Első napok az új családnál

Szombaton 9 körül felkeltem már - nem akartam egyből a második napomon délig aludni :) -, elrendezgettem nagyjából a dolgaimat, bepakoltam a gardróbba (mert azt is van ám a szobámban), lementem reggelizni, majd anyukával és Noahval (3 éves) elmentünk a Mallba. Azt lehet hogy írtam már, de egy Volkswagen Passatot fogok vezetni, egyből én kísérleteztem már a kocsin, de ugyanolyan egyszerű vezetni itt is, mint Illinoisban. Az utak viszont jóval keskenyebbek és kacskaringósak. Rengeteg erdő van mindenhol, az utak mentén fák - gyönyörű! Apuka egy Audi A4-est, anyuka pedig egy 7 személyes Volvo V8-ast vezet (amit most pár napig én fogok, a VW szervízben van). A Mallban egy-két apróságon kívül mást nem nagyon vettünk, Ben születésnapjára vásároltunk csak be. Iszonyatosan örülök, hogy ez a hely itt csak 5 percre van tőlünk kocsival, West Chicagoban sokkal messzebb volt és nem is adták oda a kocsit. Van nagyon sok ruházati, elektronikai üzlet egy helyen - szerintem sűrű vendég leszek ott. Bevásárlás után picit játszottam Noahval, majd 1 órakor az egész család felkerekedett, Anjali egyik barátnője is jött velünk és megnéztük a lányka utolsó focimeccsét, körmérkőzések voltak. Nagyon-nagyon tetszett! Végre igazi foci, imádtam. A játék után az edző kapott ajándékokat, a csapattagok pizzát, mi pedig sütit és perecet (olyat amilyen Németországban van, azt hittem besírok a gyönyörtől amikor megláttam) egyből vettem kettőt is... :) Foci után még beugrottunk egy helyre fagyit venni, mert Noah elkezdett hisztizni hogy neki mindenképpen kell. A kocsiban a zene és a négy gyerek üvöltött, sikított, beszélt, kiabált egyszerre - dehát ez ugye ilyen.
Miután hazaértünk ettem, majd a szülők küldtek fel a szobámba, hogy nem kell ám az egész hétvégém és minden időm velük és a gyerekekkel töltenem, azt szeretnék hogy külön kis életem is legyen, néha azért elvonulgathatok. Bevallom jól esett, kicsit tudtam beszélni az otthoniakkal is.
Fél 7 körül anyuka szólt, hogy akkor mostantól lenne rám szükség, meg kellett fürdetnem a kissrácot, majd hárman elvoltunk a játszó szobában. A 10 éves fiúcskám játékait el akarta venni a pici és ebből hatalmas hiszti kerekedett, én a nagynak adtam igazat mert egyszerűen igaza volt. A kicsi hisztizett egy 5 percet, aztán elhallgatott, felvittem a szobájába, meséltem neki és fél 8-kor már aludt is. A lánykával elkezdtünk társasjátékozni, majd bújócskázni, aztán rajzolás következett, a nagyfiú addig tv-zett és 9-kor takarodót fújtam. A hisztit leszámítva mondhatni minden rendben ment, ez minden szombaton így lesz. Ennél a családnál havi egy szabad hétvégém lesz csak, ami azt jelenti hogy péntek estétől hétfő reggelig. A vasárnapjaim mindig szabadok. Szombatonként pedig délután 5-től este 9-ig vagyok beírva mindig. Hát ez van.

Napközben beszélgettem anyukával, átolvastam a papírjaikat és mindent amit a családtagokról tudni kell, kérdezte hogy van e valami ami nem világos. Volt pár dolog, amit fixáltunk. Itt nem kell fizetnem a benzint ha saját célokra használom a kocsit és a telefonkártyát sem. Ezenkívül ők fizetik a tisztálkodási dolgaimat is - sampon, tusfürdő, minden hajpakolás, minden! - ezen nagyon csodálkoztam, de oké. Továbbá bátorkodtam megkérdezni a vakációs heteimet is. Az egyiket akkor adná oda szívesen, amikor tavaszi szünet lesz - ők elmennének a gyerekekkel Texasba, a szüleihez. A másik hetem nyáron lesz, amíg ők Maine államban nyaralnak majd, ahol én is szívesen látott vendég lennék, de az a hely valahogy nem vonz. Azt is mondta továbbá, hogy ha bármiféle tervem van, akkor jelezzem és igyekszik mindent úgy alakítani, hogy mindenkinek a legjobb legyen. Annyi biztos, hogy az első totál szabad hétvégém decemberben lesz, irány New York. Arra a new yorki hétvégére annyira szükségem van már, mint egy falat kenyére körülbelül. Meglátogatom Biankát, megnézem a várost karácsonyi pompában, bulizunk egyet és talán egy kis bevásárlás is belefér majd. Az első vakációs hetem pedig ugye március első hetére terveztem, részleteket még nem mondok, decemberben már biztosabb lesz a dolog, most még csak megy a szervezés ezerrel...

