Első napok "az új családomnál"

Nem is értem mi van velem, hogy ennyi sok mindent írok és ilyen sűrűn, de szükségét érzem, mert ha mindig csak halogatnám a dolgot és agyban tartanám miről is kell írnom még, akkor felejtődne minden. Így pedig egyszerűbb, nekem is és nektek is.
A péntekre beígért vezetés elmaradt, a család elment valami festékboltba. Én egész délután a neten lógtam, sikerült végre mindenkivel beszélnem, minden üzenetre válaszolnom. Már nagyon őrültek háza volt minden fronton... :) 14.30-kor elmentem anyukával Alexért a suliba, hazajövetel után még egy kis szieszta következett, 17.00-kor kocsiba pattantunk apukával együtt és elindultunk a srác röplabdameccseire. Mert kettő jutott aznapra...A kocsik számát illetően tévedtem, négy kocsijuk van, úgyhogy a négyes számú Toyotával mentünk. És végre láttam mindent világosban szépen. Hát tényleg álom ez a környék. Olyan
tipikusan amerikai minden. Hatszáz zászló minden házon, kerítés ohne, Halloween-mánia már mindenhol, aranyos kis amerikai házak - azt hiszem tovább nem is kell sorolnom, majd beszélnek helyettem a képek. Igyekszem elkészíteni azokat is. Azt le szeretném szögezni, hogy a házról, szobámról nem teszek fel képet sehova. Ugyanez vonatkozik a családra és a gyerekekre is. A lelkünkre lett kötve az orientáción. Az más tészta ha majd lesz közös képem egy-egy családtaggal is, engedélyüket kérem és felteszem, de mivel mindkét gyerkőc ismerősöm is, látnak mindent, így nem igazán akarok bátorkodni az ilyen dolgokkal. Sőt már azon is gondolkodtam, hogy titkosítom a blogot, őszintén szólva nem nagyon tudom mit csináljak. Végül is olyan borzalmas dolgokat nem is írok róluk...passz... :) Majd alakul ez is, mindenesetre képek (házról és gyerekekről) nem lesznek fent, sem itt, sem facebookon. Privátban szívesen küldöm majd annak, aki kéri. Szóval, ott tartottam, hogy elindultunk a meccsekre. Körülbelül egy órás autóút volt, útközben megálltunk egy borzasztóan tipikus amerikai gyorsétteremnél. Nekem tetszik, bár azt is értem már, hogy miért van itt majdnem mindenki ennyire elhízva...Én meg valósággal "remegtem", hogy majd kicsi adagot adnak, de hát persze hogy nem. Olyan isteni hot-dogot még életemben nem ettem! És itt most megmagyaráztam miért "remegtem" annyira a kis adag miatt...akkor már pontosan csütörtök este 6 óra óta nem ettem egy falatot sem, sehol és semmit (péntek délután 5 óra volt a gyorsétteremes sztori). És nem azért mert nem volt mit, tele a hűtő, ehetek amit csak akarok, de egyszerűen nem volt étvágyam. Nálam ez sűrűn előfordul, ugyanúgy mint az, hogy keveset is iszom...majd igyekszem változtatni ezeken.
