Kellemes napok

Iszonyú jól telt a csütörtöki napom - lovarda, lazulás itthon. Kiültem délután egy kicsit a teraszra (idebent megfagyok a légkondi miatt) és el is bólintottam egy 15 percre a székben, hát nem mondom hogy nem esett jól. Aztán porszívóztam, csekkoltam hogy hegedül e Grace, tettem meg vettem. Este lefolytattam egy szimpla két órás skypeolást Németországban hagyott drága barátnőmmel, Tamarával. Vannak olyan emberek az életemben, akikkel nem kell minden nap, minden héten beszélnem ahhoz, hogy ugyanott tudjuk folytatni dolgainkat, mint ahol abbahagytuk. Tudom, hogy tud rólam mindent a blogból és ha sor kerül egy csevejre, akkor sem unatkozunk. Talán el sem tudja képzelni, micsoda "honvágyat" keltett bennem - visszavágyom Németországba. Sorolta a helyeket, a dolgokat amiket csinál és amerre jár, mindeközben én meg arra gondoltam, hogy "úristen, lassan egy éve hogy elhagytam az országot és már eszméletlen módon mennék is vissza" - amúgy meg köszi Tami hogy feldobtál, mint mindig! Már nem is kell sokat várni és újra találkozunk...
Amint 'letettem' a skypeot, azonnal spuriztam futni. Halál nyugalom volt, amikor kiléptem az utcára, meg is kezdtem köreimet egyből. Első kör után elsötétült minden és olyan szél támadt, hogy ha egy helyben állok is felkapott volna és vitt volna anélkül, hogy egy lépést is teszek. Levelek csapódtak orcámba, az eget én olyan koromfeketének még nem láttam soha, mindenki rohangált kint mint a mérgezett egér, hogy a kerti kis nyugsámlikat betakarítsa. Úgy gondoltam és állapítottam meg magamban, hogy ha még egy kört lehúzok abból bajom nem lesz - se nem csap belém a villám, se nem dől rám egy fa - uccu neki. Igazából jól is tettem, körülbelül március-április óta (mióta ezek a dög melegek vannak), nem esett ennyire jól a futás, mint azon a csütörtöki estén. A harmadik köröm közepénél aztán elfajult a helyzet és úgy elkezdett szakadni az eső, mintha dézsából öntötték volna. És én rohantam mint az őrült, mint akit puskából lőttek és mosolyogtam végig, hogy végre eső és olyan rettenetesen jó volt esőben futni, hogy ha nem vitt volna el a szél, akkor abba sem hagyom. De azért már tényleg balkáni állapotok uralkodtak odakint...huhh...iziben bemenekültem a harmadik köröm után a házba és bevetettem magam a zuhany alá.
A guta azt hittem megüt este, amikor megláttam a közösségi oldalon, hogy augusztus harmadikán (azaz jövő pénteken), pontosan húgom érkzése előtt egy nappal ingyenes (!!!) Ne-Yo koncert lesz New Yorkban, a Central Parkban. Az imádott pasi itt lép fel tőlem 2 órányira, teljesen ingyen meg bérmentve és nem lehetek ott. Ha azon múlna, én megint felmennék csak este és éjszakáznék akár a Mekiben is, majd másnap felszedném húgomat...de ugye nem ezen múlik...hanem azon, hogy anyuka 24 órás műszakja miatt innen legkorábban szombaton reggel 9 órakor fogok majd szabadulni...Hát ilyen az én formám.
Aztán ha ez még nem lett volna elég, másnap megtudtam, hogy augusztus 17-én pedig Shakira fog a Rockefeller Plaza előtt "szambázni". Jó ez a New York, nem igaz?! Némiképp le is higgadtam, mivel realizáltuk, hogy eme ingyenes koncertek reggel 7-től délelőtt 10-ig lesznek - hát nem tartom valószínűnek, hogy feljutnék valahogy is reggel 7-re New Yorkba.

