Morzsák

Pénteken délelőtt Lillával találkoztam Princeton közelében - talán emlékeztek még rá korábbi bejegyzéseimből. Lawrenceville-ben lakik, áprilisban voltunk együtt New Yorkban is, augusztus végén azonban megy haza. Már most bánom, hogy nem kerestem meg őt akkor, amikor ehhez a családhoz kerültem. A legelején. Röpke egy óránk volt csak, beültünk egy kellemes kis helyre és be nem állt a szánk. Nekem sajnos rohannom kellett a csajért a suliba, elbúcsúztunk, de nagyon remélem, hogy látjuk még egymást, mivel augusztusban ő is utazgatni fog.

A Vivihez való lejutás miatt egész nap égtek a vonalak, iszonyú szervezésben voltunk. Amondó vagyok, ha valamit igazán meg akarsz tenni, ha valahova nagyon el akarsz menni és ha valakit szeretnél látni, akkor arra lehetőséget és megoldást találsz. Minden más csak kifogás. Rettenetesen szerettem volna lemenni, szerintem már az összes létező opciót lezongoráztuk. Mivel másokkal élek és "úgy ugrálok, ahogy ők fütyülnek", így egyes esetekben igen is meg van kötve a kezem és bármennyire is szeretnék valamit, falakba ütközhetek. Csütörtök este találtam egy remek megoldást - háromszori átszállás, időigényes és kicsivel drágább is, de legalább van. Meg is örültünk, elkönyveltem hogy megyek. A gond annyi csupán, hogy mivel minden szombaton reggel dolgozom, így a napi két darab busz közül csak a késő délutánival jutnék le, ami fél 8-ra lenne Rehoboth Beachen. Ez még rendben is lett volna...A bökkenő annyi, hogy vasárnap hazafele is mindössze két busz van csak, délelőtt 10.45-kor és este 8-kor. Nekem a délelőttit mindenképpen el kellett volna csípnem, mivel csekkoltam mindent és az esti buszra nem lett volna csatlakozásom haza. Gyors fejszámolás - kerek egy napot is alig tudtam volna lent tölteni. Így hát az ötlet elvetve, valószínűleg nem is fogok lejutni Vivihez már, mivel a kocsit nem hagyhatom ott Wilmingtonban, de az is csaodaszámba megy ha nekem pénteken vagy szombaton reggel nem kell dolgoznom. Igen tudom, én is megjegyeztem és hálás is vagyok nekik, amiért mondjuk a múlt pénteket és szombatot is odaadták, de talán a második ilyen eset még májusban a kanadai túrám volt (és emlékezhettek, hogy az is nagy nehézségek árán).
Így hát gondoltunk egyet, Vivi megkapta közben a hétfőt is szabadnapnak és "ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez" elvet követve eldöntöttük, hogy akkor Vivi jön hozzám. Anyuka válasza nem igazán tetszett, valahogy így nézett ki: "ok, neked kell fiztened a benzint és a másik államba való átjutást" - jó, köszi. Ezt eddig mintha én nem tudtam volna.

Jöjjön pár érdekesség a hétről, a család "étkezési szokásaival" kapcsolatban:
Pénteken lovarda után kérdezi tőlem Grace, hogy mit eszünk majd vacsorára, van e pénzem venni valamit, ugyanis ő neki nincs, de nincs otthon semmi (jé, komolyan?!). Mondom neki, hogy bármit összedobok én a "semmiből" is, aggodalomra semmi ok. Másik pont: álljon meg a menet, nem fogom a gyereket is a saját pénzemből etetni. Említettem neki, hogy anyuka vett kész csirkét még előző este, megmelegítjük és pazar lesz. Hát én ezt meg hogy képzelem? A csirke felmelegítve förtelmesen rossz és anyuka nem is engedi meg, hogy úgy egyék (?), teljesen más íze van, nem jó. Hazaértünk, én szépen melegítem a csirkét, találtam krumplipürét mellé, szintén anyuka vette előző este, mondom nekem ez pompás lesz. De hogy ő akkor sem eszi meg. Volt még tészta a keddi vacsi miatt, kipróbálja sajtos-tejfölösen, ahogyan előző nap én ettem, hátha ízlik neki, annyira nem lehet rossz. Had ne mondjam hogy ette a tésztát..."Ez nagyon furcsa, hogy tudjátok ti ezt megenni? A maradék tésztára inkább teszek vajat, az mindig életmentő lehet." Jól van fiam, akkor tegyél rá vajat, elvégre a vajas tészta ezerszer jobb, mint a sajtos-tejfölös. Kinek mi ugye.
Meglátásom szerint ami pazarlás itt megy, az egész Afrika ellátására elegendő lenne. A csirkét már nem lehet felmelegítve megenni - ugyan ki hallott már ilyet? Ez is olyan kétoldalú dolog - az ételek és maradékok többségét kiszórják (pl. Starbuckos legnagyobb méretű kávé fele tuti a csapban végzi), de ha rajtam kell spórolni, akkor aztán fogják a pénzt. Belátom, irtó nagy szerencséjük van azzal, hogy olyan vagyok amilyen vagyok. Megalkuvós és "nekem minden jó". A legtöbben már biztosan visszaszóltak volna nekik, vagy legalábbis a kaja-kérdést tisztázták volna, de én meg inkább nem akarok bonyodalmakat. Ez az én bajom. Egy olyan esetet sem tudok mondani, amikor megkérdezték volna, hogy mit ennék szívesen, mit vegyenek. Sőt, az elején még volt bagel és joghurt is, amint látták, hogy azt szeretem és eszem, kiiktatták a háztartásból. Irigylem azokat, akiknél tele a hűtő. Abból már lehet válogatni, még akkor is ha nem az "amerikai konyha" és élelmiszerek a kedvenceim. Ne higgyétek, hogy ez nálam megy csak így. Sorba mondja az összes többi au pair, hogy a család elmegy nyaralgatni, ide meg oda és otthagyják neki üresen a hűtőt. Katica mesélte pénteken, hogy beszólt neki a host lánya, hogy miért vett magának olyan sok virslit (...) Gondolom ezt sem magától találta ki.
Grace rendszerint nem issza már meg a reggeli protein italt, amit kotyvasztanom kell neki. Borzasztó drága az a por és a lötty is amivel össze kell kevernem, de volt olyan hogy betette a hűtőbe és az sem jó már másnap (?). Mondom ezt anyukának - mondván, nem hiszem hogy neki ínyére van a dolog, hogy így pazarlunk és hogy a lánya nem szereti a protein italt (vagy unja). Erre jön a válasz, hogy egy dolog hogy mit szeretünk és mit kell meginni/megenni. Ja oké mondom, akkor elnézést. Azonnal beszerzek egy csövet és levezetem a tizenhárom éves gyerek gigáján azt a csodaitalt minden áldott reggel. Észbontó.

