Behavaztunk

Bár a bejegyzésem nem a csekély hómennyiség miatti ramazúriról fog szólni, gondoltam picit megborzolom a kedélyeket, ha már az előző bejegyzésben annyit áradoztam arról hogy itt mennyei idő van, minden napos napsütéssel és egyelőre hó nélkül. Szombaton keltem ugyanis arra, hogy körülbelül centis hó borít mindent (na jó, lehet két centis volt), majd félve kérdeztem meg host femilit hogy elvihetem e a kocsit. Első blikkre apuka rá is bólintott a dologra, igen gyorsan elkezdtem készülődni, két perc múlva kopogtat az ajtón, hogy mégsem lenne jó ötlet most kocsikázni, mert az utak járhatatlanok és mindent hó és jég borít. Konzultáltam anyukával is, akivel arra jutottunk hogy megkérdezem Frejat, hogy esetleg ő használhatja e a kocsit és ha igen, akkor el tud e értem jönni. A határozott válasz egy "of course" volt (érdekes két városkával odébb nem járhatatlanok az utak), majd vártam rá jó másfél órát és a King of Prussia felé vettük az irányt. Mindketten kispéciztünk egy elég jónak ígérkező kis filmet, ami olyan friss volt mint a szombati hó, pénteken látott napvilágot. A címe Haywire (magyar fordítása alighanem ez lesz: A bűn hálójában). Ez a "múvi" most annyira nem nyerte el egyikőnk tetszését sem, az előzetes alapján teljesen más dologra számítottam, több akcióval és csavarral. De ez a film olyan egyszerű mint az egyszer egy. Bár akciófilmet láttunk, akadt néhány jobb poén meg színészalakítás, de egy jó tízesből talán hatra értékelném a filmet. Egyszer nézhető. 
Utána beültünk ebédelni egy pizzériába, beszélgettünk még egy kicsit, majd hazahozott mivel neki 5-től dolgoznia kellett. Mindig csak arra vágytam, hogy ha nem is lesz itt sok barátom, de legalább egy normális legyen. Imáim azt hiszem meghallgatásra találtak. Bár több lánnyal is jóban vagyok, van akivel csak beülök néha ide-oda, egy-egy mozi is belefér vagy csak egy szimpla traccsparti, de tudom hogy a dán lány az, akit bármikor hívhatok és akire bármikor számíthatok.
Emlékeztek hogy mekkora dilemmában voltam a sör meg nem lelése miatt pénteken? No másnap mindenki megtalált, hogy élek e még eme nagy problematika közepette :D...Jelzem annyira azért nem vészes a helyzet, inkább nevezném szokatlannak. Viszont szombaton Freja mesélte, hogy a múltkor ők is bepróbálkoztak egy arra elég alkalmasnak mondható helyen, hogy vegyenek egy-egy üveggel, aztán az eladó bunkón elhajtotta őket, hogy ha sört szeretnének akkor üljenek be egy bárba - haha köszi szépen, majd meggondoljuk.


Nos hát ugye szombaton már fél 5 körül itthon voltam és eléggé beindulni látszott az élet családkeresés terén is. Itthon két email várt - egyik az egyedülálló host anyukától, hogy nem tudnánk e esetleg ma találkozni, másik pedig a Washington DC melletti családtól, hogy eljönnének éppen este Philadelphiába, megoldható lenne e ha a városban találkoznánk. Na apukám, ezek aztán nem vesztegetik a drága jó idejüket. Gyors válasz mindenkinek, egyedülálló mamit rábeszéltem a vasárnapra, a másik családnak pedig írtam hogy szeretettel várom őket. Rá öt percre felhívtak, beszéltünk fél órát. Ami nekem furcsa volt, hogy a legtöbbet host apuka kérdezett, minden érdekelte. Eddig ilyet még nem tapasztaltam, a host apukákkal eddig általában nem sok kontaktom volt egyik család esetében sem. Végül a telefonos beszélgetés során arra jutottunk, hogy aznap már túl késő lett volna egy philadelphiai randihoz, de vasárnap délelőttre ideérnek és akkor megejthetnénk egy találkát. Csak először szerettek volna megbizonyosodni arról, hogy érdemes e egyáltalán miattam ide kocsikázni. Hát kérem szépen, annyira érdemes hogy a telefonbeszélgetés után 20 perccel ismét emailre lettem figyelmes - úton vannak Philly-be, x hotelben szállnak meg az éjszaka és reggel 8.30-kor szeretnék ha csatlakoznék hozzájuk egy reggeli erejéig. Mennyei manna, ezek aztán tényleg nem lacafacáznak na. Ha hajnali öt órai időpontot mondtak volna, akkor sem mondhattam volna nemet. Ilyenkor már nem bátorkodik az ember lánya, had szóljon az a reggeli. 