Csütörtökön este iszonyú jó filmet néztem - nagyon szépen köszönöm még egyszer Mariannak az ajánlást! Címe: A felhők fölött 3 méterrel. Spanyol film, spanyol szereplőkkel - én meg még mindig a hatása alatt vagyok. Nem vagyok híve annyira a romantikus drámázásoknak, de ez egy darab a jobbik fajtából. Úristen, milyen szabatosan fogalmazok, még hogy csak "jó"...egyszerűen fenomenális a film, egész pénteken a hatása alatt voltam. Szerencsére vannak olyan drága jó emberek, akikkel nagyon egy húron pendülök, így Katicával, Évivel, Mariannal és Szimivel is nagyszerűen ki tudtam elemezni az egész dolgot másnap hehe. Gondolom rájöttetek már, hogy ha filmekről van szó nálam nincsenek határok - annyira oda bírok lenni egy jó moziért, annyira át tudom élni és annyit tudok rajtuk agyalni, hogy az számomra is meglepő. Ennek a filmnek van mondanivalója, tökéletesek a szereplők és egy csoda a történet is. Nem minden ember egyforma, nem mindenkinek jön be az ilyesmi sem, de kérlek nézzétek meg! :)
Nekem olyannyira bejött, hogy pénteken úgy keltem, hogy aznap este szintén látnom kell. Sőt, ha kell akkor most minden nap - csak hogy csillapítsam vágyam kicsit. Poén az, hogy körülbelül egy hete jött ki a film második része, szintén ugyanazokkal a szereplőkkel és sajnálatos módon még csak spanyolul, semmiféle felirattal van fent online...szóval mi is következik ebből? Hát naná hogy megnézem most azonnal, ha kell akkor spanyolul. Ez nem várhat, nem bírok holmi fordításokra várni hehe. Különben is, azt mondta az online spanyol tanárbá', hogy nézzünk filmeket spanyolul. Akkor azt hiszem itt az ideje elkezdeni...

Szerencsére nem kellett nagyon korán kelnem pénteken, csak 10-re mentünk a lovardába. Az itteni lányok egész nap sms-ekkel bombáztak mi dolgom van péntek este - Adrijanahoz medencézni és vacsorázni mehettem volna, Marjolein pedig  szintén kérdezte hogy mi a tervem, mivel valószínűleg csinálnak valamit. Mire mindenkinek szépen visszaírtam, hogy hát 24 órázok...nem úgy van az, hogy csak így péntekenként "kilógok", akkor jött a folytatás hogy mi a terv a hétvégére. Jelentem sikeresen, most tényleg leszereltem mindenkit. Nem szívesen, de úgymond "muszáj" volt. Megígértem magamnak, hogy ezen a hétvégén tényleg itthon maradok, csendben és nyugalomban. Online kurzusokat be kell fejeznem, szeretnék skypeolni olyan emberekkel akikkel már hónapok óta tervezgetem, rendezgetem ügyeimet, jegyeket és buszokat kell még csekkolnom/foglalnom mire húgom jön és valószínűleg filmezek meg alszom majd ezerrel. Legjobb tudomásom szerint a család is házon kívül lesz a idő nagy részében. Másik dolog pedig a spórolás - még annyira nem látok tisztán mire mennyi és mikor, talán augusztus végére minden lecsillapodik majd. Szegény Evelint (új magyar lány) is le kellett mondanom, vagyis nem kellett...de most tényleg nyugit szeretnék. Segítek neki majd szívesen, de most rámjött az "önzőség"... :D

Gondoltam még így szépen a bejegyzés végére írok a kaja-kérdésről, ugyanis a héten az katasztrófa. A család most normális, a csajjal egész jól elvoltam, sokat beszélgettünk. Megtudtam, hogy ki nem állhatja az apukája új feleségét, mivel apuka végül is miatta tűnt el jó messzire innen. Emiatt most családi drámázások vannak, Gracenek lovas show van jövő vasárnap, apuka onnan viszi majd el Maine-be, de senki sem kíváncsi az új feleségre, így egész nap ezen vitáznak egymással telefonban, hogy hogy oldják meg majd az egészet...
