Kanada-túra, 3. nap

No igen, a harmadik napon már némiképp nehézkesebben ment a reggel 5-kor való ébredés, de hát mit volt mit tenni ugyebár...5:45-kor már a buszon fészkalódtunk, de amint elindultunk szerintem mindenki mély álomba szenderült ismét. Nagyjából két és fél óra buszozás után érkeztünk meg a Thousand Island-hez (Toronto, Ezer-sziget), amely több kis szigetcsoportból áll, az USA-Kanada határon helyezkedik el, az Ontario-tó északkeleti sarkában, a Szent Lőrinc-folyó mentén. Gyönyörű kis hely ez, olyan szigeteket képzeljetek el, amelyeken szinte csak egy-egy házikó, kulipintyó, kégli, villa, nyaraló árválkodik. A házikótól stég vezet a folyóhoz, a stég végében pedig motorcsónak áll - vagy akármi. Vízen használatos eszközök, ez a lényeg. Filmekben szintén sok ilyen házikót látni, csodálatos volt az egész.

Ismét egy hajókázós túrán vettünk részt, amely nem volt több másfél óránál, de alaposan bejártuk az egészet. Volt sziget, amin mesebeli kastélyhoz hasonló tákolmány is volt, láttunk sok-sok érdekességet, a nap sütött, hajónk pedig szelte a vizet.
Amint megkezdtük túránkat, kaptunk reggelit is - rántotta, croissant, mini kolbász, dzsem, vaj, tea, kávé és narancslé. Finom volt, csak nekem kevés.

Bámultuk a tájat, a vizet, készítettünk sok képet, játszottunk Titanicosat, majd délelőtt 11 körül kikötöttünk és újra a szárazföldet tapostuk.

Illemhelyiségek megrohamozása, utolsó dolgok elintézése, majd megkezdtük buszos túránk utolsó szakaszát - a 7-8 órás utat, amely alatt ismét New Yorkba érünk. Nem tudom miért, de féltem ettől az úttól, hogy majd kiakaszt a sok buszozás és félholtan esek haza vasárnap éjjel, de meg kell mondjam őszintén, semmi bajom nem volt és még úgy igazán fáradt sem voltam. Sokat tudtunk aludni a buszon, tartottunk pihenőket is és minden tökéletesen lezajlott. A kanadai határon várnunk kellett visszafele, elég sokat. Ugyanis két indiai kinézetű barátunknak nem volt meg az egyik baromi fontos pecsétje - az, amelyikkel kapcsolatban lelkünkre kötötték, hogy ne hagyjuk el a new yorki repteret anélkül, mert körülbelül az az életünk. Vámos leszállította őket a buszról, ügyintézés következett, de nem telt bele háromnegyed óra és újra üdvözölhettük őket köreinkben. Kínai társaságos buszhoz megszokottan óriási késésekkel számoltam, nincs az az isten, hogy mi este 8-9 óra magasságában ismét a "Nagy Almában" legyünk. Hát tévedtem és kellemeset csalódtam, buszunk pontban este 8-kor megfékelt a new yorki kínai negyedben, lekaptam a bőröndöm és már kapkodtuk is virgácsainkat a másik buszhoz, amellyel Philadelphiába tudok jönni. Elköszöntem Katicától, ő is hazafelé vette az irányt. A buszon gyorsan be is aludtam, de természetesen késésben voltunk, fél percen múlt hogy Philadelphiában lekéssem a hazafele induló vonatom - szimpla 1 órát kellett volna várnom. Hála gyorsaságomnak, erre nem került sor, fél 12-kor már Adrijana, Grace és az ő egyik barátnője vártak a vasútállomáson.