A röplabdameccsek eszméletlen jók voltak, erre mondjuk rásegített az is, hogy érdekelt a dolog, mivel imádom a röplabdát. Az első meccsen Alex csapata nyert, a másodikon viszont veszítettek. Én meg úgy éreztem magam, mint aki minimum egy világkupa-döntőn ül; apuka szorgosan fényképezett (de minden egyes pillanatot), mindenki ordított és óriás plakátokkal érkezett, az anyuka mellettem torka szakadtából kiabált/drukkolt egész végig, szóval nagyon kész volt az egész. De, itt legalább ilyen téren foglalkoznak a gyerekkel (jó persze ez biztos itt is nagyon családfüggő), de a németeknél minden egyes sporteseményre, edzésre, sulis rendezvényre én mentem a gyerekekkel, mindig szülők nélkül. Szóval tetszett a dolog, olyan este 9 körül érhettünk haza. És végre volt alkalmam átadni nekik az ajándékokat; apuka olasz rizlinget kapott ilyen marha jó üvegben, aminek egy külön szív alakú üveg van a közepén másik fajta borral (baromi jól néz ki, nagyon örültek neki!), anyuka egy magyar ételekkel tarkított szakácskönyvet kapott angol nyelven, Alex egy Magyarországos pólót, Raquel egy ékszertartót, valamint hoztam még Parlamentes hűtőmágnest, vaníliás karikát és pilóta kekszet is. Apuka megölelt és mondta, hogy nagyon örül hogy itt vagyok, nagyon szépen köszöni az ajándékokat...hmm, anyuka nem igazán köszönte meg de mindegy is...Apuka eszméletlen forma, abszolút megvan a közös hang - egyetlen gond, hogy vele alig fogok találkozni. Nálam eddig abszolút az "első helyen áll" - ez most hülyén hangzik, de így van. Mindig kérdez, bohóckodik, pacsizni "kell" vele és tényleg mintha ezer éve ismerném. Alex szintén remek, viccesnek találom, hogy vele "dolgozom" és szinte majd őt látom a legkevesebbet, mivel edzésről edzésre viszem kell vinni, ilyen óráról olyan órára, megállása nincs a srácnak. Minden hétvégén van vagy négyféle meccse, nyolc különböző helyen...amúgy tök lelkes, szóval mindenhez van kedve, segítőkész, udvarias és látszik, hogy jól nevelt. Éreztem én már otthon, hogy vele
nem lesz gubanc. Szombaton délelőtt skypeolt az egész család a lánnyal is, vele is sikerült kicsit beszélnem, köszöntünk egymásnak skypeon, de őt valószínűleg csak hálaadáskor fogom látni, mivel akkor megyünk vakációzni. Anyuka, hát hogy is mondjam nekem kicsit érdekes. Vannak olyan "megmozdulásai", amik furcsák (ezt most nem fejtem ki, privátba szívesen, akárkinek). Nagy dolgokra ne gondoljatok, csak talán a sok kicsi miatt jön össze a "nagy". Alapvető gond nincs, csak alig kérdez, nem érdeklődik, nem olyan barátságos, inkább gépies. Elmond mindent aztán heló szia...apuka meg viccelődik, eddig vele beszéltem a legtöbbet, érdeklődik, figyel mindenre amit mondok. Nem tudom, ez igazából majd kiforrja magát, még csak pár napja vagyok itt, hagyom had szokják a helyzetet. Igen, ŐK had szokják, ami engem illet én már megszoktam. Mert ugye a jót könnyű... :)
Szombaton pedig végre vezettem is apukával - rettegtem az egésztől. Talán mert otthon mindig mindenkitől csak ezt hallottam, hogy csak a vezetésre nagyon figyeljek, mert velem más gond nem lehet. Szóval reggel 9-kor kocsiba pattantunk, apuka először elmagyarázott mindent, mint egy oktató, majd útnak eredtünk Alex sulija felé. Megkaptam ugye a gyönyörűségesen piros Chevy Cruz-t (fél éve vették, csillog-villog, tényleg nagyon jó lenne nem kárt okozni benne), imádom!!! És a világ legegyszerűbb dolga itt vezetni. Mivel semmi dolgom, csak nyomom a gázt. Néha kapkodtam a kezem a váltóhoz, hogy na majd most én sebességet váltok, de apuka mondta hogy felejtsem el. A közlekedés egyszerű, a jelekre figyelek és fel is fogom, sok a sebességkorlátozás, de ez nem gond. Kicsit érdekes, hogy a lámpák nem felettem vannak ahogy megállok, hanem a szembejövő kocsik felett kell figyelnem az egészet. Nincsenek őrült száguldozók és nem dudálnak eszeveszetten az emberek. Eddig tetszik, mondjuk otthon is imádtam vezetni. Apuka meg is dicsért. Persze majd kell írnom egy tesztet és lesz egy gyakorlati vizsgám is, de pikk-pakk meglesz minden.
