"Elmesélhetetlen" New York...

Hajnali 1 óra van, már vasárnap. Nem jön álom a szememre, 2 órája értem haza New Yorkból. Képeket nézegetek és gondoltam megírom gyorsan (?) a bejegyzést is, mivel külön sztorit érdemel az elmúlt két napom és mivel frissek még az emlékek.
Jön sok kép is majd, mesélni azt mesélem csak amit érdemes, ami új lehet, vicces, furcsa, érdekes meg a többi. Első körben el kell mondjam, New York még mindig iszonyú nagy hatással van rám. Annak ellenére, hogy minden hónapban van lehetőségem menni (néha többször is) és talán a "kötelező" látványosságokat láttam is már vagy ezerszer, de azt hiszem ez ilyen örök szerelem marad. Két felejthetetlen, csodálatos, fantasztikus és elképesztő napot töltöttem Mariannal (és Lilivel) a városban, sohasem fogom elfelejteni. Olyan jól éreztem magam, hogy azt szinte szavakba foglalni sem lehet, olyan élményekben volt részem, amelyekről álmodni sem mertem soha.

Pénteken reggel keltem útra, fél 7-kor már úton voltam Philadelphia felé, hogy elérjem a fél 8-as buszt, ami sikerült is. Az út kevésbé volt hosszú, mint előző alkalommal, de szinte végig aludtam és csak zenét hallgattam. Fél 10 körül tett ki a busz Manhattan szívében és találkoztam életemben először drága sorstársammal, Mariannal. Egy éve tartjuk már a kapcsolatot, ő februárban jött au pairnek Atlanta mellé és most volt alkalmunk élőben is találkozni. Hozzá kell tennem, hétfőn még arról beszéltünk telefonon, hogy ez a közös tali már nem biztos hogy összejön, amíg még mindketten az Államokban vagyunk, így majd otthon összehozzuk valamikor. Nos, az élet ugye kifürkészhetetlen.
A szánk természetesen be sem állt, New Yorkban pedig alaposan "befűtöttek", pár méter után valahogy olvadni kezdtek rólunk a ruhadarabok. Iszonyú hőség van, a betondzsungelben meg pláne. Sec perc alatt lepakoltuk a Times Squaretől öt percnyire található, bérelt apartmanjában a cuccaimat, majd nyakunkba vettük a várost. Sok mindent persze még én sem láttam New Yorkból, ezért Mariannal elhatároztuk, hogy bejáruk azokat a helyeket, amelyeket ő már látott, de még nem unja. Egészen a Times Squaretől sétáltunk dél felé, Manhattan-en keresztül - Greenvich village, Soho, Financial District, Ground Zero, 9/11 Memorial, majd Battery Park. A Perry Street-en pihentünk meg, a Szex és New Yorkból jól ismert Carrie Bradshaw hajdani házikója előtt, majd lőttünk el pár képet, ha már olyan híres lak előtt álldogálunk. Egy ír bácsi állított le minket és mondta, hogy Sarah Jessica Parker valójában nem is lakik onnan messze, de éppen költözködésben van és ezúttal majd brooklyn-i lakos lesz. Sétáltunk, sétáltunk. Közben gyümölcsöt eszegettünk, megpihentünk itt-ott inni, megszorongattuk a Wall Street-i bika tökeit, úgyhogy most majd őrületesen nagy szerencsénk lesz hehe. A Battery Parkban kötöttünk ki végül, az volt a cél is. Tökéletes rálátás a Szabadság-szoborra, majd indultunk vissza egy másik útvonalon a "centrumba". Ez a másik útvonal a kínai negyeden keresztül vitt minket, hát nem volt kilóméterhiányunk aznap. Nagyon sokan szólítottak meg minket, hogy hova valósiak vagyunk vagy éppen milyen nyelvet beszélünk - ez olyan jól esik nekünk mindig.

