Fogas kérdés

Napról napra jobban és erősebben fáj a fogam, néha szinte kibírhatatlan. Itt van velem ez a plüssbárány (amit képen már láthattatok), a hasában levendula van, azt szorítom az arcomhoz és akkor néha enyhül a dolog, de esténként borzalmas. Mondtam anyukának, hogy valamit tenni kell, a tanácsadóm írt emailt a fogorvosnak és most várunk a válaszra, hátha még a hét folyamán vagy a két ünnep között tud fogadni. Jó lenne. Ha ez még nem lenne elég, hab a tortán hogy iszonyatosan pocsékul vagyok, azt hiszem megfáztam, nem is kicsit. Vagy elkaptam a gyerektől, esetleg anyukától mert itt felváltva köhög valaki vagy folyik az orruk. Csúcs az egészben az, hogy már szóltam, valamit csináljanak a fűtéssel, mert ezt egyszerűen nem bírom, de semmi változást nem tapasztalok. Tudjátok mennyire rossz reggel hidegre kelni majd egész nap fagyoskodni itthon? Három pulcsiban és sálban járkálok, mint aki legalább két éjszakát kint töltött az utcán. Lassan szólnom kellene harmadszorra is, nagyon hideg van itt bent. Ez rátesz még az egészre egy lapáttal. Hétfőn reggel mondta anyuka, hogy a két nagyobbik gyereknek csak a két ünnep között lesz suliszünet (jeee!!!), de a 3 éves egész héten és a jövő hét folyamán is itthon lesz egész nap. Ez annyit jelent, hogy reggel 8-tól délután 5-ig dolgozom megállás nélkül és készenlétben állok. Wc-n is úgy vagyok, hogy a gyerek közben dörömböl az ajtón. Most kezdem csak igazán átérezni, hogy milyen az, ha egy au pairnek babára kell vigyáznia vagy egész nap a gyerekkel lennie, non-stop. Nem bírnám az tuti! A gyerek beteg, köhög és prüszköl, taknya-nyála folyik (elnézést, de így van), nyűgös és nagyon sokszor nem értem a beszédét sem, mivel be van rekedve. Arról nem is beszélve, hogy a fájó fogammal én is eléggé nyűgös vagyok. Na de majd jönnek jobb idők... :D Bosszantó, hogy egész nap semmire sincs időm, reggelizni és ebédelni is alig tudok, van pár percem amikor tv-t néz, de különben semmi. Alig bírtam rávenni,hogy eljöjjön a postára, bankba és az élelmiszerboltba velem, ilyenkor mindig ígérni kell valamit, csak 2 dollárom bánta a dolgot. Ötkor megjött anyuka, de azzal a lendülettel én el is vonultam a szobámba.

Gondolom az feltűnt nektek is, hogy nem ugrok ki a bőrömből a karácsony közeledtére. Ez most nem az a hangulat, amikor otthon mondogatom, hogy nem érzem még, még messzinek tűnik, ez nem az. Szombaton (24-én) egy családhoz vagyunk hivatalosak este (Julia, azosztrák lány ott au pair), majd templomba megyünk. Vasárnap (25-én) reggel ajándékbontás, egész napos itthonlét, este pedig a nagyszülőkhöz megyünk vacsorázni - eldönthetem, hogy van e kedvem menni. Lesz kedvem, hálaadáskor is nagyon kedves volt mindenki és a jó kaja sem volt utolsó szempont, valamint nem szívesen tölteném itthon egyedül a karácsony első napját. 26-án szabad leszek, mivel mindenki szabad lesz. Vagy itthon leszek vagy megnézem, hogy esetleg lesznek e valami programok a városban. Ahogy ismerem magam, akkor már elegem lesz abból, hogy egész héten egész nap gyerekkel voltam, beleértve a hétvégét is - ergó nekem hétfőn már valamerre moccannom kell, még akkor is ha senki sem fog ráérni és egyedül kell mennem :) Nincs honvágyam, de erre a három napra szívesen hazavarázsolnám magam vagy ide mindenkit és mindent ami kell. Igen, "igazi amerikai karácsonyom" lesz - ha lehet ilyet mondani -, de számomra nem ugyanaz lesz, mint amiket mindig átélek. Idén elmaradnak a rokonlátogatások, a hatalmas lakomák, a finom ételek, a snapszozások, azok a pillanatok amikor látom a többiek arcát ahogy bontják az ajándékaimat, nem veszekszünk a fa díszítése közben és nem aggatjuk az összes karácsonyfadíszt a kutyára - idén sajnos nem lehetek részese ezeknek. És életem során most érzem azt először, hogy inkább már lennénk túl az egészen (...) Nem írom le alapállásból a dolgot, még nagyon kellemes meglepetések is érhetnek, szóval bizakodó vagyok. Csak a mostani családomnál valahogy nincs meg az a bizonyos "láz" - van egy karácsonyfánk, de én az ürességet látom benne (bevallom őszintén azokat a fákat sokkal szebbnek láttam, amik a volt tanácsadómnál voltak), nem látom a tv-ben napi minimum ötször a Reszkessetek betörők bemutatóját, nem szól a zene és a karácsonyi dalok (anyuka nem szereti a zenét és az ilyesmi dolgokat), nem sütünk (tavaly a német családomnál rengeteg aprósüteményt sütöttünk), anyuka nem főz, nem lesz meghitt szenteste, mivel másik családhoz megyünk ahol rajtunk kívül még minden másik barát összecsődül és egy svédasztal-szerűségről fogunk válogatni, amin nem lesz bejgli, de még csak a hagyományos ételek sem. Vasárnap valószínűleg majd hajnalban kelünk és végignézem, ahogy a 7 és 10 éves gyerek megkapja a harmadik iPad-ot és az ötödik iPhone-t, a halom óriási doboz játékot, amit majd öt perc után megunnak. Ezek mellett az én ajándékaim lehet hogy eltörpülnek majd, de komolyan mondom, szívből adom. Nagyon szeretek adni és mindegyik gyereknek olyan dolgot választottam, amit tudom hogy imád.
Így látom a dolgot, kár is lenne tagadni. Ezt a dolgot sajnos itt most nem tudom pozitívan látni, tényleg nagyon sajnálom, akármennyire szeretném, nem megy. Nagyon szerettem volna, ha mondjuk legalább itt összejöhettem volna pár másik magyar au pairrel és szenteste is együtt főztünk, sütöttünk, beszélgettünk volna vagy akármi. Egy hét múlva ilyenkor már a múlt lesz az egész és túl leszek életem első "igazi amerikai karácsonyán".