Napközben pakolgattam még szerény hajlékomban, tudtam skypeolni otthoniakkal is. Számomra még mindig hihetetlen, hogy amikor én itt elkezdem a délutánt, ti otthon már lassan nyugovóra tértek. Aztán mindössze 7 óra csak az egész, de akkor is :) Délután apukával elmentem a Targetbe (bevásárlóközpont-féleség) és vettünk telefonkártyát. Ismét én vezettem, ismét jól. A telefonkártyát nekem kellett fizetnem és sajnos csak úgy adták, hogy készülékkel együtt. Nos a készülék volt 20 dollár, kes a kártyára pedig 50 dollár - igen, én fizettem mindkettőt. Nagyon nincs fogalmam erről, de többi au pair mondta már, hogy ez így nem igazán normális. És minden egyes hónapban nekem kell majd fizetnem az 50 dollárt. Hmm...hát nem tudom, megijedtem kicsit, mivel minden egyes au pairnak akivel kapcsolatban állok a család fizeti. Mivel az ő érdekük elsősorban, hogy tudjam hívni őket, akármi van a gyerekkel vagy mással. Igaz, hogy itt a szobámban van egy vezetékes, de ez itt a házban minden szobában megtalálható. Sokra nem megyek vele, mivel ha itt vagyok nem telefonálgatok, hanem skypeolok. Erről majd megkérdezem a cc-met (community counselor, Sandee - a tanácsadóm az egy év alatt). A család mondjuk világosan mondta, hogy ezt nekem kell fizetnem. Szóval semmiféle félreértés nem esett.
Olyan fél 5 körül anyukával és Alexel elmentem amerikai focira, a srácnak meccse volt. Előtte itthon apuka próbálta már elmagyarázni a szabályokat, mutogatni a tv-ben ezt-azt, de lövésem sem volt az egészről. 6-ra értünk oda, 9-re értünk haza. Kicsit fújt a szél, de megfelelően beöltöztem és így nem volt gond. Az amerikai foci pedig a világ legunalmasabb sportja. Nekem már a sakk és a sudoku is komoly fejtörést okoz - nem vagyok agysebész, nincs három diplomám és hat nyelvvizsgám sem, átlagos kategóriába sorolnám magam gondolkodás/tudás terén, de ez a játék nekem magas! 3 órát ültem ott, de az istennek nem jöttem rá, hogy mi a kukimat esznek ezen az egészen. Két csapat egymásnak rohan, végtagja száll mindenkinek, percenként van egy sérült vagy kísérnek le valakit a pályáról, szinte hallom a testek összekoccanását és egyszerűen rossz nézni az egészet. Mindenki rohan mint a mérgezett egér, a "kezdő futás" (de béna vagyok, de akkor sem tudom mit hogy hívnak...) után fél perccel megáll a játék, hogy aztán öt percben hozzákészüljenek a következő "kezdő futáshoz".