                                                                    Perry Street

                                                             Carrie Bradshaw háza előtt

Dög fáradtak voltunk, este 7-8 óra magasságában estünk "haza", ám sok időnk nem volt a regenerálódásra, mivel természetesen bulizni készültünk. Lilinek köszönhetően kész tervünk volt, ő később csapódott hozzánk. Jéghideg zuhanyt vettünk mindketten, utána úgy éreztük magunkat, mint aki újjászületett. A fejem viszont éppen szétesőben volt, annyira fájt. Mi már persze hangolódtunk egy kis Malibuval és Bacardival az estére, napi sör adagom is megvolt már. Viszont a fejfájás egyre rosszabb volt, mondom ideje lenne megelőzni a bajt - négy szomszédhoz csengettem be, hogy hahó új vagyok és szeretnék egy szuper estét, de a fejfájás most még megakadályozza, úgyhogy szánjanak meg valamivel legyenek oly kedvesek. Negyedik próbálkozásra egy izraeli pár nyitott ajtót és nyomott a kezembe egy olvashatatlan írással ellátott pirulát; mondom egy életem, egy halálom, talán segít. Hát fél óra alatt segített, innen is üzenem nekik, hogy életet mentettek, hálám örökké üldözi őket.

Elkészültünk csinosba, laza vakolat és hajkorona, puccba vágtunk magunkat, majd Lilivel találkoztunk a Sephoraban. Fél 11 körül már a Skyroom nevű hely előtt toporogtunk, bejutásra várva. Két percet sem vett igénybe a művelet, természetesen ismét promoter és Lili segítségével jutottunk be. A promoter lényege (de szerintem erről írtam már), hogy ingyen bevisz akárhova kisebb csoportokat és állja az egész estés fogyasztást is. Még mindig ne kérdezzétek, hogy ebben nekik mi az üzlet. Ígérem ki fogom deríteni, mert engem is roppant módon érdekelne a dolog. A bulira és a helyre egyszerűen szavak nincsenek. Nem sűrűn járok itt szórakozni, de ha megyek is, akkor az üt. Akkor nagyon megyek. Akkor úgy istenigazából megyek. A 33. emeleten buliztunk - volt nyitott terasz és zárt, totál üvegezett rész egyaránt. Amikor kiléptünk a liftből és megpillantottuk az egész mindenséget, azt hittem helyben elájulok vagy besírok a gyönyörtől. A képek fele annyira nem adják át az egész helyzetet, de igyekeztem nagyon. Kimentünk a teraszra, szinte karnyújtásnyira tőlünk az Empire State Building, ezúttal fehérben pompázott a csúcsa. Orosz srác leszólított minket, majd kamillázott nagyokat, amikor Lili és Mariann is megcsillogtatták orosz tudásukat, elbeszélgettünk egy keveset, elkészítettük a képeket, majd beültünk a fedett részre enni és inni. Hatalmas üvegfalak mellett ültünk, ha lenéztem New York hevert a lábaink alatt, mellettünk a hatalmas felhőkarcolók kivilágítva, Lili pizzát majszolgat, Mariann és én pedig iszogatunk. Nem, még mindig nem hiszem el az egészet...

A promoterünk egy francia srác volt, és hát na...iszonyatosan jól nézett ki és normális is volt. Rövid időn belül megjelent a dj srác is, Lili ismerte. Szintén francia, szintén jól kinéző "legényről" beszélünk. Egyből mondta, hogy foglalt asztalunk van, közvetlenül a dj pult előtt, ja és lehetőleg ne igyunk semmit sem, lesz alkohol is bőven. Akkor már azt hittem rosszul hallok, alig bírtam kapkodni a fejem. 

