Karácsony amerikai módra

Rengeteg pozitív csalódás ért az elmúlt napon, sőt majdnem hogy csak az. Igaz úgy indultam neki itt az egész karácsonyozásnak, hogy nem is vártam túl sokat a dologtól, de nem is zárkóztam el semmitől - megfogadtam hogy sodródni fogok az árral és majd úgyis alakul az, aminek alakulnia kell.
Nagyon korán felkeltem már szombaton reggel, fürödtem, hajat mostam, majd segítettem a nagyfiúnak becsomagolni az ajándékokat, amiket a tesóinak és a szülőknek adott. Aztán gyors reggeli és email-csekkolás következett. Papa és mama olyan emailt küldtek, amelyben először angolul majd németül kívántak boldog karácsonyt, aztán persze következett a magyar rész is, valamint egy apró megjegyzés, miszerint otthonra már megérkezett a Jézuska, csak egy valaki hiányzik a fa mellől (...)
Keresztanyámék is hihetetlen módon megleptek, méghozzá egy videóval, amit ők állítottak össze - olyan képek szerepelnek benne, amik a falumban készültek, de van kép kissé havas tájról, a házunkról és keresztanyámék családjáról is - ennek borzasztóan örültem, bevallom teljesen meghatódtam. A nap folyamán rengeteg ilyen apró meglepetés ért még - egy kedves virtuális képeslap, egy-egy kellemes karácsonyi dal, barátaim által készített vicces videó. Mind-mind olyan dolgok, amikről soha nem hittem volna mennyire értékelni tudom, ha nem vagyok otthon. Az sem érdekelne, ha nem kapnék az égvilágon semmi mást. Az ember csak akkor tanulja meg értékelni mije van, amikor ténylegesen elkerül otthonról. És igen, szombaton eme sok kis dolog hatására nekem is végérvényesen leesett a tantusz - hiába vagyok mérföldekre az otthontól és mindenkitől, hiába nincs itt velem per pillanat senki, amikor valójában ŐK vannak nekem. Ha nagyon messze vannak, még akkor is. Nagyszerű emberek, akikre bármikor számíthatok és nem felejtenek el. A családom, a rokonaim és a barátaim.
Aztán érkezett egy kép a tesómtól is:

Ezt körülbelül minden évben eljátszuk, a kutya sohasem figyel, mindig mással van elfoglalva, de imádom ezeket a képeket. Nagyon hiányzik a kutyám, iszonyatosan. Ha meglátom képen mindig összeszorul a szívem, nem volt valami jó egészségi állapotban, amikor kiutaztam...
Sohasem karácsonyoztam még skypeon és chaten, de szombaton sikerült összehozni. Beszéltem Szimivel is végre "élőben", majd jött a család. Ilyenkor mindenki keresztanyáméknál gyűlik össze - apa, anya, tesó, mama, papa, keresztanyámék és unokatesók. Mindenki ott ült a szobában, mindenkit láttam és mindenkihez beszéltem. Ez óriásit dobott az egész napomon. Oké persze be nem állt a szám, mint mindig. Azt hittem majd összetörök vagy valami, amikor mindenkit meglátok, hogy együtt vannak, jókat esznek és isznak, de nem. Nagyon boldog voltam hogy láthattam őket. Persze egy képzeletbeli pezsgőt vagy sört ide is küldhettek volna, de alapjában véve egy szavam sem lehet. Jó egy órát beszéltünk, majd elköszöntünk egymástól. A következő "köröm" keresztapámék családjával és a másik mamámmal volt, szintén nagyon örültem a fejemnek, hogy őket is láthattam és mindenki ott volt, aki számít. Még egyszer köszönöm az egész családnak, hogy így egy kicsit én is részese lehetettem az otthoni, jól megszokott szentestéknek! Egy valamit viszont tudok; az életem úgy igyekszem kialakítani majd, hogy bárhol is éljek a világ akármely részén, karácsonyra mindig haza tudjak utazni és azokkal lehessek akik fontosak, akiket szeretek.