Összegzés:
A februári vakációs hetem után ittlétem három legszebb napját tudhatom magam mögött! Kanada egyszerűen fantasztikus és lenyűgöző. A kínai társasággal abszolút meg voltam elégedve - két dolgot leszámítva. Az egyik a légkondi, amit ugye ha kell ha nem nyomatni kell a buszon, had fagyjon le az összes lábam. New Yorkig már körülbelül úgy ültem végig az utat vasárnap, hogy a nyakamba csaptam végtagjaimat. A másik nagyon zavaró tényező, amely ellen senki sem tehetne soha semmit - az a bandánk összetétele volt. Amint azt már említettem, távol-keletieken, spanyolajkúakon és kínaiakon kívül nem igen volt más. Szerintem már a túl sok buszban együtt töltött órának és összezártságnak köszönhető az, hogy vasárnapra majdnem agybajt kaptam már az összestől és mindenki idegesített. A kínaiak egyszerűen undorítóak - akárhova lépek, akárhova nézek köpnek egyet, étkezési szokásaikon is lenne mit csiszolni és ahogy állandóan magyaráznak, az nekem már sok volt. Jaj, nem is említettem még - az idegenvezetés angol nyelv mellett kínaiul ment, ó anyám az a nyelv...hát ha most nagyon elfogult lennék, akkor azt mondanám, hogy baromi könnyű, éppen hogy csak jól kell tudnod hangsúlyozni hehe. A távol-keleti panjabi barátaink sem voltak túlzottan szimpatikusak - arról nem is beszélve, hogy mindig miattuk késtünk vagy miattuk voltunk "bajban". Egy "excuse me" vagy "thank you" sem sűrűn hagyja el a szájukat. No és akkor a mexikói és dél-amerikai osztag, jaaaajj - kivoltam tőlük is már rendesen...de mondom szerintem ez csak és kizárólag annak köszönhető, hogy túl sokat voltunk egy légtérben. Gondolom ők meg minket szidtak na, mert ez általában így szokott lenni. Túléltük, nem probléma. Mindenkinek ajánlanám az ilyen és hasonló utakat, kedves itt tartózkodó au paireknek pedig előszeretettel tudnám javasolni Kanada megtekintését és a Niagara-vízesést. Én mondom, vétek lenne kihagyni. Oké, tudom hogy már így is túl sok mindent ajánlottam talán, de Kanada tényleg egyedülálló és nagyszerű. Nem hittem volna, hogy Torontot is lesz alkalmam megnézni majd, de hál' istennek összejött és nem bántam meg. Minden árva fillért megért az egész út.
Most pedig kipipálhatom az utolsó helyet is a "bakancslistámon", amely fel volt írva - már ami a keleti-partot illeti. Minden megvolt amit elterveztem - sőt még olyan is, amit nem. Bónuszként jön majd még pár Atlantic City-s kiruccanás, esetleg egy-egy Ocean City (érkeztek magyar ismerőseim dolgozni, ott laknak és szeretném meglátogatni majd őket). New Yorkban és környékén van még pár dolog, ami a közeljövőben mindenképpen megtekintésre kerül, és most jött el az a pillanat, hogy tényleg minden vagyonom már csak az utazós hónapomra teszem félre - mondjuk eddig is igyekeztem, nehéz...de mondhatni egész szépen haladok.

Csekkoltam az útlevelem, legutoljára február 25-én kaptam pecsétet, amikor a Bahamákon jártunk, a mostani pedig május huszonötödikei dátummal szerepel a papíroson. Itt létem alatt kétszer jártam külföldön - ez is hihetetlen, korántsem terveztem ennyi mindent.
No, de Kanada...mit is írhatnék?...Talán azt, hogy ismét ott hagytam valahol a szívemből egy darabot? Mert így van...és nem is kis darabot. Döbbenetes, hogy ezt mondom, de nekem Kanada sokkal jobban tetszik, mint Amerika. Ezt sem hittem volna, hogy egyszer ilyet kijelentek. Három napot töltöttem ott, de egyszerűen még így is rossz volt visszajönni - oké, nem vagyok annyira megzuhanva, mint mondjuk Miami után, de merőben más ott minden és nekem jobban tetszik, ezen nincs is mit szépíteni.
Egyszerűen én másnak láttam ott az embereket is, tetszik hogy ott 19 éves kortól már "nagynak" számítasz,  tetszenek a tájak, a városok, a helyek. Tetszett Toronto. Imádtam, hogy rengeteg ember biciklizett és nem mindenki a kocsiban pöffeszkedett. Tetszettek a zöld övezetek, ahova az ember kiül, kifekszik grillezgetni, sütögetni, sportolni vagy csak fetrengeni a fűbe barátokkal, családdal, szomszéddal, kutyával, akárkivel és akármivel. Nekem az a meglátásom, hogy itt ilyen nincs...itt mindent túlbonyolítanak vagy túlpörögnek, és mindig mindenből csak a legjobb meg a legdrágább kell. Megfogott Kanada egyszerűsége, sokkal szabadabbak arra az emberek, nincs ennyi sok szabály, mint itt Amerikában. Nem tudom ezt jobban megmagyarázni, jobban tetszik és ennyi. Én komolyan mondom nem is értem, miért ragaszkodtam annyira ahhoz, hogy csak és kizárólag az USA-ban legyek au pair hehe...na jó csak viccelek ám... ;-)
Ennyire jött be Kanada és bármikor szívesen vissza is mennék, ezért mondogattam annyira, hogy aki még most készül ide au pairnek vagy itt van és még nem tudja mit kezdjen a drága szabadnapjain majd, hát tessék célba venni Kanadát! Maga a Niagara-vízesés is megér egy misét, de ha már ott vagytok akkor én a helyetekben nem hagynám ki Torontot sem.
Hát így zártam ezt a három napos kis kiruccanást, itt létem második legszebb vakációját - szuperül éreztem magam és ismét életre szóló élményekben volt részem, magam sem hiszem el hogy milyenekben...totál oda vagyok meg vissza!

