Jesszumpepi!

Először is, azzal az oltári jó, fantasztikus, csúcsszuper hírrel kell kezdenem hogy 3 hét múlva irány Miami!!! Elengedtek! Nagypapa visszajön és egy hétig gondoskodik a dolgokról! Majdnem elsírtam magam örömömben amikor fél órája közölte velem anyuka, azt sem tudtam mit mondjak, hogy köszönjem meg. Erre csak annyi volt a válasza, hogy alap. Mivel sok szervezés és pénz van benne, meg sem fordult a fejében hogy nemet mondjon. Szentisten, én jelenleg nem tudom elmondani mit érzek, valami hihetetlen az egész ami velem történik most - ez tényleg a valóság? Elkezdődött volna a sikerszériám és végre boldog lehetek? Ez elképesztő, határtalanul boldog vagyok. Legszívesebben sikítanék és ordítanék örömömben és teljes szívemből kívánom mindenkinek, hogy legalább egy ilyen vagy ehhez hasonló pillanatot éljen át életében minimum egyszer! Talán így még izgalmasabb is volt a történet, hogy kérdéses volt tudok e menni... :)

Mindennek tetejében továbbra is állati jó minden. Érzem hogy ez nem csak kezdeti "fellángolás" volt. A család összes tagjával nagyon jól kijövök, nagypapa pedig nagyon fog hiányozni ha szerdán hazarepül. Hétfőn kezdődött meg a munka "keményebbik" része, valamivel reggel 6 után keltem, elkészültem és 7 előtt 10 perccel indultunk el nagypapával és a leányzóval a suliba, Princetonba. Írtam már, Princeton New Jersey államban található, egy órányi vezetésre Wyndmoor-tól, a jelenlegi lakhelyemtől. Albert Einstein egykori lakóhelye és valamiféle munkájának helyszíne is. Igen, híres hely. Nagyon is az. Hatalmas egyeteméről, a sok fiatalról és legfőképpen a gazdagságról.
No a vezetésbe bele kell jönnöm. Még nem én voltam a pilóta hétfőn, de nagyon igyekeztem összpontosítani mindenre. Nem ám csak úgy megy az hogy egyenes úton ellavírozni és nem is csak 10-15 percre van a suli, azért ez így már nagyobb felelősséggel jár. Nagyon sok autópályára kell felmennem, majd le és eszméletlen dolgokra kell odafigyelnem - menni fog. Mivel van gps-em és ennyire szuper jó a kocsim, nem lehet gond. Annyira durva egyébként, hogy miközben vezetek vagy nagypapa vezet nem érzem hogy járna a motor. Amikor meg kell állni a pirosnál akkor olyan érzése van az embernek mintha leállítanák a kocsit, holott igenis jár a motor. Észbontó, már most imádom ezt az autót.
Kiscsajt kidobtuk a suliban 8-kor, majd 2:30-kor kellett felvennünk, de ezúttal nem jöttünk haza. Nagypapával töltöttem az egész napot - reggelizni meghívott a Starbucksba, aztán megnéztük a könyvtárat és a sulit ahova majd valószínűleg járni fogok. Megmutatott pár bevásárlóközpontot, fontosabb utcákat és autóból városnézést tartottunk a legelőkelőbb negyedekben. Nem sok ilyen módos helyen jártam eddig életem során mint ez a Princeton! Csak ámultam meg bámultam, akkora házakat láttam, mint amilyenek otthon az apartmansorok és egy-egy család lakik mindegyikben, de ilyen kacsalábon forgó palotákat kell elképzelni, minimum öt emelettel, két-három garázzsal óóó mama, nagyon szép!
Dél körül papika megszólal hogy be kellene dobnunk valami snacket - na mondom, remek :) Aztán egyből felcsillant a szemem, amikor megfékelt a kocsival egy kínai étterem előtt. Hát gyerekek, a nagypapa meghívott egy tök puccos kínai étterembe ebédelni! Persze mindenki minket nézett - vajon mit keres egy 70 év körüli idős úr egy 20 év körüli csajjal ilyen puccos helyen. Egyrészt emiatt éreztem magam rosszul. Aztán konstatáltam hogy a legnagyobb bajom mégis az, hogy sikerült magamra húznom az egyszem melegítőm és a legslamposabb csizmám, három napja nem mostam hajat és csak felpúpoztam egy gócot a fejem tetejére - nagyszerű...de ugye még szerencse hogy itt ezt senki nem nézi, otthon rosszabbul éreztem volna magam emiatt annyi szent.
Hoztak teát és vizet (ez jár, anélkül hogy fizetned kellene érte), majd barna rizst rendeltem csirkével. Nem egyszerű csirkét kell elképzelni, a kínaiak szeretik megönteni mindennel a megönteni valót. Úszott a cuccban a csirke, de nagyon finom volt. Ami nem tetszett, hogy megspékelték nekem kis polip csápokkal is (pedig nem kértem), de annak nagyon nem volt jó íze. Mindegy, végül is jól laktam de a kínai kaja valahogy nem lesz a kedvencem.
Fél 3-kor aztán felvettük a leányzót, de így is 4 óra múlt mire hazaértünk. Meg kellett állnunk itt-ott és a forgalom is ellenünk dolgozott. Miután hazaértünk voltaképpen szabad voltam. A csajszival amúgy sem kell már játszani, nagyon elfoglalt. Annyi házija van, hogy 2-3 órákat ül felette. Sokszor van esti programja is, amire már anyuka viszi és többségében elvan magában is. Kockul, olvas vagy tévét néz. Azt hiszem tényleg állati nagy szerencsém van. 6 körül aztán csináltunk együtt mac&cheese-t (sajtos tésztaként tudnám fordítani). Itt előszeretettel fogyasztja ezt mindenki, de én is nagyon megszerettem. A régi host anyuka szokott házi készítésűt csinálni, abba akár bele is tudnék fulladni olyan finom. Mielőtt eljöttem tőlük, szombaton délelőtt megtanította hogy kell csinálni, megvan a recept és pofon egyszerű, na valamikor nekiugrok majd.
Hétfőn este még anyukával elvittük a csajszit kórusra. Bár oda sohasem én fogom vinni, de jobb tudni az útvonalat és szokni az egészet. Utána tettünk még pár kört Chestnut Hill-ben, ami Wyndmoor mellett lévő még nagyobb város, megmutatta a fontosabb dolgokat és hazajöttünk.

Kedden már én fogok vezetni Princeton-ig, persze nagypapa ott ül majd mellettem. És egy jó hír pedig az, hogy a leányzó pénteken suli után Washington DC-be megy a kórussal és vasárnap este jönnek csak haza. Péntektől vasárnapig off. Hihetetlen.
Bár most képekkel nem tudok szolgálni - gyönyörködjetek még az előző bejegyzés képeiben - a legközelebbibe ígérem kerül majd pár. Egyszerűen muszáj volt írnom, az ilyen jó híreket mindig azonnal szeretném megosztani mindenkivel és ha ennyire boldog vagyok akkor az írás is könnyebben megy.

Puszi
:)