A hétfői éjszakán alig aludtam, 11-től hajnali 2-ig szinte csak vergődtem és szenvedtem a fogammal. Akkor már három gyógyszer volt bennem, egyik sem segített. Reggel azt hittem összeesek már a fájdalomtól, semmihez nem volt kedvem. Azonnal lépni kellett. Hívtam a tanácsadót, hogy beszéljen meg egy vészhelyzetes ügyet azzal a host apukával és ha kell, már ma megyek hozzá. Kaptam időpontot fél 1-re, hihetetlenül boldog voltam. Lecsekkoltam hova kell menni, de amikor indulásra került volna a sor a gyerekem persze megint nem akart jönni, majd hisztibe kezdett. Ingerült voltam, mert iszonyúan fájt a fogam, idegen helyre kellett mennem megint gps nélkül és szerettem volna időre odaérni, a gyerek meg csak ordított hogy nem jön sehova, hagyjam békén. Valami elöntötte az agyam és akkorát ordítottam rá, hogy szerintem még Évi is hallotta nyugati parton, de nem bántam meg - azonnal elkezdett öltözködni. Írtam már párszor, hogy nem mindig használ a szép szó; itt soha nem használ. Végül odaértünk fél 1-re, csak a tanácsadóm tudott velem jönni, mivel anyuka dolgozott. A doki nagyon rendes és szimpatikus, most "csak" 101 dollárom bánta a röpke vizitet, majd közölte hogy baráti áron le tud faragni az árból, így lesz 920 dollár (alapból 1200 körül lenne). Mit is mondhatnék, valami ilyesmire számítottam, nem ért nagy meglepetésként. Minden eshetőségre adott még egy elérhetőséget, akiket péntek reggel fogunk felhívni, ott "csak" 600 dollártól kezdődnek az kezelések, de az már Philadelphiában van - ergó ha oda bemegyek vonattal, akkor körülbelül ugyanott fogok tartani mintha a 920 dollárt fizetném itt helyben. Elmondhatatlanul szomorú voltam megint, nem is a fogorvostól rettegek itt és attól amit csinálni fog, hanem hogy mekkora összeget mond. Ha ez még nem lenne elég, utána 20 dollárt kellett kétfajta gyógyszerre kifizetnem. A tanácsadóm egyfolytában azt mondogatta, hogy gyűjtsem a pénzem. Könyörgöm, gyűjtöm én, annyira gyűjtöm hogy szimpla apróságokat sem veszek meg magamnak, nem ruházkodok és nem rendezek őrült shopping körutakat minden fizetés után és mégis nekem kell ezt "megszenvednem". Ennyi pénzből kétszer tudnék hazamenni és megcsináltatni a fogam, de ez is ki van zárva, mivel akkor már értelme sem lenne visszajönni ha a vakációs heteim erre mennének el, másik dolog az hogy nem szívesen vágnék neki hosszú repülőútnak fájó foggal. Anyukával abban maradtunk, hogy 90% hogy ez a doki fogja megcsinálni a fogam, a család kifizeti nekem és hetente levonnak x összeget a fizetésemből. Hozzátette azt is, hogy jó pár utazási tervem le kell húznom a bizonyos listámról, de ez úgysem gond mert itt van közel Boston és Washington DC is, azokat is meg lehet nézni. Hát én viszont mindenáron spórolni fogok azért másra is, nem mondom hogy nem akarom élvezni a jelent, de sok álmomról nem mondok le egy akárhány centis fog miatt, ami ennyire dugába dönti(hetné?) minden tervem.
Fogtéma így áll, előre nézek és fizetek mint a katonatiszt - más választási opciót egyelőre nem is nagyon látok :D Nem mondom, hogy nem nyomja rá a bélyegét (ha csak egy kicsit is) az évemre, de ennek is valamiért biztos így kell történnie. Nem kell aggódni, rendben vagyok és leszek. Jelenleg csak gyógyszereken élek, valószínű emiatt étvágyam sincs és mást szinte nem is eszek. Mondjuk a fogam miatt sem nagyon, hiába nem rágok azon a felén, de ha rámegy a müzli miatt édes tej a fogamra vagy bármi, akkor ordítani tudnék a fájdalomtól. "Nyugtat" egy kicsit a tény, hogy felvilágosítást kaptam; ha biztosításom lenne sem úsznám meg sokkal olcsóbban a dolgot. Az a nagy szomorú helyzet, hogy akinek itt a fogával baj van, az mindenképpen szív (egy kicsit...)
Azért úgy érzem rendesen a szemem előtt lebeg majd a 920 dolláros számla a karácsony ideje alatt is, ennyire "érdekes és furcsa" karácsonyom sem volt még, ideje lesz belekóstolni ebbe is :)...

