Karácsony amerikai módra 2.

Annyira vészesen korán nem is dörömböltek az ajtón reggel a gyerekek, talán 7 óra lehetett. Mindenki lent feszengett már pizsamában és készen állt arra, hogy őrült ajándékbontásba kezdjen. Az asztalon üres pohár - amiben tej volt - és üres tányér, amiről a Santa Claus megette a neki készített sütit hehe. Az ajándékbontás úgy egy órát vett igénybe. Apuka kapott csak egy iWorld-öt, de a gyerekek kimaradtak ebből. Viszont volt minden, csak némán ültem, mosolyogtam és csodálkoztam mi folyik itt...Nem számoltam, de a gyerekek fejenként harminc ajándékot biztosan kaptak. Ez a minimum. Terítve volt a nappali és a fa alja is, mindent ajándék és csomagolópapír borított. A két fiú nagyon örült az ajándékaimnak és meg is köszönték többször is, a kislány csak "félre dobta", de annyira nem foglalkoztam ezzel sem; tudtam hogy a számtalan más dolog, a karaoke gép, a mikrofonok és minden más egyéb mellett az én körömlakkjaimnak és kézkrémemnek fog a legkevésbé örülni... :) A szülőknek is nagyon tetszett a zenélő hógömb, többször megköszönték, azt mondták kedves gesztus volt. Iszonyúan meglepődtem, hogy én is mennyi mindent kaptam tőlük, csupa hasznos dolgot. Egy pulóver, egy pizsama (már régóta fájt a fogam egy ilyenre, de nem mondtam anyukának hogy szeretném), egy 10 dolláros iTunes GiftCard, egy tusfürdő-testápoló szett és 100 dollár. Azért valamit csak jelentek nekik, ha ennyi mindent kaptam - őszintén örültem mindennek, bár ahogy mondtam az sem nagyon érdekelt volna ha semmit sem kapok, mivel boldog vagyok.
Fél 9 körül anyukával nekiálltunk igazi amerikai reggelit csinálni - palacsinta juharsziruppal, bacon és tojás és sokféle gyümölcs került az asztalra. Elfogyasztottuk, segítettem elpakolni a konyhában, majd elvonultam csendben. A gyerekek az új ajándékaikkal voltak elfoglalva, a szülők pihentek és takarították a sok csomagolópapírt, dobozt, miegymást. Anyuka megsúgta, hogy délután a nagyszülőknél ennek az egész felhajtásnak a háromszorosára számítsak majd, már ami az ajándékokat illeti. El sem tudtam képzelni mi lesz ott...
A gyerekek nagyon boldogok voltak, öröm volt nézni az arcokat amikor egy-egy ajándékot megpillantottak. Azokat az ajándékokat amikre vágytak. Többször elmondták, hogy ez életük legjobb karácsonya, a kislány minden egyes dolog után megölelte az anyját. Örülök, hogy részese lehettem ennek. Bár itt tényleg minden, de minden erről szól leginkább. Ahogy már említettem, nem érintett volna rosszul az sem, ha nem kapok semmit, vagyok már annyira felnőtt, hogy tudjam értékelni; ez nem erről szól. Értékelni pedig így tudom csak igazán, hogy most ilyen különleges módon ünnepeltem, teljesen eltérően a megszokottól.

