New York és vasárnap esti móka

Kezdeném azzal, hogy iszonyatosan boldog vagyok...Még ez a kis péntek tizenharmadikai "incidens" sem tette be a kaput nálam olyan szinten, hogy okom lenne arra, hogy kiboruljak. Pénteken volt, persze. A pillanat heve, amikor azt hittem összeomlott a világ - mindenre aludni kell párat és megvizsgálni a dolgok pozitív oldalát. Érzem és tudom, hogy lesz új családom. Egyszerűen így kell lennie, ahelyett hogy magamba fordulva sajnálkoznék inkább élvezem az összes itt töltött pillanatot és előre tekintek. Talán a harmadik lesz a "magyar igazság"?!...
Biztosan nagyon kíváncsiak vagytok már, hogy mit beszéltem a tanácsadómmal. Nem is húzom tovább a dolgokat, íme. Aztán csapjunk is a lovak közé, mert csúcsszuper hétvégém volt és ezt muszáj megosztanom veletek is.
Vasárnap fél 1-kor találkoztam a cc-vel, röpke 15 percet töltöttünk együtt. Sietett a körmöshöz, kifestetni a lábujjkörmeit, mert szerdától szerdáig majd a Karib-tengeren fogja süttetni magát, miközben én foggal-körömmel küzdök az ittmaradásért haha - ez most nem ironikus, csak tetszik a "hasonlat". Gyorsan átbeszéltük a dolgokat és nem szégyelltem elmondani a valódi okát annak, amiért az első rematchbe belementem. Aki kicsit jobban a sorok mögé látott tudhatja, hogy az volt a legeslegutolsó ok amiért onnan eljöttem, hogy unalmas volt a 13 éves gyerekkel a munka. Igen tudom, erre fogtam az egészet, kellett valami ésszerű magyarázat. Nem biztos hogy szép húzás volt tőlem, de elég sok mindenkinek vannak itt nem szép húzásai ne is firtassuk ezt most. Ez egyből más megvilágításba helyezte a dolgokat. Megtudtam továbbá, hogy anyuka agyon dicsért a cc-nek, sokat változtam és minden oké, egyszerűen nekik nem megfelelő (?)...Ja, és azt mondta nem tudok főzni - na itt fel kellett szólalnom; sokszor főzőcskéztem tavaly is, a német családomnak is és csak úgy lapátolták a rakott krumplimat. Szimplán az a gondom, hogy szeretek mindent magamtól csinálni. 21 évesen anyuka itt áll mellettem, nézi minden lépésem és magyaráz hogy mit hogyan merre, így "nem tudok főzni".
Bevallom picit aggasztott, amikor mondta mennyi lány van rematchben - ennek a másik oldala viszont számomra is kedvező; ugyanannyi család is keres új au pairt. A dolog nem túl kellemes oldala még az lehet, hogy a tanácsadóm a két hetes rematch időszakomból egy hetet távol lesz és nem tud majd segíteni, de majd csak túlvészeljük valahogy. Bizakodva és reményekkel teli jöttem haza, megnyugtat a tudat hogy látom rajta hogy szeretne értem tenni és segíteni akar. Még azt is felírta, hogy a vakációm mikortól meddig van, igyekszik azt is figyelembe venni. Ennyit most erről a dologról, amint tudok valami biztosat vagy jelentkezik család, azonnal írok hogy senki ne maradjon le semmiről.
Magamon viszont néha még én is meglepődök - hogy mindennek ellenére sem akarok még hazamenni és nincs elegem annyira, hogy egyáltalán fel is merüljön annak a gondolata hogy feladjam. Na neeee...majdnem 4 hónap után csak így? Az nem én lennék. Maradok kéremszépen, októberig engem otthon nem láttok! :)

