Hétvégére várva

Csak vasárnap óta nem írtam, de egyre többen kérdeztek és érdeklődtök hogy jól vagyok e és rendben van e minden, mivel nem jelentkeztem - bevallom jól esik, de decemberben tényleg volt miről írni épp eleget. Most csak zajlanak a szürke hétköznapok, tél van és az általam olyannyira utált hónap, január. Gyűjtögetés és munka, várakozás és hideg.


Ismét a feleszmélés időszakát élem - a nagyszerű new yorki hétvége után vissza a valóságba, pörög tovább az élet. Nagyon boldog vagyok, hogy végre van iskola és nincs egész álló nap három vagy annál több gyerekem a háznál, imádom. Végre minden megy a normális kerékvágásban.
Írtam, hogy hétfőn elvileg dolgoznom kellett volna - hát olyan délután fél 3 körül ki is dugtam a pofim a szobámból, segítettem anyukának elpakolni a nagybevásárlás után, majd megkérdezte hogy készülök e valamerre este. Hát vissza kellett kérdeznem kétszer is, hogy ezt mégis hogy érti, úgy volt hogy bébiszittingelnem kell...Erre ő: "Nem megyünk sehova, maradunk itthon, nem is akartunk már elmenni, csak kell valaki aki leköti a gyerekeket, megcsinálja a szennyest és segít, mert én már nem bírom. A kisfiú egész nap engem akar és ezzel az őrületbe kerget, mindig velem akar játszani." - persze pontosan én sem emlékezhetek minden szóra, de a fontosabbak ugyanezek voltak. Majdnem visszakérdeztem hogy akkor miért kellett neki három gyerek...de hát az ő dolguk, segítettem, majd játszottam egy órát a kissráccal. A vacsora előkészületeinél is ott voltam, majd velük ettem. Szuper volt az étel - steak (ebből nem sokat), kelbimbó, főtt krumpli sajttal és tejföllel (?), rizs és nagyon sok gyümölcs. Jól belaktam, majd nyugtáztam a napot.
Kedden aztán alig bírtam kikecmeregni az ágyból, pedig esküszöm időben lefeküdtem. Megint átsuhant a gondolat az agyamon, hogy amint elvittem a gyereket a suliba, visszafekszem. Tavaly a németeknél is mindig ezzel a gondolattal játszadoztam, de sosem feküdtem vissza aludni. Minden kezdet nehéz ugyebár...A kissrác örömmel ment suliba, én azalatt az idő alatt örömmel töltöttem el a délelőtti szabad 2 órám a végtelen semmittevéssel. Na jó, mostam és szárítottam mint az őrült, négy forduló volt.
A kissrác sulija után nem hazafelé vettük az irányt, gondoltam összekötöm a kellemest a hasznossal és elviszem a tanácsadónak a pénzt a kosármeccs miatt. A gyerek amúgy is bealudt a kocsiba, nem tűnt fel neki hogy minimum egy órával többet kocsikáztunk. A tanácsadóm valahol az isten háta mögött és még azon is túl lakik, ismét csak térképpel mentem de alig találtam oda. Volt pár visszafordulás meg intenzív fékezés, de nem egyszerű itt eligazodni na. Ne ám párhuzamos utcákat képzeljetek el, meg hatalmas utcanév táblákat - mindenhol nagyon kell figyelnem. Ismeretlen helyen nagyon könnyű eltévedni. Bár a tanácsadó házát nem láttam, mivel az utcájának a bejáratánál voltak kiállítva postaládák és az 1434-es számúba kellett becsúsztatnom a borítékot a pénzzel, kaptam fülest Frejatól hogy hasonló palotában lakik mint anno a másik cc-m lakott. Nekik bejött hehe :)
A délután nagyon kellemesen telt, megebédeltünk a kissráccal, majd elkezdtünk játszani de most én is élveztem. Kitalálta hogy mossam le a körömlakkját (amit szintén én kreáltam még csütörtökön) és fessem át a körmeit másmilyen színnel. Bevetettük magunkat a kislány szépítkező asztala elé, majd az egész délutánt ott töltöttük. Kaptam mindenféle kézkrémet, egyfolytában fújta a hajam valamivel és fésült - úgy néztem ki néha mint egy bohóc -, majd szerette volna kifesteni a körmöm is. Csak a lábamon engedtem, íme a végeredmény:

                                                                          hahaha :D

Hát komolyan mondom tök aranyos meg kis lelkes volt, de enyhén mereszgtettem a szemeimet végig, hogy mégis mit művel... :D
Lassan aztán befutott a két nagyobbik is és immár kifestett körmökkel rendeztek egy spontán bulit a játszó szobában. Van rendes diszkó fényekhez hasonló szerkezetük, ugye mindegyik gyereknek iPod, karaoke masina meg hasonlók és már ment is a buli. Kiterítettek szivacsokat és szőnyegeket, nekem pedig az volt a feladatom, hogy mindenkinek egyesével pontozzam a mutatványait. A kiscsaj nagyon kis "bulizós" - tényleg kívülről fújja az összes mai zene szövegét, úgy táncol hogy állítom néhány korombelit is letáncolna bárhol, bármikor. A két fiútól is láttam érdekesebb mozdulatokat, hihetetlenek ezek a mai gyerekek.
A mókának anyuka megérkezése vetett véget, utána szabadultam. Ja mégsem.
Hogy a "napom be legyen aranyozva" ugye, anyukának megint voltak érdekesebb megnyilvánulásai. Kezdett azzal, hogy megkérdezte hogy voltak az anyagiak a hévégén, miből mennyim van, hol mennyi pénzem van. Kérdőre vont miért vettem le x dollárt a kártyámról, amikor van készpénzem is. Olyan költségvetési levezetéseket csinált nekem a múlt héten hogy csak lestem. Mindent kiszámol mikor mennyit költhetek, mindent tudni akar hol mennyit költöttem eddig és mennyi pénzemnek kellene lennie azóta, mióta Amerikában vagyok. Megmondom őszintén kezd nagyon idegesíteni ez a fajta viselkedése, anyukát sajnos egyre jobban nem preferálom. Nem tudom hogy jön ezekhez a dolgokhoz, eddig ez a harmadik család ahol au pair vagyok, de egyik családnál sem csinálta még ezt senki. Másrészt megértem, félti a pénzét majd. Azt a pénzt, amivel még egyáltalán nem tartozom nekik, de gondolom átsuhant az agyán a gondolat, hogy talán majd le akarok lépni miután kifizették nekem a fogorvost. Én mindent megértek, persze. De amit néha leművel és ez, hogy mindent tudni akar ez azért sok. Egyszerűen már gyomoridegem van ha meglátom, hogy megint mit kérdez vagy miért von kérdőre. És nem leszek családtag, tőlem ne várja el hogy mindent elmondjak neki, mert azt lesheti. Az embernek - még ha csak 21 éves is - de van magánélete és olyan dolgai amiket nem szívesen oszt meg "vadidegenekkel". Még akkor sem ha a házukban lakik és az ételüket eszi - mert gondolom most sokan erre gondoltok, hogy nem jogos a felháborodásom -, viszont mindennek van határa. Remélem ez változni fog majd.
Szerda szinte ugyanúgy telt mint az előző napok - félkómásan kikecmergés az ágyból reggel, délelőtti szieszta, délután sok játék. Az a megfigyelésem hogy a gyerekekkel tényleg egyre jobban kijövök, pedig nem hiszem hogy a szülők beszélték volna tele a fejüket, de a nagyobbak is sokkal nyitottabbak felém. Estefelé következett anyuka menetrend szerinti "műsora". Tervben volt hogy találkozom Frejaval, este 6 körül. Mondom az még nem olyan korai, tudok segíteni a konyhában vacsi előtt aztán uzsgyi. Aham, ahogy én azt elképzeltem ugye...Anyuka azt mondta hogy nem kell segítenem, mert csak csirkét süt és ahhoz egy ember is elég, nyugodtan menjek készülni. Alig értem fel a szobámba már kiabált, hogy nem e tudnék itthon maradni minimum 6.45-ig, mert apuka ma később ér haza és hát ha már nem segítek a vacsora előtt, akkor utána legalább rakjak rendet a konyhába. Mindig keresztül húzza valamivel az eltervezett