Vasárnap - szerencsémre - 9-kor felkeltem már, gyors fürdés és hajmosás, majd anyuka totál véletlenszerűen fél 10-kor bejött és mondta, hogy lebeszélt nekem egy "randit" az egyik családdal, akinél egy osztrák au pair van 2 hónapja. Azt mondta (fél 10-kor), hogy 20 perc múlva elvisz hozzá, aztán a csajjal együtt mehetünk Philadelphiába. Megint marha gyorsan összekapartam magam, fél vizes fejjel nekivágtunk az útnak. A csajszi körülbelül 10 percnyi autóútra lakik tőlünk, két kisfiúra vigyáz. Márciusban megy haza, mert nem ügynökségen keresztül van itt, hanem körülbelül illegálisan. A szüleinek jó barátja ez a család, ő nagyon szeretett volna kicsit Amerikában élni, és így került ide fél évre. Innentől kezdve nevezzük Julianak, 19 éves. Nagyon sokat beszél és tényleg iszonyat jó fej, már így az egy nap alatt is rengeteg mindent és mindenkit köszönhetek neki. 11.16-os vonattal mentünk Philibe, 25 perces az út. Aki képekre várt, azt most el kell hogy keserítsem. Rám nem valló módon egyetlen egy képet sem csináltam a városban. Olyan részen voltunk, ahol nevezetesség sem nagyon volt és olyan jó volt a társaság, hogy nem nagyon volt kedvem kattogtatni. Meg egyfolytában beszéltünk...Szóval, egy pizzériában találkoztunk még öt mexikói au pairrel és egy lengyellel. A mexikóiak közül egy rematchben van, egy másik már kétszer rematchelt, egy harmadik pedig rematch után DC-be került, de most átjött Philibe egy napra (ő egyébként Julia jó barátnője, nagyon megszerették egymást itt). Mindenki végtelenül kedves volt (nekem szimpibbek, mint a brazilok), sok mindent kérdeztek, állandóan mosolyogtak, ettünk, ittunk és nagyon jól éreztük magunkat. A lengyel és az egyik mexikói lány (Claudia) mondta, hogy voltak Budapesten és imádják. Claudiaval Berlint is ki tudtam tárgyalni, mert ő ott is volt, nagyon bírom a csajt. Sajnos ő van rematchben péntek óta és nagyon remélem, hogy nem kerül el innen, mert itt lakik a közelemben. Szóval úgy vettem észre városnézés nem is nagyon volt betervezve - de ugye erre van még egy évem -, mert inkább ismerkedős, viszontlátós délutánt tartottunk. Egy cseppet sem volt ellenemre a dolog, jobb is hogy így alakult. Képek majd legközelebb, talán jövő héten is megyünk... :) 3 körül mindenki hazafelé vette az irányt és ugye én is hazaértem fél 4-re már. Viszont tudtam azt is, hogy Bennek szülinapi zsúrja van 3-5-ig, így hiába hívtam anyuka telefonját, a vezetékes telefont, hiába küldtem mindenkinek három darab sms-t, válasz nem volt. Így esett, hogy két órát dekkoltam a rosemonti vasútnál (...) és vártam...Fél 6 után szedett fel anyuka, kiderült hogy itthon hagyta a mobilját. Hát így jártam, kicsit kivoltam akkor, de már túl vagyok az ügyön. Gyalog pedig nem mertem elindulni haza, mivel eszeveszett messze lett volna és nem is ismerek semmit sem még.
Miután hazaértünk én relaxáltam kicsit, a család vacsorázott. Anyuka megkért hogy kezdjem el Noah fürdetését, mivel nekik el kell vinniük a kocsimat a szervizbe. A két nagyobbik mindig magától fürdik, mindent egyedül intéznek. Noah - bár levetkőzött, de elkezdett hisztizni, hogy a mamit akarja. Ezt úgy két percig néztem, majd megfogtam a gyereket és beletettem a kádba. Leöntöztem vízzel, végigmostam tusfürdővel, megmostam a haját majd kiszedtem a vízből. Végigordította és sikította az egész 10 perces hadműveletet, kapálózott, rugdalózott, mindent csinált. Nem érdekelt. Nem édesgettem, nem babusgattam, nem mondtam el százszor hogy "please", betekertem a törölközőbe és otthagytam, had ordítson. Mielőtt bárki is azt hinné hogy szívtelen és gyerekgyűlölő vagyok, el kell hogy mondjam nem így van. Csupán van már annyi tapasztalatom ebben, hogy ezekben a szituációkban a legeslegrosszabb amit tehetsz, ha szépen kéred és csitítgatod. Hagyni kell, úgyis megunja. Így is tettem, 5 percet vártam és hallottam hogy egyre halkabban sír, már-már csak szipog. Visszamentem és megkérdeztem tőle hogy befejezte e végre, azt mondta igen és halál nyugodt volt már. Ráadtam a pizsamát és megkérdeztem meséljek e neki, azt mondta mehet a menet és a továbbiakban kezesbárányként viselkedett. Megjött anyuka, átadtam a terepet, szép vasárnap estét mindenkinek... :)

