Viszlát foci EB, heló függetlenség napja

Vasárnap délután megnéztem az EB-döntőt és egyáltalán nem voltam elragadtatva. Nem tetszett a játék, a csapatok ismét csak szenvedtek egymással, a spanyolok két gólos előnye után pedig abszolút mintha megszűntek volna létezni a játékosok is - nem volt hajtás, nem volt küzdelem. Úgy indultam neki a dolgoknak, hogy csak ne a hispánok nyerjenek. Aztán amikor láttam, hogy az olaszok körülbelül semmit sem csinálnak és a gólok száma is növekedett - mondom pazar, jobb is ez így. Éppen duplán annyival kaptak ki az olaszok, mint amennyivel hazaküldték a kedvenceimet...Megint csak azt mondom, hogy a foci egy ilyen játék. Spanyolország elsöprő győzelmet aratott, de ez engem abszolút nem érdekel. Lesz itt még Világbajnokság és Európa Bajnokság is, nem nehéz kitalálni, hogy kik mellett fogok akkor is kitartani, teljes vállszélességgel. 
Utólagos elnézést mindazoktól, akik gyűlölik eme sportot és nem szívesen olvastak erről a bejegyzéseimben. Mondhatnám hogy sajnálom, de ez még mindig az én blogom, az én amerikai életem és az elmúlt hónap eseményei is szorosan ide tartoznak, legyen szó akármiről.


Meccshangulat után úgy gondoltam ideje lenne étkezni valamit, valamerre. Az itthoni hűtőszekrényre ugye ne nagyon számítsak, család természetesen sehol, megindultam a Pizza Hut felé - azt a helyet otthon is imádtam, Németországra emlékeztet mivel ott kaptunk rá és az ő kajájuk talán a világ minden részén ugyanolyan jó és finom. Hát de baromi nagyot tévedtem megint. Szeretem én a klasszikus "olaszos", vékony tésztájú pizzát - nem arról van szó. De azért mentem a Pizza Hut-ba, mivel tudtam hogy ott éppen annak az ellenkezőjét kapom, vastag tésztával. Egy 10 perc nem sok, annyit vártam a pizzára, caflattam a kocsihoz mondom majd ott jól elfogyasztom a 100 fokos melegben, nyitom a dobozt és nem tetszett a látvány...aztán az íze sem nagyon...jól megszívtam, de mivel éhes voltam, a felét legyűrtem. Meglepetten (ááá már nem is meglepetten) konstatáltam, hogy igen, itt még a pizzát is el bírják rontani.
Aztán tettem még egy kitérőt, mondom megkóstolom a Dunkin Donuts-os fagyit is. A választék sokkal nagyobb, mint azon a helyen ahova szoktunk járni (Cold Stone), de sikerült beválasztanom valami extra édes cuccot - karamell folyt össze mindenféle csokival, förtelmes volt, pedig esküszöm jól nézett ki. Nem bírtam megenni nem tehetek róla, olyan édes volt, hogy az nem igaz...No igen, valahogy a vasárnapi nap folyamán nem szereztem újabb gasztronómiai élményeket. (Ha jól sejtem akkor fogok csak, ha húgom végre ideér a hazai nyalánkságokkal...)

A hétfő egész kis pofás volt. Futás, Princeton, lovarda, este hegedű. 24 óráztam, mivel anyuka 24 órázott. A reggeli cirkusz is csak az volt, hogy Grace iPhone-ja nem csörgött ki, akárki hívta néma volt, majd csak jelzett hogy van egy nem fogadott hívás. Mire a csaj elkezdett hisztizni, hogy ez egy katasztrófa és eszembe se jusson őt a suliba vinni, hanem menjünk egyenesen az Apple boltba. Hahaha, még mit nem...mondom most szórakozol velem igaz? Erre elkezdi nekem, hogy én fel sem fogom ez mekkora gond, így most nem fogja észrevenni ha anyuka hívja és tudja, hogy ez engem nem is érdekel, stb. Eltalálta...annyit mondtam neki kapcsolja ki, majd be a csodatelefonját és újra működni fog. "De nem, nem fog menni, nagyon nagy gond van!" - (gond az van persze, csak nem a telefonnal). Végül meggyőztem és két perc alatt megjavult az iPhone. Úristen... :D


