A következő "áldozat"

Hivatalos: matcheltem az egyedülálló anyukával és lányával, előreláthatólag hétvégén (talán szombaton) költözöm hozzájuk! Eredeti terv vasárnap volt, de host mami az előbb kérdezte meg hogy nem tudnék e már szombaton menni - na ha már ennyire nem kívánatos személy vagyok itt akkor hogy a viharba ne tudnék menni? :) Viccelek ám csak, de amúgy örömmel megyek. "Búcsúvacsimat" átraktuk péntekre; Frejaval és Hongruival (kínai srác) sushizni megyünk egy japán étterembe, eddig legalábbis ez a terv. Igen, több lánnyal is jóban vagyok itt, találkoztam sok mindenkivel az ittlétem alatt, de azon az estén szeretném ha csak azok lennének ott, akikkel tényleg közelebb kerültünk egymáshoz.
A napok telnek-múlnak, mondhatni minden tökéletes. Na igen, mert ilyenkor már kedves és aranyos mindenki...Sok dolgom továbbra sincs, anyuka sokat van itthon, délelőtt mindig futok, mozgok. Az összes létező hó elolvadt a hétfői egész napos esőnek köszönhetően és újra süt a nap minden áldott nap. Bízom benne, hogy olyan igazi télből már tényleg nem kapunk.
Kissráccal harmonikus a kapcsolatom. Azt kell mondjam ő lesz az egyetlen, aki ebből a családból hiányozni fog. Istenemre mondom, nagyon fog hiányozni. Hiszen olyan kis édes, meg hát gyerek. Kit érdekel ha néha gondolatban többször is haza küldött már? :)

:D

                                                                            hehe :D

A nagyokkal nem sok kontaktom volt, ha kérdeztem is tőlük valamit, válasz nem sűrűn érkezett. Nem érdeklődtek és nem beszéltek hozzám soha, akkor én miért erőlködjek. Apukával megvoltam mindig, de vele találkoztam a legkevesebbet. Anyukát szerintem nem kell bemutatnom. Ahhoz képest ahogy a 3 évesemmel indult a kapcsolatom, mára azt mondhatom megszokott végre...amikor nekem ismét költöznöm kell...Sokat játszottunk a héten, időnként rájön az "ötperc", de nevetgélünk és elszórakoztatjuk egymást.
Szerdán hosszú kimenőt kaptam; reggel 9 körül keltem, elmentem futni, fürödtem majd nyakamba vettem a szomszéd várost. Első állomás az egyik élelmiszerbolt volt, hogy beszerezzem az isteni áfonyás bagelt. Aztán kellemes két órát töltöttem a Starbucksban, válaszoltam az összes létező emailre és üzenetre amit kaptam, majd sétáltam egy picit Bryn Mawr (Rosemont melletti kisváros) főutcáján. Némi hátsó szándékkal ugyan, mivel a fejembe vettem hogy nekem szükségem van arra a sörre, így hát megcéloztam az első utamba akadó "likőr sztór"-t. Sok-sok üveg, mindenféle alkohol, ami szem-szájnak ingere - sör persze sehol! Na ott kezdtem már egy kicsit dühbe jönni - ha már ott sincs sör, akkor hol az istenben van? Bátorkodtam megkérdezni két csoki barátunkat a pult mögött, hogy tartanak e sört (hátha átsiklottam a sok whiskys üveg és vodkarengeteg felett)...
Az egyik manusz kikísért az utcára és rámutatott egy pizzériára - "na ott kapsz sört barátom!" :) Hát én még ilyet nem pipáltam esküszöm, hogy egy egyszer egyes pizzériában kell ráakadnom sörre, de ám legyen. Ha már ott voltam rendeltem egy szelet sonkás-ananászos pizzát is, ebéd gyanánt. Pult mögötti srác végigmér - "igazolványt legyen olyan kedves!" - jól van apukám, tudom hogy nem nézek ki 21-nek, itt az az ID, aztán had fizessem már azt a nedűt. Nézegette vagy két percig a koma, hogy mégis merre van a születési dátumom, aztán somolyogva hozzátette, hogy "óóó, szeptember 11.?" - óóó mondom, igen. Következő kérdés - "honnan vagy?" - "Magyarországról, és nálunk nagyon könnyű alkoholhoz jutnia akár a 18 éven alattiaknak is" - jegyeztem meg nevetve, aztán helyet foglaltam a kis pizzámmal és elfogyasztottam.