De én az ilyen "food"-dal kapcsolatos kérdéskörben már csak arra bírok gondolni, hogy kevesebb mint három hét múlva a JFK repülőtér kellős közepén tépem szét húgom bőröndjét és harapom a Pick szalámim, kenyér híján lehet hogy kakaóscsigával. És gondolni fogok közben a csajra, amint fintorogva issza minden reggel a protein italt, vagy ahogy anyuka beledugdossa a tízórais csomagjába a magvakat. Jessz.

Vivi látogatásáról és a fergeteges hétvégéről pedig hamarosan jön a beszámoló - természetesen nagyon sok képpel, igyekszem ígérem. De ilyenkor alig bírok feleszmélni és csak kapkodom a fejem. Valószínűleg a hét vége felé passziváltatom magam, naptárba már be van írva, hogy "Vivien péntek, szombat és vasárnap off", de a csajtól ma reggel tudtam meg, hogy szerdán ottalvós "bulira" megy és csütörtökön estefelé kell csak elvinnem hegedűre, aztán ami engem illet végeztem. Nem mondom, hogy nem jön jól ez a pár nap - a new yorki és a mostani pörgős hétvégék után még nem igazán tudtam kialudni magam. Esküszöm most itthon maradok és vendéget sem fogadok haha. Az új magyar lánnyal, Evelinnel viszont mindenképpen fogok találkozni, csütörtökön érkezik a családhoz, pénteken pedig együtt megyünk a tanácsadó házába is au pair találkozóra.

Ami még kilátásban van, az egy komolyabb beszélgetésem az anyukával - minden bizonnyal. A vasárnapi nap folyamán ugyanis, amint Vivivel kitettük a lábunkat a házból, őrületes sms maraton vette kezdetét, amelyek alaposan égnek állították az összes hajszálam. Azt hiszem most jött el az idő, hogy leüljünk beszélni, mert több mint sok, amit mostanában művel (körülbelül az autós koccanás óta...). Onnan indult a dolog, hogy út közben megkérdezte hogy vonattal megyünk e a városba. Visszaírtam neki, hogy ezúttal kocsival, mivel szombaton teletankoltam és fizetjük a parkolást is, eddig is mindig mehettem a városba kocsival...Innen kezdődött minden. Jöttek a vagdalkozások, hogy a tanácsadó szerint az a szabály, hogy csak 20-25 km-es körzetben vezethetek, városban egyáltalán nem és a többi. Értetlenül álltam a dolgok előtt, ugyanis eddig Phillybe legalább mindig vihettem a kocsit. Aztán szépen sorban jöttek elő más dolgok is, aztán én sem voltam rest panaszt tenni a sérelmek miatt, így ment ez egy jó két órán keresztül. A végét azzal zárta le, hogy nagyon édespofa vagyok és tudja/látja, hogy mindent megteszek, hogy megkönnyítsem a munkáját, ezt ő nagyon nagyra értékeli és köszöni (azt hiszem itt jöhetett rá, hogy alaposan felcincálta az idegeimet, pedig semmi bántót nem írtam vissza. Gondolom megijedt...).
A végét én zártam; miszerint jó lenne leülni és megbeszélni mindent, mert mióta itt vagyok nagyon sok minden változott és egyszerűen nem tudom a dolgok miértjét. Erre már nem jött válasz, reggel sem említett semmit egy szóval sem. Szóval most amolyan vihar előtti csend van...
Egy biztos, tényleg le kell ülnöm vele beszélni. Húgom érkezésekor is van pár tervem és ha a kocsi miatt szintén akadályokba ütközök, akkor azt már nem fogom szó nélkül lenyelni. Tíz hónap után végre láthatom a testvérem, aki eljön ide a világ másik feléről és nem azért jön, hogy a négy falat bámuljuk, mert itt lehetetlenség közlekedni vagy mert éppen anyukának "olyan" kedve van. Lesz itt még pár harcom úgy érzem...

Nem szerettem volna eme "rondácska" bejegyzést összevegyíteni az isteni hétvége történéseivel, úgyhogy először inkább emésszétek ezt, én pedig hamarosan jelentkezem.
Szép hetet mindenkinek!