Délután 3 körül aztán elindultunk a nagyszülőkhöz. Nem dolgoztam karácsony első napján sem, többségében inkább az otthoniaknak tartottam élménybeszámolót. Amint megérkeztünk a nagyszülőkhöz megértettem miről beszélt anyuka; életemben nem láttam még annyi ajándékot egy rakáson, mint ott akkor. Mindenkinek külön hatalmas papírtáskában voltak az ajándékai, becsomagolva. Szóval úgy nézett ki a dolog, hogy volt a papírtáska és abban halomban álltak a még külön becsomagolt dobozok. Már rutinszerűen leültem a szoba közepére és csak bámultam, hogy mi folyik itt. Most nem is sorolom miket kaptak; rengeteg dolgot és szerintem borzasztóan magas árakért, szinte bele sem merek gondolni az egészbe. A 3 éves kissrác a húszas pakk kibontogatása után elkezdett toporzékolni és hisztizni, hogy ő még többet akar, hol a többi ajándék - had ne mondjam mire éreztem rettentő nagy késztetést... :D Ami nagyon meglepett az az, hogy a szülők és a nagyszülők között is mekkora túlzásokba esés van, a host anyukám és apukám is fejeként minimum olyan tizenöt dolgot kapott, aztán különös érzés fogott el miközben néztem hogy bontogatják az ajándékokat, apuka egy Kindle Touch-ra annyit mondott, hogy "köszi apu" - és félretette, bontotta a következőt, mintha az a Kindle csak egy könyv vagy egy nyakkendő lett volna. (a Kindle Touch egy tablet gép, nagyon kicsit hasonlít az iPad-hoz). A nagyszülőktől szintén kaptam 100 dollárt - mondanom sem kell mennyire lepődtem meg.
Érdekesek ezek az amerikaiak...itt tényleg minden a nagyzolásról szól, kinek mennyi és mennyiért. Nem tetszettek azok a pillanatok bevallom őszintén. Meg ahogy a gyerekek is szórták félre a dobozokat egymás után, valamit meg sem néztek csak barmolták a dobozokat. Tudom hogy csak gyerekek és nem tehetnek semmiről, de ez nekem itt sok. Mindegy legalább láttam ilyet is, egyik kedves Olvasó tanácsára úgy döntöttem, hogy úgy élem meg az egészet, mintha egy filmben szerepelnék és kívülállóként megtekinthetem mégis mit művelnek itt az emberek - sikerült :) Lassan leültünk vacsorázni, megint volt névre szóló kis kártyám. A menü szinte ugyanaz volt, mint hálaadáskor - vettem mindenből, kivéve a steak-et, mivel ismét úszott a vérben a deszka, amin vágták. És különben sem szeretem a steak-et, ez van. Lehet hogy annyira nem voltam éhes, de most nem ízlettek annyira az ételek, pedig majdnem ugyanazok voltak mint egy hónapja. A fele adagot ott is hagytam. Valahogy angolul csevegni sem volt kedvem, próbáltam mosolyogni egész este, de nem igazán kaptam el a hangulatot. Kicsit egyedül éreztem magam, alig szólt hozzám valaki és nem találtam a helyem. Többnyire egyedül lézengtem, beültem a tv elé vagy csak hallgattam a felnőttek diskurzusait. És tényleg; a hálaadás itt sokkal nagyobb ünnep volt mint a karácsony. Ennél a családnál legalábbis biztosan!
A "rossz" kedvemben kicsit az is közrejátszott, hogy a 3 évestől szinte egy hete nem hallottam egy olyan mondatot, amelyben normálisan szólt volna hozzám. Folytatódott ez természetesen karácsonykor is - "utállak, nem szeretlek, hagyjál békén, tűnj el innen, ne nyúlj hozzá, utálom a hangod" - többnyire ezek váltakoznak. Anyuka szerint hagyjam rá, mert ő csak egy 3 éves gyerek, azt sem tudja mit beszél. Sajnálatos módon tényleg nem csak velem ilyen; ilyen a tesóival, a saját apjával és az összes többi rokonnal, a nagyszülőkkel is. Csak anyukával bír normálisan beszélni...Oké persze ráhagyom én, az egyetlen problémám annyi, hogy keddtől megint én leszek vele napi 7-8 órákat és ennyire intenzíven kapni a gonoszabbnál gonoszabb megjegyzéseket nem éppen kellemes. Arról is nem beszélve, hogy ez nagyon hátráltatja a munkám is; a gyerek semmit nem enged hogy én csináljam, amit nekem kellene (értsd úgy, hogy a kocsiba sem köthetem be az övét, nem adhatok rá cipőt, szinte ne is szóljak hozzá). Én még ilyen gyerekkel nem találkoztam. Összehasonlítani sem tudom a német 6 évesemmel, aki szintén piszkosul neveletlen volt és hasonló kaliberű, de vele legalább volt sok szép pillanatom is. Viszont az itteni 3 évesemmel egyre rosszabb a helyzet. Ha fejre állnék sem történne semmi, szilárd meggyőződésem. Mindig mosolygok rá, kérdezem mi tetszik neki, mit kér, igyekszem vele játszani, konkrétan körül van ugrálva - de csak negatív impulzusok érnek. Volt is egy rosszabb pillanatom emiatt a nagyszülőknél...mentem le az alagsorba segíteni anyukának összeszedni a kissrác játékait, megint jött a "ne nyúlj hozzá" kezdetű mondat, amit persze ordít a gyerek, amire én most először nem mosolyogva válaszoltam hogy "nem bántom a játékod, csak segíteni szeretnék"...anyukának ez szemet szúrt, és megkért hogy ne húzzam fel magam ha a gyerek nem kedves velem, mivel ő még csak egy 3 éves és nem tudja mit beszél. Még szerencse hogy ezzel mindig lehet "takarózni". Nem vagyok hülye, én is tudom hogy egy 3 éves és nem kellene figyelnem rá, de ő könnyen beszél persze...Azt hittem rögtön otthagyom őket. Ráadásul egyáltalán nem éreztem úgy, hogy felbosszantva szóltam volna vissza a gyereknek, szimplán csak nem mosolyogtam, mivel nincs benne a szerződésemben, hogy a goromba gyerek minden egyes szavára fülig érő vigyorral kell válaszolnom. Anyuka jelenlétében meg pláne nem is tennék ilyet, úgyhogy nem tudom honnan szedte hogy felhúztam magam, az ilyet mindig igyekszem leplezni... :)

Este 9 óra körül aztán leléptünk a helyszínről. A kocsiban sem volt nyugi, mivel a kissrác és a lányka egész úton egymást püfölték és ordítottak. Hatalmas megkönnyebbüléssel estem be a szobámba amint hazaértünk.
Ma igyekszem korán lefeküdni, holnap pedig fél 9-kor lelépek itthonról és nyakamba veszem Philadelphiát. Délután 5-re itthon kell lennem, dolgozom még egy kicsit.

Hát ez lett volna a karácsonyom Amerikában. A 26.-a itt már abszolút nem ünnep, sokan dolgoznak, nincsenek nagy rokonlátogatások és semmi. A szülők itthon lesznek a három gyerekkel, keddtől igyekszem majd átvenni az irányítást.
Bár nem vártam ezt a karácsonyt, örömmel nyugtázom hogy boldogan telt és rengeteg pozitív dolog ért. Minden perc ajándék volt.

                                                                         ajándékaim

                                                mécsesek az út mentén...(ez este értelmet nyer)

                                                                      a karácsonyfánk

                                                           

                                                  kislány egyik ajándékával elszórakoztunk...

                                                              karácsonyfa a nagyszülőknél

                                                             a névre szóló kártyám ismét