Szégyen és gyalázat :), de szombaton este 11-kor párnára hajtottam fejem és azon nyomban el is aludtam. Nem nagyon akaródzott vasárnap reggel fél 7-kor kikecmeregni az ágyból, kimenni a fagyba és bevonatozni a városba. Nem értem miért, de talán még annál is jobban izgultam a találka előtt, mint amikor megérkeztem Amerikába még októberben. A Westin Hotelt nagyon könnyen megtaláltam, beléptem pompa és ragyogás mindenhol, sűrű "mit keresek én itt" kérdések tömkelege a fejemben, várakozás a lobbyban, majd fél 9 tájban megpillantottam a szülőket és a két lányt. Elbeszélgettünk mindenféléről, a nagylány és apuka az elején nem volt túlzottan szimpatikus, kíváncsian vártam magamban a folytatást. A kislány és anyuka nagyon aranyosak, később aztán a család másik két tagjáról is változott némiképp a véleményem. Voltak közös témák, úgy éreztem magam mintha nem is először találkoztunk volna. Elmentünk egy reggelizős helyre, ahol azt sem tudtam hirtelen az ezer dolog közül mit válasszak. Minden földi jó, french toast, tojás, bagel-hegyek, gyümölcs, palacsinta, kávé, tea - ami szem-szájnak ingere. Végül french toast-ot kértem juharsziruppal és házi készítésű vanília fagyival, mellé afrikai vörös teát szürcsölgettem - édes élet. A brunch (reggeli és ebéd közti étkezés, breakfast + lunch =brunch) isteni volt, jól megtömtem magam, már-már olyannyira, hogy a két hatalmas toastom közül az egyiket ott is hagytam. Ha még egy falatot le kellett volna gyűrnöm, ott rögtön elájultam volna.
Reggeli után elmentünk megnézni a Liberty Bell-t, császkáltunk picit a múzeumban is, majd a család volt olyan kedves és haza is hozott kocsival. Tényleg szuperek és aranyosak, de nem éreztem azt hogy egyből igent kellene mondanom bármire is. No igen, voltak dolgok amik némiképpen kecsegtetően hangzottak - két héten belül új, saját építésű házba költöznek Bethesdaban, Washington DC gyönyörű hely (igen-igen tudom, valószínű majd egyszer az lesz a végzetem, az első család is onnan volt, akiket majdnem elfogadtam anno), sok szabadidő, szabad hétvégék, anyuka Los Angeles-ben született és nőtt fel, nyaranta meglátogatják az ott élő szülőket - jól hangzik mi?
Végül abban maradtunk, hogy beszélni szeretnék még az ex-au pairrel és küldeni fognak nekem képet a házról, szobámról. Úgy éreztem tetszettem nekik, többször utaltak rá hogy már csak rajtam áll a dolog, de megértették hogy kell még néhány nap amíg átgondolom a dolgokat. Na persze mit gondolkodok már ennyit, igaz? Örülnöm kellene hogy egyáltalán jelentkezett valaki akinek kellek is. Csak tudjátok marhára nem szeretnék harmadszorra is melléfogni a dolgoknak, most inkább a "lassú víz partot mos" elvet követem. 
