Orientáció 2., NEW YORK CITY, Welcome to WEST CHICAGO

Annyi mindenről tudnék írni - de mindezt egyszerre - hogy azt sem tudom hol kezdjem. Kicsit néhány helyen majd lehet kacifántos leszek, kérlek nézzétek el nekem! Ott fejeztem be, hogy kedd - orientáció. Ezt
illetően nem is nagyon van miről írnom, annyit el kell hogy mondjak, hogy én nem "túlélésként" éltem meg ezt az egészet, nagyon tetszett. A szerdai előadáson voltam már kicsit kínban, de a többit kifejezetten
élveztem. No persze mondjuk ha az elsősegélyt nem azok a figurák tartották volna, akik tartották, akkor lehet fele ennyire nem élveztem volna. Minden infót megkaptunk, mindent elraktároztam. Száz tizenketten
voltunk au pairek a világ minden részéről. Hogy is mondjam, a "nemzetiesedés" meglátszik. A cseh lányban kicsit magamat (és a magyarokat) láttam, a franciák szerintem fenn hordják az orrukat és nem látnak a
nagyképűségtől, alig hajlandóak megszólalni angolul, de be nem áll a szájuk franciául. A thaiföldiek, kínaiak mindig mosolyognak, kérdeznek és nagyon közvetlenek. A brazilok, afrikaiak szintén. A németek csak hozzák a tőlük megszokott formát. Így, hogy kicsit "maguk közé engedtek", végre betekintést nyerhettem világukba; mindenkit kibeszélnek és mindig az kell, hogy ők legyenek a középpontban. Olyan kérdést tettek fel a csoportvezetőnek, hogy "az amerikaiak mennyire szeretik a németeket és Németországot?"...Aztán ami tetszett még, hogy az egyik német lány direkt kihangsúlyozta, hogy sok amerikai család azért akar német au
pairt, mert ők biztonságosan vezetnek és pontosak. Haha. Meg aztán hangos üdvrivalgásba törtek ki, amint róluk esett szó és kiderült, hogy a száztizenkét lányból ötven német...Ennek ellenére én majdnem mindig a
németekkel és az osztrák lánnyal voltam. Mondjuk én egy jobb "bandába" kerültem - Annika, Kim, Tina nagyon jó fejek, tartani fogjuk a kapcsolatot. A negyedik lány, Denise nekem fura volt, a reggelt azzal
kezdte, hogy telefonált apucinak, majd egész nap a telefonon lógott és skypeoltak. Meg hogy neki rettenet honvágya van (jaaa pici szivem, otthon gondolom jó dolgod volt most már önállósodni kellene)...na de
mindegy, végül is jól kijöttem vele is.
Az egyetlen dolog, ami az orientáció alatt marhára zavart, az tényleg az a hülye légkondi!!! Mindig mindenhol nyomatják, ha kell ha nem!!! Az egész csoport prüszkölt és tüsszögött már kedden. Nem értem mire jó!?...Túléltem, a szobánkban kiiktattuk, a meetingekre meg három pulcsiba, sállal mentem.
A hotel fullos volt. Tényleg minden, ami szem-szájnak ingere. Imádtam! A kajával szintén nem volt gondom - bőséges és más (de ugye nem is azért jöttem, hogy ugyanazt egyem, mint otthon). Saláta és gyümölcs mindig mindenhez volt, ezt is abszolút előnyben részesítem, Németországban hozzászoktam.
És most engedjátek meg, hogy kifejtsem a szerdai nap eseményeit. New York City!!! Az izgatottság és kíváncsiság miatt voltam én inkább kínban a délelőtti és délutáni előadásokon aznap. Már annyira menni
akartam...Délután fél 6-kor el is indultunk, két busszal. Nem sok lány akadt, aki nem vett részt rajta. Egy órás volt az út a városba, majd a busz kidobott minket a Rockefeller Center-nél, aztán felmentünk a Top of the
Rock tetejére, ahonnan az egész várost be lehet látni. Filmekből, képekről mindenkinek ismerős lehet az egész. Azért jobb ennek a teteje, mint az Empire State Building-é, mert innen látni lehetett azt is. Szemerkélt
kicsit az eső, de a kilátás lélegzetelállító volt!!! New York a lábaim előtt hevert és nem hittem el, hogy ott állok. Lőttünk kismillió képet, körbe mentünk az egész teraszon, majd egy óra múlva találkozó volt megbeszélve a busznál. Következő állomás a Times Square volt - talán ezt a részt vártam a legjobban. Igen tudom, hogy csak egy hatalmas kereszteződés, talán kicsit piszkos és büdös is, de engem beszippantott. Csak úgy, mint a város. M&M bolt, szuveníresek egymás hegyén-hátán, a sok hatalmas plakát, kivetítők, csillogó-villogó képek - egy álomvilágban éreztem magam. Csak álltam a közepén és forogtam körbe, azt hajtogatva hogy "ezt nem hiszem el, sikerült, már ezért megérte elkezdenem ezt az egészet!" Szóval...nem lehet leírni és elmondani, hogy mennyire JÓ! Ezt látni és érezni kell, aztán úgyis beszippant téged is... :D Egy óránk volt ott is, 2 dollárért sikerült beszereznem egy I love New York-os pólót :), most más egyebet nem vettem, mivel úgyis megyek még... ;) Times Square után végig mentünk busszal egész Manhattan-en, Broadway-en, majd kikötöttünk a Battery Park-ban, ahol elénk tárult a Hudson folyó és megnéztük a Szabadság-szobrot. Jobb oldalon pedig Manhattan fényei. Ahh, az a látvány is megérne pár misét! Aztán buszra pattantunk és megnéztük még az Ikertornyok helyét, ahol most ismét építkezés folyik. Túránk végére értünk, fél 12-kor már a hotelben voltunk, a buszon síri csend volt, mindenki bealudt...