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

New York, New York te csodás...hirtelen ötlettől vezérelve a szombati napom ismét New Yorkban töltöttem. Már pénteken is érlelődött a gondolat a buksimban; miért ne mehetnék el akár csak egy napra is? Aztán ugye anyuka bejelentése alaposan rányomta a bélyegét erre az egészre; nem kérdés hogy elmegyek. Ilyen hét után nekem totális feltöltődésre van szükségem. És az az egy dolog biztos, hogy azt New Yorkban mindig megkapom. Szombaton reggel 6-kor leléceltem itthonról, majd Philadelphiában felszálltam a fél 8-as buszra. Meg sem álltam a new york-i kínai negyedig. Annyira megszerettem már ezt a kis kínai buszos társaságot is, meg az egész hangulatát. Ahogy kiabálnak, ordítoznak és mindent kapkodva csinálnak - na meg hogy minden "ócó és öszá forint" haha.
Ez a város még mindig óriási hatással van rám. Amikor távolról megpillantom Manhattan felhőkarcolóit, átmegyünk a hídon a Hudson-folyón és közben jön fel a nap, az emberek rohannak és a busz csak süvít a városon keresztül - a hideg futkos rajtam és hevesen dobog a szívem minden egyes alkalommal. Aztán akadt egy kis gubanc; egyedül kellett odatalálnom a Times Square-től nem messze eső Macy's elé, de metróval. És naná hogy mindent felírtam meg lerajzoltam, de valamilyen munkálatok folytak, ami miatt vagy háromszor kellett vonalat váltanom. Ó mama...Nem túl szokványosan vivis módon simán megtaláltam mindent és elsőként értem a Macy's-hez. Biussal, Dórival és Vivivel volt randi megbeszélve - az volt a slusszpoén, hogy én mentem a legmesszebbről, de én érkeztem meg elsőnek - csajok, ez nem szemrehányás csak vicces :) Megörültünk egymásnak, majd a Union Square felé vettük az irányt, tudatosan. Már a múltkori new york-i kiruccanásom alkalmával is eszünkbe ötlött az, hogy egy darab Vapiano nevezetű étterem van ebben a hatalmas városban. És hát én ezt az éttermet eléggé nagyon preferálom és nem is értem miért csak pár darab van belőle az Államokban, de oké ám legyen. Olasz kajálda - pizza, tészta és saláta minden mennyiségben. Külön tetszik a hely egész berendezése, a kiszolgálás, a szisztéma meg minden egyéb - egyszóval úgy ahogy van, fantasztikus. No a kajáról meg nem is beszéljünk, Németországban is sűrűn látogattuk ezt a helyet. Jó két órát el is töltöttünk ott, már előzőleg rágyúrtam a bacon szalonnás, tojásos-szószos, parmezános pennémre, így nem volt kérdés mit rendeljek. Csajok pizzát fogyasztottak. Tőlünk volt hangos a hely, nagyon jól elszórakoztattuk egymást, hihetetlenül bírom ezeket a leányzókat. Anyáék szerint amikor New Yorkban vagyok még a képeken is más az ábrázatom, annyira látszik hogy boldog vagyok... :)

                                                                             Vivik

                                                                          nyammm

                                                                      Dóri és Bius

                                                                          Vapiano

                                                                          Vivi

Dóri

Ha már ott vagyunk, miért ne igyunk valamit - felpattantunk Dórival a magas székekre a pulthoz és kértünk egy Coronát, mert egyszer élünk ugye. Na meg azért, mert imádjuk a sört...

                                                                             prost ;)

Vapianos kitérőnk után, jóllakottan nyakunkba vettük a várost. Jóllehet két fokot mutattak a hőmérők, ami azért még enyhén szólva sem meleg - először boltról boltra jártunk, Bius cipőt vett, csámborogtunk a Union Squaren, időközben elköszöntünk Vivitől mert sajnos mennie kellett dolgozni, sétáltunk az ötödik és hatodik sugárúton, egészen a Harald Square-ig, megnéztük a "vasaló épületet", azaz a Flatiront, majd beültünk melegedni egy Starbucksba.

