Kilenc

Pontosan ma (bár amikor ti ezt a bejegyzést olvassátok, már nem "ma") van kilenc hónapja, hogy megvetettem lábam Amerika földjén. Pfúú...az van, hogy ha most nagy visszatekintéseket rendeznék itt, akkor még jövő héten is itt ülnék. A másik ok pedig az, hogy van még hátra három hónapom, ezért én azt mondom ne szaladjunk ennyire előre a történetben.

Helyette mesélek inkább egy "rövidet" az elmúlt két nap eseményeiről.
Bizonyára feltűnt, hogy mostanában kerültem a panaszáradatokat, a negatívabb hangvételű bejegyzéseket és talán a megszokottnál kevesebbszer szidtam a családot is. Mondhatni minden a régi - feleslegesen meg ugye miért is hergeljem magam? Teszem a dolgom abban a napi 3-4 órában, amelyben jobban "meg kell magam erőltetni", hétvégén pedig igyekszem eliszkolni itthonról. Sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok és mindig van olyan dolog, ami ad egy hatalmas löketet vagy töltést. Amikor viszont vasárnap este hazaértem és megláttam anyuka kocsiját, akkor úgy lehervadt a mosoly az orcámról hehe... :)
A "legnagyobb" probléma mostanában annyi csupán, hogy egyszerűen nehezükre esik fizetni. Eddig is mindig a ledolgozott hetem utáni héten (szerdán vagy csütörtök körül) kaptam meg a kis csekkem, de az elmúlt hetekben ez egyre inkább csak tolódik, néha felejtődik (?). Minden áldott péntek után várok 2-3 napot, majd nyomatom az üzenetet anyukának. Kínos vagy nem kínos itt pénzről beszélni, engem ez marhára hidegen hagy, ami jár az jár. Ha kevesebb a munka akkor is. És nem hiszem el, hogy ha a terapeutának, a tizenöt különtanárnak és a többieknek meg bírja firkantani azt a papirost, akkor hogy nem jut eszébe, hogy hahó én is itt vagyok és ráadásul itt is élek?! Jó oké, mindenki azt mondja szóljak azonnal...aham...de tudjátok milyen fárasztó és kellemetlen már ez is? Zsinórban a sokadik héten már ugyanezt eljátszani...és akkor még én érzem magam hülyén. Állandóan szólni egy tök alapvető dolog miatt. Unom.
Kontaktunk és kapcsolatunk anyukával nem sok van, heti egy órát összesen ha látom, akkor sokat mondtam. Csajjal megvannak a kis harcaink, de a következő pillanatban meg már kenyérre kenem - ez ilyen. És már csak a jövő héten lesz neki suli, utána két hétig még "befonom a hajam", aztán lesz egy kis nyugi majd. Sokat nem törődnek velem továbbra sem, pozitív irányba sem változtak a dolgok, a "hülyeségeik" most mintha kicsit csillapodtak volna.
Kérdésemre, hogy kutatnak e már újabb "áldozat" után, Grace annyit felel, hogy nem. Szerinte anyuka túl lusta ehhez (...)
Na már most, ebből is tökéletesen látszik, hogy édesmindegy ki jön majd ide. Ne mondják nekem, hogy azért nem keresgélnek, mert nem érnek rá (én látom, hogy mikor mit csinálnak, hova mennek). Abszolút nem érdekli őket az egész. Gondolom majd szeptember utolsó napjaiban leakasztanak valakit a rematchesek közül, mint annó engem is. Ezeket a dolgokat csak szemléltetésként írom le. A gyomrom összeszorul, mivel látom hogy igenis vannak normális családok is (lásd Adrijana, Bea és Évi barátnőm esetét...és igen tudom, vagytok még sokan:)...de talán nekem tényleg ez volt megírva. Ez is egy jel, hogy én itt hamarosan teljesítem a teljesíteni valót és nyugodt szívvel indulok majd haza.

Mostanában minden nap csirkés BBQ (barbecue) salátát készítek ebédre, erről egyszer írtam már - isteni és mennyei. A gond csak az, hogy minden nap már egy kicsit sok és kezdem unni. Viszont tényleg iszonyatosan finom, valószínűleg tonnányi BBQ szószt viszek majd haza októberben (nem tudom, hogy otthon lehet e kapni?!).

Hmm lássuk csak, van itt még hír. Hétfőn este ugyanis repülőjegyeket foglaltunk ismét. Az utazós két hetem miatt ugye már naponta (sőt percenként) böngészem az oldalakat és hát aznap este kihagyhatatlan ajánlat jött szembe velünk - két perc alatt megbeszéltük Évivel és Vivivel, hogy ez nekünk több mint fantasztikus és lefoglaltuk a jegyeket Los Angelesből Las Vegasba, október tizenkilencedikére. A dolog egyetlen szépséghibája annyi, hogy a gép reggel 6-kor indul - de olyan mindegy, abszolút nem érdekes. Vivivel még viccelődtünk is, hogy annyiért repülünk Vegasba egy óra alatt, mint amennyi otthon a Budapest-Nyíregyháza vonatjegy ára, ami három óra alatt teszi meg az utat. Hihetetlen az egész.

Ha már Vivit emlegetem, szeretném figyelmetekbe is ajánlani a blogjának eme bejegyzését:

http://oceanparty.blogspot.com/2012/07/motivacio.html

Nagyon igaz dolgokat ír le benne, amit én szebben megfogalmazni nem is nagyon tudtam volna. (a bejegyzés vége fele lévő részre érdemes jobban odafigyelni). És ha minden jól megy, akkor szombaton végre személyesen is találkozunk, ugyanis megyek látogatóba - csak egy röpke szombat-vasárnap erejéig, és csak akkor, ha anyuka nem tesz keresztbe valahogy...

Ahogy így most nézegetem, egész kis eseménytelen bejegyzés lett - naná így a hétvégi után. De majd hamarosan túlszárnyalom azt is. Mára ennyi, megyek lazulgatni.

Jók legyetek!