dolgaimat, de oké persze maradok. Gyorsan írtam Frejanak, készülgettem, majd lementem rendet rakni. Végül is negyed 8-ra már a Starbucksban is voltam, ahova a találkát megbeszéltük. Így annyira nem volt "szörnyű", de azért ez nem semmi hogy miután 5-kor lejár a munkaidőm (elvileg), akkor sem moccanhatok sehova mert ugranom kell mindenre. Most nem azért, de ezt nekem anno a telefonos interjú alkalmával nem mondta. Jobban mondva mondta, de úgy adta elő hogy 4-5 között ő minden nap itthon van, onnantól kezdve szabad vagyok mint a madár...na ja, ne nagyon higgyetek semminek amit mondanak, általában majdnem minden az ellenkezője annak hehe...oké persze, kivételek lehetnek.
Mindegy az idő amit a dán csajszival töltöttem az megint kárpótolt mindenért (bár megmondom őszintén szívesebben ücsörögnék inkább egy sör vagy egy rövid, mint egy karamellás akármi mellett). Jó egy órát beszélgettünk, sok a gond nála is sajnos, de nem szeretne rematchelni, mivel a családja meglátogatja áprilisban, így most nem nagyon mocoroghat. No és nagyon jó a beosztása, napi 4 óra munkával. Azt már említenem sem kell hogy rengeteg barátja van, szóval így azért meggondolandó a dolog - egyelőre biztosan marad, aminek én rettenetesen örülök. Neki köszönhetően már vasárnapra is van tervem. Szombaton este sajnos dolgoznom kell, így kimaradok az egyik mókázásból. No de nincs vész, vasárnap bowlingozni és kajálni megyünk, mivel az egyik barátnője hétfőn hazarepül és szülinapja is van, így összejövünk egyet. Köszönöm, köszönöm és köszönöm - hogy ennyire nagyszerű emberek vesznek körül. Tudom igen, nem költekezhetek, de talán egy hétvégén valamicske megengedhető még - nem sok minden örömöm lenne, ha ezek a pillanatok sem érnének. Nem lehet minden nap és hétvégén itthon ülni, különben is ugye anyuka kiszámolta nekem hogy minden héten költhetek 50-60 dollárt jeee - én nem is tudom mi lenne velem nélküle haha :D
Csütörtökön a szokásos "forgatókönyv" ment - délelőtt pihenés, délután sok játék. Már tényleg menetrendszerűen vártam hogy mi lesz "anyuka napi húzása", amikor megpillantottam hogy sms-t kaptam, lekéste a vonatot és a fél 5 helyett fél 6-ra ér csak haza. Nem is volt gondom, mert elvoltam a gyerekekkel és tényleg minden rendben volt, de már annyira fáradt voltam, hogy szinte minden percben azt lestem mikor toppan be. Úgyhogy ezen annyira nem húztam fel magam, okom sem lett volna rá mert bárkivel előfordulhat. A nagyobb gondom azzal volt, hogy amint megjött befogott a konyhába - csináld ezt, csináld azt, elküldött játszani a kisfiúval, majd a vacsora után is én intéztem az egész rendrakást. Nem tudom hova tenni ezeket a dolgokat, hogy tesztel e vagy mit szeretne ezekkel elérni (?).
Még volt néhány apróbb megmoccanása a héten, megosztom veletek mert "viccesek":
- eEárulta hogy szombaton délelőtt fél 9-től fél 11-ig dolgoznom kell, de előtte megkérdezte hogy lett volna e valamiféle tervem. Mondtam neki hogy nem, csak végre szerettem volna kialudni magam. Erre jött a kérdés, hogy mikor szoktam naponta lefeküdni - mondom 11 és éjfél között mindig. Anyuka: óóó az nagyon késő, nem gondolom e hogy egy ilyen fiatal szervezetnek nem elég a 7 óra alvás és hogy mit bírok addig csinálni - még szerencse hogy azt is meg akarja szabni hogy mikor menjek aludni, nagyon kész...