                                                                háttérben a Union Square

                                                                            Dóri

                                                                        Union Square

                                                                                   :D

                                                                             Flatiron

Nevetgéltünk és mondtuk a magunkét egyfolytában. Sokszor kijelentjük azt hogy nem azért jövünk ide, hogy mindig magyarokkal vegyük magunkat körül, én sem ezt csinálom de az embernek egy idő után szüksége van erre. Olyan emberek társaságára néha, aki ugyanazon helyről jött, ugyanazokat a dolgokat szereti mint ő és nem kell egy-egy bonyolultabb mondat előtt háromszor meggondolni, hogy az ige éppen hova kerüljön a mondatba hehe...

Leírhatatlanul jól éreztük magunkat, önfeledten. Olyankor mindig elfelejtem hogy au pair vagyok, csak átadom magam a városnak és azt hajtogatom mennyire gyönyörű. Pazarul éreztem magam, 8 körül elbúcsúztunk - Dóri és Bianka hazafelé vették az irányt, én pedig vissza a kínai negyedbe. Igen ám, azt hittem ismét egyszerű dolgom lesz, de olyan szinten eltévedtem, hogy a betervezett fél 9-es busz helyett a 10 órait éppen elértem...Ezek a kihagyott metrók és átvariált vonalak, átszállások alaposan megnehezítették a dolgom, úgy hogy életemben akkor metróztam egyedül New Yorkban. Felszálltam az egyikre, de mire észbe kapok hogy nem jó irány, addigra le is szálltam. Kietlenebb brooklyn-i metrómegállón találtam magam, körülnézek egyik padon egy hajléktalan, másik padon egy másik, az aluljáróban egy lélek sem és várom a megváltás ígérő A jelzésű metrót. Ohh anyám, az a sok betűvel jelzett vonal, meg az egész mindenség - amihez szerény, faluról származó énem még nem igazán szokott hozzá, hiába igazodtam el már egyedül München, Hamburg vagy akár Berlin nem egyszerű metróhálózatain is, ez merőben más na. Nos, 10-re odakeveredtem valahogy - magam sem értem hogyan - a kis kínai buszos társaságomhoz, megvettem a jegyem és felpattantam a buszra. Sokszor koppant a fejem az ablaküveghez útközben, meg is fagytam párszor és már csak az ágyamra vágytam. Éjfél körül értünk Philly-be, 1 órát kellett várnom a vonatra. Azt hittem megőrülök. Ráadásul hogy "boldogságom" fokozzák, egy percenként írták ki a vonat mellé hogy 9 perc késés, 10 perc késés és így tovább. Hú de sokszor elátkoztam őket azalatt az idő alatt. De tudjátok mit? Kit érdekel, amikor ilyen fenemód jó napon vagyok túl. Fél 2-kor estem haza, majd hullottam totál megfáradtan az ágyba. 