Koktélok és vacsora után egy emelettel feljebb fáradtunk, majd bevetettük magunkat közvetlenül a pult elé, elkezdtünk iszogatni, csajok felugrottak a "kanapéra", beindult a buli - azzal együtt mi is - és hajnalig tartó tánc, mulatozás, megőrülés vette kezdetét. Nos, Miami óta nem buliztam ennyire jót. Közben jött több promoter, velük szintén kisebb csoportok, gyűltünk szép számmal. A pincérek körülbelül azt lesték, mikor hozhatják a következő kör italokat, persze teljesen ingyen. Ismerkedtünk, százan meg ezren leszólítottak minket, elvégre mi kezdtük el a bulit, mi kezdtünk el táncolni na. Elmondhatatlanul jól éreztük magunkat, ez tényleg buli volt a javából. A 33. emeleten, New York felett, üvegfalak mellett rálátással a mindenségre, a dj pult előtt "ugrabugráltunk", előttünk italok töménytelen mennyiségben, mindenki mosolyog és jófej, mindenki odajön és köszön, mindenki jól érzi magát, egyik promoter srác odahívja magához Mariannt és engem, majd Absolut vodkát önt a szánkba, tisztán. Őrület, ami ott volt. Egyszerűen még mindig nem térek magamhoz, egyfolytában csak azt hajtogattuk, hogy ez csak egy álom.

Természetesen a buli végeztével velünk "söpörtek ki", ugyanis mi voltunk az utolsók akik elhagyták a helyet. Az amerikai népség 2-3 körül kezdett hazafele szállingózni, de azért nálunk azt hiszem még mindig nagy divat hajnalokig és reggelekig mókázni, hál istennek nem felejtettük el hogy vigad a magyar. 

Rettenetesen sok új embert megismertünk és valahogy a franciák is belopták magukat a szívembe... :)

Fél 5 körül megejtettünk egy gyors reggelit a Times Squaren, a Mekiben. Majd kiültünk a vörös lépcsők mellé és elfogyasztottuk azt, mindezt akkor, amikor már kelt fel a nap, mámoros éjszaka után, az Idők terén, a "világ főterén". Nem is regélek erről már, szemléltetném:

SAM 1987 from Vivien Koncz on Vimeo.

                                                           Skyroom rooftop

                                                           Empire State Building

                                                             üveg pezsgő, 2100 dollárért...

Egy ilyet azonban át kell élni! Ez éppen olyan dolog, amihez a képek és a mesém már nem elegendő...

Reggel 5 körül kerültünk ágyba - én csak arra lettem figyelmes, hogy bementem a fürdőbe fogat mosni és mire kiléptem onnan, a két leányzó már horpasztott a szoba közepén, se kép, se hang. Fáradtak voltunk na.

Felemelő érzés volt azonban Manhattan szívében ébredni, a taxisok őrült dudálására - egyszerűen imádtam. Jó 6 órát aludtunk, gyorsan összekaptuk magunkat - Lili hazament, mi ketten pedig felfedezni még a várost.

Koffeinbomba és reggeli a Starbucksban, aztán irány a Times Square, mert Vivi nem ült még a piros lépcsők tetején és talán délben a legtöbb embernek nem az a legnagyobb szórakozása, hogy ott lopja a napot. 

Képek elkészültek ott is, miközben alapos hőgutát kaptunk. Jobbnak láttuk tova iszkolni, rekkenő hőség volt, 36-37 fok körül. Hatodik sugárúton lesétáltunk a Central Parkig, majd betértünk turistáskodni nem máshova, mint a Plaza Hotelbe. Engem nem érdekelt; mondom azt nekem látnom kell belülről is. A bejutás egész könnyen ment, persze a recepciós résznél már ellenőrző mukiba és "kidobóba" botlottunk, de sikerült azért egy részét bejárni az elegáns szállodának, ahol anno Kevin futkosott. Gyönyörű és lélegzetelállító az egész, nem kevés pénze lehet annak, aki ott csörömpölt az étteremben éppen a késével vagy villájával, ebédet fogyasztva.

Következő "megálló" a Central Park volt, a maga teljes valójában. Ugyanis én még nem sok részén jártam eddig, de most volt alkalmam azt hiszem a legszebbeket felfedezni és ámuldozni megint pár sort.

