosak. Azért az "kemény", hogy egyedüli magyar au pair vagyok itt, hehe. No de hát számít?! Így is úgy is meg fogom állni a helyem, nem kell engem félteni. Lételemem a társaság, szóval rajtam nem múlnak a jól kialakított kapcsolatok. Nem vagyok egy zárkózott személy sem, nagyon szívesen ismerkedek és igyekszem mindig barátságos lenni. Majd kiforrja még magát ez is... :)

Óóó igen, ami még furcsa...mi Európában kicsit olyan csendesebbek vagyunk úgymond, arra értem ha ülünk a vonaton, buszon, akármin mindenki zenét hallgat, újságot/könyvet olvas, vagy éppen szórakozik a telefonjával - itt az emberek valósággal túlüvöltik a zenét a vonaton, amit éppen hallgatok. Annyira furcsa, be nem áll a szájuk... :) Majd egyszer összeszedem, hogy eddig mit/kit milyennek látok...Most viszont tényleg megyek aludni, éjfél múlt, 6.30-kor kelés. Olyan rossz, hogy éppen csak hétfőn kell 6.30-kor kelnem...jelenleg leszakadnak a lábaim és már körülbelül azt sem látom amit írok.
Kérlek nézzétek el nekem, hogy ez ilyen össze-vissza, kesze-kusza bejegyzés lett, csak írtam ami jött és eszembe jutott. Nem rám vall, ezt tekintve mindig tök alapos és olyan részletekbe belemenős vagyok...na majd legközelebb...ilyen hétvége után ti is ki lennétek purcanva, húú de baromi sokat sétáltam, te úristen... :)

Azért remélem élvezhető, képekkel próbáltam azzá tenni. Apa, ajánlom hogy az "üvegkalitkában" ülős képem legyen otthon a háttérképed! ;)

Csók a családnak, puszi & ölelés mindenkinek 

:)