Összegzés; New York hihetetlen, őrületes és szédítő!!! Nem vagyok a megszállotja, de nem utasítanék el ott sem egy év lakhatási időt... :) Pár óra jutott csak belőle, de imádom. Én biztos vagyok benne, hogy kevés az
olyan ember aki nem szereti. Nem lehet nem szeretni. Ez a város sosem alszik, pörgés van, mindenki laza. A Plaza Hotel, a Central Park, a Lincoln Center, a Colombus Circle - mind, mind karnyújtásnyira voltak tőlem.
Láttam őket és végre éreztem a feelinget. Amikor olyasvalaki, aki járt már itt azt mondja erre a városra, hogy "ezt érezni kell!"- na ezt a feelinget éreztem. Fantasztikus hely! És persze megyek majd még, ebből azért
ennyi nem volt elég... ;) És bár sok helyen még nem jártam, de szerintem már most kijelenthetem, hogy a világ egyik legjobb városa. Úgy ahogy van. Mert nekem bizony még az is tetszett, hogy kicsit koszos és nem
mindenhol van jó illat (magyarul büdös, csak hogy szépen fejezzem ki magam haha). Mert ezek a dolgok kellenek oda, ezek nélkül nem lenne olyan, amilyen. Szóval, minden kedves olvasónak csak ajánlani tudom.
Csütörtökön kicsit korábban volt ébresztő, fél 7-kor. Hamar összepakoltam és körbetekertem hússzor ragasztóval a nagy bőröndöm, mert ugye most sajnos csak így funkcionál. Melegen ajánlom a kedves
légitársaságoknak, hogy alkossanak valamit, mert ez így azért több, mint sok. Az oké, hogy most majd vennem kell újat, de így tönkrevágni valamit...hát nem tudom ezért ki kér tőlem elnézést, valahol, valamikor?!...Na mindegy, mint már írtam; nem vagyok mérges. Lényeg, hogy mindenem megvan. Hamarosan beszélek majd a community counselor-rel és lesz valami...
A csütörtöki előadások nagyon gyorsan elteltek. Mondjuk már mindenki feszengett a családokkal való találkozás miatt, de kibírtuk. Aztán 2 körül befejezték a fejtágítást és ki-ki elindult a nagyvilágba, "fejest ugrott a mély vízbe", elkezdte amerikai au pairkedését. Valaki vonattal ment, aztán a legtöbbünk a JFK reptérről, a LaGuardiáról vagy a Newarkról, valakiért pedig úgy jöttek a hotelbe. Legeslegelőször egy német lány "kelt el", apuka és három apró kisfiú jelent meg érte, azt hittem megzabálom őket, olyan édesek voltak. Minket (kb. 15 embert) busz vitt a LaGuardia-ra, olyan dugó volt, hogy azt hittük nem érjük majd el a gépet. Szerencsére minden rendben ment, dugó-kérdés megoldva. Fél 6 előtt nem sokkal már ott toporogtam a reptéren újabb két német lánnyal, Jenniferrel és Kimmel (ő mondjuk Luxemburgból jött). Becsekkoltunk, majd beültünk egy helyre inni és enni. Velük az orientáció ideje alatt nem igazán kontaktoltam, így volt miről beszélni. Egyébként mindketten Chicagoban lesznek au pairek. Na és a gépünk fél 7 helyett 8 óra 5 perckor indult el, azaz másfél óra késésünk volt. Állítólag az időjárás miatt - azt hiszem esett két csepp eső. Ez a Southwest Airlines nem rossz, nagyon nem érzékeltem mondjuk az egész repülés dolgot, mert aludtam. Másfél órás volt az út New Yorktól Chicagoig. Azt hiszem elmondhatom, hogy olyan szinten hulla voltam, mint amilyen még a három napos bulisorozatok után sem! A gép pontosan beért, akkor kezdtem felfogni igazán hogy már talán "izgulni kellene"...Csak mentem a csajokkal a csomagfelvevő felé és megpillantottam az anyukát egy virágcsokorral, majd Alexet egy "Vivien! Welcome to Chicago!" feliratú