Most ejtenék pár szót a gyerekekről, biztosan mindenki kíváncsi már rájuk.
Noah (3 éves): délelőtt 9 - délig lesz preschoolban, kocsival viszem és hozom, délután 4-ig leszek vele körülbelül mindig, anyuka akkor ér majd haza. Vicces, aranyos kissrác. Szeret játszani egyedül is, nem feltétlenül kell valakinek asszisztálnia ehhez. Néha elkapja egy-egy hisztiroham, vannak rosszabb pillanatai neki is, de hát ő is gyerekből van. Anyuka azt mondta, hogy mindig "my new girl"-nek hív... :)
Anjali (7 éves): rettenetesen pici, alacsony és vékony a korához képest. Elvan mint a befőtt, sok a barátnője. Jó kapcsolatot ápolok vele, az összes popzenét kívülről fújja, szeret énekelni és táncolni. Sokszor rajzolunk együtt, focizik is, de a tévénézést sem veti meg. Reggel 8.30-tól délután 4-ig suliban van.
Ben (10 éves): még mindig ő a szívem csücske, habár vele töltöm a legkevesebb időt és vele kell a legkevesebbet foglalkoznom. Mondhatni önálló és mindig magában játszik vagy olvas, mindenféle társaság nélkül. Borzasztóan okos gyerek, jólnevelt és mindent megköszön, mindig szót fogad. Megfigyeltem, hogy vele nagyon sok mindenben hasonlítunk, a szívéhez szerintem majd a foci iránti imádatommal vezethet az út hehe :D Szintén 8.30-tól délután 4-ig van suliban.
Összességében elmondhatom, hogy jó testvérek, nem sűrűek a veszekedések sem, de nem is játszanak egymással. Eddigi tapasztalataim alapján mindhárom gyerek teljesen más egyéniség és bármikor feltalálják magukat.
Pár kép a gyerekekről:

                                                                    Ben, Anjali és Noah

Holnap új nap virrad, új hét és újabb hétfő. Anyuka itthon lesz, együtt csinálunk mindent. Reggel fél 8-ra kell lemennem. Megyünk a bankba is és megnyitjuk végre az új bankkártyám, amiről a kedves előző családom elfelejtett gondoskodni. Éppen most írt egy német lány is, aki 10 percre lakik tőlem, hogy ha van kedvem találkozhatnánk és megmutatja a környéket. Továbbá Julia és Claudia is mondta, hogy találkozhatnánk és mehetnénk mallozni egyet...szívesen mennék, de egyelőre nem tudom még a napirendem és semmit sem. Valószínűleg hetente fog változni minden, de remélem azért akad időm majd szociális életet is élni, mert itt sokkal jobbnak ígérkezik minden és mindenki, mint anno a másik helyen.
Nagyon hiányzik Chicago, rengetegszer eszembe jut. Viszont Rosemont ezerszer jobb hely, mint West Chicago. Itt minden könnyebben elérhetőbb gyalog és közel vannak bevásárlóközpontok, éttermek, boltok, kávézók egyaránt. És most íme néhány kép, de a héten igyekszem mindent lefotózni, amit érdemes látnotok. Tudom, hogy a képeknek általában jobban örül mindenki... :)

                    Világjáró "kis barátaim", akik elkísértek a nagy kalandra (a kép közkívánatra)...

                                                      a gardrób a világ egyik legjobb dolga!

                                                                    rosemonti utcák...

Amint látjátok megváltozott a blogom fejléce is. Az az igazság, hogy tényleg egy hónapja vagyok itt, de már a negyedik helyen lakom és nem tudtam mi illene ide - sok hely a szívemhez nőtt már. Ezért olyan képet állítottam össze, ami az egész évem alatt ösztönöz majd, miért is vagyok itt, miért csinálok mindent - hogy az összes helyet amit elterveztem, a saját szememmel láthassam. Akárhányszor meg fogom nyitni a blogot, ez lesz az első dolog amit meglátok és csakis ehhez tartom magam egész idő alatt! ;)
Hamarosan jelentkezem majd, hogy telnek a dolgos hétköznapok.
Puszi és ölelés!