Root canal

...csak hogy ne mindig a fogakkal kezdődjön minden mondatom és minden egyes szavam. Root canal annyit tesz, mint gyökérkezelés. Ezt a szót valószínűleg örökre megjegyzem, az ilyen és hasonló szavak elsajátítására "sajnos" a suliban nem volt lehetőségem hehe :)
Szerdán fél 9-kor úgy döntöttem nem bírom tovább, aludnom kell. Reszkettem, vert a víz, de amúgy meg forró voltam mint az állat. Már két kézzel szorítottam az arcom jobb oldalát - nem tudom miért hiszi azt mindenki, hogy ettől elmúlik a fájdalom, de én szeretek naiv lenni néha. Egy jó adag gyógyszerrel lefeküdtem, még egy órán keresztül zenét hallgattam (nálam a zene mindig mindenre gyógyír), és bevallom kicsit jobban is lettem. Éjjel 11-kor bekopogott anyuka, hogy ne felejtsek el 5 előtt felkelni - hát lehet ezt elfelejteni? Aztán aludtam tovább, de fél 2 körül ismét szörnyű fogfájásra ébredtem, három Advil, majd alvás. Valahogy kihúztam reggelig és elég fitten fel is keltem, irány a doki. Philadelphiába mentünk a Temple egyetemre, ahol gyakornokok és tanulók dolgoznak, nem profi fogorvosok. 7 előtt értünk oda, de már akkor tízen voltak előttem. 9-ig kellett várnom, a változatosság kedvéért a nevem Vivica Konze lett. Egy aranyos, nálam nem sokkal idősebb csajhoz kerültem első körben, ő csinált egy röntgent. Anyukának elmagyarázta az anyagiakat és mindent, amit a következő 2 órában velem művelni fognak. 115 dollárt kellett fizetnem. Itt a fogorvosok röntgen nélkül semmit sem kezdenek veled, az olyan 60 dollár körül mozog, két másodperc, egy fénykép. Utána még várnom kellett egy kicsit, anyuka közben ott hagyott, mivel a 3 éves kissrác miatt haza kellett jönnie. Szólítottak, az előbb említett lány felkísért az emeletre. Egész idő alatt Budapestről áradozott, járt ott egyszer és elmondása szerint életében ott evett eddig a legjobb ételeket és ott bulizott a legjobbakat - hízott a májam na. Egy másik hasonlóan aranyos és kedves lány vett át, sokat beszélgettem vele is, majd elkezdte csinálni a fogam (24-25 év körüli lehetett). Két órát töltöttem a fogorvosi székben, azt hiszem eddigi életem alatt még összesen nem töltöttem ennyit fogorvosi székben. Na jó, talán. Három injekciót kaptam, elzsibbadt a szám, majd elkezdte csinálni a dolgát. Fúrt-faragott, számomra olyan volt az egész, mintha csak pótoltam volna a korai kelést, szinte végig csukva volt a szemem, már-már majdnem sikerült aludnom egy jobb fajtát. Közben jött egy kínai srác, ő többet dolgozott az ügyemen, az idegekbe valamilyen gyógyszert vezetett, majd egy fehér színű "anyaggal" körülbelül egy órán keresztül szép simára megcsinálták a fogam felszínét. Ez még csak a kezdés volt, a következő időpontom január 12., reggel 8 óra. Boldogan szálltam ki a székből, a fájdalom elillant és még olyan hú de pocsékul sem éreztem magam. Sajnos visszajáró vendég vagyok a fogorvosoknál, ez van. Komolyan mondom, jól éreztem magam. Fiatalokkal voltam körülvéve, állandóan kérdezgették minden oké e, sikítsak ha fáj, egyfolytában magyarázták éppen mit csinálnak - no igen, nem egyszerű mindent megérteni angolul. Már jól vagyok, a gyógyszert továbbra is szedem, a gyulladás enyhülni látszik.
Az anyagiak. 1200 dolláromba fog kerülni az egész mindenség, ha a dolgok végére érünk. Rengeteg pénz. Anyuka mérges, amiért a host apuka 920 dollárért tudta volna megcsinálni baráti áron, de az csak a gyökérkezelés lett volna, szükségem van koronára is, ami +500 dollár lenne. A pár száz dollárok a fogorvosoknak itt semmik, nekem viszont ti is tudjátok mennyit jelent. Valószínűleg a bőrt is lehúznák rólam ha lehetséges lenne. Szóval ennyi lesz az annyi. Ez tartalmazni fogja a gyökérkezelést, a további lyukas fogaim kezelését és valószínűleg egy tisztítást is. Mindegyik fogorvos javasolta, hogy tisztíttassam meg a fogaimat, 20-30 dollár körül van, mivel annak segítségével jó esélyekkel megelőzök minden bajt. Ezentúl nem nagyon ehetek édes dolgokat, ez azt jelenti hogy mellőznöm kell olyan dolgokat is, mint a narancslé, az ilyen-olyan Starbucksos cuccok, a müzli (mézes) meg amit még el tudtok képzelni. A dokik azt mondták, hogy ha ezeket mellőzni tudom, akkor nem lesz gond. Hmm...hagyom már az egészet, kiütést kaptok már a fog-ügyem miatt, igaz?!
A családdal abban állapodtam meg, hogy a február végi nyaralásunkig csak 25 dollárt vonnak le a fizetésemből hetente, majd február után heti 95 dollárt, szóval heti 100 dollárt fogok csak kapni. Tudom, hogy ők is jót akarnak nekem és azt hiszem látják rajtam mennyi tervem van és mennyire szomorúvá tesz ez az egész, így minden módon igyekeznek nekem segíteni. Takarítok továbbra is, valamint van egy svéd család, akikhez néha tudok majd esetleg menni bébiszitterkedni. Végre megcsillant egy újabb reménysugár.
Sokan tanácsoltátok hogy menjek haza. A négy lyukas fogammal talán még lenne értelme, de úgy sem jönnék ki olcsóbban. Itt most nekem 1200 dollárért megcsinálnak mindent, tényleg mindent. Egy hazautat nem tudom hogy tudtam volna és tudnék kivitelezni, ahhoz nagyon előre kell gondolkodnom ennél a családnál. Velem szemben rugalmasságot várnak el, de ha én kérek valamit akkor sajnos nem mindig kapom vissza. Nem megyek haza. Lehet, hogy egyszerűbb lett volna, de így döntöttem.