Érdekesség még, hogy ők valójában nem rematchben vannak. Nekem halvány lila gőzöm nem volt arról, hogy ilyenkor olyan család is kereshet, aki nem rematchben van. Rákérdeztem erre is és mondhatni elég furcsa, de ésszerű magyarázatot kaptam. Ők mindig a rematches lányok közül válogatnak, mert szeretnek személyesen találkozni mindenkivel. Mivel a telefonos vagy skypeos meginterjúvolás során nem sok minden derül ki, lezajlik a "sablonbeszélgetés", elhangzanak mindig ugyanazok a kérdések és válaszok, de élőben eltölteni egy idegennel 2-3 órát megint teljesen más. Így került hozzájuk az előző svéd lány is, akit egy kicsit most nehézkes lenne elérnem, mivel utazós hónapját tölti, ide-oda repdes gondolom.
Szóval, velük így állok. Képeket sajnos azóta még nem kaptam, választ viszont igen: ők is nagyon évezték a velem töltött időt, kedves vagyok, aranyos és megértik hogy ez egy fontos döntés, ne kapkodjam el, ők várnak és tartjuk a kapcsolatot...


Itthon délután kicsi tengi-lengi, szkájp, majd 3 óra 3 perckor sms az egyedülálló host mamitól, hogy meg tudok e jelenni fél órán belül az egyik közeli Starbucksban. Csapot-papot itt hagytam, uzsgyi a kocsihoz, irány a Starbucks. Picit késtek, de a lányával érkezett (13 éves). Jó sokat beszélgettünk, majd arra jutottunk hogy mi lenne ha követném őket kocsival és akkor elmehetnénk hozzájuk, legalább látnám a házat és azt ahogy élnek. Nem mondom hogy nem félve léptem be a kulipintyóba - tudtam hogy két macskával és egy kutyával kell számolnom -, de ami bent fogadott olyan gyönyörűséges kis házikót nem képzeltem. Két fekete macska van és egy skót juhász kutyus, aki a Murphy névre hallgat. Au pair-lak az alagsorban, saját nappalival, kondigépekkel, saját szabad terasszal - annyira jól néz ki, hogy alig győztem dicsérni. Külön tetszett, hogy az au pairnek végre nem a ház közepén kell laknia, az előző családomnál és a mostaninál is ez van...
Ezenkívül minden csillog, minden ragyog. Chicago melletti állatokkal való együttélésem rossz tapasztalataival ellentétben itt enni lehetne a földről. Aranyos környéken laknak, sokkal közelebb Philadelphiához és egy nagyobb vasúti csomópont közelében, ahonnan vonat megy pl. New Yorkba, Washingtonba DC-be, de Atlantic City-be is. Fántásztikó. A leányzót naponta a 40 percnyi autókázásra található Princeton városába kell suliba vinnem, majd onnan hoznom. Princeton már New Jersey-ben található és végig autópályán kell vezetnem. Princetonról tudni érdemes, hogy hatalmas és nagyon híres egyeteme van, valamint itt élt és dolgozott egy ideig a híres német fizikus, Albert Einstein is.
A csajszi sokat beszél, de érthetően és mindenre kíváncsi. Végig úgy éreztem, mintha régebb óta ismerném már. Találkoztam itt már pár gyerkőccel az ittlétem alatt és vigyáztam is már mindenféle-fajtára, de vele különösen jó érzésem volt. 