Családdal most mondhatni minden oké, mondhatni...Szóltam anyukának, hogy alacsony a mutató a kocsimban a benzint illetően, mire kerek szemekkel megkérdezte mikor tankoltunk utoljára (mondom lassan két hete vasárnap) és hogy bementem e a belvárosba kocsival (???) - mondom eszem ágában sem volt Philadelphiába kocsival menni! A másik, hogy szóltam hogy legyen olyan drága és regisztráljunk végre a spanyol kurzusomra, amire ő csak a vállát vonogatta és kérdezgette melyik napokon lesz mettől meddig, ezt leszámítva nem nagyon érdekli a dolog. Úgyis addig fogom rágni a fülét, amíg nem regisztrálunk, együtt. Legalább januárban is lesz mit várni. Mindenki tudja, hogy nem szeretek suliba járni és tanulni, de ez merőben más lesz, iszonyatosan várom már. A három évessel annyi csak a gond, hogy nem hogy javulna a helyzet azt illetően ahogy hozzám viszonyul, de néha már-már meredten nézek, hova a nagy jólneveltség és aranyosság amit az ember egy ekkora gyerektől elvárna. Gondolom a 10 és 7 éves csemete jól neveléséhez még volt türelme a szülőknek, ez mostanra lankadt. Ahhoz már hozzászoktam, hogy az "utállak, nem szeretlek" mondatok gyakrabban hagyják el a száját, de amikor játék közben nem mindegy hova ülök le és nekem csak a földre szabad, mert nem vagyok családtag és sosem leszek az, na azt már nem hagytam szó nélkül és közöltem vele, hogy eszem ágában sincs az lenni, van nekem szuper családom. Igazán furcsán akkor éreztem magam, amikor a karácsonyi képeslapok megcímzése közben megállapította (anyuka jelenlétében), hogy mindhárman csodásan néznek ki a képen és hogy ez mennyire "awesome", de nagyon "ugly" (csúnya) lenne a dolog, ha én is rajta lennék - oké fiam, nem kell spanoknak lennünk, ha te így akkor majd én is így viszonyulok.
Ezennel otthagytam őket és felvonultam a szobámba.

A hetem hátralévő részére már van jó pár tervem, holnap hál istennek nem kell korán kelni sem, most már lassan egy kis havat is szívesen nézegetnék, majd meglátjuk mi sül ki a dologból. Továbbra is remekül vagyok, most éppen nem őrülök meg a fogfájástól sem, hála az itt kapható "csodaszereknek" és a Mucinak hehe :D
Ne haragudjatok, most nem szolgálhatok képekkel, a hét hátralévő részében már rajta leszek az ügyön.

Jók legyetek! ;)