Mit meséljek?

Igazából ilyen nem sűrűn történik velem, de most úgy meg vagyok lőve, hogy mit regéljek nektek. Nem nagyon történt "kirívó" eset az elmúlt három napban, mégis ami említésre méltó, azt megosztom veletek és nem szeretnélek titeket olvasnivaló nélkül sem hagyni.

Grace az előbb jött be a szobába és megkért, hogy segítsek valamit beállítani a skypeon, majd vegyek fel egy brazil lányt, aki talán majd az utódom lehet. Szóval igen, keresgélnek már (igazából sejtettem ám már akkor, amikor a rendőr-múltas sztorimról faggatott anyuka vasárnap). Beállítottam nekik a skypeot, felvettem a lányt és azóta beszélnek, mindent hallok. Nem kamuznak a lánynak, jókat mosolygok ahogy az interjú megy. Grace mondta, hogy direkt brazil lányt keresnek, mert az előttem lévő lánnyal nagyon jó volt a tapasztalat. Hát rendben. Minden ember más, én sem vagyok benne biztos, hogy őket választottam volna otthonról, sőt biztosan nem. Eddig is tudtam, hogy az előző brazil lányt imádták és imádják, reménykedem hogy azért engem is szeretnek valamennyire. Éppen az előbb említettek a lánynak, hogy "Vivien had a blast" (ne haragudjatok, ezt nem tudom magyarosan fordítani), meg hogy én mennyire jó voltam utazásügyileg, sok helyen voltam és jól eligazodok buszok, vonatok, de akár repülők ügyében is - ez jól esett (halkan megsúgom, ez körülbelül tükrözi is hogy miért vagyok itt hehe...oké nem leszek mocsok:). Odamentem a géphez inteni, a csaj jól beszél angolul, bár anyuka nyomja a szöveget egyfolytában, szóval sok dolga eddig nem volt. Rólam sok szó nem esett, az előző csajt dicsérik agyba-főbe, én meg örülök hogy találtak egy új au pairt - ugyanis találtak. Tíz perc alatt lematcheltek a lánnyal, aki szeptember végén fog majd érkezni. Aranyos egyébként, még olyan két hetem lesz vele. Hát ez gyorsan ment, mással egyébként nem beszéltek. Mondjuk körülbelül a sejtésem is ez volt, hogy az első szimpatikus dél-amerikaival match lesz, mert ők "fine"-ok - hát minden ember más. Lehet hogy ő sok mindent máshogy csinált, én ilyen vagyok. Ami tőlem telik megteszem és megtettem, a család most nagyon normális lett velem (skype interjú után meghívtak egyből moziba - sosem csináltak ilyet). Ha jobban belegondolok mondjuk nem biztos, hogy mondanék akármi rosszat róluk az utódomnak. Csak én nyafogok állandóan, amúgy meg baromi egyszerű a munkám és okom sem lehetne panaszra, másnak sokkal rosszabb dolga van. Ennyit erről.
Furcsa ez az egész igazából, most sok gondolat kavarog bennem mindennel kapcsolatban.
Éppen tegnap csekkoltam még azt az au pair-es oldalt, ahol annó a német családom megtaláltam. Ismét fent van az egykori családom, ugyanis egy év kihagyás után szeptembertől ismét segítségre van szükségük - magyarul újra au pair kell nekik. Meglepetten néztem melyik országok vannak megjelölve, honnan érkezzen az új au pair - Örményország, Észtország, Grúzia, Kirgizisztán, Oroszország, Ukrajna és Fehéroroszország. Előttem egy orosz au pairjük volt, tudom hogy meg voltak elégedve vele, de anyuka többször is mondta, hogy az én munkám és hozzáállásom jobban szeretik. Mondjuk tudom azt is, hogy a kelet-európai lányoknak nagyon jó a német nyelvtudása, talán emiatt keresgélnek csak onnan. Anyukának nagyon fontos volt, hogy az au pair jól beszéljen németül. Hát érdekes dolgok ezek most...amúgy is olyan agyalgatós vagyok, ezekkel a dolgokkal most elleszek egy ideig.

Némiképp feszített tempójú napirendekkel állok szemben, amit cseppet sem bánok. Össze van írva, hogy lovarda után Gracenek milyen teendői vannak, nekem annyi a dolgom, hogy csak lekövetem a listát és pipát teszek a sorok végére. A harcokat megvívjuk néha, nem igazán szereti azt csinálni amire megkérem, akkor rendszerint elborul az agyam, váltok egyfajta hangnemet, aztán öt percen belül általában tudja is, hogy hányadán állunk és mi a feladata. Nyugi van és lazsálás, kicsit korábban kell kelnem. Már csak azt nem értem, hogy miért döcögnek a másodperc mutatók az összes órán? Ki és miért szeretné annyira megállítani az időt? Miért van az, hogy ha az ember valamit nagyon vár, akkor lelassul a "történet"? :) Na jó oké, befejezem ám már...
Egy "lemegyek hídba azonnal, ha ezt most komolyan gondolja" momentum történt csak a hétfői nap folyamán. Anyuka utasítására megálltunk az egyik sztórnál, alufóliát és szemetes zsákokat venni. Grace halál nyugodtan, pénz nélkül kiszáll a kocsiból, én kérdezem hogy fizetni mivel fogunk?
Grace: "ezt most te fizeted!"
Vivi: "azt el**** kiscsikó korodban (oké valójában ezt csak gondoltam) - nem úgy van az, nem vagyok köteles az ilyen dolgokat fizetni, miért fizetném én?"
Grace: "te is ugyanúgy velünk élsz és használod a dolgokat, mint mi"
Vivi: "igen, de azt hiszem erről most nem nyitnék vitát, itt a telefonom, betárcsázom neked a tanácsadó számát és nyugodtan eldiskurálhatsz erről vele, hogy mit vagyok én köteles fizetni meg mit nem" (hát ha valamit nem, akkor az a szemetes zsák meg az alufólia - ez tuti!)
Őnagysága erre semmit nem szól - illetve dörmög még valamit az orra alatt, utasít hogy nyissam ki a kocsit és már fogja is a táskáját. Fúúú de felment a pumpa, de két perc alatt le is higgadtam. Nem tudom mi lélekjelenlétre lenne szükségem, ha anyukával kellene ilyesmi párbeszédeket lefolytatnom, de állítom hogy a csaj sem magától talál ki ilyeneket. De ez legyen a legnagyobb gondom, olyannyira lepereg már rólam az ilyen, hogy néha magam is meglepődök.