Már szinte 2 hete szenvedtem a couchsurfing oldalán én is. (Szilvi és Dalma javaslatára mondom én is belevágok, mi baj lehet?!). Lényeg; regisztrálsz egy oldalra, kutatsz és keresgélsz "kanapék" után, ahol "szörfölhetnél" pár éjszakát és teljesen ingyenes az egész, egy petákodba sem kerül. Maximum pár szép szóba, egy tábla csokiba. Drága szüleim e hír hallatára egyelőre még a hajukat fonják, de megnyugtattam mindenkit, hogy totál mókás az egész. És tényleg vannak ilyen emberek, akik a semmiért cserébe befogadnak tök idegeneket. És ha valamin lehet spórolni is, akkor nem fogom a drágább megoldást választani. Kivételek persze akadtak és akadni is fognak, amikor nem leszek majd rest spórolni és dőzsölés lesz ezerrel - körülbelül ez is az oka annak, hogy most New Yorkban olyan mindegy hol hajtom majd álomra a fejem. Vagy inkább hol tárolom a cuccaimat, ugyanis ahogy számolgatok és tervezgetek, alvásra alkalmas óráink száma alig haladja majd meg a tízet a három nap alatt. Mindegy is. Sokan félnek ettől a lehetőségtől, nem mondom bennem is van "félsz", de csak olyan egészséges módon. Inkább kíváncsi vagyok, szerintem nagyon kalandos ez az egész és persze életre szóló - érdekes emberek, még érdekesebb sztorik. Most megint csak a kínai buszos társaságommal példálozok. Sok au pair vágja itt a körzetemben a grimaszokat, amikor mondom hogy mire készülök - mert hogy "jajj hostel így, meg hotel úgy". Ja mondom, az...amikor alig leszek ott...És ugyanilyenek ebben a buszos kérdésben is, hogy "úristen, te a kínai buszos társasággal szoktál utazni New Yorkba?" - hozzáteszem, szerintem egyetlen vagyok, aki csak velük utazott. Majdnem mindenki a megabus-szal vagy a greyhound-dal szokott. Naná, a greyhound nagyon kis aranyos, légkondis, bőrüléses meg minden egyéb, de tény az is, hogy 30 dollár csak egy odaút, én meg 24 dollárból fordultam meg el-vissza úttal New Yorkból. A megabus ugyanez, de ott 30 dollárt fizetek. Igaz hogy van wifi, meg emeletes meg szupermenő, de számtalanszor fogom még visszasírni a kínaiakat. Annak annyira megvolt a fílingje, annyira imádtam és ment is nekik az üzlet. És ilyen esetben engem abszolút nem érdekel, hogy bőrülés van e vagy süppedős, hogy légkondi van e vagy tetős ablak, hogy mászhatok e az internetre vagy marad a zene és az alvás - annyira elhanyagolható tényezők basszus. Ilyenkor szoktam arra gondolni, hogy naja...akinek megfelel az olcsóbb és a nem túl komfortos is, annak tényleg minden megfelel és jó magyarként azt mondom, nekem számít a pénz. Nagy lábon élek - ahol úgy gondolom hogy nagy lábon kell. Kis lábon élek - ahol úgy gondolom hogy lehet kicsin is.
No de visszatérve erre a szörfölésre...két heti szenvedésem után hétfőn kaptam két pozitív visszajelzést is, ráadásul csak olyanoktól, akiknél én kezdeményeztem. Azelőtt minden áldott nap megkerestek (csak pasik), de valahogy egyik sem stimmelt. Azt már említenem sem kell, hogy először csak nő neműeknek írtam, egy árva válasz nem érkezett senkitől sem. Nagyon meg voltam lepve. De már annyi jót olvastam erről az egészről, mondom egyszer igazán én is lehetek "tökös".
Így esett, hogy az első hétvégén egy 23 éves amerikai srácnál alszunk majd, aki Manhattan szívében, az Upper East Side-on lakik. Még azt is elmagyarázta, hogy jutok ki húgomért a repülőtérre és hogyan vissza. Számot cseréltünk, tartjuk a kapcsolatot. Vicces figurának tűnik, nemrégiben hátizsákkal hódította meg Európa néhány kanapéját - akarom mondani nagyvárosát. Szerintem abszolút lesz közös téma, meg ahogy elnéztem sokat dolgozik, lehet alig lesz majd időnk élvezni a vendégszeretetét.
Másik hétvégés dolog még nem teljesen biztos, de ő is egy amerikai srác, 27 éves. Central Parktól 5 percnyi sétára, szintén Upper East Side-on. Ó mami, megmondom az őszintét - amikor először láttam a Pánikszoba című filmet (na meg sokadjára is, mivel rettenet jó film!), sosem gondoltam volna, hogy majd egyszer az Upper East Side-on tölthetek el pár éjszakát én is - ahol éppen Jodie Foster keresgél kis lakhelyeket. Szentséges pista, de menő azért ez.
Egyébként, Vivi barátosnőmmel San Franciscoban is couchsurfing adta lehetőségekkel élünk majd. Szerintem ha a jónép így folytatja, akkor hamarosan bezárhatnak a hostelek és lehúzhatják a rolókat a "hiltonok" is. Na jó, azért ez túlzás volt - ezt sem mindenki vállalná be, csak úgy látom egyre népszerűbb az egész. No azért, annyit még hozzátennék hogy az eddigi hosteles éjszakáimat sem cserélném el semmiféle Sheraton-ra, Hilton-ra vagy akármire. Annak eszméletlenül megvan a varázsa, az egykori miami-i hostelünkben például éveket tudnék eltölteni szerintem. Vagy tavaly nyáron Berlinben úristen...annyira szuper az egész. Amikor egy nyolc személyes szobában összejön pár náció és megvan ebben is a "buli". Hotelek - hmm, erről eddig nem sok mindent tudok mondani, de amikhez szerencsém volt itt, azok azért pöpecek voltak ám.