Remélem el tudjátok képzelni milyen boldog és elégedett voltam ezzel a kis szerdai nappal. Nem is tudom milyen apropóból, de aznap amúgy is szárnyalni tudtam volna. Sokszor történik ilyen is velem, ha nincs semmi érdekesség aminek örülni lehetne én akkor is bohókásan örülök a "semminek" is.
Négy körül értem haza, késő délutáni műszakom megkezdtem és este 6 körül végeztem.
A csütörtök és a péntek már piskóta lesz kéremszépen, tényleg nagyon boldog vagyok ezen a héten.

                                néha csak tolok egy ilyen kis "tálat" vacsira, ezt legalább szeretem... :)

Nos, hétvégén pedig beköltözöm az új családhoz, megkezdve pályafutásom a harmadik helyen, röpke 4 hónap alatt. Azt hiszem egy szavam sem lehet; a rossz dolgok ellenére sem unalmas itt az életem, csak úgy pörögnek a dolgok, mire észbekapok szimplán körülbelül a negyedik helyen élek itt tartózkodásom alatt (ha a régi tanácsadómnál való kényszerpihenőt számítjuk). Nem rossz, nem rossz ugyan...de én mondom nektek, ebbe a "vándorcigány" életmódba is bele lehet ám unni.
Megfogadtam hogy nem szövögetek nagy terveket a következő családomra nézve, nem várok semmit, szimplán csak reménykedek. Azt lehet. Nem jelentek ki semmit, nem tudhatom milyen lesz velük, nem mondom azt sem hogy mit érzek. Egyszerűen csak végre sodródom az árral, teszem a dolgom a tőlem telhető legjobb módon és igyekszem kihozni magamból a maximumot, hogy totálisan meg legyenek velem elégedve. A munkám nagy része a vezetésből fog állni, de én azt mondom a 13 éves lánnyal nem sok gondom lehet. Persze, kamasz. És negatív vagy nem tetszik-dolgok annál a családnál is lesznek majd, de egyelőre pozitívan és optimistán tekintek jövőmbe. Egyszerűen képtelenség hogy harmadszorra is melléfogjak... :)
Be kell vallanom, az egyszerűséget választottam. Nem kell megint messze költöznöm. Itt már vannak barátaim, ismerem a környéket és nem mellékesen, de itt a fogorvos is. Philadelphia fél óra, New York és Washington DC két-két óra. Ennél központibb helyen nem is lehetnék. A környék ahol élnek sokkal jobban tetszik mint a mostani - a múltkor már erről írtam, de majd biztosan készítek képeket is.
No és a másik dolog; a család. Egy egyedülálló anyukához borzasztóan könnyű lesz szerintem alkalmazkodni, főleg úgy hogy alig fogom látni, mivel sokat dolgozik és végre nem "otthonról dolgozó" anyukával lesz dolgom.  Ott a lánya, előre szeretem ezt a szituációt. Tudjátok, most picit önző voltam és lehet tényleg a kényelmesebb megoldást választottam, de el kell mondjam nektek sokszor veszem észre magamon hogy már türelmetlen vagyok a kisebb gyerekekhez. Az, hogy naponta hússzor mondjak el három gyereknek mindent, hogy etessek és elpakoljak utánuk, hogy popsit töröljek :), játszak órák hosszat - no igen, ezek helyett választottam most ezt. Ami - egyelőre nem tudom megmondani miért érzem így - de lényegesen könnyebb lesz. Mégis azt mondom, várjuk meg majd mit mondok 2-3 hónap múlva hehe. Mint tudjátok nálam sosem lehet tudni, az elején minden szép és jó úgyis. A volt au pairjükkel már beszéltem, egy brazil lányról van szó. Csak jó dolgokat írt a családról, nagyszerű időt töltött itt, velük. Egy évet. Novemberben azt mondta hosszabbítani szeretne, de decemberben meggondolta magát és haza utazott. Ezért volt a család rematchben.