- A pénz miatt való kérdőre vonásai napról napra idegesítenek, egyrészt megértem őt is mert majd ad, de másrészről szerintem 21 évesen az én dolgom hogy hol mennyi pénzem van és hogy gazdálkodok azzal.
- Egyik vacsorakészítésnél szóba került, hogy hány magyar au pairt ismerek itt Amerikában. Mondtam neki hogy elég sokat, de a többségünk mindig Kaliforniába vagy New York és Washington közelébe szeretne menni és ott vannak a legtöbben. A vállrángatás és fintorgás ezzel a mondatommal kezdetét is vette, furcsán nézett rám és kérdezte hogy miért olyan helyekre akar menni mindenki, amikor azok nagyon drágák, sok az ember és a többi. Igen, ezt is máshogy látjuk kicsit. Mivel akik olyan helyeken vannak, ők valószínűleg nagyon boldogok mivel oda kerültek ahova szerettek volna és lehet hogy drágább minden, de kilépnek az ajtón és már más színben látnak mindent :) - ezt ő nem érti, mindegy is.
- Csütörtökön este szóvá tette, hogy miért nem mostam aznap. Ez eredetileg úgy indult, hogy hétfőn, szerdán és csütörtökön kell csak mosnom, de mostanra ott tartunk hogy minden nap mosok, de minimum három fordulót. Mert az összes ruhához és pizsamához időközben hozzájöttek a kis plédek, meg az ilyen-olyan "rongyok", amikkel a gyerekek alszanak. Ezt eljátszom minden héten, minden egyes nap - mosás és szárítás. Szerintem kicsit túlzásba viszik, de ám legyen.
- A mondatai egyre sűrűbben kezdődnek úgy hogy "Now, listen!" vagy "Why don't you...?" - nem értem hogy lehet ennyire lekezelő néha.
Ezek apróbb szösszenetek voltak csak, az az igazság hogy nem könnyű vele. Körülbelül 9O%-ban megváltozott ahhoz képest, mint amilyen az elején volt. Az az érzésem, hogy azt képzeli én is a gyereke vagyok, utasítgat és parancsolgat, mindent megmond mit hogy kellene csinálnom, néha úgy beszél és magyaráz hozzám, mintha nem 21 lennék, de maximum 10 éves. Reménykedem abban, hogy csak a fogam témája miatt ennyire "ingerült", aztán majd ha lezajlik az ügyem minden más lesz...
Ó és még elpöttyintették azt is, hogy a nagyszülők dúsgazdagok - nem mintha eddig nem lett volna fogalmam erről. Szerintem a nagypapi valami nagy fejes lehetett, valamilyen kutatóorvos volt, láttam hatalmas tablókat és díjátadásokat róla, amikor náluk karácsonyoztunk. A lényeg annyi, hogy ebben a hónapban mennek szimpla három hétre Malajziába, Indonéziába, Kambodzsába, Hong-kongba és Szingapúrba - szóval az ilyen kis finomságok, tudjátok. Nem mellékesen az utóbbi kettő nekem is nagy álmom, nem kicsit vagyok irigy. De végül is ez már majdnem "semmi", úgyis voltak mindenhol, a világ összes létező helyén, mert anyuka azt mondta az itteni nyugdíjasoknak mindig csak annyi a dolguk hogy utazgassanak. Aláírom, nem rossz ez így persze.

Most nem tudok nektek sok képpel szolgálni, tényleg elég unalmasnak mondható hetem volt. Ennyire sohasem vártam még a január végét azt hiszem, bár mondhatni a napok elég gyorsan pörögnek. Holnap (pénteken) dolgozom, este is mivel a szülők moziba akarnak menni. Szombaton délelőtt két órát szintén, majd este 6-tól is. Vasárnapom végre szabad, éljen-éljen... :) Azt hiszem az majd megint feltölt. Most megyek, fürdés, lazsálás és a tudat hogy jön a hétvége. Majd jelentkezem, legyetek jók!

                                                             mostanában ezen élek, isteni

Móni Szívemtől kaptam képeslapot a minap, a Mikinek szerintünk kicsit betett a szilveszteri buli valamerre, mivel fél kézzel érkezett - de nagyon szépen köszönöm, a lap is gyönyörű! <3