Egy hete Amerikában

Majd meglátjátok miért nem tükrözi a cím a tartalmat...Jobbat nem tudtam kitalálni... :)

Íme itt lennék újra kedves "nézőim", eltelt az első munkanapom. Igazából nagyon nem is nevezném annak, mivel amint már mondtam az anyuka itthon van egész héten, segít, mutogat, ül mellettem a kocsiba, magyaráz és oktat. Nem vagyok egyedül. Fél 7-kor kell kelnem minden hétfőn - hozzáteszem csak azért, hogy a kutyát kiengedjem, megetessem, megitassam, macskát szintén és megtömjem őket vitaminokkal (remek!) -, ilyenkor már csak azt nem értem, hogy ha a kutya reggel elvan kint a "kifutón", akkor ezt miért nem tudják egész nap megcsinálni vele?!...Jó, hagyom a kutyatémát...7-kor keltem/keltjük Alexet, majd elé tesszük a reggelit, fél 8-kor indulás a suliba. 8-tól délután 3/4 3-ig szabad vagyok. Mivel már most untam azt, hogy eme csodás város minden részét csak kocsiból láttam, úgy döntöttem, hogy délelőtt sétálok egy jó nagyot. De jól tettem. Sütött a nap, bár kicsit fújt a szél. Nem szeretem az őszt - sőt -, de itt még ez is tetszik. Ez a "nagyon tipikus amerikai" utca, ház, garázs, autó, fasor - minden megtalálható. Vettem egy forró csokit, beüzemeltem a zenét és csak mentem amerre a szél vitt. Nagyon sok képet csináltam, már mindenki kíváncsi volt hogy hol is lakom. A házunkról és a kocsimról is van kép, egyelőre még nem tettem közzé sehol, aki kéri annak szívesen megmutatom és megmutattam. Eszeveszettül tetszik ez a város! Meseszép és van minden. Imádok itt lakni, imádom ezt az amerikai kisvárosi hangulatot (mondjuk annyira nem kicsi a város), imádom ezt a kétemeletes szürke vonatot, amit a Vészhelyzetben vagy filmekben láthattatok már...szuper minden! Séta után hazajöttem, skypeoltam kicsit, majd anyuka bejött, hogy mehetnénk vezetni - oké menjünk akkor. Elmentünk az összes létező helyre, ahol a srácnak dolga van a héten, mindent beprogramoztunk a gps-be, volt olyan hely, ahova kétszer is vissza kellett mennem, nem csináltam semmi galibát, tök jól megy az egész és imádom vezetni ezt a kocsit. A gond majd akkor lesz, ha a lányuk itthon lesz suli szünetben és ő fogja hajtani a Chevy-t - na igen, én meg majd vihetem a nyolc személyes, batár nagy Enclave-et - jó mindegy majd azt is megoldom valahogy, semmi ok a pánikra. Délután elugrottunk még egy szupermarketbe is, kaját venni. Csak mentünk és mentünk a sorok között, anyuka folyamatosan kérdezgette, hogy mit kérek és mit szeretek. Csak nekünk vettünk dolgokat, rettegtem hogy majd a kasszától való távozás után benyújtja a számlát, de nem így lett. Szóval csomó jó kaja, egészséges is és csak nekem - ez mondjuk kedves gesztus volt. Mondta, hogy az amerikaiak inkább ritkán mennek bevásárolni, de akkor sokat. Bevásárlás után egyből elhoztuk Alexet a suliból, majd haza jöttünk. Örültem a fejemnek a sok kaja miatt, de elment minden kedvem, amikor az anyuka az összes cuccost letette a konyha padlójára, ahol a 90 kilós kutya fetreng és nyáladzik...Aztán elkezdtünk bepakolni a hűtőbe, valamiért meg kellett mosnom a kezem és a csapról is kutyaszőr lógott. Aztán közben észrevettem azt is, hogy anyuka nem mindig mos kezet a kutya után...Vasárnap este nagyon finom vacsora volt (az ellen nem lehet kifogásom, hogy rossz a kaja, mert igenis jó és anyuka jól tud főzni), de az átkozott kutya csak engem bámult, a kajám és csöpögött a nyála egy kis asztalra ami éppen útjában volt és nem tudott ráugrani a tányéromra körülbelül...Jó, hagyom a kutyatémát. Tulajdonképpen "utálom magam", amiért éppen itt, éppen nálam ilyenekről kell olvasnotok a pozitív bejegyzések helyett, elhihetitek én sem szeretem. Álmomban nem hittem volna, hogy minden rendben lesz csak éppen az állatok és