Hm lássuk csak mi volt még...ja persze megvan, a Brooklyn Bridge. Central Parknál szépen fogtunk egy metrót (akkor már nagyon nehezünkre esett gyalogolni a hőségben), majd kiszálltunk a Brooklyn Bridge-nél. A hídon sétálgatva fiatal srác szólított meg minket, enyhén törve a magyar hogy "beszéltek magyarul?". Meglepettségünkben azt sem tudtuk hova legyünk, de elkezdődött a diskurzus az anyanyelvünkön, majd mondta hogy nem mindent ért meg sajnos és nem sok mindent beszél, de...Budapesten a Corvinus Egyetemen tanul és hamarosan megy is majd vissza, eredetileg pedig Chicagoból származik. Oda meg vissza van Magyarországért, Budapestért és a magyarokért, szóval Mariannak és nekem alaposan hízott a májunk és megint büszkén húztuk ki magunkat. Elképesztő mik vannak. New Yorkban, a Brooklyn-hídon sétálgatva magyarul megkérdeznek minket, hogy beszéljük e a nyelvet - csodálatos élet.

Átsétáltunk a hídon, mivel én még soha nem is voltam Brooklynban és nagyon szerettem volna látni. Hacsak egy kis szeletet is, de sikerült. Viszont szeretnék még majd mindenképpen visszatérni, teljesen másnak láttam, mint Manhattant, de imádtam azt is. 

Sajnos lemerült a fényképezőgépem, így az iPod segített ki, amit én nagyon nem szeretek. Meg sem közelíti a géppel készített képek minőségét, de jobb híján nem volt mit tenni. Úgy látszik én maradi vagyok - amíg mindenki már telefonnal meg iPad-del kattogtat, én még mindig maradnék a klasszikus kis turistás fényképezőgépemnél. És hamarosan vennem is kell egy újat, mivel szegény Samsungom már igen csak a végét járja...

Ott szintén metrót fogtunk - majd kisebb-nagyobb átszállások miatt, de 5 körül eljutottunk a Herald Square-re, mert nem lehetett kihagyni azt, hogy Mariannak ne mutassam meg a "pakolós" étkezdét, ahol jól megtömtük a bendőnket - na mint aki már egy hete nem evett. Ez rám körülbelül igaz is, akkor éppen egy hete ettem ott utoljára, Annáékkal hehe. 

Gyorsan visszamentünk a szállásra, felszedtük a cuccaimat és ejtőztünk még egy keveset. Valahogy így néztünk ki - Mariann 4 napos városnézés és egy átmulatott éjszaka után:

Muhaha :D

7.30-kor már ott toporogtam a Megasbus indulási helyénél, búcsút vettünk egymástól, megterveztük szépen a következő találkát, felszálltam a buszra és vegyes érzelmekkel, de elindultam Philadelphia felé.

Viszlát New York...

Nem mondom azt, hogy most megint enyhe "depresszióba" esek, mert "haza" kellett jönnöm, de tény, hogy nekem New York az örök szerelem. Elképesztően jó volt ez a két nap, mindenképpen az eddigi itt töltött időm egyik csúcspontja ez is. Mariannt nagyon megszerettem, éppen olyan, mint amilyennek a telefonálások vagy skypeolások alkalmával is megismertem, illetve amilyennek elképzeltem. Lili pedig szuper Lili, partiarc és ennyi - imádom őket. Csodás két nap volt, talán egyszer majd valakiknek élőben is lesz alkalmam elmesélni mindent, talán hatásosabb lenne. 

Viszont itt most hajnali 3 óra...khm, ezek szerint akkor 2 órába telik megírnom egy összeszedettebb (?), telis-tele képekkel bejegyzést, remélem mindenkinek tetszenek majd a látottak.

Megyek és elteszem magam mára, nagyon sokáig fogok aludni, délután pedig Adrijanaval megyek a brazil lány búcsú "bulijára".

Szép vasárnapot! 

:)