Alig vártam már, hogy vége legyen. Apuka utánunk jött, így csinálta megint rendesen a hangulatot, nem hiszem, hogy legközelebb is velük tartok majd. Azt hiszem ez az egyetlen dolog, ami eddig itt nem tetszik... :)
No és lenne egy-két dolog, ami zavar. Először is szeretném leszögezni, hogy nem panaszáradat következik, eddigi és mindent elsöprő pozitivizmusom szemernyit sem lankad, minden a legnagyobb rendben van, csak mégis néhány dolog ami marhára más és ezekkel nem sikerült számolnom. Azzal kezdem, hogy otthon baromi nagy rendben élek mindig - nem vagyok rendmániás, de azért nem úszik a ház és a szobám sem. A németeknél más helyzet volt, ott luxus volt és pompa, eszembe sem jut ahhoz hasonlítgatni mindezt. De ez itt egy kicsit nekem sok...mert itt mondhatni úszik a ház. Tipikus amerikai házról beszélünk, de akkor sem tiszta. Elrendezése tetszik, oké. A szobám pici és egyszerű, rendben (bár akkor nem értem miért mondták, hogy majd fogadhatok vendéget, holott egy egyszemélyes ágyam van csak). Még egyszer hangsúlyozom, nem kell pompa meg csillogás! Csak volt olyan akinek mutattam a képet és azt mondta, hogy ezt tényleg nem túlozták el. Ez mindegy is. Ami a nem mindegy, az az, hogy nem tudtam, hogy a macska a fürdőszobámban fog lakni, ott van mindene, ágyacskája, kajája, vize, mindene. Oda jár be, a padló terítve van mocsokkal és a kajájával, minden macskaszőrrel. Ha fürdök kaparja az ajtót, hogy engedjem be, ki tudnám vágni az ablakon... :D Idegességem akkor tetőzik igazán, amikor Alex bejön a szobámba (ezzel nincs gond, mert nagyon bírom tényleg), de hozza azt a k**** macskát is és ráteszi az ágyamra, ott ölelgeti és puszilgatja. Robbanni tudnék, rühellem a macskákat. Bocsi minden macskakedvelőnek, nem bírom őket. És mielőtt balgának néznétek igen, tudtam, hogy lesz macska és kutya a házban, de ennyire intenzív ittlétre nem számítottam (a fürdőszobás azért sok) és különben is, le az ágyról a macskával! Nem vagyok rá allergiás, de egyszerűen nem bírom megtűrni. Amikor a család nem látja, csak úgy penderítem ki innen. Az más kérdés, hogy a konyhába sem szívesen teszem be a lábam, mivel halmokban áll minden és a b*** macska felugrál az asztalra, a konyhapultra és ott is minden tiszta macskaszőr. A másik lényeges dolog a kutya, a szeretett golden retrieverem. Igen, imádom a kutyákat - az udvaron! Mondjuk ezt sem tudtam, hogy bent lesz. Igazán nem is zavarna, elmászkál, csak iszonyatosan hullik a szőre, büdös (mivel sosem engedik ki) és odaliheg elém amikor eszek, folyamatosan bámulja a kaját és nagyon nyáladzik. Na igen, vele csak ennyi a gond. Azt hiszem ehhez sürgősen hozzá kell szoknom, mert akármennyire is szeretem az állatokat, a tisztaságot azért jobban. És nem tudom ezután a pár sor után hányan néztek hisztis, finnyás embernek (akik mondjuk ismernek, tudják hogy ez mind nem igaz), de muszáj volt megosztanom. És szólni sem nagyon akarok ezek miatt a családnak, mivel tisztában vannak vele, hogy én vállaltam hogy két háziállat közé jövök. Miattam pedig senkit nem fognak kitenni az udvarra, mivel itt csókolgatják mindkettő állatot, szóval ez sztornó :D A macska miatt mondjuk fogok, ha a srác megint felteszi majd az ágyamra és igyekszem nagyon udvariasan kérni, mert nem akarom, hogy emiatt rossz szemmel nézzen rám. "Panaszáradat" vége, köszönöm a figyelmet! Ígérem első és utolsó volt, ezek még első benyomások csak, amik újak. Meg fogom szokni, időt hagyok mindennek és mindenkinek. Egyébként meg továbbra is fantaszticsevkszi minden! Jól érzem magam, az időjárás még mindennek kedvez, remélem jövő hétvégém már Chicagoban töltöm, a beosztásom tényleg meseszerű lesz, a kajával eddig az égvilágon semmi bajom, hétfőn jön a tanácsadóm és így végre őt is megismerem - szóval minden a legnagyobb rendben. Első hétvégémen nem akartam egyből megpattanni és nyakamba venni mindent haha, pedig ismertek tudjátok hogy nem bírom megülni a hátsómon... :D Gondoltam jó pont, ha a családdal vagyok, betanítanak, megmutatnak mindent, vezettem, szoktam a dolgokat.