Barátok, haverok, ismerősök írtak aznap - minden egyes jó szó és köszöntés elmondhatatlanul jól esett, és én csak újra és újra hálát adtam, hogy mennyire nagyszerű emberek vesznek körül.

Fél 4 körül indultunk el a családdal a templomba. Nem húztam a szám erre sem, sőt vártam. A család evangélikus, én is az vagyok és nagyon rég voltam már sajnos templomban. Nem vagyok túlzottan vallásos, de bevallom néha igazán "jól esik" elmenni - ha lehet ilyet mondani. Abszolút pozitívan csalódtam ott is. A kezünkbe nyomtak egy "forgatókönyvet" és az egész istentiszteletet úgy oldották meg, hogy az ember egy percig se érezze úgy magát, hogy "mikor lesz már vége". Gyerekek énekeltek, fiatalok mesélték el a karácsony történetét, a templom modern volt és gyönyörű - nekem irtó módon tetszett az egész. A szívem akkor dobbant csak nagyot igazán, amikor a Csendes éjt németül kezdték el énekelni és a dal felét németül is énekelték el - ohh édes istenem! Nem szépen hangzó nyelv a német és az emberek 99%-a nem is szereti, de ha itt német dologról vagy Németországról van szó, akkor köztudott hogy én második otthonomként gondolok rá. Nem szégyelltem nagyobbra nyitni a szám az ének közben sem, csak úgy harsogtam hehe... :) Azt is el kell mondanom, hogy az én véleményem szerint a Csendes éj gyönyörűen hangzik németül. Ez van. Lehet hogy én vagyok hamisan "bekötve", de én imádom. Annyira boldog voltam és ezt a család is látta rajtam.

A másik családhoz - ahol a karácsonyi partira sor került - fél 6 körül értünk oda. Húsz felnőtt lehetett és tíz gyerek, az összes fiú, a mi lányunk kivételével. Az ottani házigazda családja, az ő nővérének a családja, egy kínai család és egy normál család. Ja és mi. Én szinte végig Juliaval voltam (osztrák au pair) és beszélgettünk. Mindenki iszonyúan kedvesen és barátságosan fogadott, az óriási érdeklődés persze megint nem maradt el - honnan jöttem, ki vagyok, miért vagyok. Meglepettségemben egy lazább "yes"-t tudtam csak kinyögni arra a kérdésre, miszerint kérek e pezsgőt...?!!? Emlékeztek hogy panaszkodtam hogy itt nem kínálnak meg soha szeszes itallal (ohh anyám de szépen fejezem ki magam hehe)?!...Hát most megkínáltak. A pezsgő - gondolom én - valami extra száraz lehetett, meleg is volt és nem finom, benne málna úszkált. Hát szégyen nem szégyen, én bizony szorgosan iszogattam és körülbelül 10 perc után meglepetten konstantáltam, hogy már CSAK a málna tapad a pohár aljára. Szeretem én a málnát, nehogy már ott hagyjam árválkodni "kiittam" azt is. Annyira meg volt szívva pezsgővel, hogy rendesen kezdtem beérezni az alkoholt már majdnem 20 perc után. Nem sűrűn iszogatok idekint na. Rossz pezsgő ide vagy oda; borzasztóan jól esett és persze megint csak lendített egy jókorát az angol tudásomon is.