a körülmények nem, ahol lakom. Ez olyan mint egy rossz vicc. Akinek mondom körberöhög szerintem, meg tuti hogy ti is otthon. Mondván, hogy tegyek magasról az állatokra, csukjam ki őket, takarítsam ki a portám - igen persze tudom, de semmit nem érek vele, mivel három másik emberrel élek, akiknek ez az életük. Az eddigi és a jövőbeni életük is. A világot megváltani pedig azért én sem tudom...Hiába a rend, ha az 2 napig tart. Én sem csak a fürdőszobámban és a szobámban közlekedek. Hétfőn késő este meg kellett etetnem a macskát ismét...mert ez is az én feladatom lesz mindig. Hogy a k.... macska kapjon kaját és vizet. Persze nyúljak bele nyugodtan kézzel a kajás dobozba, mert ők úgy etetik - oké. Meg a kis husikát a macskának persze hogy azzal a villával kell adni, amelyiket mi, emberek is étkezésre használjuk. Kezdett akkor már betelni a pohár...de nyelek...mert megszoksz vagy megszöksz. Na ez aztán totál az a szituáció. Mivel apuka és Alex normálisak. A beosztásom mint egy mese, egy álom. Minden au pairnek ilyet kívánok. Körülbelül annyi a dolgom, hogy egész nap ki - és beszállok a kocsiba, a gyerekkel jóformán csak ott találkozom. Annyi helyre kell vinnem, hogy fél oldalas lista van már róla és a srác alig van itthon. Ha itthon van sem látom, el tudja foglalni magát. Ennek ellenére nagyon jó a kapcsolatunk, rettentően jó természetű és barátságos. Szóval a beosztásom tényleg csodás. Az autót pedig imádom vezetni, nincs is ebben semmi kivetnivaló. Ráadásul két nap a héten nem is fogok dolgozni majd...de erről úgyis tudósítok majd sorjában. Ma vacsira is nagyon finom étel volt, nevét ne kérdezzétek, ismét anyuka csinálta, de betermeltem mindent. Tény, hogy a reggelim elmaradt, ebédem egy alma volt, így azért jól jött már a vacsora. Amúgy sem vagyok egy nagy evő, de ez változik majd. Mindenesetre a rossz amerikai konyha eddig engem elkerül.
Azért az a dolog, hogy anyukával végül is mi van, milyen ő valójában - ez valahogy nem hagyott nyugodni. Ezért tegnap bátorkodtam írni a volt au pairnek ismét, hogy helyzetjelentést adjak és megkérdezzem hogy van, ő mit hogy viselt itt. Mint aki a gyóntatószékben ül éppen úgy megeredt a nyelve (keze), hogy alig győztem és győzöm olvasni miket ír. Konkrétan az előbb az infarktus kerülgetett. Még szerencse, hogy Bianka itt van skypeon és adja az utasításokat hehe, mert különben meg lennék lőve...Nos tehát, a volt au pair. Róla ugye tudjuk, hogy 10 hónapot töltött itt, idő előtt hazament (a család azt tudja, hogy gondjai voltak otthon) és nekem is indulásom előtt 3 héttel mondta el, hogy valójában a szülőkkel volt gondja. Az akkori kérdésemre, hogy miféle gondok, csak most érkezett a válasz, amitől én majdnem padlót is fogtam. Még mindig nem bírom felfogni, hogy miket írt, hogy cseszhetett ki velem ennyire és miért most mondott el mindent. Szívesen bemásolnám ide, miket írt, de jelentősen elveszíteném olvasóim számát és nagyon nagyon nem akarom, hogy átmenjen negatívba ez az egész blog. Most az egyszer, egyetlenegyszer írom le, hogy miket írt és jegelem az egész témát. A lényeg, hogy utálta az állatokat (nekem is indulás előtt pár héttel írta, hogy a fürdőt a macskával osztom majd meg). Szerinte is mocskos és piszkos minden. Az apuka poénjaitól ő kikészült és figyelmeztetett, hogy én is vigyázzak majd, mert nem mindig lesznek azok olyan jóindulatúak. A csaj barátai nem szívesen jöttek át, sem éjszakázni, sem spanolni, mivel nem bírták elviselni a szülőket és apuka mindig kellemetlen helyzetbe hozta őket. A csaj alapvető problémája az anyukával volt. Szerinte bunkó és durván szólt hozzá majdnem mindig, nem köszönt reggelente, nem kommunikatív és sokszor levegőnek nézte (sajnos