Azt, ami az amerikaiakról alakult ki kép a fejünkben, azt eddig abszolút csak alátámasztani tudom. Kedvesek, közvetlenek, lazák, vidámak, mosolygósak. Engem nem érdekel az sem, ha ez felszínes, de bírjon köszönni és ne legyen világfájdalma mint otthon majdnem mindenkinek, ha lehet akkor a negativizmus se áradjon belőle. Az egyik német lánynak csütörtökön a reptéren egy vadidegen pasi felajánlotta, hogy odaadja a mobilját, had bonyolítson le egy hívást. A csekkolópultnál kisebb beszélgetésbe elegyedtem az ott álló két emberkével, mintha hatalmas spanok lennénk - utánam direkt figyeltem, mindenkivel így bántak. Tényleg hihetetlenek. Ez nekem nagyon kellett már, na a németek után meg főleg - jézusom, mekkora a különbség a két nép között. Itt igen szeretnek fecsegni, beszélni, ha kell ha nem, mindenki lelkesedik mindenért, mindenki örül ha látja a másikat - még egyszer hangsúlyozom tudom, hogy lehet "tudat alatt" nem is ilyenek, csak mutatják, de mutassák csak ha ez esik jól - nekem is eléggé jól esik :)
Ami a vasárnapot - azaz a mai napot illeti - itthon döglöttem. Elég korán keltem, hogy családdal végre sikerüljön skypeolni, a host családom egész délelőtt nem volt itthon, templomban voltak és még valahol. Bevágtam a reggeli müzlim és bepattantam a gép elé. Amint anyuka és Alex megjött, anyuka elmagyarázott még pár dolgot, mit hol találok, mit hogy kell csinálnom.  Alexnek itt volt az egyik barátja, anyuka pedig délután 1-kor mondta, hogy kapok egy óra relax időt, majd elmegyünk kicsit vezetni. Addig ismét interneteztem...pedig erre a napra be volt tervezve egy jó hosszú délutáni séta, kicsit végre gyalog is feltérképezni a várost (lehet, hogy az évem végére már alig várom, hogy kicsit elhagyjuk a kocsikázást)...csak ugye a vezetés miatt ez elmaradt. Még 3-kor is rá vártam, negyed 4 körül bejött a szobába, hogy akkor mehetünk...ismét elmentünk Alex sulijához, majd az összes létező edzés helyszínére, másik sulihoz, különböző pályákra, parkolókba, hol teszem ki és hol veszem fel a srácot, mert ez nem mindegy. Jó pár kört tettünk beizzítottuk a gps-t és utána már annak alapján közlekedtem, persze anyuka ott ült mellettem. Még mindig jól megy a vezetés, cseppet sem félek a vizsgától sem és megígértem magamnak, hogy mindig óvatosan és körültekintően fogok vezetni. Már csak azért is, mert ez a kocsi gyönyörű és majdnem vadiúj... :)
Körülbelül egy órát voltunk el, most itt vagyok és relaxálok. Holnap reggel 6.30-kor kell kelnem, az anyuka itthon lesz még a héten és mindenhova vele megyek, még mindent pontosan megmutat, élesben azt hiszem majd csak péntektől kezdődik a dolog. Akkor megy először dolgozni. Holnap jön a cc-m, Sandee így végre megismermerhetem, kíváncsi vagyok milyen lesz. A héten már ki-kimoccanok majd, mert ez az itthonülős típus nem én vagyok, de azért az első hétvégémen még nem nagyon akartam lelépni. Jövő hétvégén viszont nagyon szeretnék már bemenni Chicagoba, szóval úgy intézem soraimat, azt hiszem írok pár lánynak, hogy kinek lenne kedve velem tartani...Szóval, a hét folyamán jönnek majd a képek, az első munkanapok, minden. Igyekszem sűrűn írni és sokat, remélem nem untatok senkit sem és kérlek ne haragudjatok, hogy az előbb kicsit panaszkodtam (dehogy panaszkodtam, csak a zavaró tényezőket írtam le). Iszonyatosan jól érzem magam még mindig, ez a város gyönyörű, vezetni imádok - és ugye ez lesz a legfőbb feladatom, szóval minden szuper! Remélem otthon szintén... :)