Egy éjszaka New Yorkban

Csütörtökön este keltem útra, Adrijana kidobott a vonathoz, 10-kor pedig már a buszon ültem, amely New York felé robogott. A következő volt a szitu - éjfélkor már New York kínai negyedében koptattam az aszfaltot, majd fogtam a szokásos F metrót és elmentem a Bryant Parkig. Szállást nem foglaltam, a buszos túránk pedig reggel 8-kor indult Kanadába. Eredeti terv az volt, hogy a Grand Central vasútállomás egyik padjának vendégszeretetét fogom élvezni reggel fél 7-ig, amíg nem találkozom az útitársammal, Katicával. Öt-hat órára feleslegesnek éreztem valamilyen szobát foglalni, Biusnál szintén nem tudtam volna aludni, de nem is vagyok én az az elveszett ember. Sokan kérdezték nem fogok e félni egyedül egész éjjel New Yorkban, de megmondom őszintén fel sem merült ez bennem. Egy olyan városban, amely sohasem alszik? Egy olyan városban, ahol hemzsegnek a rendőrök? Ahol még hajnali 3-kor is tömve van a Times Square? Ami a hét minden napján turistáktól hangos? Sokkal jobban féltem volna akkor, ha kihalt lett volna a city. A kihaltság és üresség viszont teljesen megőrjített volna. Ugyanis az előre kinézett kis "szállásom" hajnali 2-kor bezárt - én 1-re értem oda. Na de hova rohanok már megint?...
Ott tartottunk, hogy Chestnuthill-ben állok és 40 percet várok a vonatra, mert ebben az országban - sok apróbb dolog mellett - egy valami nagyon pocsék és utálom; az pedig a tömegközlekedés. Azt hittem el sem érem a 10-kor induló buszt Phillyből, de természetesen az is késett - emberek kérem, itt aggodalomra semmi ok, nem divat a pontosság. Buszon tolakodás, mögöttem kínai nők hablatyolnak, miközben totál belemásznak már hátsó fertályamba, én pedig közeli ízelítőt kaptam az előttem álló feka pasi raszta fürtjeiből - iszonyat minden...elindulunk lassan végre, majdnem végigalszom az utat és szinte soha nem tűnt még ilyen rövidnek az út New Yorkig.
Kínai negyedben megfékelünk - buszról éppen tápászkodnék le, raszta barátom előre is enged, majd utánam szól, hogy "you are welcome my love" - oké, mondom itt ez a módi, aztán hallok "utórezgéseket" is "you are so pretty..." - az ilyeneknek mindenki "pretty", csak nőből legyen. Egyből sietősre vettem a figurát, addig nem is féltem, de a new yorki kínai negyedben, éjjel fél 1-kor egyedül sosem lehet tudni...Megyek le a metróhoz, egy árva lélek sehol, viszont két patkánypapa tőlem két méterre kergetőzik - teljes az idill. Csak hogy legyen fogalmatok arról, hogy is néz ki a new yorki metró:

Több opció is felmerült, hogy üssem el az időt a maradék 6 órámban reggelig - Grand Centralon padon fetrengés (nem jó - 2-től reggel fél 6-ig zárva), metrózgatás el-vissza, amíg le nem szállítanak (nem jó - beugrott a Borzongás és Éjféli etetés című film néhány képkockája, isten ments hogy olyasmi veszélyeknek kitegyem magam haha...), Times Squaren Meki, 24 órás nyitva tartás - az lesz a nekem való.
No de azért bementem a Grand Centralra is, hogy megnézzem magamnak azt a helyet, amelyet oly sok filmben és sorozatban láttam már. Leültem a főlépcsőre és röhögtem a jónépen - hogy ott mennyi idióta szaladgál édes jó istenem. Egy pasi a szemem láttára, rohanás közben elejtett egy öt dolláros bankót, jó magyarhoz híven és mert annyira nem vagyok becsületes, nem rohantam utána a zöldhasúval, hanem odébb lépegettem tíz métert és felemeltem azt a földről. 2 körül aztán záróra volt, leléptem és elsétáltam a Times Square-re. Iszonyat nagy szerencsém, hogy éppen New Yorkban kellett éjszakáznom, tudtam hogy ott úgyis lesz valami és mindig pörög az élet. A Times Squaren pedig ezzel találtam magam szemben:

Valami sportkocsi kiállítás volt, sok zsaru - mindez hajnali fél 3-kor. Az utcák persze tele emberekkel, hazafelé kacsázó részeg fiatalokkal - ami engem illet, bevetődtem a Mekibe és csaknem fél órát álltam sorba, akkora tömeg volt. Fiatalok hömpölyögtek mindenhol - szerintem azzal sem voltak tisztában, hogy milyen napszak van éppen.Vettem koffeinbombát és leültem az egyik sarokba. Jobb ötlet híján ott is maradtam vagy három órán keresztül - neteztem és megírtam ezt a bejegyzést is (fáradtan, álmosan, hajnalban, Mekiben jön aztán igazán az ihlet haha)...
Beszéltem picit az otthoniakkal is - valószínűleg apukám éppen akkor majszolta a reggeli kakaós csigáját, amikor én a "hajnalim" fogyasztottam éjjel 3 körül a Mekiben - ez kész; magamban röhögtem esküszöm.
Otthon már javában megkezdték a napot, én pedig kitekintettem az ablakon és a Times Square fényeitől volt világos minden!
Utána kiálltam a TS közepére. Majdnem egyedül voltam - mert azért New York is alszik néha - és körülbelül 1 órán keresztül bámultam a táblákat meg a mindenséget. New York ébredezett és engem megint hatalmába kerített az érzés, hogy "nem hiszem el, hogy itt állok és itt vagyok!" - a Világ Főterén basszus, mennyire jó már!...
Vagy minden második ember leszólított aki szembe jött velem, csak mosolyogtam egyet...aztán jött egy szimpibb bácsi (nem tudtam eldönteni, hogy hajléktalan volt e...) és szóba elegyedtem vele. Nem tudom miért, de egyből beletrafált, hogy au pair vagyok és amint kimondtam, hogy Magyarországról jöttem, azon nyomban hozzá tudta fűzni, hogy Budapest - már jól indult a nap :) Kérdezgetett sok mindent, válaszolgattam, aztán elköszöntünk egymástól. Betértem egy kora reggeli koffeinbombára a Starbucksba - meglepő módon abszolút nem voltam fáradt, ott ácsorogtam a TS kellős közepén, emberek jöttek és mentek, valahogy nagyon megvolt a feelingje az egésznek. Szimplán csak jól éreztem magam. Nem hittem volna, hogy ennyire gyorsan eltelik majd az éjszaka, leginkább olyan 3 körül voltam kínban, de szerintem akkor is csak a tudattól, hogy mindenki alszik csak én nem - pedig ez sem volt igaz!
Ezután ismét a Grand Central felé vettem utam, reggel 6 óra van már...

                                                                   New York ébredezik...

A "bemelegítés" ezennel meg is vagyon, a kanadai bejegyzéseken pedig folyamatosan dolgozom, de egyszerűen annyi mindent meg szeretnék osztani veletek, hogy összecsapni nem akarom. Elképesztő 3 napon vagyunk túl, Miami után a legeslegjobb három napon - Kanada egyszerűen mesés. Döbbenet, hogy ezt mondom, de sokkal jobban tetszik, mint Amerika...!
No hamarosan mesélek, türelem addig is... ;-)