ezeket én is tapasztalom, jó hogy nem csak én látom így). A gyerekeket imádta és hiányoznak neki. Ennyi a történet körülbelül. Mondhatom remek az egész. A legszebb, hogy kérdezem tőle mégis miért nem mondott el nekem mindent -hát azért nem, mert anyuka megkérte, hogy ne mondjon róluk semmi rosszat, mert nem szeretnék ha megváltoztatná a döntésem. És haragudtak is rá, hogy idő előtt haza ment. A csaj nem tudta, hogy beszéljen e nekem ezekről, de többen is mondták neki, hogy ne, mivel ez már nem az ő problémája - hát persze, jön a magyar au pair a világ másik feléről a nagy ismeretlenbe, a nagy Amerikába, majd ő szépen megold mindent. A család nem tudja az igazságot, hogy miért ment haza. A másik a rematch - a csaj nagyon szeretett volna váltani, csak hogy a tanácsadóm nem állt mellé és nem akart tudomást venni a gondjáról és már csak 5 hónapja volt hátra a családnál. Sandee azt mondta neki, hogy senkinek sem fog kelleni és nem igaz amiket a családról mond. A gond az, hogy régóta ismeri a családot és inkább mellettük állt, mint a csaj mellett. Ezért mennie kellett. Most többet erről nem szeretnék beszélni, jobb lett volna ha ő is hallgat, ha már eddig megtette. Még mindig nem hiszem el az egészet...

Viszont - most figyeljetek - eldöntöttem, hogy mindez engem nem érdekel. Kijöttem, pénzembe, időmbe, energiámba került ez az egész, de itt vagyok. Ezzel már az álmaim fele teljesült. Nem érdekel miket ír a csaj, ahogy írtam már hagyok időt mindennek és mindenkinek. Ha minden kötél szakadna úgyis lépnem kell majd, de addig semmit. Meg sem fordul a váltás gondolata a fejemben, kompromisszumokat az embernek igenis tudnia kell kötni. Én vagyok az idegen, én igyekszem alkalmazkodni. Lehet ha kitennék azt a két állatot sem tudnám azt mondani, hogy oké mivel miattam tették. Ez az ő életük és én ezt próbálom megszokni és kicsit engedni. Minden meg ugye nem klappolhat. Gyerek, munka, környezet, város, érzéseim - minden a legnagyobb rendben! Akkor nincs miről beszélni. Megrázom magam és csak előre nézek, mert célokkal és tervekkel jöttem. Nem számítottam ilyen problémákra, de nem fogok megfutamodni sem. A váltás gondolata már csak azért is távolról elkerüljön, mert rettegnék, hogy nem találok mást és mehetek haza. Akkor inkább kiugrom a Sears Tower-ből...Persze ez csak vicc, naná hogy nem ugrok ki, de az hogy padlón lennék az nem kifejezés. Minden kezdet nehéz, megszokom ezeket a dögöket, anyuka felőlem fejre is állhat, nem miatta vagyok itt és nem kell a legjobb barátnőknek lennünk. Igyekszem minden téren megtenni a tőlem telhetőt. Most nehogy azt higgyétek, hogy embertelenek a körülmények, de 1oo% biztos vagyok benne, hogy sokan nem bírnák ezt (most nem a családtagokra gondolok).
Szóval, panaszáradat második része befejezve, innentől lezártnak tekintem ezt az egészet. Nem mondom, hogy majd nem esik néha szó róla, de kerülöm a témát ha lehet.

Igyekszem inkább azokra a dolgokra koncentrálni, amiért itt vagyok. Előre nézek, élek és keresem a boldog pillanatokat. És csak ez számít.A héten még betanulok ezt-azt, továbbra is sokat vezetek, ha minden igaz majd találkozom egy itteni német au pairrel is, valamint írt egy svéd au pair, hogy a jövő heti cluster meetingre mehetnénk együtt. Az egyik brazil lánnyal pedig megbeszéltem, hogy hétvégére bevesznek a bandába és irány Chicago!!! Nem mondhatjátok, hogy unatkozom... ;)
Ezúttal is nagyon szépen köszönök minden üzenetet, kommentet, emailt! Szuperek vagytok, sok puszi mindenkinek! :)
Azt gondolom észre vettétek, hogy facebookon többet nem fogom közölni a blogbejegyzéseket, szóval nem szűnik meg, nem tűnök el, de nem akarom, hogy a család ráakadjon vagy akármi. Megértéseket köszönöm.