Vasárnap fél 10-ig sikerült elaludnom, gyorsan összekaptam magam és megejtettem a találkát a cc-vel, erről már írtam, nem is ragoznám tovább. Aztán érkezett egy sms Frejatól, hogy este vacsora, újabb emberkét kell elbúcsúztatnunk. Hát naná hogy nem ülök itthon vasárnap sem, had szóljon az a vacsora. Délután még skypeoltam pár emberrel, összeszedtem magam és 5-kor elhagytam a házat. Előzetes megbeszélés alapján először irány a Starbucks, szívem-lelkem kiöntése Freja barátosnémnak. Átvittük a dolgot kicsit mulatságosba, a végén már fetrengtem a röhögéstől, amiatt amiket a csaj mondott - tényleg kész ez a nő :) 6 óra körül aztán egy indiai étterembe mentünk; ezúttal nem egy au pairt búcsúztattunk, hanem Freja egyik japán ismerősét, aki 10 hónapot itt tanult és január végén utazik haza. Olyan társaságba csöppentem, akik egy kurzusra járnak az úgynevezett Harcum College-ban (sajnálatos módon ugye én most még nem kezdhettem el tanulni, de most talán jobb is így). Később aztán megérkezett két másik au pair, akik ugyanazon családnál dolgoznak - tök érdekes. Az egyik lány két hete érkezett Dél-Afrikából, a másik pedig 4 hónapja van itt, a szomszédságból, Romániából (egyikük sem az Au Pair in Americaval). Kis nemzetközi csapat verbuválódott össze - Románia, Dél-Afrika, Kína, Dánia, Japán, Szaúd-Arábia, Amerika és Magyarország is képviseltette magát az asztalunknál. A megfelelő hangulat megvolt, ha ennyiféle népség összejön, abból rossz dolog nem sülhet ki és még csak attól sem kell félni, hogy beüt a bizonyos kínos csend. Hatalmas arcokat ismertem meg és rengeteget nevettem, eszelősen jól éreztem magam. Félve pásztáztam az étlapot, sohasem ettem még indiai ételt - csirkére esett a választásom, azt nagyon nem tudják elrontani. Na persze ez nem volt ám ilyen egyszerű, megszórták mindenféle gyógynövénnyel, curry-vel leöntözték, ilyen-olyan "bundába" belecsomagolták, majd hosszú szemű rizzsel tálalták. Isteni volt na, nem is tagadom. Megkínáltam a többieket is, mert amekkora adagot kihoztak az egy négytagú családnak is sok lett volna.

A hely tőlünk zengett, mindenki aranyos volt és érdeklődő. Szeretem hogy ilyenkor nem mindig csak a megszokott au pair-témákról "kell" beszélgetni. Fél 10 körül elhagytuk a helyet, mert már majdnem hogy velünk akartak felsöpörni, annyira záróra tájban lehettünk.

                                                                           nyammm

                                                                              Freja

                                                               Miss Románia és Dél-Afrika

                                                                                japán...

                                                                  ...szaúd-arábiai barátunk

                                                                         wasser...

                                                                      díszes társaság :)

Most itt fagyoskodok szokás szerint, de már ez sem érdekel. Amilyen hétvégén megint túl vagyok arra egyszerűen szavak nincsenek. Nem tudom a többi au pair hogy van ezzel, de a hét közben ért "sérelmek" nálam hétvégére totál elfelejtődnek, halványulnak. Hihetetlen hogy két ilyen nap mekkora töltést bír nekem adni és ennyit tud segíteni. Ha nem csinálok semmi érdekes dolgot - bár azt hiszem New York és egy indiai étterem azért elég érdekes - akkor is a fellegekben járok. Hazafelé kocsikázva hasított a gondolat a fejembe, hogy basszus azért jó lenne a környéken maradni. Igen, tény hogy nem nagyon szeretem Philadelphiát és nem égek a vágytól minden egyes hétvégén, hogy ott lehessek...de vannak barátaim, akik törődnek velem és hívnak, akármi van. Egyre több embert ismerek meg és olyan élményekben van részem, hogy az fantasztikus. New Yorkban ott találom magam 2 óra alatt, ha akarom akkor Washington DC-ben szintén. Már csak egy új család kell és megint teljes az életem. Jelenleg madarat lehetne velem fogatni. Mindezt tetőzi, hogy hétfőn csak délelőtt 10-kor kezdek, ünnepnap van és itthon lesznek a gyerekek is, anyuka is. Alhatok sokáig és talán így ötösben a nap sem lesz olyan hosszú, mint amilyen egyébként. 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az égvilágon mindennel el vagyok maradva, rohanósra sikeredett ez a hétvége szerencsére. Nem tudom kellőképpen kifejezni azt amit érzek, amiatt hogy annyian írtok, biztattok és tartjátok bennem a lelket. Köszönök minden tanácsot és támogatást, eszméletlenül jól esik. Idővel minden üzenetre válaszolni fogok, nem kell aggódni... :)

Legyen szép hetetek, puszillak titeket