táblával a kezében. Annyira aranyosak voltak, hogy az valami hihetetlen. Időm sem nagyon volt izgulni. Alexel elmentem felvenni a nagy bőröndöm, azt hiszem már elsőre megtaláltam vele a közös hangot. Az anyukában pedig annyira pozitívan csalódtam, hogy az valami fantasztikus. Így a képekről, meg emailjei alapján tök az jött le, hogy ilyen szigorú, komorabb és komolyabb, holott élőben marha laza, mackóalsóban, állandóan vigyorog és sztorizgat. Marha jók!!! :) Az már mellékes, hogy anyuka alacsonyabb nálam, a fiúra pedig kb. azt mondhatnám, hogy fordított esetben ő lehetne az én au pairem. De persze ez is mindegy, baromi jó arcok, eddig abszolút pozitív minden. A hazafelé úton sajnos sok mindent nem láttam Chicagoból, viszont a repülőről már igen - hát apukám, ezt is imádni fogom! Igen, ez kell nekem! Azért München után nagy váltás. Aztán az is nagy váltás, hogy a németek után az amerikaiak. Na de elkanyarodtam kicsit a témától...apuka nem jött ki elém, mivel ma ér majd haza valahonnan, valamikor. A kocsiban egész úton dumáltunk - hogy tetszik Amerika, milyen kajákat szeretek, hogy tetszett New York stb-stb. Negyven perces lehetett az út, miután megérkeztünk egyből a kutyus (Comet, és még egyszer hangsúlyozom hogy golden retriever) fogadott, nagyon kis aranyos ez a dög :D, lepakoltam az újdonsült szobámban, ágyam tele volt rakva hatalmas plüssökkel, falon "Vivien, welcome to the Novak family!" tábla, az ágyamon pedig egy Chicagoról szóló könyv tele képpel! Annyira aranyosak!!! Aztán megmutatták a házat, baromi nagy és sok a szoba, zsúfolt minden és minden szanaszét, minden a legnagyobb méretű, a fiúnak ugye "játszószoba", csocsóval, játékgéppel, Wii (gyerekek, itt lehet Wii-zni, tv-zni, számítógépezni amennyit csak akarsz!), aztán van egy macska is (Simba). Három kocsijuk van, ebből kettő piros :), Chevy Cruz és egy terepjáró forma (nem ismerem, mert amerikai kocsi), és van egy régi típusú is, ami szintén fullos. A Chevyt kell majd vezetnem, baromi jól néz ki. Ja, az időeltolódás úgy néz ki, hogy mindig 7 órával járok majd utánatok...Kicsit nehéz lesz majd összeegyeztetni a beszélgetéseket, de igyekszünk. New York-ról, Stamfordról képek egyelőre csak a közösségi oldalon.

Előbbieket még az éjszaka folyamán írtam, most délelőtt 11 óra van. Találkoztam az apukával is - gyerekek, komolyan mondom ez hihetetlen!!! Én a képek és emailek alapján tök másra számítottam, de ez a család olyan baromi jó (mondom ezt még 1 nap után), hogy az eszméletlen. Tök lazák, itt röhögnek egész nap, viccelődnek - olyan, mintha már hosszú ideje ismernénk egymást. Apuka beállította nekem az internetet, majd délután Alex röplabdameccsére megyünk és kicsit vezetni is fogunk. Remélem jól fog menni, mindent megteszek majd. Ez egy álom, egy mese - nem hiszem el, hogy végre itt vagyok és teljesült az álmom. És ez a könyv Chicagoról, úristen :) Közben kapom az emaileket is az itteni au pairektől, üdvözölnek, köszöntenek meg minden. Írtak elérhetőségeket, telefonszámot és mondják, hogy amint ki akarok moccanni,
már állnak is rendelkezésemre és segítenek mindenben! Nagyszerű!!!
Most többet nem is írok, de igyekszem ilyen szorgalmas maradni - tudom milyen érzés, amikor otthon percenként frissítettem más blogját, hogy mikor lesz már újabb poszt... :)

Puszi!