A fogorvos után jó hosszú sétát tettem meg a vasútállomásig, 15 fok volt és szikrázó napsütés. Sokan pólót viseltek. Érthetetlen és felfoghatatlan, hogy egy olyan komoly egyetemet (mert tényleg az), hogy az istenbe tettek olyan környékre, mint amilyen környéken van. Anyuka tartott kisebbfajta felvilágosítást, hogy fogjak majd taxit és azzal menjek a vonatig, mivel a város nem éppen legbiztonságosabb környékén kellene gyalogolnom. Már hiszek neki, mégis gyalogoltam. Ilyentől valahogy sosem riadok vissza, de néha elkapott a félelem. Lerobbant házak, szemét mindenhol, hatalmas kocsikból bámészkodó fekák állatira hangos zenével. Az utcákon bandázik és ácsorog mindenki, nekem pedig "át kell magam verekedni a tömegen". Nem is néztem senkire és semmire, csak mentem egyenesen. Nem fogtam taxit, a spórolás elkezdődött. Amúgy meg imádok gyalogolni és szép idő is volt. Délután 1-re értem haza, anyukával és a kissráccal együtt. Gyorsan átöltöztem és elkezdtem dolgozni. Nem szeretem ha itt van anyuka és úgy kell a gyerekkel lennem, konkrétan csütörtök délután gondolkodtam el komolyabban azon, ittlétem alatt először hogy megint családot váltsak. Persze mostanra megnyugodtam már, de anyuka többször is kihozott a sodromból a csütörtöki délután folyamán. Kezdtük egy játékkal, csak mi hárman. Ő 10 perc után ásított egyet, majd közölte hogy felmegy egy kávéért és 5 percen belül jön vissza velünk játszani. Az 5 percből egy óra lett, mi meg lentről hallgattuk hogy vígan telefonál, cseverészik és nevetgél valakivel. Amivel nincs gond, de ha kamuznak azt nehezen viselem. Csak le akarta rázni a gyereket. A kissrác persze elkezdett egy idő után kiabálni, hogy mami gyere meg a hasonlók, lerángatta az anyját, aki visszafordult a lépcsőn lefelé jövet és visszament telefonálni. Rá pár percre a gyerek újabb kísérletére megjelent és együtt játszottunk a gyerekkel, vonatoztunk és szinkronban bámultuk mit játszik. A következő kifogás következett, neki wc-re kell mennie. Persze a gyerek is menni akart vele. Aztán kitalálta, hogy menjünk ki az udvarra focizni és megint úgy akart lerázni minket, hogy a gyereket előre akarta küldeni, mert neki még meg kell keresnie a cipőjét és a kabátját - amik az orra előtt voltak. Nem jött be a terve, a gyerek megvárta. Tudjátok, ilyenkor nagyon felesleges vagyok és csak állok mint a cövek, bámulom őket mit csinálnak. A gyerek kezelhetetlen velem szemben, ha az anyja is jelen van. Ennek ellenére "dolgoztam" ugye (marha megerőltető volt mindig követni őket és állni), ez van. Mondjuk ha hármasban játszunk sem vesszük sok hasznát - legtöbbször sms-t ír és a telefonjait nyomkodja.
Más. Anyuka meglepetten kérdezi mikor hazaértünk, hogy ugyan ettem e már valamit ma. Mondtam hogy nem, mivel a dokinál töltöttem a fél napom és minden egyes rágó mozdulat fáj. Erre rámförmedt, hogy vagyok már olyan idős hogy el tudjam dönteni mit akarok enni és mikor kell ennem. Éhes sem voltam és enni is alig tudtam volna, de mondom akkor csinálok tojásrántottát pirítóssal, ő javasolta. Az ok, amiért nem szeretnék és nem is szeretek itt semmit főzni, az anyuka jelenléte, ha ketten tartózkodunk a konyhában. A kis tojásommal kapcsolatban semmi sem volt mindegy, megint azt hitte életemben most csinálok ilyet először és árgus szemekkel figyeli minden egyes tettem és mozdulatom. Ha nem a "megfelelő" tányért veszem ki a szekrényből, akkor ő kicseréli azt. Igen, pontosan emiatt nem szeretnék itt főzni, ha anyuka is itthon van, sajnos legtöbbször itthon van. Elképesztően idegesítő szokása ez. Már csak azon csodálkoztam, hogy a saját tojásom elkészítése előtt és után miért nem szólt rám hogy mossak kezet?
Volt még egy apróbb megjegyzése, miszerint beszéltem e már a családommal arról, hogy mi újság a fogammal, mi történt ma. Mondtam hogy még nem beszéltem, de majd talán később megvárnak skypeon. Erre vágott két gúnyosabb arcot, hogy mégis miért nem voltam még képes arra, hogy megmondjam az otthoniaknak mi a szitu - azért kedves anyuka, mert átöltözésnyi időm volt mióta hazaértem, a többi időben csodálkozva néztem, hogy a gyerekkel játszol.
Oké persze, lehiggadtam mostanra már, beszéltem egy 20 percet a családdal, majd rohantam vissza előkészíteni a vacsorát ugyebár. Erről egyébként tényleg beszélni fogok a tanácsadóval és ha nem változtat a család, akkor én is kénytelen leszek minden nap, munka után lelépni itthonról. Aminek maximum a pénztárcám fogja nagyon a kárát látni.