Jajj de nem is fogok mindent napokra lebontani, mert az bizony elég monoton lenne. Tök ugyanaz a forgatókönyv mindig, számomra napi "kemény" 2-3 óra munkával. Miután anyuka hazaér, én teszem ki a lábam a házból és elmegyek futni. És nagyon nem esik jól, azért sem mert baromi meleg van és azért sem, mert oltári módon dombos minden, a második körnél már minden bajom van hehe. Ennyit a fittségemről. Sosem szerettem nyáron futni, de nekem ez annyira hozzátartozik már a mindennapjaimhoz, mint a fürdés vagy a fogmosás.
Család rendes és aranyos, csajjal is egész jól kijövök most a héten. Anyuka továbbra is mindent megköszön, mindenre normálisan megkér és parázs vita nem sok, de annyi sincs köztünk. Eléldegélünk most így egymás mellett.

Most pedig csatolnék inkább pár képet, majd videót. Nagy kedvem most nincs az íráshoz, napi tíz emailek mellett már kezd fogyni a türelmem, próbálok eleget tenni minden kérdésnek és kérésnek, de nagyon nehéz. Van olyan, hogy az estéim nagy része csak válaszolgatással megy el.

Heti menü (szeretem ha néha gondolnak rám is):

                                                          citromlében sült lazac és saláta

                                                                      egy kis esti nasi

                                                           az egyszerűség kedvéért...

                                          ...aztán eszembe jutott, hogy "úristen, hol a ketchup?"

Éppen fényképezőgép vásárlás kellős közepén álltam, talán már hónapok óta ki volt nézve a kis aranyos-takaros Canon gép, mindenki arra esküdött hogy szuper. Elhittem, mivel összehasonlítottam több másik géppel is, teljesen rá voltam már pörögve a témára. Szegény régi kis Samsungom olyan szinten "haldoklik" már, hogy gyorsan lépnem kellett. Eredetileg a nyugati túrám előtt terveztem venni, de mivel az is már csak 2 hónap, így nem láttam sok értelmét várni - teljesen mindegy mikor adom ki rá a pénzt. Samsungot soha többet nem veszek, csalódtam. Az első hónapban vettem még a németeknél - valamivel ugye kattogtatnom kellett az Oktoberfesten hehe -, de már tavaly nyáron is gondjai voltak szegénynek. Igaz hogy elég sok helyet megjárt, "fetrengett" itt-ott a homokban, ejtettem le pocsolyás utca kellős közepén, hú ha ez a kis gép mesélni tudna...de kiszolgált. És életem legszebb pillanatait meg is örökítette. Viszont most leváltottam, erre a masinára:

Egy gyönyörűség. Még mielőtt egy kattintással megvettem volna a Canont, utoljára meg akartam bizonyosodni mindenről és kikértem egy kedves Olvasóm véleményét, akiről tudtam hogy szakértő a témában és olyan fényképőrült mint én. Neki azért sok tapasztalata van már no és persze egy sokkal komolyabb gépe, de nekem csak "turistagépre" van szükségem. Az ő ajánlására körülnéztem a Panasonic gépek között is és mindenhol jobbak voltak a paraméterek és a vélemények, mint a Canonról. Mindössze 20 dollárral volt drágább az eredetileg kinézettnél, szóval öt perc alatt eldöntöttem, hogy lemondok a Canonról és jöjjön az a Panasonic. Ma megkaptam, bontottam és mostanáig sem tudom levenni róla a szemem. Csodaszép és a képek minősége is ezerszer jobb, mint a régi gépemnél. Még egyszer nagyon szépen köszönöm a segítséget az illetőnek! :)

No és hogy megkoronázzam eme "csodás" bejegyzést, jöjjön két új videó:

A Bahamákról:

                     
                                          Bahama-szigetek from Vivien Koncz on Vimeo.

                                                                  Key West-ről:

                     
                                                Key West from Vivien Koncz on Vimeo.

Többivel is egész szépen haladok, csak szépen mindent sorjában majd. Többen írtátok, hogy a new york-os videóra majd nagyon kíváncsiak lesztek. Sajnos azzal novemberig egészen biztosan nem tudok majd szolgálni, mivel New Yorkba még megyek párszor és lesznek képek is. Maximum azt csinálom majd (mivel rengeteg képem van), hogy három havi termést szerkesztek össze videónak.

További szép hetet - nekem most elég gyorsan telik és jól érzem magam a bőrömben. Megyek is futni. Puszi!