Más...Grace azt is mondta, hogy az unokatesói Aurorában laknak, Coloradoban. Abban az Aurorában, ahol egy hete a mozis lövöldözés történt. És ha ez még nem lenne elég, közel is laknak a mozihoz, télen pedig ugyanabba a moziba mentek filmet nézni. Tök kicsi a világ.
Én meg eltértem a kaja-kérdéstől közben. Az van, hogy ugye szépen beillesztettem ide képeket még a hét elejéről, mit táplálkozok. Szerda óta azonban az ég egyadta világon semmi sincs itthon, de ezt a 'semmit' most szó szerint kell érteni. Üres a hűtő, a fagyasztó és a spájz is. Tudom jól, hogy hihetetlenül hangzik és valószínűleg én sem hinném el másnak ha ezt így mesélné. Akik barátaim voltak már itt kitárták a hűtőt meg az egyszem szekrényt, hogy megnézzék végül is miről van szó és meglepetten konstantálták, hogy jééé igazam van és úristen...Elisa, a spanyol barátnőm igazi anyuja máig is kérdezgeti a csajt otthon, hogy "na mi a helyzet Viviennel? Még mindig üres a hűtő?" - oké én ezen már csak mosolygok, de ezen a héten ez katasztrófa. Úgy képzeljétek el, hogy Grace szerdán és csütörtökön áll a hűtő előtt, hogy most akkor mit együnk. Semmi épkézláb dolgot nem tudtam volna neki adni, anyuka pénzt sem adott neki/nekünk semmire. Én végül ettem tojást (csak remélem, hogy nem régóta voltak ott a hűtőben), de a csaj nem szereti azt sem. Végül pirított magának toast kenyeret és azt ette üresen. Oké mondom, ez sem az én gondom. Anyuka minden nap 4 körül itthon van és semmi mást nem csinálnak, mint pattogatott kukoricát pattogtatnak, befekszenek az ágyba a tv elé és tesznek mindenre magasról. Elhiszem hogy nagyon sokat dolgozik és sokszor van kipurcanva is, de komolyan mondom ezt a lustaságot bárki megirigyelhetné. És még azt sem mondhatja, hogy nem segítek neki itthon - minden nap mosok, ha megkér porszívózok, állatokat is ellátom és mosogatógépezek mielőtt hazaér, hogy minden rendben legyen. Komolyan mondom ennyire nehéz hetente egyszer elmenni abba a boltba és normálisan bevásárolni? Ennyire nehéz? Egy órát venne igénybe, nem többet. Bezzeg a **** Starbucksos pohár minden reggel ott ficeg a konyhaasztalon, arra van idő/pénz meg minden ilyesmi.