Páran írtátok és kérdeztétek, hogy nem gondolkodtam e el a váltáson ismét. Elgondolkodtam, igen. Tudom, hogy azzal a bizonyos januári fogorvosi időponttal egész 10 hónapomra a családhoz leszek kötve anyagilag. Kijavítanék egy hozzászólást az előző bejegyzésemnél - nem tartozom a családnak semmiféle 1000 dollárral. Még nem. 350 dollárom van eddig az egészben - leírni is sok, kimondani már meg sem próbálom -, de az elsőtől az utolsó fillérig az egészet én fizettem.
Továbbá bízom benne, hogy jobban elmérgesedni talán már nem fog a helyzet. A problémáimról azonban beszélni fogok a tanácsadónak, tény hogy anyuka néha eléggé elkapatva érzi magát, nem tudom miért. Amúgy továbbra is jól vagyok, boldogan. A családváltás gondolatát elég gyorsan el is vetettem, mivel úgy érzem belefáradtam már ebbe az egészbe. Az égvilágon semmi kedvem egy negyedik családhoz kerülni, beilleszkedni és az összes létező tiszteletkört megint lefutni. Új barátokat, új lehetőségeket kutatni és megint másokhoz alkalmazkodni. Gondok mindenhol vannak, itt is akad nem is kevés. Ha minden piszlicsáré ügy miatt családot akarnék váltani, akkor talán már a tizenötödik családom "fogyasztanám" éppen. Nem vagyok az a megfutamodós fajta, nekem itt ez jutott és ezt fogadom el. Ha úgy hozza az élet (arra célzok, ha mondjuk ők akarnának leváltani), akkor sem tehetnék semmit, csak előre néznék.

Most minden rendben és boldog vagyok, mert már fele annyira sem szenvedek a fogam miatt. Jön a karácsony, aztán a szilveszter New Yorkban. Majd várom a spanyol kurzus kezdetét és a mindent elsöprő február végi vakációnkat.
Fogak, család, gondok, pénzek - semmi sem szegheti a kedvem. Ha negatívan néznék mindent, akkor már eltűntem volna a süllyesztőben...

Úgy látszik napos és meleg karácsonyom lesz itt Amerikában. Nem egy szokványos módja az ünneplésnek, de állok elébe. Pénteken (ma) nem kell korán kelnem, anyuka és a gyerekek mennek a városba körülnézni és apukával ebédelni, valószínűleg csak délután 3 körül érnek haza. Segítenem kell a vacsora előkészületekben, mivel két másik család jön vendégségbe. Este még nem tudom szabad leszek e, valószínűleg itthon pörgök majd mint a buszkerék... :D

Remélem valamelyest megnyugodtatok, már minden rendben lesz. Köszönöm a sok emailt, üzenetet és hozzászólást, rettenetesen jól esik.