A családdal felszabadultan éreztem magam, rendeltünk pizzát és megvacsiztunk. Sokat beszélgettünk és nevettünk, sokkal jobb érzésem volt velük kapcsolatban, mint a délelőtti találkám során a másik családdal. Nagypapi is jelen volt, egyenesen Texasból (a sors különös fintora, hogy ő is San Antonio-ban él, mint a mostani host anyukám szülei). Én már az elején kiszúrtam, hogy ez a papi biza nem ízig-vérig amerikai, aztán a vacsinál szóba is került, hogy mexikói felmenői vannak. Ez mondjuk anyukán is látszott; barna bőrű, nagyon szép hölgyemény. Kedves, korrekt és aranyos (azért még várjuk meg 2-3 hónap múlva mit mondanék róla). A nagypapi felesége pedig beszél németül és spanyolul, ugyanis az ő anyukája német és Németországban lakik. Németország a végzetem és soha, sehol nem fogok szabadulni már tőle hehe. Ilyen-olyan úton-módon... 
7 körül végeztünk a vacsival, bár én csak egy órás starbucksos kaffézást terveztem és nem hittem volna hogy majd ilyesmi kimenetele lesz az estének, nagyon élveztem és száz fokos vigyorral a pofimon tértem haza. A család kijelentette hogy engem akarnak, de maguktól mondták hogy adnak időt, mert tudják hogy kétszer mellényúltam már és abszolút toleránsak.
Az alapállás most az, hogy őket szeretném - bár isten lássa lelkem, hogy még nem kiabálok el semmit sem. Szerda-csütörtökig kaptam időt, már csak azért is mert akkor ér haza a tanácsadóm, papírokat kell intézni. A nagypapi még 10 napig ott lesz a családnál és segít, így nekik annyira nem sürgős a dolog.
Egyetlen egy para van hátra; az hogy megemlítsem eme apró ügyet, hogy február 20-26.-ig lefoglalt vakációm van arra délebbre...Arra jutottam és jutottunk, hogy muszáj elmondanom nekik. Mindkét családnak. Az összes családnak akikkel kapcsolatban állok. Hiába mondta a tanácsadóm, hogy ne szóljak senkinek semmit sem, nem érezném fairnek a dolgot, jobb ha mindenki tud mindent és tiszta lappal kezdünk nem? Utána már csak a családon áll minden, lehet hogy meg tudnák oldani a dolgot, nagypapival vagy esetleg másféle kisegítéssel, egy patront megér a dolog, ki tudja...
Bár azt hiszem most tudatosult bennem, hogy először érzem nekem ez most nem biztos hogy össze fog jönni. Az itteni host mami is azt mondta, hogy kétli hogy a leendő családom majd benne lenne a dologban, szóval lehet jobb ha barátkozom a gondolattal, hogy ezt a nyaralást biza el kell halasztanom máskorra.
Jó hír lehet, hogy ha tényleg összejönnek dolgaim ennél a családnál, akkor nagyon sok szabadidőre számíthatok. A leányzó apukája Maine-ben lakik és havonta egyszer eljön, péntektől hétfőig ő intéz mindent ami az au pair feladata lenne. Nyáron 2-3 hetekre magával viszi a lányát ide-oda, ami nekem lehet hogy éppen nem a vakációs hetem lesz, de arra is kapok fizetést és dolgoznom sem kell. Eléggé kecsegtető. Lehet, hogy a sok jónak majd a februári Miami lesz az ára...de akkor nincs mit tenni, újraprogramozok. Iszonyatosan szeretnék menni Évivel és Biussal, már mindent elterveztünk, de mondhatom hogy 80%-ban most a leendő családomon áll majd a dolog. 
Azért egy-egy imát elrebegek esténként, csak a miheztartás végett, hátha összejön a dolog mégis... :)


Most boldog vagyok. Hó ide, hó oda, reggeli és esti fagyok, valamint a sör hiánya sem szegheti most kedvem. Holnap megkezdem utolsó hetemet ennél a családnál, vasárnap este anyukával is volt egy elég hosszú diskurzusom és az is feldobott picit, furcsa módon tök aranyos volt és sokszor hangoztatta hogy ő is úgy érzi, számomra ez lesz a megfelelő család...Engem is érhetnek még meglepetések kéremszépen.


Csodás hetet, sok puszit