Sör hiányában...

Az imént értem haza 8 órás King of Prussia ingajáratomból, ugyanis anyuka úgy döntött megajándékoz ezzel a pénteki szabadnappal. Nem kellett korán kelnem, nem kellett gyereket a suliba vinnem sem hoznom, előző este azt mondták mehetek amerre akarok. Az anyuka mostantól több időt szeretne a gyerekeivel tölteni - főleg a kicsivel, valamint szoktatni szeretné magát a gondolathoz, hogy jövő hétvégén "magára" marad - ez ugye az én szempontomból nézve abszolút remek hír, így esett hogy a pénteki délutánom házon kívül töltöttem...

Most azonban nem szaladok ennyire előre az eseményekkel, bár nem sok minden érdekesség történt, de gondoltam helyzetjelentek. 

A napok telnek-múlnak, a kissrác pedig ismét egyre szemtelenebb és neveletlenebb velem szemben. Hála a magasságosnak, már totál nem érdekel az egész, bő egy hetet kell itt kibírnom és valószínűleg soha többet nem látom őket. Elgondolkodtam, és akárhogy is viselkedik velem N. (a legkisebb), hiányozni fog...Mindegy, minden okkal történik. Ahogy azt már előzőleg is írtam, sokkal felszabadultabb és boldogabb vagyok ezzel a tudattal, hogy már nem kell sokáig így, itt élnem, amit valójában én sem preferáltam annyira. Mindent megtettem és változtattam, változtam - de ha menni kell, akkor megyek.

A délelőtti futást nem hanyagoltam, teljesen feltölt és kikapcsol. Valószínűleg ennek köszönhető (megint mozgok és nem csak tunyulok), hogy az étkezésemre és a "nagy kajálásokra" is egyre érzékenyebb vagyok. Lassan a negyedik hónapba lépünk, ha azt nézzük mióta vagyok itt. Tavaly négyhavonta mentem haza a németektől, megrakott asztalokra és orbitális kajálásokra várva. Ennek jelei most kezdenek mutatkozni rajtam, jól sejtem annak is köszönhető hogy mozgok, de egyre nehezebben bírom azt az itteni étkezést, amit művelek vagy éppen nem művelek...Jóformán csak csipegetek - egy kis gyümölcs, egy kis keksz, egy kis sajt. Reggelire mindig müzli, ebédre egy-egy szendvics, vacsorára sem sűrűn járok le, mivel mostanában bevezették azt hogy minden áldott nap tészta van vagy müzli. A fagyasztóban nincs hús, akkor van hús (az esetek 99%-ában darált), ha anyuka taccot készít és azt aznap el is használja. Érzem, hogy ez hosszútávon nem lesz normális, azt hiszem valamivel több pénzt kell erre áldoznom, mert ez így nagyon nincs rendben. Tavalyi évem során is volt egy ilyen időszakom, hogy mindig szédültem, ájulás kerülgetett és leesett a vérnyomásom - az is a rendszertelen étkezés miatt volt. Félek, hogy ki fog készülni a gyomrom, úgyhogy megfogadtam hogy sürgősen teszek ez ellen valamit. Első lépésként amint új családhoz kerülök, odaállok amellé a bizonyos tűzhely mellé. Itt nem szerettem volna, mivel a délelőtti két órámból sok csodát nem tudok kihozni, amikor anyuka itthon van akkor pedig meg sem környékezem a konyhát ha nem szükséges. Alig várom már, hogy a következő helyen rittyentsek egy jófajta rakott krumplit vagy egy kis gombapaprikást (...) Megijedni azonban nem kell; nem éhezem és csontsovány sem vagyok (mindössze másfél kilót fogytam csak). Egyszerűen érzem, hogy ez így nincs rendben - ez a "csipegetős életmód" nem nekem való.

                                  Ez elég gyakori ebédem. Bár egészséges, de nem igazán laktató...

Most pedig had mutassam be N. szerelmét:

Naponta többször elismétli, hogy ő bizony szerelmes ebbe a plüssállatba. Sokszor gondolkodtam már el azon, hogy ez vajon mi az ördög, de eddig még nem jutottam semmire. Szivárvány színeiben pompázó, kipingált körmű kisállat, amitől a 3 évesem egyszerűen nem bír elszakadni - ölelgeti, puszilgatja, beszél hozzá, házat épít neki, sétálni viszi és az udvarra sem képes kilépni nélküle. A kisállat egy hölgyemény, de olyan bonyolult neve van, hogy ne haragudjatok nem bírtam megjegyezni.