Kicsit félek mi lesz majd, ha a csaj elmegy és még annyi kaja sem lesz itthon mint amennyi alapból van. Szerintem semmi nem lesz, mivel ő majd eszik kint valahol, én pedig egyedül leszek otthon tesómmal. Nagyszerű az egész. Egyszerűen a semmiből nem tudok alkotni. Tudom hihetetlenül hangzik ez talán egy kívülállónak, aki nincs benne nem hiszi el mit is jelent ez, mindez amit írok. Tej sincs, én pedig akkor tudok igazán kiakadni ha az sincs. Mivel ha nincs mit ennem reggel, akkor legalább egy pohár tej lecsúszna. Most nem az "éhezők viadaláról" szeretnék itt írni, tudom hogy sok helyen rosszabb a helyzet, de egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy miért kell egy ilyen családnak au pair? Ha vállalja, hogy eteti és itatja azt a "szerencsétlen", messziről jött idegent akkor miről beszélünk? Van olyan nap, amikor a reggelit ugye kihagyom - annak függvényében, hogy mit találok itthon. Általában délben eszem 'utoljára', de akkor is nagyobb nehézségek árán - általában mindig azokat, amiket a képen láttok. Tészta már körülbelül egy hónapja nincs itthon...mégis mit ennék vacsorára? Ők elmennek itthonról enni...és megmondom őszintén már éhségérzetem is alig van. Vivi írta a múltkor, hogy itt ehet akármennyit az ember, mivel nem szívesen eszi vagy nem jóízűen, így állandóan éhesnek érzi magát. Nálam már ez sincs, annyira hozzászoktam hogy délben eszem utoljára, aztán majd másnap reggel - vagy másnap délben, ha éppen nincs itthon reggelire való. Nem kell semmi rosszra gondolni, nem vagyok anorexiás és teljesen jól vagyok, csupán másfél kilót fogytam csak, ami igazán nem sok és nem is állt szándékomban, azt hiszem mondhatom hogy soha nem is voltam elhízva sem. Ja igen, és nem kell sajnálni. Nem azért írom le ezeket, mert tényleg engem már annyira nem is érdekel ez az egész...csak szeretném, ha majd mások (az utódok) nem esnének ugyanebbe a hibába, mint én. Hogy nem szóltak az elején, hogy nem szólnak soha semmiért és mindent csak lenyelnek. Tudom hogy ez az én hibám és tehetnék is ellene, de amint azt írtam már; unom. Miért kell az alap dolgokra állandóan felhívni a figyelmet? Miért? Könyörgöm, felnőtt nővel és nagy lánnyal élek együt, ha ennyire linkek mit tegyek még? Arról már nem is szólok semmit, hogy még a múlt heti fizetésemmel is lógnak ismét...majd ma este suhan az sms anyukának...
Az állam viszont akkor esett le igazán, amikor pénteken hazafele úton Grace felhívta az anyját, hogy nincs se ebédre, se vacsorára való otthon - mit együnk majd?! Anyuka parancsára megálltunk egy Subway-ben (már megint szendvics), azt mondta együnk ott. Csodák csodájára aznap a csajnál volt anyuka hitelkártyája is, mivel az állatok kajájáért is fizetni kellett és benzinért is, szóval én naiv simán hittem, hogy majd fizetik az ebédem. Ugyan már, hova is gondolok. Már rég kikértük a szendvicset és álltunk a pénztárnál sorban (totál direkt a legolcsóbbat és legkisebbet kértem), mire Grace hozzám fordult és utasított, hogy menjek ki a kocsihoz a bankkártyámért, mivel külön fizetünk. Erre most had ne mondjak semmiféle szót, hogy milyen jelzőkkel illettem őket magamban...ezek azok a pillanatok, amikor gyanítom még egy fél pohár whisky sem lenne elég. Tisztán sem. Nem tudom ilyenkor anyuka utasítgatja e a gyereket vagy mi történik, de ez valami rettenetes nagy bunkóság volt a javából. Egyszerűen nincs otthon kaja, nem vásárolnak be, de akkor magamnak vegyem meg az ebédem is. Erre már szavak sincsenek. Legalább mondta volna előbb és ne a kasszánál, hogy mi van...akkor lehet azt mondom neki, kend a hajadra a bbq-s csirkés szendvicset meg a cookie-kat, aztán én majd eszek valamit (?) otthon...!
Így most visszaolvasva, lehet kicsit elragadtattam magam...nem probléma...

Hát ezek lettek volna a hét második felének eseményei. Most tényleg őrületes passzív pihenés következik, mivel jövő hét szombattól gyönyörűséges kilenc napos szabadság áll előttem - húgommal (akit október óta nem láttam), sok magyar csajjal, New Yorkkal és még sok aprósággal. Édes istenem, nem is emlékszem mikor volt utoljára olyan, amit ennyire vártam volna mint azt a kilenc napot...

Szépséges napokat!