A hétfő némiképpen szintén hosszúra nyúlt kissé - lovardázás után irány haza, gyors ebéd, majd volt egy jó negyven perces körünk a postán - ahol had ne részletezzem miért, de azt hittem lekanyarintok két sallert a drága jó "gyermekemnek", ilyenkor rájövök hogy az idegeim olyan kötelekből vannak, hogy még magam is elcsodálkozom rajta. Iszonyatos módon beégetett a postás előtt, aztán addig "fajultunk", hogy a helyiség kellős közepén megmondtam neki, hogy "baromira bunkó vagy". Már mindenki minket nézett. A postás annyit mondott a csaj viselkedésére hogy "wow", majd rosszallóan méregette végig. Én meg lányos zavaromban azt sem tudtam hova nézzek, mit csináljak...utána egész gyorsan sikerült lehiggadnom. Majd fél 6-tól fél 8-ig volt még egy "röpke" hegedűóra is a nem kedvenc néninél, aki 2 percre lakik tőlünk autóval, de olyannyira szereti társaságom, hogy kénytelen ott tartani. A légkondi megfagyasztott, a percek csigalassúsággal teltek, már ötször leírtam az orosz abc-t, hajam is kitéptem már gondolatban...aztán fél 8 körül Grace szólalt meg, hogy lassan ideje lenne menni, mert már nagyon késő van...

Olyan melegek járnak erre mostanában - és a "meleg" szóval még enyhén fejeztem ki magam, hogy szinte olvadunk. Kilépek egy-egy helyiségből és szinte leolvad rólam minden ruhadarab. Iszonyat hőség van. Néha egy-egy zápor, de az semmi. Mondták, hogy forró nyarak járnak erre, de ilyenre azért nem számítottam. Egy szerencséjük ilyen esetben a légkondi. Ilyenkor kifejezetten szeretem. Tény, hogy az ember lánya egész nagy hőmérséklet ingadozásoknak van kitéve, mivel kint van kellemes 35 fok, bent pedig kellemetlen 18-19 fok körülbelül...de nem számít, szeretjük. A legrosszabb az, hogy tényleg már reggel 8-kor, amikor köreimet megkezdem, az is pokol szinte a rekkenő hőség miatt. Szegény new yorkiak, a betontömbök között, úristen... :) 
Én alapból sem iszok sok folyadékot - ezen mindig mindenki csodálkozik is, hogy akár álló napot is kibírok egy korty víz nélkül. Ilyen melegben pedig de jól esne egy-egy söröcske, csak úgy csúszna le a garatomon olykor-olykor...

Holnap július negyedike.