És hogy mire értem haza...?
Adrijana, Grace és a kiscsaj egyik barátnője fogadott a vasútállomáson, a leányzót cseppet sem érdekelte milyen volt az utam, kiabált kettőt hogy "Vivien, Vivien" aztán viszontlátásra. Adrijana mesélt kicsit, ahogy hallottam elég őrült napjuk volt, majd amikor kettesben maradtunk annyit mondott, hogy borzasztóan sajnál engem, amiért ilyen gyerekkel kell naponta megbirkóznom és dolgoznom, szó szerint azt mondta, hogy "borzalmas" a csaj, nincs modora és nincsenek érzései sem...egész álló nap bunkózott és kiabált Adrijanaval a kutya miatt meg minden miatt, amikor Adrijana haza akart menni, megölelte volna Gracet, de a csaj besprintelt a házba és ott hagyott csapot-papot. Égett pofim rendesen és emiatt most egy kicsit rosszul is érzem magam, de őszintén szólva nem hittem volna, hogy majd 24 óra leforgása alatt ennyire ki bírja majd akasztani a drága segítségemet. Mindegy, ez ellen már senki nem tehet semmit, viszont a csajnak örök hálám és hatalmas szívesség amit tett, jövök neki egyel, csupa szív ez a lány, nagyon megszerettem komolyan mondom. Idejön vasárnap, szívét-lelkét kiteszi és akkor a drága "lányom" itt pöröl vele egész nap, el tudom képzelni mi hisztiket levágott a kutya miatt is. Ugyanis Adrijana kivitte a kutyát, hogy az elvégezze dolgát, de néha kibújik a nyakörvből, ment Grace és az utca kellős közepén leüvöltötte szegény csaj fejét, hogy "mit tettél? elvesztetted a kutyámat?" - úristen...na mindegy, túlélte végül is mindenki ezt a napot, ez van.

Amikor beléptem a szobámban viszont ez fogadott, mindig öröm ilyenre hazaérni:

                                                     köszönöm szépen Drága Kittikém!!

Jajj, és még egy szuper dolog történt - lehet hogy csak én kerítek neki túl nagy feneket, de akkor is boldogsággal tölt el, hogy...múlt héten írtam emailt a volt német családomnak és csütörtök éjjel, a Mekiben olvastam a választ, miszerint éppen ők is a napokban emlegettek engem, mi lehet velem, hogy vagyok és meséljek magamról kicsit, hogy megy itt a sorom. Ők is írtak magukról, minden príma és szuper, éppen Párizsba mennek pár napra, és hétvégén pedig az előttem lévő orosz au pairrel és a barátjával grilleztek náluk. Jaaa, és szeptembertől újra szükségük van au pairre - ezen nagyon meglepődtem. A mostani évet kihagyták, utánam már nem ment senki, de ősztől a nagyfiú másik suliba megy és gondolom lesznek változások is. Nagyon szeretném meglátogatni őket, ha novemberben kimegyek Németországba és meg is fogom őket. Hiányoznak és komolyan mondom mindenféle vicc nélkül (bár aki olvasta a német blogom, annak ez most talán fura lesz), de volt itt három családom már és egyik sem ér fel az egykori német családommal, de még összegyúrva sem!

Ajj lassan irományom végére érek, áldom az eget hogy ma ünnep volt és itthon lazsálhattam egész álló nap. Kint 33 fok tombol és este 7 óra van, nem semmi...végre megjött a nyár talán.
Grace ugye holnaptól itthon van, de mivel a család egész nap a lovardában van és nem láttam még őket, így nem is tudom mi lesz most a terv az elkövetkezendő pár hétben, amíg nem megy megint suliba június végén. Hát akkor kezdjük meg a hetet és reméljük a legjobbakat...

Remélem tetszettek a képek és a beszámoló, persze élőben átélni mindezt teljesen más volt. Szívem egy része Kanadában maradt, talán egy napon majd visszatérek még. Addig is keleti-part mögött hatalmas pipa a listámon, innentől majd más vizekre evezek... ;-)