Az ételek nevét az istenért sem tudnám elsorolni, de volt minden ami szem-szájnak ingere - nem maradtam éhes. Ilyen-olyan szósz, krém, kevert cuccok, forró friss bagett, istenien mennyei saláta is megtalálható volt a svédasztalon. Alapjáraton hal-est volt, szerintem. Mivel evés közben szóba került, hogy hét féle hal van terítéken - ha jobban meggondolom akkor tényleg annyi volt. Garnélától elkezdve, rák, kagyló, minden. Többi hal nevét sajnos nem tudtam megjegyezni, néha azt sem tudtam mit eszek éppen, de gondolhatjátok hogy mindenből vettem a tényéromra, nehogy kihagyjak valamit is. Szeretem ezt a svédasztalos megoldást, az ételek hatalmas tálcákra és tálakba vannak kirakva, te mész körbe és teszegeted a tányérodra amit éppen megkívánsz, helyet foglalsz, majd megtömöd magad.
Eszméletlen jó hangulatban telt az egész este és egy percnyi gondolatom sem volt, hogy de jó lenne most otthon vagy hogy mennyire nem jó most itt. Vidám voltam, mosolyogtam mint a vadalma, ettem-ittam, beszélgettem, ismerkedtem és élveztem a pillanatot. Azt a pillanatot, amit majd szintén nem lehet soha visszahozni. Azokat a pillanatokat, amikre jövőre nyugodt és boldog szívvel fogok visszaemlékezni hogy itt élhettem át, Amerikában. És szólt a zene, imádom a zenét. A Reszkessetek betörők össze száma lement vagy háromszor.
A házigazda nővére és annak barátnője alaposan emelte még a hangulatom, mivel náluk egész este én voltam terítéken a mondatom óta, miszerint Magyarországról jövök...A két negyvenes hölgyemény már eléggé be volt tintázva és hahotázva mesélték, hogy életük legjobb és legőrültebb szilvesztrét töltötték Budapesten tíz éve, a Hotel Gellértben. Életük legkalandosabb szilveszternének részleteit velem is megosztották, ha Pesten is így viselkedtek pityókásan mint itt, akkor minden szavuk igaz - elmondásuk szerint oltári hangoverben volt részük január elsején, szóval meg sem kérdőjelezem ezt. Amikor szóba jöttek az ételek, akkor egy-egy nagyobb sóhajjal adták tudtomra, hogy a magyar ételeknek bizony párja nincs és mindenképpen vissza akarnak menni még Budapestre. Itt cáfolom meg azt a tényt, hogy itt senki sem tudja hol van Magyarország - igenis sokan tudják, naponta érnek ilyen meglepetések.
Egy nem elhanyagolható infó az is, hogy a host apukám nagyon is szereti az alkoholt. Fogalmam sincs mit művelt a saját maga által gyártott koktélokkal szinte percről percre, de hol a hűtő előtt állt és jeget csapolt, hol a bárpultban mixelt éppen valamit. Na legalább legközelebb tudom már kihez kell fordulnom.
Időközben megjelent egy alaposan zenei beállítottságú fiatalember egy gitárral, egy másik további fiatalemberrel az oldalán és zenéltek. Két kisfiú pedig gyönyörűen zongorázott - több dolog nekem nem is kellett azokban a percekben...
Fél 9-kor szedtük a sátorfánkat, illedelmesen megköszöntünk mindent, végigölelgettük a huszonpár embert, "Boldog karácsonyt" és meg sem álltunk hazáig. A környékünkön lévő utcákban van egy fantasztikus szokás, amit hihetetlen módon minden család betart. Az út szélére kis fehér papírtasakokba homokot és egy apró gyertyát tesznek, minden család este meggyújta azt és ha mész az úton csak azok világítanak. El sem tudjátok képzelni, mennyire gyönyörűen néz ki ez a dolog, leírhatatlan az egész. Sajnos a fényképezőgépem nem készít túl jó képeket sötétben, így még a képek alapján sem jönne át a hangulat, ezért majd egyszer el kell jönnötök megnézni... ;) Állítólag azért csinálják, hogy a Mikulás könnyen odataláljon minden házhoz az éjszaka. Este már nem csináltam semmi egyebet, beszélgettem a sorstársakkal és elkezdtem nézni a Reszkessetek betörőket. Holnap jön a java, reggel jön a Santa...