A hétköznapokról most nagyjából ennyit szólnék. Minden a megszokott kerékvágásban zajlott, jóval kevesebbet dolgoztam, elvoltam. A pénteki nap viszont teljesen kikapcsolt - délelőtt futottam, lefürödtem, majd nyakamba vettem a King of Prussia-t. Szeretek elvonulni oda - sok ember, sok látnivaló, sok üzlet, sok étterem, pörög az élet nem vitás. Nem volt meleg, de a nap sütött. Egyébként minden áldott nap ez van. Én úgy vagyok vele, hogy legyen hideg és napsütés, mint sem hogy hulljon akármi is az odafentről. Először csak drogériákban lézengtem, istenemre mondom egy csomag vattakorongon és egy körömlakklemosón kívül mást nem is vettem... :) Aztán beültem a Five Guys-ba egy vega-sajtburgerre - ami isteni volt. Utána célba vettem a Starbucksot és konzultáltam picit a barátokkal, családdal. Körülbelül ott pattant ki az isteni szikra a fejemből - nekem sörre van szükségem. Délután 5 óra körül megindultam sör után kutatni. Első hely: kisebb élelmiszerbolt - nincs sör. Kocsiba pattantam, második hely: Tesco-hoz hasonló hatalmas komplexum - nincs sör. Kocsival tovább, harmadik hely: benzinkút - nincs sör. Óóó, hogy az a megboldogult - tudom, kis naiv európai hogyan is reménykedhetne abban, hogy valahol is alkoholra lel itt. Vannak azok a fenemód híres "likőr sztór"-ok, de ha jól sejtem harminc kilométeres körzetben egy szál sincs. Egy csöppet kiakadtam - már elterveztem, hogy pénteken este üldögélek majd a szobámban, fülemen a fülessel, valószínűleg ordító zenével és iszogatni fogok - úgy látszik az égiek szerették volna, hogy ne így történjen. Pedig olyan elszánt voltam, ha egyenesen egy búzamezőről kellett volna elhoznom a nedűt, abban a pillanatban az sem jelentett volna akadályt. Megáll az eszem - hogy bírják itt az emberek? :) Ó mama, Münchenben még az egyszer egyes újságárusnál is sört árultak, de 0-24-ben...Jó, igen persze tudom...nem ott vagyok...

És hogy tegyek említést a rematchemről is: a két szerdán említett család nem jelentkezett. Nem hívtak és nem írtak, köd előttük és köd utánuk. Ennek "örömére" rákérdeztem a pót tanácsadómnál, hogy mi zajlik. Kéremszépen az zajlik, hogy legyek türelmes, mert ezek a családok roppant elfoglaltak hét közben - vagy hívnak majd, vagy nem. Viszont elküldte két további tanácsadónak a telefonszámom még aznap és az egyik családtól iszonyatosan hosszú emailt kaptam. Bethesdaban élnek (Maryland, Washington DC-hez közel), 12 és 7 éves lányaikkal. Borzasztóan szimpatikusnak tűnnek, érdekes egy femili. Annyi történt, hogy visszapötyögtem nekik valami irdatlan hosszút, de válasz az még nem érkezett. Na hát hogy is mondjam...ezek a családok nem igazán sietik el a dolgokat, bár meg sem lepődök otthon ugyanez volt. Bevallom kicsit türelmetlen vagyok és tövig rágtam az összes körmöm; az időm pörög, a napok múlnak és én csak várok - mi mást is tehetnék ugyebár...

Minden reménységem ebben a hétvégében van most. Tisztában vagyok vele, hogy majd még jövő pénteken is befuthat "az igazi", de nagyon rászugerálok erre a "wíkendre" most. Ja, vasárnap délután találkozom az egyedülálló host anyukával és 13 éves lányával. Az élet nem áll meg. 

Holnap kellemes délután Frejaval - ebéd és mozi, este döglés itthon és egy életem-egy halálom, megkeresem azt a harminc kilométerre lévő "likőr sztór"-t! ;)

Bizonyára észrevettétek már, hogy a kis számlálóm nagyon is átlépett az "egy hónap van hátra a vakációig" stádiumba - ollé, Évi és Bius készüljetek, mert egy hónap múlva ilyenkor szétszedjük Miamit!

Legyen szép hétvégétek!

p.S.: A kissé semmitmondó képekért most elnézést kérek, de nem szeretem a "képtelen" bejegyzéseket.