Ennyi most róluk. No még egy dolog, biztosan nagyon sokan kíváncsiak vagytok már arra, hogy tudtam e beszélni velük a vakációmról. Hát tudtam. És meglepően jó választ, reakciót kaptam - ezt én sem vártam volna. Őszintén leírtam nekik mindent hétfőn, majd este jött a válasz. Erre a válaszra azt kell hogy mondjam, hogy már a hozzáállás tetszik és nagyon boldoggá tesz, hogy kapásból nem mondtak nemet hanem minden erejükkel azon vannak, hogy segítsenek és meg tudjuk oldani normálisan a helyzetet.
A lényeg annyi, hogy nem lehetetlen hogy el tudjak menni a csajokkal Floridába és a Bahamákra. A nagypapa vagy anyuka tesója valószínűleg el tudna jönni Texasból arra a hétre és tudná csinálni az au pair feladatait. Nem hittem a szememnek, amikor ezt megláttam. Ezt persze még nem kell készpénznek venni, csak felmerült, anyuka meg fogja beszélni velük. Megért engem is, tudja milyen régóta elterveztük az egészet, hogy szállás és repülőjegy van foglalva és azt mondta ne keseredjek el, nem akarják hogy emiatt csalódott legyek mert ez még nem lejátszott meccs. Hát komolyan mondom micsoda mázlim van, már tényleg ami a hozzáállást illeti. Mert még egyszer mondom, még semmi sem biztos. No azóta naponta három imát mondok el, hogy nagypapi vagy tesó február 19-én valamilyen oknál fogva landoljon Philadelphiában és egy hét erejéig átvegye szerepem. Nincs mese, tényleg iszonyúan szeretnék elmenni. És itt most nem is ezen van a hangsúly, hogy szeretnék. Mert tudjátok anyuka azt is mondtam hogy el szerette volna mondani nekem, hogy márciusban két hét szabadságom lesz (fizetett szabadság és nem is én kértem, szóval nem vakációs hetem), mivel a leányzónak tavaszi szünet lesz és egy hetet az édesapjánál fog tölteni, a másikat pedig az édesanyjával, itthon. Hú, mi a manó - alaposan el leszek eresztve szabival az biztos. Szóval ezért mondom, hogy nem is ezen van a hangsúly, hogy nem tudok menni nyaralni, mert ha tényleg nem jön össze február végén akkor márciusban megyek, persze. De ezt az egészet Biussal és Évivel álmodtuk, terveztük meg. Lefoglaltuk, várakozunk, izgatottak vagyunk és együtt szeretnénk menni. Nagyon. Ők tényleg nagyon közel kerültek itt hozzám, mindkettőjükkel lassan úgy vagyok már mint egy-egy otthoni barátnőmmel is, biztosan nagyon jól éreznénk magunkat. Másik dolog a pénz; veszne a repülőjegyem (a szállásból nem sok minden, mivel csak 20%-ot kellett fizetni, viszont a miami-i szállást az én bankkártyámmal bonyolítottuk). Így állok most. Ha mégsem jönne össze a február, akkor sem török össze annyira, csak egy picit. De! Évi a Miamiba indulásunk előtti hétvégét New Yorkban tölti, ez esetben becsatlakozom arra a hétvégére a két lányhoz és csapunk egy new york-os hétvégét. Másrészről ez majd azt vonja maga után, hogy márciusban nagy valószínűséggel egyedül kell mennem ugyanerre az útra. Jelentkező lenne itt pár - magyar "kolleginákat" keresek inkább, de a többség még csak most érkezik és március elég közel van ahhoz, hogy hirtelenjében leakasszak valahonnan egy útitársat... :) Látjátok, csüggedésre semmi okom sem lesz akkor sem. Viszont most még minden erőmmel azon vagyok, hogy a február végi, eredeti terv összejöjjön. Nagypapit meg kell nyernem a hétvégén, mese nincs. Amúgy csupa-szív ember, aranyos lélek - szerintem nem lesz vele gond. Bízzunk a legjobbakban ugyebár.

Jáájj, hosszú lett megint. Ne haragudjatok! Millió hála és ezer köszönet a sok érdeklődő email és üzenet miatt, a bátorításért, a kedves szavakért. Jövő héttől új fejezet kezdődik.
Most pedig megkezdem szerda esti lazulgatásom - zenével fülemben, sörrel kezemben. Prost! ;)