Figyelem! Wikipédiás rész következik.
A függetlenség napja, az Amerikai Egyesült Államok egyik legfontosabb és talán legrangosabb ünnepe. Ezen a napon ünneplik a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetését, melyben országuk kinyilvánította függetlenségét Nagy-Britanniától. Ünneplése leggyakrabban felvonulásokkal, grill-partykkal, piknikekkel, baseball mérkőzések megrendezésével történik.
A július 4-ei megemlékezéseknek 1777 óta fontos kelléke a tűzijáték. A családok általában pikniket vagy kerti barbecue-partikat szerveznek Negyedikén, gyakran használják ki a hosszú hétvége adta lehetőségeket, s hívják meg távolabbi hozzátartozóikat is. Országszerte reggelente katonai parádékat, délután baseball-mérkőzést, este pedig mulatságokat és tűzijátékot szerveznek. Július negyedikén minden amerikainak az első feladata, hogy kirakja a nemzeti lobogót az ajtóra, és az egész házat kék, piros, valamint fehér színekbe-azaz az amerikai zászló színeibe- öltöztesse. (No mintha ezt alapból nem tennék meg, akár az év összes napján:)
A nagyvárosokban nagyszabású show-műsor kíséri a drága és látványos tűzijátékokat. A legpompásabbakat New Yorkban, Philadelphiában, illetve a fővárosban, Washingtonban láthatja az ember. Ha mindenki kigyönyörködte magát a tűzijátékokban, azt hihetnénk (dehogy hisszük, hiszen itt nem tudják hogy kell mulatni), hogy a nagy többség partizni indul. Pedig nem így van: némi meglepetésre a legnépszerűbb függetlenség napi program az esti mozizás. Nem véletlen, hogy a legnagyobb filmstúdiók és forgalmazók egymással versengenek, és igyekeznek a július 4-i hétvégén premiereztetni legakciódúsabb és legígéretesebb filmjeiket.

Még nem igazán vagyok lázban. Tanultunk erről az ünnepről, de nem sok mindent. Filmekben volt már szerencsém látni mégis hogy zajlik. Mindig úgy képzeltem ezt el, hogy ha majd egyszer személyesen is itt lehetek és átélhetem, akkor azt majd valami hatalmas baráti branccsal teszem, elvonulunk egy kis tóparti faházikóhoz valamelyik erdőbe, sütögetjük a pecsenyénket, iszogatunk, este tüzijátékozunk és egyszerűen csak jól érezzük magunkat. Erre most nem kerül sor.
Kicsit furcsa a családom is. Kétszeri megkérdezés után sem tudom még, hogy szükségük van e rám. Meglátásom szerint nem, mivel pénteken és hétfőn is 24 óráztam és a naptárba be vagyon írva, hogy "off". Na most hogy ez kinek off és kinek nem, az rejtély. Itt semmiben sem lehet biztos az ember, higgyétek el sok au pairnek kell dolgoznia. A legtöbb au pair viszont most nyaral vagy éppen a családja hagyta őket tökegyedül 1-2 hétre (a szerencsésebbek). Az én családomnál ilyenről ne is álmodozzak, a lovardánál messzebbre úgysem jutnak és értetlenül állok a dolgok előtt, hogy ez tényleg elég? Elég ha az embernek van egy baromi nagy és hatalmas szenvedélye és minden pénzét meg idejét arra áldozza? Komolyan megéri? Hogy nem mennek nyaralni, nem jönnek össze barátokkal, nem látogatják meg még a nagyszülőket sem, a rokonokat sem. Én is sok mindent imádok, de egészséges határokon belül. Hogy az másnak a rovására se menjen. Szóval az én családom nem megy sehova, sem nyaralni sem függetlenséget ünnepelni. Ha mégis, azt majd szerdán reggel megtudom úgy reggel fél 6 magasságában, anyuka sms-éből. De nem fog izgatni, lenémítom a telefonom aztán üzengethet. Így önkényesen már körülbelül passziváltattam is magam eme jeles ünnepre, mókára, dínom-dánomra (?)...Semmi konkrét terv nincs, pár csajjal Philadelphiába megyünk és valószínűleg ott is töltjük a napot. Elég sok program van kilátásban - koncertek, felvonulás, kajáldák hada, majd este gyönyörű tüzijáték. Állítólag Phillyben nagy keletje van ennek az ünnepnek, mivel ez volt az első főváros. Szóval meglátjuk mi lesz majd és bízzunk a legjobbakban. Őszintén szólva otthonról olyan "érdekesebbnek" tűnt ez az egész, most kedd délután van és még mindenki hallgat, azt sem tudom mi lesz. Az igazi persze úgy lenne, ahogy a wikipédia leírja - na az olyasfajta ünneplés döfi lenne.

Egy szó mint száz - azért a beszámolóval majd jövök. Amerika egyik legjelesebb ünnepe érdemel azért némi bejegyzést és mesét - akárhogyan is sül majd el. Nagyon függetlenek leszünk holnap, hajajj. Egyébként borzasztóan kíváncsi vagyok erre az egészre. Aztán majd lehet csalódok kicsit, mint a karácsonynál. De akkor is elmondhatom legalább, hogy itt ünnepelhettem. Ez azért nem mindennapi.

Most várom anyukát, aztán azt hiszem mára off vagyok, ő viszi haza a lovardából a csajt.

Jók legyetek! ;-)